A nyári szezon továbbra is kiemelt időszak a diákmunkában, különösen a Balaton környékén és a vendéglátásban, de a kiskereskedelem, az ipar és a szolgáltatási szektor egész évben biztosít lehetőségeket a fiatalok számára.
Hivatalossá vált: a párizsi UNESCO Világörökségi Bizottság 47. ülésszakán Budapest, a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út nem került fel a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.
Kalle Rovanperä és Jonne Halttunen nem úgy teljesített a WRC-szezon első felében, ahogyan azt mindenki várta tőlük. A szezon felénél járva a Toyota kétszeres világbajnok párosa, Kalle Rovanperä és Jonne Halttunen a szezon felénél járva a negyedik helyen szerénykedik a világbajnoki pontversenyben, 33 pontos hátrányban az éllovas Elfyn Evan előtt. Ro
Az Egyesült Államok ismét fegyverszállítmányokat küld Ukrajnának – jelentette be Volodimir Zelenszkij, aki szerint jövő héten amerikai és ukrán tisztviselők újabb katonai együttműködésről tárgyalnak Kijevben. Eközben ukrán dróntámadások orosz hadiüzemeket vettek célba, az Európai Unió pedig újabb szankciókat készít elő Moszkva ellen.
Befejezte a KSH a nagy botrányt okozó szegénységi adatok revízióját, azt azonban továbbra sem árulják el, hogyan jutottak arra a felismerésre, hogy a családok nem fizették, hanem tömegesen kapták az adót. A szokatlan adatok miatt látványosan csökkent a szegénység, statisztikai értelemben.
A 17 éves fiatalember fiatalabb testvéreivel játszott a családi nyaraláson, és egy mély gödröt ástak, ami ráomlott az áldozatra. Mire ki tudták ásni, már menthetetlen volt.
Amikor Dakota Johnson a vörös szőnyegen sétál, egy dolog biztos: minden szem rá szegeződik. Ez volt a helyzet a 59. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon is, amelyen a 35 éves színésznő a hétvégén részt vett – egy különleges manikűrrel.
Az elmúlt években komoly életmódváltáson ment keresztül Balássy Betty, aki ma már tudatosan figyel arra, milyen alapanyagokat használ a sütéshez-főzéshez. Ennek részeként az énekesnő saját konyhakertet alakított ki családja számára, sőt, otthon egy egész baromfiudvart is fenntartanak, így minden reggel friss tojás kerül az asztalra.
A müncheni közigazgatási bíróság döntése alapján el kell távolítani a keresztet egy bajorországi középiskola bejárata fölül. Az ügyben már a szövetségi belügyminiszter is megszólalt: a kereszt marad, legfeljebb áthelyezik egy másik bejárathoz.
A DK elnökének vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy még mindig közös ingatlanai vannak Gyurcsány Ferenccel, és közösen adtak egy családtagjuknak is kölcsönbe 210 millió forintot lakásvásárlásra.
Befejezte a KSH a nagy botrányt okozó szegénységi adatok revízióját, azt azonban továbbra sem árulják el, hogyan jutottak arra a felismerésre, hogy a családok nem fizették, hanem tömegesen kapták az adót. A szokatlan adatok miatt látványosan csökkent a szegénység, statisztikai értelemben.
Hiába indult vizsgálat egyházi és világi szinten, sok esetben továbbra sincs gyanúsítás vagy ítélet. Az érintetteket felfüggesztették, de részleteket alig árulnak el.
Minden idők legnagyobb átverése vagy egy forradalmi innováció a használat közben illatozó egér? Megéri? Nem éri? Van bármi értelme? Ad hozzáadott értéket? Muszáj volt kipróbálni! A kütyük világa tele van létfontosságúnak egyáltalán nem nevezhető fejlesztésekkel. Ám ez teljesen érthető, hiszen a piaci szereplőknek muszáj keresniük az új utakat, hogy
A Vatikáni Bank tagadja, hogy bármilyen kapcsolata lenne a kamu kriptóval, amely állítólag a 800 fő lakosságú ország saját kriptoprojektje. A Vatican Chamber Token (VCT) nevű kamu érmét egy adathalász weboldalon népszerűsítették, azt állítva, hogy a kriptó „hivatalos meghívást kínál a világ egyik legexkluzívabb gazdasági intézményéhez”. A promótere
Test, lélek, forma – a divat ma már jóval több, mint ruhák egymásra rétegzése. Az önkifejezés, a gondolatok vizuális megjelenítése, és az érzelmek közvetítése is a részévé vált. De hol tanulható mindez? Egy budapesti iskola, a Forrai Art School nemcsak oktatja, hanem meg is éli ezt a szemléletet – erről tanúskodik legutóbbi divatbemutatójuk, a BODY
Dolgozott az összeáramlás és a felettünk kavargó hidegörvény, így tegnap az ország több pontján formálódtak záporok, zivatarok a magasba törő gomolyfelhőkből. A zivatarokat szivárványok búcsúztatták, a magasban pedig zenitkörüli ív ragyogott. Ma elsősorban északon, északnyugaton lehetnek újabb zivatarok.
"Nem tartok készpénzt" – írta a vagyonnyilatkozatába Győri Enikő, a Fidesz EP-képviselője, Deutsch Tamásnak viszont van 13 millió forintja. Schaller-Baross Ernő felvette a Babaváró hitelt. A Fideszes EP-képviselők is leadták a vagyonnyilatkozataikat.
A nyári szünet a gyerekek egyik kedvenc időszaka: hosszú, játékkal töltött napok, kevesebb kötöttség – ám a felborult napirend és a meleg könnyen felülírhatja a család kiegyensúlyozott étkezését. A Kifli.hu szakértői Enyingi Vivien dietetikussal közösen hasznos tanácsokat gyűjtöttek csokorba, hogy mire figyeljenek oda a szülők a gyerekek nyári étre
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Varga Zsolt együttese a torna szombati nyitónapján 18-6-ra nyert az ausztrálok ellen.