Sztrájk fenyegeti a budapesti, ferihegyi repteret a nyári csúcs előtt, mert továbbra sincs megállapodás a Budapest Airport és a szakszervezetek között, miközben a nyári utazási szezon a küszöbön áll. A dolgozók legalább 10%-os béremelést követelnek, a munkáltató viszont csak 3,3%-ot ajánlott – ha nem közelednek az álláspontok, akár már a vakáció ke
Ha az utolsó pillanatban jut eszünkbe, hogy muffint szeretnénk sütni, de minden van otthon, csak épp a legfontosabb, a muffinpapír nincs, akkor bajban vagyunk. A muffintésztát ugyanis nem lehet csak úgy a formába önteni, mert beleragad. Muffinpapír helyett azonban nagyon egyszerűen használhatunk valami mást is. Mutatjuk!
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság három budapesti bevásárlóközpont ételudvarában vizsgálódott, 12 vendéglátóegységet ellenőrizve. Súlyos higiéniai és élelmiszerbiztonsági hiányosságokra is fény derült.
A Jedlik Ányos Energetikai Programban elsőként a távhőtermelők és -szolgáltatók igényelhetnek támogatást a szektor zöldítéséhez, működési hatékonyságának javításához; a szerdán közzétett végleges felhívások alapján 2025. június 18-tól nyújthatnak be pályázatot az összesen 96 milliárd forintos keretösszegű forrásra - hívta fel a figyelmet Czepek Gáb
A világ egyik legnagyobb pornóplatformja, a Pornhub, valamint testvéroldalai, a Redtube és a YouPorn drasztikus lépésre szánták el magukat: 2025. június 5-étől kezdődően felfüggesztik a pornográf tartalmak elérhetőségét Franciaországban.
A tavaszi adócsomag javaslata számos adónemben tartalmaz módosításokat. A társasági adózásban például változnának egyes adókedvezmények feltételei, bővülnének az áfaalanyok adatszolgáltatási kötelezettségei, módosulna a globális minimumadóra és az adózás rendjére vonatkozó szabályozás is – ezek közül néhányat részletesen bemutatunk e havi VálaszAdó
Június 4-e a gyász, a tanulságok levonásának és a megmaradás büszkeségének napja; a nemzeti összetartozás napjának tanulsága az, hogy a nemzetcsonkítás fájdalmát nemzet- és országépítéssel lehet meghaladni – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerdán Szarvason. A nemzetpolitikáért felelős miniszter a
A Jedlik Ányos Energetikai Programban elsőként a távhőtermelők és -szolgáltatók igényelhetnek támogatást. A cél a szektor zöldítése, működési hatékonyságának javítása. Csaknem 100 milliárd forint forrás áll rendelkezésre.
Bár Millie Bobby Brown az utóbbi időben hosszú, vakítóan szőke loknikkal tűnt fel, az Instagramon megosztott legfrissebb fotóján teljesen más frizurával láthatjuk. A hajszínét barnára cserélte, a póthajtól is elbúcsúzott, sőt, teljesen természetesen, formázás nélkül hagyta a tincseit.
Angelina Jolie több, mint színésznő: egy feminista ikon, aki újra és újra bebizonyítja, hogy amellett, hogy saját érdemei miatt lett ismert és elismert, még csodálatos anya és példaértékű ember is. Pedig életútja közel sem volt zökkenőmentes: az 50. születésnapja alkalmából felkutattuk, hogyan lett Angelina Jolie az, aki.
Agyba-főbe posztolnak a polgármesterek a Voks2025-ről, a függetlenek is beszálltak a buliba. GMO-s ukránok, EU-s könnyelműség, településeink jövője – mindenről szó van a videókban.
Az Európai Újságírók Szövetsége (European Federation of Journalists / EFJ) Budapesten megtartott közgyűlésén elfogadott nyilatkozatában elítélte az Orbán-kormány folyamatos támadásait a független média ellen, és sürgette az Európai Bizottságot, hogy lépjen fel határozottan a magyarországi médiapluralizmus védelmében.
Valamikor régen a hatalmas baráti társaságokban éreztem jól magam, kicsit olyan volt, mintha egy második család venne körül. Minden találkozás egy mini ünnep volt, ahol az összejövetelek vidám nevetésben és kötetlen beszélgetésekben merültek ki. Azonban az évek során a barátságaink, akárcsak az életünk, folyamatosan változtak, és szép lassan távolo
A magyar lakosság körében továbbra is kiemelt cél a lakásvásárlás. A CIB Bank friss felmérése alapján a megkérdezettek 11 százaléka akár már idén vásárolni fog. A kérdések között kitértek a megtakarítások felhasználására és a hitelfelvételre is, sok esetben pedig meglepő válaszok születtek. Nézzük mi várható ez alapján az ingatlanpiacon és mire szá
Egy svéd ásatáson 8400 éves kutyacsontokat fedeztek fel egy emberi sír mellett, ami a kőkori vadászok és kedvencük közti érzelmi kötelék mélységét mutatja.
A hivatalokba még atlétatrikóban és rövidnadrágban is tilos lesz bemenni. A város lakosainak elege volt már a rengeteg turista viselkedéséből és öltözködéséből.
A kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke elleni védekezésben évek óta stabilan piacvezető Coragen® 20 Sc Európában először hazánkban kapott engedélyt drónnal végzett szántóföldi kijuttatásra. Az új kijuttatási technológia hatékony használatához most rengeteg hasznos információhoz juthat.
Takamoto Katsuta a kenyai fejreállást követően stabil versenyeket futott, ezt szeretné folytatni a Szardínia Rallyn is. Azt követően, hogy a Svéd Rallyn másodikként záró Takamoto Katsuta lábon lőtte magát a Szafari Rallyn, viszonylag csendes versenyei voltak, és ezt a sort szeretné folytatni a Szardínia Rallyn is. Aki esetleg nem emlékezne, annak ö
A parlament a nyári szünet előtt nem szavaz a Halász János által benyújtott, sokak által „ellehetetlenítési törvényként” emlegetett javaslatról – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A törvény azokat a civil és sajtószervezeteket célozná, amelyek külföldi támogatást kapnak, és amelyek tevékenysége a kormány szerint sértheti Magyaror
Az arany árfolyamának legutóbbi szárnyalása – amely 3%-os emelkedéssel 3 360 dollár körüli szintre vitte az árfolyamot május 29. és június 2. között – új lendületet adhat a Bitcoin-nak is. A gyengülő amerikai dollár, az amerikai államkötvények iránti folyamatosan csökkenő bizalom, és a növekvő államadósság miatti aggodalmak és az arany árfolyam fe
A "David Attenborough: Az óceán csodája" egy nagyjátékfilm hosszúságú alkotás, mely különlegességnek számít, mivel ez az első ilyen jellegű együttműködés Sir David Attenborough, a világ legismertebb természettudományos ismeretterjesztője, valamint a felfedezés, tudomány és történetmesélés élvonalába tartozó National Geographic között. A 99 éves leg
A Duna House szakértője szerint a nyaralóingatlan-piac stabil növekedési pályán marad, a népszerű régiókban akár a lakóingatlanokat is meghaladó mértékű áremelkedés várható, miközben a vevői érdeklődés egyre inkább az egész évben használható, energiahatékony ingatlanok felé tolódik el. A patinás balatoni villák viszont az átlaghoz képest kevésbé dr
A fesztivál ünnepélyes záróeseményén több kategóriában is díjazták a kiemelkedő előadásokat és alkotóikat, elismerve a kortárs színház és táncművészet megújuló formáit és társadalmi érzékenységét. A szervezők közleményben ismertették a díjazottak névsorát.
Folytatta az egyeztetéseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Bankszövetség a vállalati hitelezés bővítéséről és a kibercsalások elleni fellépésről, Varga Mihály jegybankelnök hivatalában fogadta a szövetség vezetőit – tájékoztatott szerdai közleményében a jegybank.
Bochkor Gábor #Bochkor című műsorában egy kényes téma vetődött fel, mégpedig, hogy ki kell-e törölnie az exekkel készült közös fotókat annak, aki már új párkapcsolatban él. A rádiósnak határozott véleménye volt erről, ugyanis elmondása szerint a mai napig tiszteli és szereti a volt párjait és nem bánja egyik kapcsolatát sem. Éppen ezért leszögezte:
Bulgária teljesíti azokat a kritériumokat, amelyek alapján 2026. január 1-jén huszonegyedik országként csatlakozhat az euróövezethez - közölte az Európai Bizottság szerdán.
Az Európai Parlamentben konkrét lépések történtek annak érdekében, hogy Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét ne lehessen jogi felelősségre vonni – jelentette ki szerdán Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője Brüsszelben.