A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Shenker-Horváth Kinga, Karácsony Gergely, Rudolf Péter, Békássy Szabolcs, Kiss László, Latorcai Csaba, Bíró Tibor és Hankó Balázs.
Egyre inkább távolodik Magyarországtól az elmúlt napokban Magyarországon lehűlést és sokfelé csapadékot eredményező hidegörvény. Holnap elkezdődik a felmelegedés és alapvetően derült időre lehet számítani a hétvégén - derül ki a HungaroMet friss időjárás előrejelzéséből.
Volt, aki a helybeli viszonyokról mesélt neki, és olyan is, aki a gödi Samsung-gyárban tapasztalt visszásságokról. Sőt a politikus olyan emberrel is találkozott, aki dolgozott Orbán Viktor öccsének.
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény ("pandakötvény") kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
A Meta Platforms elutasította az Európai Unió mesterséges intelligenciára vonatkozó gyakorlati kódexének aláírását, mivel azt túlzott beavatkozásnak tartja, amely hátráltatja a vállalatok fejlődését - írta meg a Cnbc.
Rekordot jelentő kriptovagyont loptak el hackerek az év első felében, ennek a nagy része viszont egyetlen támadáshoz köthető. Mi történt? Több mint 2,17 milliárd dollárnyi kriptovagyont loptak el hackerek 2025 első felében, tavaly a teljes év alatt nem sikerült ekkora összeget elemelni – derül ki a Chainanalysis kriptoelemző cég jelentéséből. Hogya
Átmenetileg kisebb kerozinkészlet érhető el a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ez azonban nem okoz járatkésést vagy -törlést. A forgalom a normális rendben zajlik – számolt be az InfoRádióban Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációért és kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.
A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 466 300 személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 2,5 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalm
Az UNESCO Világörökség Programját 1972-ben alapították. A program célja, hogy az emberiség kulturális és természeti örökségét nyilvántartásba vegye - így az országoknak, amelyek erre a listára kerülnek, vállalniuk kell, hogy megóvják a területükön lévő világörökségi helyszíneket, hogy aztán a későbbi generációk is élvezhessék azok páratlan szépségé
A CBS bejelentette, hogy 2026 májusában véget vet a The Late Show 33 éves történetének, és ezzel Stephen Colbert műsorvezetői időszaka is lezárul. A döntés alig néhány nappal azután született, hogy Colbert élesen bírálta a csatorna anyavállalatát, a Paramountot, amiért peren kívül megegyezett Donald Trumppal – a humorista szerint „kövér kenőpénzt”
A boldog párkapcsolat nem a véletlen műve: gondos ápolás, munka, törődés teremti meg. Az elején talán tényleg csak a szikra, a jó szex vagy a hasonló érdeklődés számít, később azonban sokkal inkább arról van szó, hogyan bánunk a másikkal naponta.
A mediterrán életérzést idéző árnyalat már meghódította a kifutókat és a stílusikonok gardróbját, most pedig a mindennapi öltözködés egyik leginspirálóbb kulcsszínévé válik. Utánajártunk, honnan indult a trend, hogyan kapcsolódik az európai divatesztétikához, és miként viselhető ez a vibráló tónus az idei nyár legdivatosabb darabjaiban.
Egyes felmérések szerint már a férfiak 10 százaléka nyitott arra, hogy feleségük mással is intim kapcsolatot létesítsen. Sokan nyíltan beszélnek erről az élményről, ami szerintük akár a kapcsolatot is megmentheti.
Történet egy lányról, akinek kiskorában elkezdett romlani az állapota, ám hiába járt orvostól orvosig, nagyon sokáig senki sem tudta megmondani, mi a baja. A kór éveken át támadta a szervezetét, a hosszú betegség pedig a személyiségét is átalakította, formálta. Olvasónk, Anna írása.
A Bloomberg Philanthropies 2025-ös Mayors Challenge versenyén Budapest bekerült a világ 50 leginnovatívabb városa közé, és ha továbbjut a versenyben, 1 millió dolláros támogatást is kaphat.
Tiborcz cége ezzel indokolta a Rákosrendezőtől elesett dubaji befektetővel való találkozót. Hozzátették, ha lesz együttműködés, arról be fognak számolni.
Tudtad, hogy a menstruációs ciklusod nemcsak a tested változásait határozza meg, hanem a napi teendőid, vagy akár az egész heted is jobban tervezhetővé válik általa? A női ciklusnak különböző fázisai vannak, amelyek befolyásolják fizikai erőnlétünket, hangulatunkat és energiaszintünket. Ha jobban megismered ezeket a fázisokat, könnyebben igazíthats
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a "no-code platform" fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti
A Netflix felülmúlta a második negyedéves várakozásokat és emelte éves bevételi előrejelzését, de ez nem volt elég a befektetők meggyőzéséhez - a részvények több mint 4 százalékkal estek a mai kereskedésben - közölte a Yahoo Finance.
Tizenévesek tömege használja nap mint nap az elektromos rollereket bukósisak nélkül - és sokan közülük a kórházban végzik. A Bethesda Gyermekkórház a saját közösségi oldalán tett ki egy posztot, amelyben közlése szerint egyetlen ügyeleti napon akár öt-hat gyerek is bekerülhet a sürgősségire rollerbaleset következtében, gyakran súlyos, életveszélyes
"Soha nem gondoltam arra, hogy elhagyjam Brazíliát, vagy menedéket kérjek egy nagykövetségen" – mondta Bolsonaro, aki tavaly titokban töltött el két napot a magyar nagykövetségen.
Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen. A Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület nevű helyi civil szervezet öt éve mondja, a Kúria a múlt év szeptemberében mondt
Bár a nevük hasonlít, valójában a közel-keleti ma’akaroonnak semmi köze a francia macaronhoz. Ezt a változatot hagyományosan búzadarából, olívaolajból és ánizsmagból készítik, majd cukorszirupba mártják. Mutatunk egy kicsit egészségesebb változatot, melynek az elkészítése ráadásul pofonegyszerű.
Keresleti hullámot indított az Otthon Start program a lakáspiacon. A zenga.hu hirdetési portál adatai szerint a bejelentés utáni hetekben 10-15 százalékkal emelkedett a komoly érdeklődések száma. Budapest és három vármegye kivételével a többi helyen a lakóingatlan-kínálat legalább 80 százaléka megfelel a program feltételeinek.
Franciaország egy új törvényjavaslattal azt kezdeményezi, hogy a rendszeresen keletkező, kihasználatlan megújuló és nukleáris energiatöbbletet szabályozott bitcoin-bányászat formájában hasznosítsák – a cél az energiahálózat tehermentesítése és akár évi 150 millió dolláros bevétel elérése. Túltermelés: a nukleáris és megújuló energia ára Franciaorsz
Donald Trump augusztus 1-ig adott határidőt az USA több kereskedelmi partnerének, köztük az Európai Uniónak, hogy kössenek valamilyen dealt, különben jönnek a vámok. Ha egy tíz évvel ezelőtt befuccsolt kereskedelmi egyezmény tapasztalataiból indulunk ki, nem sok jóra számíthatunk.