Nemcsak nálunk, máshol is nagyobbnak érzékelik a fogyasztóiár-indexet a valóságosnál. Mi lehet ennek az oka? Ennek járt utána a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2024-ben az EU háztartásainak 76,4%-ában nem él gyermek, csak 23,6%-ukban nevelnek legalább egy gyereket. A kétgyermekes háztartások aránya 37,6%, a három vagy több gyermekeseké pedig 12,6%. A legmagasabb arányokat Szlovákia, Írország és Ciprus, a legalacsonyabbakat Finnország, Litvánia és Németország mutatja – az Eurostat adatai alapján.
A Tisza Párt vezetője szerint "egészen példátlan gyalázatra készül ma a Fidesz az Európai Parlamentben". A politikus úgy véli, hogy Európának és Magyarországnak ma nem több megosztottságra, hanem felelős, bátor vezetésre van szüksége.
Emmanuel Macron francia elnök felesége, Brigitte hideg távolságtartóan viselkedett és tudomást sem vett férjéről Egyesült Királyság-beli látogatása során.
A szexualitásunk, személyiségünk és az, ahogyan a szerelemhez viszonyulunk, megszámlálhatatlan tényező együttes hatásának eredménye, közte a csillagok állása is. Az asztrológusok szerint a csillagjegyed nemcsak a karakteredről, hanem arról is sokat elárulhat, mi tesz téged igazán szerethető partnerré a hálószobában és azon kívül.
A rézre kiszabott vám 50 százalékos mértékét már megtudtuk korábban, azonban Donald Trump bejelentette, hogy augusztus 1-jétől lép érvénybe a határozat. A Bloomberg értesülései szerint egyes kereskedők emiatt a leszállítás felgyorsítása érdekében Ázsiából Hawaii szigetére, illetve Dél-Amerikából Puerto Ricoba is megnövekedett számban viszik a színe
Orbán Viktor és Menczer Tamás is a közösségi oldalán írt arról, hogy meghalt egy magyar Ukrajnában. A miniszterelnök és a Fidesz kommunikációs igazgatója is kijelentette, hogy kényszersorozás miatt vesztette életét a férfi, és hozzátették, hogy a család mellett állnak ezen nehéz időkben. Az eset miatt a Külügyminisztérium berendeli Ukrajna budapest
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak azokról a termékekről, amelyek kiszerelése csökkent, abból az adatbázisból, amelynek elindítását nemrég jelentette be a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Katalin hercegné és Vilmos herceg a napokban együtt fogadták a francia miniszterelnököt, Emmanuel Macront és feleségét, Brigitte Macront az Egyesült Királyságban tett háromnapos látogatásuk kezdetén. Bár a walesi pár szívélyesen üdvözölte őket, úgy tűnt, vendégeik helyett inkább egymással voltak elfoglalva.
Június közepén immár hatodik alkalommal rendezték meg a Tisza-tavi Pet Kupát, ahol 15 csapatból álló mezőny szállt vízre, hogy megtisztítsák a folyót. Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszon haladva a folyón és ártere mentén gyűjtötték a felhalmozódott hulladékot. Az idei, rekordmennyiségű, több mint 10 tonnányi szemét összegyűjtéséhez
A nyári hőség, egy hosszú túra, esetleg egy átmulatott este után a legtöbben valami igazán frissítő italra vágynak. Erre a célra kiváló választás lehet az ayran, amely Törökországban már régóta a mindennapok része, nálunk viszont még csak most kezd igazán ismertté válni. Az árát tekintve is verhetetlen: egy negyedliternyi akár 200 forintból is elké
A következő kolléga már most sokkal többet szeretne tudni a cégnél található karrierútról, fizetési sávokról, mint amennyit a hirdetésekben megtalál. A LinkedIn 2024-es kutatása kimutatta, hogy az álláskeresők 60%-a elsőszámú elvárásként jelöli meg a fizetési sávok transzparenciáját, miközben a toborzók mindössze 40% teszi nyilvánossá a bérsávot a
Egyelőre még nincs ítélet – augusztusban folytatódik a besztercebányai Speciális Büntetőbíróságon Juraj Cintula tárgyalása. A nyugdíjas férfi tavaly május 15-én, a nyitrabányai kihelyezett kormányülés után sebesítette meg Robert Fico szlovák miniszterelnököt.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa újabb médiaszolgáltatási jogosultságot hosszabbított meg: a testület 2032. december 15-ig jóváhagyta a Paks FM Kft. számára a Paks 96,3 MHz helyi rádiós frekvencia használatát. A döntés a médiaszolgáltató kezdeményezésére született.
A világ legnagyobb chip bérgyártójának, a tajvani TSMC-nek bevétele 39%-kal nőtt a második negyedévben, ami felülmúlta az elemzői várakozásokat, és megerősítette, hogy a mesterséges intelligencia területén továbbra is erős a kereslet - írta meg a Bloomberg.
Jön a Köz-Játék, és Kőszeg újra megtelik színházzal, zenével és történelmi drámával - meg egy kis szomszédháborúval is. Július 10. és 20. között nemcsak a vár falai, hanem a nézőtér is megremeg: premier, pop-up bábozás, Márai-évforduló, Wesselényi-összeesküvés és egy kiállítás a kozmikus testről. Szóval elég sok minden történik egyszerre - de pont
Intelligens, új energiájú járművek és energiatároló rendszereik kutatás-fejlesztési, tesztelési, tanúsítási központját hozhatja létre Magyarország és Kína Zalaegerszegen.
A legmagasabb árbevételű public relations ügynökségek tavaly 18,8 milliárd forint árbevételt értek el, ami 13,2 százalékos bővülés. A média- és reklámügynökségekkel ellentétben a PR-cégek eredménye javult az elmúlt esztendőben. A kommunikációs iparág többi területéhez képest egész jól alakult a PR-piac elmúlt néhány éve. A pandémia, illetve a gazda
Oliver Solberg régóta dédelgetett álma valósult meg, amikor tesztelhette a Rally1-es Toyotát – és még ezután jön a valódi versenyzés. Oliver Solberg legutóbb 2022-ben ült Rally1-es autóban, és miután a Hyundai kirúgta, a WRC2-ben vezetett, és várta a lehetőséget a legmagasabb kategóriában. A 23 éves svéd pilóta a Toyotától kapta meg az esélyt, így
Legalább 10 millió, legfeljebb félmilliárd forint kamatmentes hitel segítheti a hazai kis- és középvállalkozások jelentős energia-megtakarítást eredményező beruházásait.
Miközben a világ központi bankjai egyre inkább vizsgálják a digitális jegybankpénzek (CBDC-k) szerepét a pénzügyi rendszerben, Ausztrália most konkrét lépéseket tesz a megvalósítás irányába. A Reserve Bank of Australia (RBA) bejelentette, hogy elindítja a „Project Acacia” elnevezésű kezdeményezést, mely során valódi pénzügyi eszközökkel és partnere
Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program. Ennek oka, hogy kevesebb feltételt kell hozzá teljesíteni, és az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, jobban igazodva a megemelkedett ingatlanárakhoz, így szélesebb rétegek számára válhat e
Továbbra is rengeteg a viharkár az országban: csütörtök reggel hat óráig már közel 11 ezer káreseményt jelentettek be, amelyekből több mint négyezer elhárítása még folyamatban van. A károk felszámolásán országszerte több száz hivatásos és önkéntes tűzoltó dolgozik, Hajdú-Bihar és Csongrád-Csanád vármegyében ma is átcsoportosított egységek segítik a
Az elmúlt hetekben fellélegeztek a globális pénzpiacok, miután a legismertebb tőzsdei instrumentumok folyamatosan történelmi csúcsokat értek el. Kezdte az amerikai S&P 500, amit a technológiai részvényekkel tarkított Nasdaq 100 követett. Mivel ezekkel az eszközökkel magasan korrelál többek között a bitcoin is, csak idő kérdése volt, mikor csapódik
Érdemes időben lépni, mert nem tudható, meddig lesz majd elérhető a szuperolcsó lakáshitel – figyelmeztet Hargitai-Szabó Katalin, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.