Vegyes képet mutatott a magyar tőzsde kedden: miközben néhány blue chip próbált kapaszkodni, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX végül 472,9 pontos mínuszban, 98 986,44 ponton zárt, ami 0,48 százalékos esésnek felel meg.
Finnországban a Kuopio PS és a moldovai Milsami párharcának első felvonásával elrajtolt a labdarúgó Bajnokok Ligája 2025/26-os idénye, amely május 30-án majd Budapesten a Puskás Arénában sorra kerülő fináléval zárul.
A K&H Alapkezelő, a KBC Csoport tagjaként már nyolc éve alkalmaz mesterséges intelligencia alapú modelleket (AI) a befektetési döntéseinek támogatására, ezzel nemcsak Magyarországon, hanem európai szinten is úttörő szerepet tölt be.
A Spencer-ikrek, Lady Amelia és Lady Eliza nemcsak Diana hercegné elbűvölő unokahúgai, de napjaink legnagyobb stílusikonjai is, akik ezúttal Wimbledonban vonzották magukra a tekinteteket.
A Meta közel 3 milliárd euróért vásárolt kisebbségi részesedést az EssilorLuxotticában, hogy erősítse pozícióját az okosszemüvegek piacán, és tovább mélyítse együttműködését a Ray-Ban és Oakley szemüvegeket gyártó vállalattal, írja a Bloomberg.
Nem mindennapi látvány a szarvasbogár, különösen a kertünkben. Az évnek csupán egy rövid időszakában találkozhatunk vele, azonban fontos tudnunk, hogy mit tegyünk ilyenkor!
A magyar albérleti piac élénk első félévet tudhat maga mögött 2025-ben, amit a Duna House friss tranzakciós adatai is alátámasztanak. Az országos átlagos havi bérleti díj elérte a 230 ezer Ft-ot, miközben a kínálati oldali korlátok és a folyamatosan erős kereslet feszültté tette a piacot, és így jelentős regionális különbségek alakultak ki. A múlt
Az RTL sikersorozata, A mi kis falunk 2017 februárjában debütált, idén pedig már a tizedik évad forgatása zajlik. Mutatjuk, hol nézheted vissza az eddigi szériák epizódjait!
BA magyar cégek 53 százaléka nem kapja meg határidőre a számlái ellenértékét, és ezt az ügyfelek likviditási problémái okozzák. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében. A kifizetések általában több mint egy hónappal a lejárati határidő után történnek, ez pedig növeli a bedőlt kereskedelmi hitel
A TV2 Csoport lett az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj élő közvetítésének hivatalos médiapartnere. A Magyar Vitorlás Szövetséggel és a közvetítést biztosító Magyar Telekommal kötött háromoldalú megállapodás értelmében a legendás vitorlásverseny legizgalmasabb pillanatai a Spíler 1 képernyőjén is követhetők lesznek, a TV2 Play online felületén pedig
Busz, strand, gyógyvíz, 9900 forint. Ez most komoly? Új lendületet vett a Csokonyavisontai Gyógy- és Strandfürdő: külön kisbusz járatot indítanak az ország tizenegy városából, hogy bárki egyszerűen és kedvező áron juthasson el a dél-somogyi fürdőparadicsomba. A cél egyértelmű: újra országos hírű célponttá tenni a békés, gyógyvizes üdülőhelyet.
Vannak olyan keresztnevek, amelyek szó szerint megőrjítik a külföldieket, mivel olyan nehezen kiejthetők a számukra – cikkünkben most három ilyenről rántjuk le a leplet.
A legfrissebb adatok alapján a vásárlók minden településtípuson nagyobb érdeklődést mutatnak a téglaépítésű társasházi lakások, mint a panelek iránt. A markáns különbség nemcsak a kereslet alakulásában, de a négyzetméterárakban is egyértelműen megmutatkozik. Ez különösen aktuális lehet most azoknak, akik első lakás vásárlását vagy építését tervezik
Egyre többen érzik úgy, hogy számukra a városi lét már nem fenntartható, és valami egészen másra van szükségük, majd tanyát vesznek, megpróbálnak természetközeli, önellátó életmódot kialakítani. Azonban hamar ráébrednek: egyedül mindez szinte lehetetlen. Az igazi megoldás a közösség, olyan emberek összefogása, akik együtt gondolkodnak, együtt dolgo
"Magyarországon az áringadozások egyre inkább befolyásolják a vásárlóerőt, ami nemcsak a fogyasztói költéseket, hanem a kiskereskedelmi szektor stratégiáit is érinti."
"A Gigabit Magyarország Program jóvoltából Budapesten kívül az ország bármely részében, összesen akár 174 járásban létesülhet nagy sebességű internetkapcsolat 300 ezer vidéki család, vállalkozás és intézmény számára."
Az okosórák képesek átalakítani a felhasználók egészségtudatosságát – derül ki az Ipsos által a Huawei megbízásából végzett, európai egészségtudatossággal kapcsolatos friss felméréséből. A válaszadók több mint 80%-a pozitív szokásbeli változásokról számolt be, beleértve a fokozott fizikai aktivitást és a jobb alvási szokásokat, mindez pedig rávilág
Nyolc ismert televíziós csatornát kapcsolhatnak le év végén. A változás nem csak Magyarországot, hanem számos egyéb országot is érinthet. Mi történt? Nyolc csatorna, köztük a Comedy Central, a Paramount Network és több MTV-adó is kikerülhet a tv-kínálatból Magyarországon – írja a szlovák Zive.sk értesüléseire hivatkozva a Media1. A lap megjegyzi: b
Az ítélet szerint a Homlok-csoport cégeinek a folyamatban lévő közigazgatási per lezárultáig nem kell befizetniük a bírságokat. Mi történt? A Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján Homlok Zsoltnak – Mészáros Lőrinc exvejének – egyelőre nem kell befizetnie a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott, 1,2 milliárd forintos kartellbírságot, és az ahhoz ho
Hiába a kormány intézkedései és kommunikációja, nem látszik, hogyan állna le a magyar állampolgárságú lakosság folyamatos csökkenése. Mi történt? 2014 és 2024 között 142 ezer fővel nőtt azoknak a magyar állampolgároknak a száma, akik más uniós tagországokban élnek – írja a Direkt36 az Eurostat adataira hivatkozva. Az alacsony születésszám mellett j
Hodász Andrásnak kétszer vett gyakorlatilag 180 fokos fordulatot az élete, pár éve a papsággal nemcsak egy állást hagyott ott, hanem egy hivatást is. Nulláról rakta össze magát, de a coach ma hasonló motivációval kel fel, mint évekkel ezelőtt a pap: emberekkel akar foglalkozni, a gondjaikon segíteni. Ajánló a júliusi Forbesban található interjúból.
Nem csak az amerikai elnök, maga a Fehér Ház hivatalos oldala is kérkedik: olyan projektekkel, amiket még Joe Biden alatt indított az Egyesült Államok. Mi történt? A Fehér Ház hivatalos oldala létrehozott egy "Trump-hatás" című listát, ahol olyan beruházásokat sorolnak fel, amelyeket Donald Trump második elnöksége vonzott be az Egyesült Államokba.
Annak ellenére, hogy hatósági áras, látványosan drágult júniusban a háztartási energia a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Mi történt? Éves alapon 8,6 százalékos emelkedést mért júniusban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a háztartási árában, írja a hvg.hu. A vezetékes gáz egy év leforgása alatt 18,4 százalékkal drágult, míg a telje
Elképzelhető, hogy újabb fejezet nyílik a Dunaferr fordulatos sztorijában – ezúttal egy kétes hátterű, szlovák tulajdonossal. Mi történt? Befektetőjelölt akadt a Dunaferr egyszer már tönkrement, megmentett, majd újból tönkrement olvasztócégére, a Duna Furnace Kft.-re – írja a hvg.hu. A jelentkező a tavasszal alakult Dunaferr Steel Rolling Kft. A cé
A Nemzetgazdasági Minisztérium hét pontban reagált a "sajtóban napokban megjelent, egyes esetekben pontatlan, hangulatkeltő cikkekre". Mi történt? Az állami elővásárlási jog valójában "védi az államérdeket, a közbiztonságot, a közérdeket, mindemellett erősíti a magyar lakosság ellátásbiztonságát" – állítja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi
Musk ment, Infantino jött: egyre szorosabb a barátság az Egyesült Államok és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke között. Mi történt? Egy éven belül második irodáját nyitja a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) az Egyesült Államokban, ezúttal a New York-i Trump-toronyban, írja a Politico. Gianni Infantino, a FIFA elnöke megköszönte az amerikai
Az Egyesült Államokban most különösen erős a lendület, inspiráló a versenyhelyzet, és rengeteg új tudás érhető el, amit később itthon is szeretne kamatoztatni, írta Orbán Ráhel. Mi történt? Orbán Ráhel Instagram-oldalán írta meg kedden, hogy felvételt nyert egy amerikai egyetemre. Kontextus. Mint írta, épp 15 éve jött haza az Egyesült Államokból, a
Pusztító vihar söpört végig az országon. Házak váltak lakhatatlanná vagy maradtak áram nélkül és megbénult a tömegközlekedés. Bár Vitézy Dávid elmondta nekünk, hogy a budapesti közlekedés helyreállt, Lázár János reggeli Facebook-videójában elárulta: noha egész este folytak munkálatok, egyes szakaszok akár hetekre járhatatlanná válnak. Kimentünk a K
Kedden is több hullámban valószínű zápor, zivatar, és hétfőhöz hasonlóan kedden is lehetnek heves zivatarok – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
Összesen 42 település részesül a kormány vis maior támogatásából, közülük több érintett a hétfői pusztításokat okozó viharban is. Vissza nem térintendő támogatásra számíthat Szentendre, Vác és Baja is.
Komolyan fontolgatja Orbán Ráhel, hogy visszaüljön az iskolapadba, és ismét az Egyesült Államokban tanuljon, ráadásul fel is vették egy amerikai egyetemre – erről az imént posztolt az Instagramján a miniszterelnök lánya.
A Városi Vagánynak nevezett 142 darab Mercedes Citaro C2G csuklós busz első ránézésre ugyanolyan, mint akármelyik másik BKV busz. Kék, vannak ablakai, az ülések ugyanolyan mintásak és alakúak. De van benne néhány plusz korlát, a vezetést segítő rendszerek modernek, erősebb a klímája, sőt, USB-C-töltők is találhatóak benne. Mindezeken felül a menetr
Az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok csupán elmélyítik az ellenségeskedést – szögezte le kedden a Kreml szóvivője, nem sokkal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette, fegyvereket fog küldeni Kijevnek.
Aggasztó hírek érkeztek minden idők egyik legnagyobb testépítőjéről, az amerikai Ronnie Colemanről. Ismét kórházba került. Mióta befejezte aktív pályafutását, orvosi beavatkozásaitól hangos a média, és az sem titok, hogy az egykori izomkolosszus ma már annak is örülhet, ha 2–3 métert meg tud tenni a saját lábán. Most a családja közleménye szerint e
A székesfehérvári klub honlapja kedden felidézte, hogy az ötszörös magyar bajnok csatár a hazai élvonalban 256 mérkőzésen 78 gólt szerzett és 52 gólpasszt adott. Pályára lépett 31 nemzetközi kupamérkőzésen is, ezeken kilenc találat a mérlege.
Zendaya a Dűne harmadik részének forgatása miatt érkezett Magyarországra, és egy újabb budapesti üzletben tűnt fel. A luxusparfüméria után most a Szent István-bazilika mellett található kávézóban szólították le a gyönyörű színésznőt, aki szívesen fotózkodott a magyarokkal.
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.On Hungária Csoport működési területén. A vállalat a Dunántúl, Budapest és Pest vármegye áramhálózatát üzemelteti – ezeken a térségeken is jelentős károkat okozott a rendkívül erős hidegfront, amely helyenként 90–100 km/h-s széllökésekkel és nagy mennyi
Az egyik dolog, amit a legjobban szeretünk Heidi Klumban? A mindig friss körömdizájnjai. Miután mindenkit lenyűgözött egy színes manikűr- és pedikűrkombóval, a modell úgy tűnik, nyárra a lágyabb megoldásokra törekszik. A Calzedonia márkával közös, új kampányához Heidi Klum a most nagyon trendi kókusztejes körmökkel jelent meg a fotósok kamerái előt
A nyugtalanláb-szindróma – angol nevén restless leg syndrome – cseppet sem ritka neurológiai kórkép: hazánkban nagyjából minden tizedik ember érintett, és az életkor előrehaladtával egyre valószínűbbé válik a megjelenése, mégis nagyon keveset tudunk még róla. Amellett, hogy sokan szimpla álmatlanságnak könyvelik el az éjjeli rosszulléteket, a szake
Az internet egyik előnye, hogy ha valakinek van egy új, kreatív ötlete egy ételre vagy italra, az szinte pillanatok alatt elterjedhet. A kávérajongók számára ez azt jelenti, hogy folyamatosan bukkanhatnak rá izgalmasabbnál izgalmasabb újításokra. Az idei nyár egyik legújabb és legnépszerűbb őrülete a banánkenyér latte – mutatjuk, hogyan készül.