Aláírta a szerződést a MÁV és a GYSEV a vasútvonalak átadásáról, 2025. július 1-jétől a GYSEV 752 kilométernyi vasúti pálya üzemeltetését vette át a MÁV-csoporttól – közölte a MÁV-csoport a honlapján.
Pályafutása rendkívül ellentmondásos volt: miközben a magyar oknyomozó újságírás egyik úttörőjeként, rádiós és televíziós szakemberként sokan elismerték, ügynökmúltja, üzleti ügyei és a hozzá kapcsolódó botrányok miatt legalább annyian bírálták.
Újabb 42 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett, napra pontosan kétéves online Árfigyelő rendszer. Így már összesen 142 termékkategóriában hasonlíthatják össze az árakat a vásárlók az online felületen. Ez napi szinten több mint 5000 különböző élelmiszerterméket, illetve háztartási és higiénés cikket jelent. Már
Jobban indult a költségvetés idei éve, mint tavaly, ugyanis a KSH kormányzati szektor adatai szerint az első negyedévben 824 milliárd forint volt a deficit, ami a GDP arányában 3,9%. Ez 234 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,4 százalékponttal kedvezőbb, mint 2024 első három hónapjában.
A séta az egyik legtermészetesebb és legkönnyebb mozgásforma, mellyel az egészségünket támogathatjuk, ezért szinte bármikor érdemes elindulni a szabadba: legyen szó egy rövid kutyasétáltatásról, vagy egy új hely felfedezéséről, a sétával csak jót tehetünk testünknek és lelkünknek is – főleg, ha a japánok módszerét alkalmazzuk.
A kormány kitart álláspontja mellett, és továbbra is fellép az indokolatlan és túlzó áremelések ellen – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán arra reagálva, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az élelmiszerekre, valamint a drogériai term
Ez a nyár - mint a legtöbb - arról szól, hogy segítsünk a növényeknek élni, növekedni. Az IKEA-nak van egy vadonatúj asztali üvegháza, amely a lehető legjobb kezdetet biztosítja számukra.
Orbán Viktor a Harcosok Klubjában üzente meg, hogy a hatóságok eljárást indítanak a Pride résztvevői ellen, majd kijelentette, hogy Montenegrót kellene felvenni az Európai Unióba, nem pedig Ukrajnát. Azt is beharangozta, hogy segítik a fiatalok első lakásvásárlását – írta az Index.
Az Egyesült Államokban a tőzsdék pluszban vannak, az infláció kordában van tartva, a gazdaság növekszik, ám a kormányzati intézkedések miatt bizonytalanság alakult ki, ami próbára teszi a vállalkozókat. A helyszínről Vujity Tvrtko tudósított.
Egyesek el sem tudják képzelni a reggeli rutinjukat a koffeintartalmú ital nélkül. Ám - ahogy arra az amerikai kutatók is felhívták a figyelmet - egyáltalán nem mindegy, hogyan fogyasztod a kávédat.
A nyári meleg mindenki számára kihívást jelenthet, azonban a cukorbetegek és inzulinrezisztenciában (IR) szenvedők számára különösen komoly kockázatokat rejthet. Magyarországon több mint egymillió ember érintett cukorbetegségben , és még többen élnek inzulinrezisztenciával. Nyáron a hőmérséklet-emelkedés miatt fokozott figyelemre van szükségük, his
A Glastonbury fesztiválon fellépő Bob Vylan nevű punk-rap formációt a brit miniszterelnök is elítélte, megvált tőlük az ügynökségük, a BBC pedig megbánta, hogy nem állították le az élő közvetítést.
Egy merész marketingötlet pattant ki a cipőkkel foglalkozó fiatal vállalkozó, Pachert Balázs fejéből, aki tetoválásért cserébe kínál értékes lábbelit követőinek. Az elképzelés azonban nem aratott egyöntetű sikert, hiszen a népszerű zenész, Azahriah nyíltan bírálta a kampányt, amivel hatalmas botrányt robbantott a közösségi médiában.
Vajon a főnököd csillagjegye valóban tükrözi-e azokat az értékeket és elvárásokat, amelyeken keresztül le tudjuk nyűgözni őt? Nézzük meg, hogyan érdemes közelíteni a különböző jegyű vezetőkhöz, hogy a legerősebb hatást érjük el!
Szárazon ért véget a hivatalosan legcsapadékosabb hónap, a június Magyarországon. Mindeközben egyre nagyobb szükség lenne az esőre, ugyanis egyre fokozódik az aszályhelyzet itthon - írta meg az Időkép.hu.
Szerencsére ma már meghaladott az a vélekedés, miszerint kizárólag a beltéren fontos az esztétikum – a divatos megoldások egyre fontosabbak a kertek, teraszok berendezése során is. A modern kerttervezés már nem pusztán a funkcionalitásról vagy a növények okos elrendezéséről szól, hanem ez is az önkifejezés eszközévé vált, így tekinthetünk rá egyfaj
Ha snájdig katona szeretnél lenni, azért meg kell szenvedni. Különösen akkor, ha megvan hozzá a rangod, vagyis a katonai sebész, sőt a kórházigazgató is a te beosztottad…
Májushoz képest átlagosan 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az eurózónában 2025 júniusában, az éves infláció így 1,9 százalékról 2,0 százalékra nőtt.
Spanyolországban és Portugáliában is rekordforróságot mértek, de izzik a Balkán és Olaszország is. Még a wimbledoni tenisztorna nyitónapján se volt ilyen meleg soha.
Orbán Viktor - vagy a neve alatt futó admin - az Index értesülési szerint a Harcosok Klubja zárt csoportjában arról írt, hogy a szombati Budapest Pride több százezer résztvevője számíthat arra, hogy a rendőrség a törvények szerint végezni fogja a dolgát. Ezzel arra utalt, hogy a vonulók igenis számíthatnak pénzbírságra. A miniszterelnök bejelentésé