A helyi önazonosság védelméről szóló törvény új jogi eszközöket biztosít a települések számára ahhoz, hogy megvédjék magukat a nagymértékű és nem kívánt lakosságszám-növekedéssel szemben és a település fejlődési irányát meghatározzák.
Hatalmas tabu erről beszélni és őszintén szólva, nem is akarjuk inkább tudni, hogy mások mit művelnek a zuhany alatt. Sokan bevallják, hogy rendszeresen szoktak tusolás alatt vizelni, mivel kényelmes a meleg vízsugár alatt maradni ahelyett, hogy kilépnének a zuhanyzóból. Mások számára ez undorító, és elképzelhetetlen. Mi most nem szeretnénk ítélkez
"Ahol születtem… itt mindig megpihen egy pillanatra az idő, a múlt és a jelen finoman összefonódik, akár a hajnalban derengő köd Budapest ismerős utcái felett. Gyermekkorom emlékei, a Bem Klub halvány fényei, az első, titokban lopott csók, az élőnek hitt örök boldogság és az első keserű csalódás. Mai napig élnek még a tanult dallamok, amelyek akkor
Új kortárs művészeti kiállítás nyílt Kassán. A Transpeed – A mozgás ontológiája című tárlat a gyorsulás, mobilitás és vizuális kultúra kortárs kérdéseit járja körül.
Sokan úgy gondolják, hogy a dús, egészséges növényzethez elengedhetetlen a rendszeres műtrágyázás. Pedig ez nem mindig igaz. Egy jól működő, átgondolt rendszer minimális időráfordítással is elérhető – a kert, sőt a bolygó is meghálálja.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy M. Kiss Sándor, Széchenyi-díjas történész, Karunk professzor emeritusa, a Történettudományi Intézet korábbi intézetvezetője elhunyt.
Gus Greensmith elmondta, miben állapodott meg Oliver Solberggel és Yohan Rossellel hármasban a WRC2-es világbajnoki címért küzdve. A WRC2-ben mindenki annyi versenyen vesz részt, amennyin csak akar (és amennyire össze tudja szedni a pénzt), azonban mindenki hét futamot jelölhet meg pontszerző versenynek, és ezek közül a hat legjobb eredményét veszi
Füstös, csípős, enyhén édeskés – ez a csípős BBQ-szószos burger igazi ízbomba, ami garantáltan feldobja a grillestéket. Ropogós, pikáns zöldségekkel és szaftos marhahússal a klasszikus hamburger új szintre lép.
A magyar baronesse, akinek festményei a Poirot sorozatban és Madonna klipjeiben egyaránt feltűnnek – ő Tamara de Łempicka. Az első szupersztár festőnő életéről szóló dokumentumfilm magyarországi bemutatójára érkező dédunokáját, Marisa de Lempickát a személyes emlékei mellett a festőnő újrafelfedezéséről kérdeztük.
· Július első napjaiban közel 8500, lakás és társasházzal kapcsolatos kárbejelentés érkezett a Generali Biztosítóhoz. · A lakóingatlanokban a július eleji, hirtelen lecsapó viharok okozták a legnagyobb károkat, ezt követték a villámlás, illetve a jég okozta károk
A HR-vezetői szerep ma már jóval több, mint bérszámfejtés vagy juttatáskezelés: stratégiai gondolkodást, üzleti érzéket, kommunikációs finomságot és digitális érettséget kíván.
Július 5-én Mario Rana, a Nasa képalkotó rendszereivel dolgozó kutató egy rövid fényvillanást észlelt a Szaturnusz légkörében. A felvétel már eljutott a Planetary Virtual Observatory and Laboratory (Pvol) szervezetéhez, amely most globálisan kér további megerősítő megfigyeléseket ugyanebből az időszakból, ilyen jelenséget ugyanis még sosem sikerült
Szakmájának kiemelkedő alakja volt, aki páratlan életművet hagyott maga után. Nem csak köteteket és dokumentumfilmes nyilatkozatokat, de egy egész történészgenerációt.
A Halvetic gyomirtó szer amellett, hogy a csökkentett talajművelési rendszerek alkalmazásának egyik alapvető eleme lehet, kiválóan illeszthető az őszi kalászosok termesztéstechnológiai rendszerébe.
Az Európai Bizottság formálisan is figyelmeztetést küldött az olasz kormánynak amiatt, hogy túllépett a hatáskörén az UniCredit által a Banco BPM-re tett felvásárlási ajánlat engedélyeztetése során.
Az elmúlt napokban tapasztalt viharok, az erős szél és eső, jégeső számos kárt okozott az otthonokban országszerte, az Allianz folyamatosan fogadja a bejelentéseket, a szerda 14 órai adatok szerint az elmúlt napok viharaival kapcsolatban csaknem 5200 db kárbejelentés érkezett - közölte a biztosító. A legtöbb esetet a Balaton térségében, Hajdú-Bihar
Szakmájának kiemelkedő alakja volt, aki páratlan életművet hagyott maga után. Nem csak köteteket és dokumentumfilmes nyilatkozatokat, de egy egész történészgenerációt.
Sok ember felnőttként is hordozza gyermekkori traumáit, melyeket legtöbbször nagy valószínűséggel ok nélkül szenvedett el. Így van ezzel a hazai zenecsatornák egyik kedvenc énekesnője, Doree is, aki most őszintén beszélt arról, mit élt át az óvodában.
A Lutec lámpakereskedő céget 13,5 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert meghatározta, mennyiért árulhatják termékeit a boltokban. Még szankciók alkalmazását is kilátásba helyezték, ha valaki ettől el merészelt volna térni. A cég teljes mértékben együttműködött a hatósággal, ezért büntetését jelentősen csökkentették.
A munkaerőpiacon jelenleg több területen is kimagasló az álláshirdetésekre beérkező jelentkezések száma. Egy-egy pozícióra rövid időn belül nagyszámú pályázat érkezik, így egy jól célzott, az adott pozícióhoz illeszkedő önéletrajz kulcsszerepet játszik a sikeres kiválasztásban. A tömeges, nem célzott pályázatok ritkán hoznak eredményt – ezzel szemb
Olaszország nem csupán a világ egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, hanem az otthon töltött nyaralás hagyományának is az őrzője. Az olaszok is szeretik felfedezni saját országuk szépségeit, és így megélni azt az életörömöt, amit csak "la dolce vita"-ként szokás emlegetni. Ha te is ilyen élményre vágysz, kövesd a helyiek példáját, és fedezd fe
„Közéleti hírlevélre való feliratkozási lehetőség” – ezzel a címmel kapott emailt szerdán minden Gondosóra felhasználó. Az emailhez csatolt hírlevélben a magyar kormány időseknek és családoknak nyújtott támogatásairól olvashatnak részletesen. A hírlevél szerzője külön kiemelte, hogy a kormány mióta és mekkora költségvetési ráfordítással védi a magy
Peszkov szerint Oroszország kész folytatni a párbeszédet Ukrajnával és az Egyesült Államokkal is, miközben Moszkva katonai előrenyomulásról beszél, Washington pedig politikai megoldást sürget.
Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára az MTI tájékoztatása szerint.