Fotó: hac.hr Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményükben azt írták: a mintegy 500 ezer látogatót vonzó rendezvény időszaka egybeesik a nyári turistaszezon első csúcsforgalmú hétvégéjével, ezért torlódások és késések várhatók. Az utazóknak azt javasolják, hogy kerüljék Zágrábot. A Horvát Autóklub (HAK) hivatalos weboldalán közzétette a horvátország
A törvény bizonyos esetekben kötelezővé teszi a cégek számára felügyelőbizottság létrehozását, de a tagok más esetben létrehozhatnak felügyelőbizottságot. A felügyelőbizottságot széleskörű jogok illetik meg a cég működésének, gazdálkodásának ellenőrzésére. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Évente több milliárd forint bírságot fizettetnek azokkal, akik nem kötötték be magukat indulás előtt. Az új szabály szerint akkor is az autó üzembentartóját vagy használóját büntetik majd meg, ha egy utasa nem használta az övet.
Marlon Brando kétszeres Oscar-díjas amerikai színész 2004-ben ezen a napon halt meg. A 20. század egyik legnagyobb hatású filmszínésze és sokak példaképe volt. Legismertebb szerepe A Keresztapa (1972) című filmben Don Vito Corleone megformálása volt. Vitathatatlan tehetsége ellenére, sokszor nem tanulta meg szövegeit, hanem improvizált vagy neki fe
A nagy ügynökségek közül mindig is kitűntek a gyorsan feltörekvő független ügynökségek, amiket általában a nagyok idővel bekebeleznek, a fekete bárányok, akik mernek mások lenni, és felveszik a harcot a góliátokkal, az underdogok, akik becsúszó szereléssel hazavisznek egy aranyat, az indie hálózatok, akik egyre erőteljesebben fognak össze, hogy poz
A kormány elfogadta a korábban Lázár János által már beígért módosítást, melynek célja, hogy költséghatékonyabbá váljon a rendszer és csökkenjenek az adminisztratív költségek. Hatékonyságjavulást is várnak.
Donald Trump aláírta a Szíria elleni szankciók enyhítéséről szóló rendeletet, de az Aszad-rezsim volt vezetőit továbbra is büntetőintézkedések sújtják.
Az előzetes adatok szerint 824 milliárd forint, a GDP 3,9 százaléka volt a kormányzati szektor 2025. első negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 234 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,4 százalékponttal lett kedvezőbb - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Európai Bizottság új kereskedelmi megállapodást lengetett be Ukrajnával, amely a háború utáni ideiglenes keretrendszert egy hosszú távú, de visszafogottabb konstrukcióval váltja fel. Az ukránok hónapokig kérték, hogy érdemben tárgyaljanak velük arról, hogyan képzeli el az EU a távlatosabb együttműködést, de politikai okokból ezt idáig késleltett
Kovácsik Ádám, a Paks kapusa a CFR elleni Európa-liga-selejtező előtt kijelentette, a csapat egyben van, s mindent megtesznek azért, hogy már a szezon elején jó formában legyenek.
Ennek a sárga trükknek hála, mindig ki tudom választani a tökéletes görögdinnyét A hőséggel és a nyárral együtt megérkezett a dinnyeszezon is, így nem is csoda, hogy egyre több cikkben jelennek meg a tökéletes példány kiválasztását segítő írások. Mi most több módszert is összegyűjtöttünk ebben a témában és meg is osztjuk ezt önökkel. A dinnye
Májusban 739 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 3,2 százalékkal, a behozatalé 5,4 százalékkal bővült az előző év azonos időszakihoz képest.
Drámai jelenetek játszódtak le szombaton az ausztriai Walgaubad uszodában. Egy magyar gyermek kis híján megfulladt, de szerencsére még időben sikerült kimenteni és újraéleszteni. Úgy tudni, a szülők felügyelet nélkül hagyták őt, így kerülhetett bajba.
Sírás és sírás között óriási a különbség, és ezt pontosan tudja minden anya. Ahogy sokan azt is, hogy milyen az, amikor elnémul a sírás. Az élet legnehezebb percei azok, amikor magatehetetlenül látjuk szenvedni a gyermekeket. Mi segíthet ilyenkor? Igazán senki és semmi. Viszont egy megértő tekintet képes erőt adni, akkor is, amikor minden remény el
"Pont a köztisztviselők napján sikerült óriási leépítést bejelenteni az állami vállalatoknál" - fogalmazott a Tisza Párt elnöke. "Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság, lopás és uszítás. Ez Orbán Viktor kormánya."
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint júniusban a fogyasztók kissé pesszimistábbak lettek májushoz képest, de az üzleti szektor valamivel derűlátóbban tekint a közeljövőre. Így a GKI konjunktúra index ebben a hónapban stagnált. A cégek foglalkoztatási hajlandósága az előző havihoz képest alig változott, míg az
Kedden várhatóan jelentős mértékben csökkennek tovább a nagykereskedelmi árak a benzinkutakon – állítja a szakportál. Mi történik? Üzemanyagár-csökkenéssel indul a nyár második hónapja – adta hírül a holtankoljak.hu. Július 1-én, kedden jelentős mértékben csökkennek tovább a nagykereskedelmi árak a kutakon – tette közzé a portál. Na de: mennyivel?
Aki eddig úgy gondolta, hogy a kriptopiac egy szabad és decentralizált alternatíva a pénzügyi világban, annak most újra kell gondolnia mindent. Július 1-jétől ugyanis olyan törvénymódosítás lépett életbe Magyarországon, amely bizonyos körülmények között akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatja a kriptósokat. És nem csak azokat, akik
Soha ne aludj így a nyári hőségben, ha fontos az egészséged Ezekben a tikkasztó hőségekben csak is egy mentsvárunk van, mégpedig az éjszakai, hűvös szellő. Ilyenkor általában kinyitjuk az összes ablakot a házban, hogy minét több jöjjön be belőle. Azonban, egyes kutatások szerint ez egyáltalán nem tesz jót az emberi szervezet számára, és habár hamar
hőhullám sújtja Dél-Európát: Olaszországban, Görögországban és Portugáliában több régióban is 40 °C fölé emelkedett a hőmérséklet, míg Spanyolország déli részein akár 46 fokot is mérhetnek – ez már halálos áldozatokat is követelhet.
Friss kutatásukban többek között azt vizsgálták, mit gondolnak az emberek ismerőseik pártpreferenciáiról, az eredmények nagy fordulatot mutatnak a Tisza javára.
A tavaszi fagyok miatt a szokásos baracktermés mindössze 10-20 százaléka várható idén – hívta fel a figyelmet az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője. Szigethy-Ambrus Nikoletta hangsúlyozta: a szokatlanul hideg április mellett betegségek sora és a munkaerőhiány is nehezíti a baracktermelők helyzetét.
47 ezer norvég állampolgár majdnem élete legszerencsésebb napját élte át. Néhány percre ugyanis úgy tűnt, lottómilliomosokká váltak. A norvég állami lottótársaság véletlenül küldött ki sms-eket arról, hogy nyertek az Eurojackpoton, ráadásul volt, aki eszerint 1,2 millió norvég koronás összeget is kapott volna... Ám a boldogságuk gyorsan tovatűnt.
Trump közösségi oldalán a techmilliárdosnak adott "történelmi mértékű" támogatást is felemlegette, valamint azt, hogy Musknak e pénz nélkül "be kellene zárnia a boltot és haza kéne térnie Dél-Afrikába."
A Magyar Államkincstárnál pályázhatnak kompenzációs támogatásra azok a vállalkozások, amelyek minimálbérrel foglalkoztatnak munkavállalókat. A minimálbér emeléséből származó többletkiadások finanszírozására benyújtható támogatásra július 1–31. között egyszerűsített elektronikus eljárásban jelentkezhetnek a munkáltatók.