2025. július 9. szerda

júl. 9
15:15
Magyar szakember a MAD Stars zsűrijében (MMonline)
Idén Radovics Péter, a Lounge Group kreatívigazgatója is helyet foglal a MAD STARS nemzetközi zsűrijében, amely három fordulóban választja ki a szakmai minőség, eredetiség vagy társadalmi és kulturális hatás szempontjából kiemelkedő projekteket. 2025-ben immár 18. alkalommal rendezik meg Ázsia egyik legnagyobb kreatív fesztiválját, amely minden évb
júl. 9
15:15
Deutsch Tamás: Karácsony hozzájárult ahhoz, hogy hazánk ne kapjon uniós forrást (Demokrata)
A Fidesz EP-képviselőjét szomorúsággal tölti el az a végtelen cinizmus, amelynek ismételt példáját láthatjuk a főpolgármester részéről.
júl. 9
15:21
Beszédtéma Orbán Ráhel amerikai egyetemi felvételije (Menedzsment Fórum)
Az egyik újság szerint nem véletlenül történt a bejelentés.
júl. 9
15:21
Banális okok a kisbabák hasfájásának hátterében (WebBeteg)
A hasfájás a legszokványosabb gyermekgyógyászati panaszok között szerepel, és gyakran okoz fejtörést mind a szülőknek, mind az orvosnak. Szerencsére az esetek jelentős részében normális élettani okok állnak a panaszok hátterében és egyszerűen segíthetünk a babának a panaszok csökkentésében.
júl. 9
15:21
Péni István aranyérmes férfi légpuskában (HírTV)
Péni Istvánról szólt a Masped Kupa nemzetközi sportlövőviadal szerdai nyitónapja, melyen az UTE klasszisa kiemelkedő teljesítménnyel megnyerte a férfi légpuska számot.
júl. 9
15:21
Újabb ember forgatta meg a tőrt Várkonyi Andreában, tovább gyűrűzik a botrány (Promotions)
Egyre több támadást kap Mészáros Lőrinc felesége.
júl. 9
15:21
Ács Dominika dalszerzőként is bemutatkozik (Magyar Hírlap)
Univerzálisan érvényes zenei élményt kínál.
júl. 9
15:21
Szentkirályi Alexandra: Jár a kockacukor Karácsony Gergelynek (Demokrata)
Karácsony Gergelyt magához hívatta Ursula von der Leyen – írta a Fidesz budapesti frakcióvezetője.
júl. 9
15:27
Késsel rontott a rendőröknek, csak láblövéssel tudták megfékezni (Infostart)
A késes támadó először a Tour de France hajrájához érkezett szurkolókat fenyegette, majd a rendőröknek is nekiesett, egyiküket meg is szúrta.
júl. 9
15:27
Házkutatást tartottak Marine Le Pen pártjának központjában – Dokumentumokat foglaltak le (Blikk)
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított az Európai Parlament korábbi, 2024 júliusában feloszlott Identitás és Demokrácia (ID) nevű képviselőcsoportjának uniós forrásokkal való állítólagos visszaélésével kapcsolatban – tájékoztatott az Euractiv című brüsszeli hírporál kedden.
júl. 9
15:27
A Fifty-Fifty a kommunikációban is jól használja a szeleket (Kreatív Online)
A Kékszalag többszörös nyertese és a tókerülő verseny gyorsasági rekordere a vízen és a parton egyaránt erős kommunikációval hozza közelebb a közönséghez a sokak által működésképtelennek ítélt katamarán sikereinek hátterét és a versenyvitorlázás extrém kihívásait.
júl. 9
15:27
Razziázott a rendőrség Marine Le Pen pártjának székházában (444.hu)
Lefoglalták az elmúlt évek választási kampányaihoz kapcsolódó dokumentumokat.
júl. 9
15:27
Elege lett a baleseteknél fotózó autósokból a hatóságoknak! (Autónavigátor)
Sok esetben a gyorsforgalmi utakon baleset esetén az ellentétes irányba haladó sávok továbbra is zavartalanul járhatóak lennének, viszont az úgynevezett
júl. 9
15:27
Újabb döbbenetes fordulat a Hableány-tragédia ügyében: kezdődhet elölről az egész (Pénzcentrum)
A bíró elfogultsága miatt új elsőfokú büntetőpert kell lefolytatni a Hableány kishajó dunai katasztrófája ügyében a Fővárosi Ítélőtábla határozata szerint - tudatta a bíróság honlapján szerdán.
júl. 9
15:27
Térdkalácslövés a szabadságnak: a Hamászt és a Hezbollahot éltető zenekar jön Budapestre – hogyan jutottunk idáig? (Mandiner)
Nem lehet úgy élni az életünket, hogy New York Times-szalagcímekhez igazítjuk az értékeinket. Fárasztó munka, de higgyék el a Sziget szervezői is, másképp nem lehet. Veszprémy László Bernát írása.
júl. 9
15:27
Már több mint száz elektromos töltőállomás telepítéséhez igényeltek állami támogatást (Autószektor)
Ha az öt jelentkező mindegyike sikerrel jár, összesen 103 helyszínen telepíthetnek a lendületesen gyarapodó hazai zöldflotta kiszolgálásra alkalmas, korszerű e-töltőket. A hálózat bővítése közelebb visz az országos lefedettség eléréséhez, kényelmesebbé, vonzóbbá teszi a tiszta és csendes gépkocsik használatát. A tavaly novemberben indult pályázat a
júl. 9
15:27
Izgalmas túrára csalogat a Szakadás-árok (egy.hu)
Itt igazán belekóstolhatunk, milyen egy vadregényes, igazi mátrai kalandtúra.
júl. 9
15:27
Ausztrál exminiszterelnök, a Tankcsapda és Orbán Viktor is fellép a 2025-ös Tusványoson (Telex)
Németh Zsolt szerdán közölte a kormánypártok kedvenc erdélyi politikai-zenei fesztiváljának lineup-ját és mottóját.
júl. 9
15:27
Váratlan irónia-világrekordot állított fel a Magyar Nemzet (Telex)
A lap azzal büszkélkedik, hogy milyen sokan nézték meg a dokumentumfilmjüket. Csakhogy a nézettség nagy részét ők maguk vásárolták.
júl. 9
15:27
A magabiztosságunk a sima bőrünkön is múlik? Így szőrteleníts otthon, biztonságosan (Bien)
Az ápoltság nem csak a belső harmóniánk, hanem a külső megjelenésünk része is. Egy sima, puha bőr hozzájárul a magabiztos és összeszedett megjelenéshez, ami mindannyiunk számára fontos. A nem kívánt szőrszálak azonban nem csak az arcon, hanem a test más területein is felbukkanhatnak, és sokunk számára okoznak kellemetlenséget.
júl. 9
15:27
Csak behozni lehet – tíz évre engedélyezte az EU a génmódosított szójababot (Zöld Trend)
Az Európai Bizottság engedélyezte egy géntechnológiával módosított szójabab uniós behozatalát és felhasználását élelmiszerekben, illetve takarmányokban, ám termesztését továbbra sem engedi.
júl. 9
15:27
Album helyett – Szabados Attila Vérsűrűség című kötetéről (Litera)
Az így kibomló transzgenerációs diskurzus fő tétje, hogy miként lehet a traumairodalom beidegződéseit levetkőzve ábrázolni a veszteséget, érzelgősség nélkül tárgyalni a halál jelenségeit. Szabados Attila versei alternatív utat kínálnak – a Vérsűrűség című verseskötetről Kádár Fruzsina írt recenziót.
júl. 9
15:33
Kiadták a viharriasztást: tilos a Balatonban fürdeni (Blikk)
Óriási hullámok csapkodnak a magyar tengeren.
júl. 9
15:33
Tragédia: feleségét gázolta halálra a traktoros (Agroinform)
A vádirat szerint a férfi egészségügyi állapota kizárta a biztonságos járművezetést.
júl. 9
15:33
Oroszország bűnös: az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint bizonyított, hogy ők lőtték le a maláj gépet (444.hu)
Ahogy az is, hogy megsértették a nemzetközi jogot az Ukrajna elleni invázióval.
júl. 9
15:33
El sem hisszük: George R. R. Martin végre befejezheti A tűz és jég dala következő részét (Könyves Magazin)
George R. R. Martin 13 éve írja A tűz és jég dala következő kötetét.
júl. 9
15:33
Diogo Jota hatalmas vagyont hagyhatott a családjára, a sport mellett kiváló üzleti érzéke is volt (SzMo)
A fiatalon elhunyt sztár nemcsak a játékával keresett vagyonokat, hanem jó üzleti lépései is voltak, amikből további jelentős összegekre tett szert.
júl. 9
15:33
Egy kiszivárgott hangfelvétel szerint Donald Trump megfenyegette Vlagyimir Putyint (Magyar Hírlap)
"Nincs más választásom".
júl. 9
15:33
XIV. Leó pápa Volodimir Zelenszkijt fogadta Rómában (Demokrata)
Szerda délután Sergio Mattarella olasz államfő is fogadja az ukrán elnököt.
júl. 9
15:33
Erre a találkozóra Trump sem tudott nemet mondani (Mandiner)
Az újságíróknak is megerősítette.
júl. 9
15:39
Elmozdult az erőegyensúly az ingatlanpiacon (Infostart)
Júniusban a kereslet csökkent, a feladott hirdetések száma pedig lényegében stagnált éves összevetésben, ugyanakkor az év első hat hónapjában bővülés történt mindkét oldalon. Az ingatlan.com friss elemzése szerint az is látható, hogy az év eleji lendület fokozatosan lecseng, és főként a megfizethető lakásárakkal rendelkező környékek piaca mondható
júl. 9
15:39
Beragadtak a Mol-részvények (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
júl. 9
15:39
Cukorbeteg Barbie babát dobtak piacra (Blikk)
Idén egy különleges Barbie bővíti a Mattel játékcsaládját: Magyarországon is bemutatkozik a világ első, 1-es típusú cukorbeteg Barbie babája, akinek rózsaszín kiegészítői a glükózszenzor és az inzulinpumpa. Az új baba két célt szolgál: egyrészt, hogy a cukorbeteg gyerekek a saját diabéteszes mindennapjaikat szimbolizáló figurával találkozhassanak a
júl. 9
15:39
Három modell gyártását is leállította a Nissan (autopro)
Az amerikai vámok miatt volt szükség erre a lépésre.
júl. 9
15:39
Diogo Jota hatalmas vagyont hagyhatott a családjára, a sport mellett kiváló üzleti érzéke is volt (SzMo)
A fiatalon elhunyt sztár nemcsak a játékával keresett vagyonokat, hanem jó üzleti lépései is voltak, amikből további jelentős összegekre tett szert.
júl. 9
15:39
Csend Castel Gandolfóban – Zelenszkij négyszemközt a pápával (Magyar Hírlap)
A Szentszék egyelőre hallgat, miközben Rómában készül a háború utáni Ukrajna terve, 500 milliárd euró forog kockán.
júl. 9
15:39
"El kellett törnöm a nyakam, hogy megtanuljak egyet s mást" – a világ első Supermanje elhitette velünk, hogy az ember tényleg bármire képes (Mandiner)
Bár a héten érkezik az új Superman-mozi, akad még néhány generáció, amely számára Clark Kent örökre Christopher Reeve marad. Az 1995-ben lovasbalesetben lebénult színész életéről szóló dokumentumfilm szívhez szóló őszinteséggel mutatja meg: nem csak az lehet hős, akik köpenyben repkedve menti meg a világot.
júl. 9
15:39
A Pride miatt figyelmeztette az EU miniszteri testületének dán elnöksége a magyar kormányt (Telex)
Figyelemmel kísérjük az ügyet, hangsúlyozta a magyar hetes cikkes eljárás következő meghallgatását is felemlegetve a dán uniós ügyi miniszter a Pride-ról szervezett EP-vitán.
júl. 9
15:39
Magyar szakemberrel bővült a Mad Stars zsűrije (Digital Hungary)
Idén Radovics Péter, a Lounge Group kreatívigazgatója is helyet foglal a MAD Stars nemzetközi zsűrijében, amely három fordulóban választja ki a szakmai minőség, eredetiség vagy társadalmi és kulturális hatás szempontjából kiemelkedő projekteket.
júl. 9
15:39
Hivatalos: Őket már biztosan láthatjuk majd az új Harry Potter-sorozatban (InStyle)
Eddig 18 név vált biztossá, akik között már ott van McGalagony professzor, Hagrid és Lucius Malfoy is.
júl. 9
15:45
Lézerbotrány a Vörös-tengeren: Kína cáfol, Németország magyarázatot követel (Infostart)
Visszautasította Peking azt a német vádat, amely szerint lézerrel támadott volna a Bundeswehr repülőgépe ellen a Vörös-tengeren. A berlini külügyminisztérium élesen tiltakozott, Peking szerint pragmatikus hozzáállásra van szükség.
júl. 9
15:45
Igazi sztárparádé a Balaton-átúszáson: elképesztő, hányadszor úsznak már (Pénzcentrum)
Rekordlétszámú, közel 13 000 fős mezőny vág neki 2025. július 26-án Európa legnagyobb nyíltvízi úszóeseményének, a 43. LIDL Balaton-átúszásnak, amelyre már hetekkel a rajt előtt minden hely elkelt.
júl. 9
15:45
Csütörtökön délután térhet vissza a Földre Kapu Tibor, de sok minden befolyásolhatja még a visszautat (SzMo)
A magyar űrhajós már túl van több tucat kísérleten az ISS fedélzetén. Most készülnek a hazatérésre, de még bármi közbejöhet – az időjárástól a kapszula műszaki állapotáig.
júl. 9
15:45
Az álhírekkel szemben a kormánynak a magyar munkaerő az első (Demokrata)
A tévhitek eloszlatására a Nemzetgazdasági Minisztérium 6 kérdésre adott 6 válasszal tisztázza a magyar munkaerőpiac helyzetét.
júl. 9
15:45
Balhés napra számít Orbán Viktor az Európai Parlamentben: most eljön az igazság pillanata (Mandiner)
Arról szavaznak a képviselők, folytassa-e Ursula von der Leyen a brüsszeli bürokrácia élén.
júl. 9
15:45
Két évet kapott a csöngei kutyaszaporító (Telex)
Az osztrák nőt állatkínzással vádolták, kutyák százait tartotta iszonyatos körülmények között a vád szerint. Beismerte tettét, lemondott a tárgyalásról.
júl. 9
15:45
Vin Diesel lesz az új Kojak? A kopasz nyomozó újratöltve: magyarok elő a nosztalgiával! (Sassy)
A Halálos iramban-széria keményfiúja most rendőrbőrbe bújik, és életre keltheti Kojak karakterét egy új feldolgozásban.
júl. 9
15:51
Karácsony Gergely szerint a helyzet súlyos (Piac és Profit)
Az uniós források felfüggesztése talán az egyetlen eszköz, amit az EU alkalmazhat egy tagállammal szemben, ugyanakkor kétélű fegyver: a társadalom tagjai az Európai Unió ellen is fordulhatnak miatta – hívta fel a figyelmet Budapest főpolgármestere szerdán Strasbourgban.
júl. 9
15:51
Trump megint megrázta a pofonfát (ProfitLine)
Azon túlmenően, hogy várhatóan az EU is kap levelet tőle holnapig a vámtarifák kapcsán. Lévén, hogy ma van a tárgyalások lezárásának határideje.
júl. 9
15:51
Öt ok, amiért érdemes fekete ribizlit enni (Magyar Hírlap)
Hihetetlenül hasznos bogyó, amit többet kellene fogyasztanunk.

Keresés