A vasárnapi döntőben eldőlhet, hogy valóban ő lesz-e az új kilences, akire évek óta vár a Stamford Bridge. Az első benyomás mindenesetre erősen a brazil mellett szól.
Úgy falja fel tehetetlen testét a kerekesszék, ahogy az emlékeit zabálta fel a demencia. Nemcsak önmagára, rám sem emlékszik már. És én is egyre nehezebben tudom felidézni azt, aki volt: az erős hangú, határozott asszonyt, akitől gyerekként szinte féltem.
A helyzet azért érdekes, mert a hét elején még arról szóltak a hírek, hogy Pete Hegseth védelmi miniszter saját hatáskörben állította le a fegyverszállításokat, köztük a Patriot-rakétákét is.
Kenya elnöke, William Ruto arra utasította a rendőrséget, hogy a vállalkozásokat célba vevő tüntetőket lőjék lábon, hogy mozgásképtelenné váljanak, de ne haljanak meg.
Stabil termelési szerkezet és növekvő árbevétel jellemezte 2024-ben a magyar dísznövényágazatot, amelynek külpiaci jelenléte továbbra is erősen koncentrált. Tavaly Magyarországon 1598 hektáron folyt dísznövénytermesztés, amelynek túlnyomó részét - 93 százalékát - a faiskolai növények adták, jellemzően szabadföldön. A fedett, intenzív technológiát i
Igyekezett derűlátást sugározni Friedrich Merz a német parlament délelőtti vitájában. Beiktatása óta ez volt az első általános vita a Bundestagban, amelyen a kancellár részt vett, sok dicséretet azonban nem kapott.
A hét eleji viharok óta sok helyen még mindig tart a kármentesítés, a helyreállítás. Ám vannak olyan háztartások, amelyekben hétfő óta nincs áramszolgáltatás. A budapesti E.ON pár száz ügyfeléről tud, akiknél fennáll a probléma Budapesten és Pest megyében, ők háromszáz szakembert mozgósítanak. Az ország többi részén szolgáltató MVM nem nyilatkozott
Kimi Räikönnen, a korábbi Forma–1-es versenyző világéletében ismert volt dorbézolós estéiről, és mindenki tudja róla, hogy nem veti meg az alkoholt sem. Számtalan vicces történet kering róla a rajongók körében, egyszer pedig Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke – mint most elárulta – megütötte a piás világbajnokot.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről - közölte a BÉT a honlapján.
A hétfői-keddi viharok országszerte okoztak súlyos károkat, melyeknek felmérése és elhárítása sokáig eltart. Számos autó is megrongálódott az extrém időjárásban, és ilyen esetben rögtön felmerül a károsultban a kérdés: érdemes-e a biztosítóhoz fordulni kártérítésért, és hogyan?
A szakítás után nem csak a közös képeket töröljük, néha még a telefonszámot is. De a kapcsolat nem mindig szakad meg ott, ahol kimondjuk a végét. Egy like, egy storynéző, egy emlékbe öltöztetett komment is lehet lánc, ami visszatart. A digitális árnyékkövetés – amikor a volt párunk továbbra is figyeli online jelenlétünket, vagy mi őt – a modern kap
James Gunn pontosan tudja, mit jelent, ha valakin nagy a nyomás. A DC Studios társelnökeként és az új Superman rendezőjeként nem kisebb feladatot vállalt magára, mint újraindítani a szuperhős-univerzumot – méghozzá úgy, hogy közben minden szem rá szegeződik.
Rejtélyes haláleset sokkolta a lakótelepet. Egy középkorú férfi holttestére bukkant két fiatal Dorogon, a Baross Gábor-lakótelepi garázssor mögött. A férfi vélhetően napokkal korábban hunyt el. A rendőrség eljárást indított az ügyben.
A ciklon kettősforntja egyelőre nem tágít a fejünk fölül. A meteogyógyász szerint ez okozza majd a legtöbb kellemetlenséget csütörtökön az időjárás-érzékenyek számára.
Pár nap múlva lehet megmondani, hogy milyen hatással járt a kukoricára és a többi kultúrnövényre az elmúlt napokban hullott csapadék, de az már biztosra vehető, hogy az eddigi állapotromlás megállt. Fordulatról még korai lenne beszélni, a júniusi aszály romboló hatását pedig nem tudja teljesen ellensúlyozni a mostani eső sem.
Donald Trumpnak az általa nagynak és gyönyörűnek nevezett, szerteágazó, Amerika sok rendszerét megreformáló salátatörvénnyel sikerült elérnie második elnöksége első nagy törvényhozási sikerét. Azonban ezzel elvesztette egy fontos szövetségesét.
Új párt alapítását jelentette be Elon Musk, mert szerinte Donald Trump és a most elfogadott adó- és kiadáscsökkentési törvény csődbe viszi az Egyesült Államokat. Az üzletember politikai esélyeiről Magyarics Tamás külpolitikai szakértő beszélt az InfoRádióban.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőhelyettese szerint olyan jó a Tisza-tó vízállása, hogy adott esetben Szolnok és térsége ivóvízellátását is biztosítani lehet belőle. Az esős időszak hatására pedig akár tovább is lehet emelni a vízszintet.
Egy kis változás, egy kis fény, egy csipetnyi nyári inspiráció – Katalin hercegné új frizurája egyszerre modern, elegáns és trendi. A világosabb árnyalat tökéletesen passzol a nyárhoz, de van benne valami örök időtlenség is. Mutatjuk, mennyire mesésen néz ki!
A Bentley most is mer nagyot álmodni – még ha az EXP 15 nem is lesz szériagyártásban, az üzenete egyértelmű: a luxus villanyautók jövője nemcsak technológiában, hanem dizájnban is új utakon jár. És ha a jövőt építjük, miért ne lehetne egy kicsit merészebb, látványosabb, vagy épp elborultabb?
Villámcsapás, kidőlt fák, megbénult vonatok – a vihar rommá verte a vasúti közlekedést. A keddi ítéletidő az ország minden fővonalát érintette: több mint száz helyszínen kellett fakidőlés vagy felsővezeték-szakadás miatt intézkedni. Két vonatba villám csapott, egy kisvárdai vasutast is eltalált a villám – csodával határos módon senki sem sérült meg
Az Egységes Kérelem benyújtására nyitva álló időszak lezárultát követően a Magyar Államkincstár (Kincstár) megkezdte a kérelmek vizsgálatát. Ennek egyik eszköze a területi monitoring rendszer (Tmr), amely a mezőgazdasági termelő által bejelentett területek vonatkozásában azonosítja a kérelem és a műhold által észleltek eltéréseit.
A halászfaluból lett Abbázia koronás fők, a magyar arisztokrácia és polgárság legendás üdülőhelye volt. Aztán jött a történelem: impériumváltás, olaszok, jugoszlávok, s ma már egyre kevesebben ismerik Opatija eredeti nevét.
Nagy-Britanniának és Franciaországnak közösen kell megvédenie Európát – hangoztatta a francia elnök londoni állami látogatásán. A királyi pompával övezett fogadás mögött azonban a brexit és csónakon érkező migránsok miatti feszültségek is meghúzódnak.
Johnny Depp visszatért a rendezői székbe, és a vörös szőnyegen is megmutatta, miért számít még mindig Hollywood ikonikus alakjának. A Modi című film premierjén nemcsak filmrendezői tehetségét, de a divatérzékét is megcsillogtatta. A sármos színészből ezúttal is áradt a sikk, és a stílusérzék egyszerűen a vérében van!
Hatodik alkalommal készült el a horgászvizek egységes éves horgász jelenléti, fogási és telepítési statisztikája, valamint az adatokhoz kapcsolódó értékelés. Az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ által jegyzett és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közreműködésével elkészült összefoglaló bemutatja a legális halelviteli lehetősé
"Ránk számíthatsz!" az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor mottója, amelyet július 22. és 27. között rendeznek meg - mondta az InfoRádióban Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, a szabadegyetem egyik alapítója.
Készülj, mert hamarosan újra visszatér a legnagyobb nyári hőség! Bemutatjuk azokat a dezodorokat, amelyek garantált frissességet és védelmet nyújtanak, amikor a hőmérséklet az egekbe szökik. Ezekkel a tuti termékekkel biztos lehetsz benne, hogy egész nap magabiztosan érezheted magad, ráadásul a GLAMOUR-napok Summer Week kuponjaival rendkívül kedvez