A veszprémi érsekség történetének egyik kiemelkedő eseményét, Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását ünnepli idén a főegyházmegye. Ehhez kapcsolódva „Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai” címmel különleges kiállítás nyílik a Biró–Giczey Ház freskós termeiben, a várnegyed szívében. A tárlat az Érseki Gyűjtemény kincseiből válogat, és Mária Magdolna
Több jelentős erdőtűz tört ki Róma melett a hőhullám közepette, ami komoly kihívások elé állította a tűzoltókat és a városi hatóságokat - számolt be a Wanted in Rome.
Június 15-én vasárnap délután újra megtelt tartalommal és lélekkel a Tihanyi kikötőből induló Szent Miklós hajó, amely a Veszprémi Főegyházmegye Hanghullám – egyházi művészet a hajón című rendhagyó beszélgetéssorozatának adott otthont. A balatoni sétahajózás során ezúttal dr. Nagy Veronika volt a vendég, akit Loószné Dömötör Enikő, a Veszprémi Érse
Meghaladta a hatezret a támogatási szerződéssel rendelkező cégek száma a közlekedés zöldítését ösztönző pályázaton. A gazdasági társaságoknak eddig összesen 26,8 milliárd forintot ítéltek oda a felhívás 30 milliárdos keretösszegéből – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Európában és Magyarországon is népszerűek a nudista strandok. Sokan gondolják, hogy ez a természetes, és meztelenül lehet csak igazán szabad az ember. De mi van a gyerekekkel? A legtöbb nudista fürdőhelyre a gyerekeket is be lehet vinni, okozhat traumát bennük a látvány? Mondja el véleményét a Blikk szavazásán!
Elindult a Központi Visszaélésszűrő Rendszer (KVR) működésének első szakasza, amely a legkorszerűbb technológiát felhasználva, a másodperc tört része alatt képes felismerni a banki utalásokat célzó csalásokat – közölte az MNB. A nemzetközi szinten is egyedülálló rendszer része a jegybank "öt csapás" intézkedéssorozatának, amelyet Varga Mihály jegyb
"Rengeteg gyerek élt ott, nem volt hierarchikus szellem. Mindannyian egyenlőek voltunk, talán azért, mert a szüleink nagyjából azonos életszínvonalon éltek" – mondta korábban.
Úgy érzi, alig van ereje, étvágya, esetleg fogyott és fáj a hasa? Ez nem csak azért lehet, mert nehezen viseli a kánikulát, nem ivott eleget, esetleg hőkimerültsége van, de májproblémára is utalhatnak a tünetek.
A Magyar Államkincstárnál pályázhatnak kompenzációs támogatásra azok a vállalkozások, amelyek minimálbérrel foglalkoztatnak munkavállalókat. A minimálbér emeléséből származó többletkiadások finanszírozására benyújtható támogatásra július 1-31. között egyszerűsített elektronikus eljárásban jelentkezhetnek a munkáltatók - közölte a Magyar Államkincst
Az előadást Darnai János atya, az intézmény lelkiigazgatója nyitotta meg. Köszöntőjében arra emlékeztetett bennünket, hogy minden ember életében vannak határok – de az igazi kérdés az, hogy merjük-e az álmainkat komolyan venni, és elindulni feléjük, beváltva Isten rólunk szőtt álmát.
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Világos elképzelései vannak Markus Södernek, hogy miként kellene Németországnak jobban felfegyverkeznie, és részletesen kifejtette, melyik fegyverből mennyit kellene rendszeresítenie a Bundeswehrnek.
Júniusban 2%-kal emelkedtek a fogyasztói árak az eurózónában az egy évvel korábbi szinthez képest – derül ki az Eurostat kedden megjelent előzetes adataiból. Az adat megfelelt az előzetes várakozásoknak, így komolyabb piaci reakció sem várható tőle.
Hiába jelentettek be tegnap is változást, ma újabb közlemény érkezett: nem tudnak megnyugodni az üzemanyagárak Magyarországon. A Holtankoljak.hu legfrissebb információi
Rihanna és rapper párja június utolsó hétvégéjén Brüsszelben jártak a Hupikék törpikék világpremierjén, amelyben a barbadosi származású énekesnő magának a főszereplőnek, Törpillának kölcsönözte hangját. A vörösszőnyeges bevonuláson azonban nem ő, hanem A$AP Rocky váltotta ki a legnagyobb visszhangot, ugyanis elszólta magát gyermekük neme kapcsán.
A jelenleg épp Wimbledonban versenyző teniszező, Fucsovics Márton a Nemzeti Sportnak nyilatkozott az űrhajós Kapu Tiborról, aki Nyíregyházán osztálytársa volt az általános iskolában. A sztársportoló elárulta, pár hónapja újra elkezdtek beszélgetni.
Ránija jordán királyné is részt vett az idei év egyik legfelkapottabb esküvőjén, ahol Jeff Bezos és Lauren Sanchez mondták ki egymásnak a boldogító igent. Bár már a ceremónián is óriási feltűnést keltett áttetsző meztelenruhájában, a palotába való hazautazásához egy olyan merész darabot vállalt be, amiben azonnal magára vonzotta a sajtó figyelmét.
A vásárlók negyede tartja hasznosnak a retail média hirdetési módszereket, és egyharmaduk a termékajánlókat tartja a legfigyelemfelkeltőbbnek – derül ki a PwC és a Publicis Groupe Hungary legújabb közös kutatásából, melynek során azt mérték meg, hogy az online retail média eszközök milyen hatással vannak a vásárlók fogyasztására. A retail médián tú
A Bajai Szent Rókus Kórház elállhat a Kincse Csongor nőgyógyászként való szerződtetésére vonatkozó ígéretétől. A frissen avatott orvos legalábbis erre következtetett a neki címzett levélből, ám az intézmény cáfol. Cikkünk frissült. Mi történt? A Partizánnak adott interjút az orvosavatáson felszólaló szegedi hallgató, Kincse Csongor, így kiderült, b
A National Geographic Wild idén nyáron is képernyőre tűzi a Cápafesztivált, ráadásul az eddigi legizgalmasabb évaddal. A műsorok, az óceán meg nem értett ragadozójának erejét és szépségét a lehető legközelebbről mutatják be.
Újraindul Magyarországon az üveggyapotgyártás: a Masterplast csoport és a lengyel Selena FM stratégiai együttműködésében megépült szerencsi hőszigetelőanyag-gyárban elkészültek az első próbatermékek – közölte a Masterplast Nyrt.