Egy idős férfi életét mentették meg összefogással egy pápai bankban, miután hirtelen összeesett – keresztlánya azonnal megkezdte az újraélesztést a mentésirányító utasításai alapján, később pedig egy polgárőr is csatlakozott hozzá, a gyors beavatkozásnak köszönhetően a férfi keringése visszatért.
Jennette McCurdy élettörténete hamarosan a képernyőnkön landolhat. 2022-es bestseller önéletrajzi könyvét, az Örülök, hogy meghalt az anyám (I’m Glad My Mom Died) című művet az Apple TV+ televíziós sorozattá adaptálja, és máris nagy név került a szereplők közé. Íme minden, amit eddig tudunk a készülő drámai vígjátéksorozatról.
Az XRP végre közel kerülhet a régóta várt kitöréshez – legalábbis Teo Mercer, a több mint 2 millió követővel rendelkező, elismert Bitcoin elemző szerint. Mercer a jelenlegi árfolyamtartományt „ígéretes beszállási pontnak” nevezte, és úgy látja, hogy az XRP „komoly életjeleket mutat” a hónapok óta tartó oldalazás után. Legfrissebb elemzésében Mercer
Az emberi kéz sokkal többet rejt magában, mint gondolnád. Nem csak az érzékelés, tapintás és szorítás eszköze, hanem egy olyan térkép is, amelyen bizonyos karakterjegyek felfedezhetők. Az ujjak hossza például már régóta a kutatók érdeklődésének középpontjában áll, mivel különféle személyiségjegyekkel hozható kapcsolatba. Az ujjhosszúság alapján kül
Kína kész tárgyalni az Egyesült Államokkal a Kereskedelmi Világszervezet (Wto) reformját akadályozó kereskedelempolitikai kérdésekről, beleértve a vámokat és támogatásokat is. - közölte a Reuters.
A krónikus fáradtság szindrómát sokáig pszichés eredetűnek hitték, de ma már tudjuk, hogy ennél jóval összetettebb. Új hazai ajánlás született a kezeléséről, de több ponton is szembemegy a nemzetközi tudományos konszenzussal.
Az uniós tagállamok digitális fejlettségét mérő uniós index, a Digitális Évtized index eredményei szerint Magyarország 2024-ben is az infokommunikációs infrastruktúrák kiépítettségében és minőségében jeleskedett, míg a vállalkozások digitális készségei terén még van mit javítani nem csupán a mesterséges intelligencia alkalmazása, de a hétköznapibb
A mostani kínálatban az első lakásvásárlók célkeresztjében a 45 négyzetméternél kisebb használt garzonok állnak, ezek átlagára a fővárosban 55 millió, Debrecenben pedig 45 millió forint volt - közölte saját adatai alapján az ingatlan.com, arra reagálva, hogy újabb támogatási program indulhat az első lakásvásárlást tervező fiataloknak.
A XVI. kerületi önkormányzat megvásárolja a cinkotai Csobaj-tó és környezete rekreációs besorolású, egykor kavics- és homokbányaként használt területét.
Sokan szeretnének saját nyaralót vagy hétvégi kertet, ám ha nincs meg a vételár, akkor a vásárlás problémás lehet, mert lakáshitelt nem minden esetben tudsz ilyen célra igényelni. Megnéztük a szóba jöhető megoldásokat.
A tavalyi 32,2 százalékos, valamint az idén januári 21,2 százalékos béremelés után további két alkalommal emelkedik a pedagógusok bére. A teljesítményértékelés alapján 2025. szeptember 1-jétől, 2026. január 1-jétől pedig a következő évi béremelés során. Az újabb béremelések első üteme elsősorban a kiemelkedően teljesítőket, a második üteme a 140 ez
A nyaralóövezetekben, vízparti településeken lévő lakóingatlanok, nyaralók árai között is tetemes különbségek vannak az országon belül – derül ki az ingatlan.com legfrissebb összeállításából, amely a héten várható akár 37–40 fokos kánikula apropóján 32 ezer, vízparti településen található ingatlanhirdetés alapján ismerteti a nyaralóövezetekre jelle
A főzés során érdemes néhány dolgot betartani, és akkor nem okoz gondot a fogyasztása. Ha nem figyelünk ezekre, akkor akár súlyos következménye is lehet a régi, hagyományos leveskészítésnek.
Nemzetközi botrányba keveredett a Prada, miután új férfiszandálját az indiai Kolhapuri chappalokhoz hasonlította a közvélemény – joggal. A luxusmárka csak a közösségi nyomásra ismerte el a kulturális ihletettséget, miközben Indiában egyre többen követelnek jogi és gazdasági jóvátételt.
A kontaktlencse egyszerű, kényelmes megoldás a látás javítására. Használata egyre elterjedtebb, ugyanakkor nagyon fontos tisztában lennünk a kontaktlencse-viselés szabályaival. A nem megfelelő ápolás ugyanis súlyos szemészeti következményekkel járhat. Mire figyeljünk oda? Mik a rejtett veszélyek?
Orbán Viktor új otthonteremtési programot jelentett be: bárki, bárhol igényelheti a kedvezményes, mindössze 3 százalékos kamatozású hitelt első lakása vagy háza megvásárlásához.
Törökország nem csak Isztambulról vagy Antalya környékének meseszép strandjairól szól: ha távolabb merészkedünk a zsúfolt turistaközpontoktól, egy egészen másfajta élményben lehet részünk, hiszen a hatalmas ország bővelkedik történelmi emlékekben és érintetlen természeti tájakban. Ez a lista most azoknak szól, akik szeretnének távolabb merészkedni
Az éghajlatváltozás hatásait ma már mindannyian a saját bőrünkön érezzük. Egyszerre lezúduló, nagy mennyiségű eső, majd hosszú száraz időszakok, szélsőséges árvizek és aszályok váltják egymást. Ezek a jelenségek nemcsak a természetet fenyegetik, hanem közvetlen veszélyt jelentenek a mezőgazdaságra is – és ezzel együtt hazánk élelmiszerellátásának
Orbán Viktor Facebook posztja szerint a kormány döntött arról, hogy 3 százalékos kedvezményes hitelt kaphat majd az első saját lakásának vagy házának megvásárlására bárki Magyarországon. Bárhol, vagyis Budapesten és a nagyvárosokban éppen úgy, mint a legeldugottabb falvakban. A BiztosDöntés.hu szakértői elemezték, hogy milyen pénzügyi előnyt jelent
Az idei márciusi lakásbiztosítási kampány következtében közel 400 ezer szerződést mozdítottak meg az ügyfelek. A lakásbiztosítások átlagdíja 2025 áprilisában 64 432 forint volt országosan, ami 8,7 százalékos emelkedés egy év alatt. Ugyanakkor a biztosítók ennél nagyobb mértékben, 19,6 százalékkal növelték az otthonok egy négyzetméterre jutó átlagos
Harminc felett sokszor megváltoznak a dolgok: már nem a virágcsokrok és bonbonok villanyoznak fel, hanem a makacs szennyeződésekkel leszámoló tisztítószerek. És tudod mit? Ez teljesen rendben van. A GLAMOUR-napok Summer Week (július 10–13.) alatt most kedvezményesen szerezheted be azokat a takarítócsodákat, amik után öröm a rendrakás – és még a lel
A Bitget Wallet a Mastercarddal és annak engedélyezett kibocsátójával, az Immersve-vel együttműködve új kriptokártyákat vezet be, amelyek díjmentes fizetéseket tesznek lehetővé közvetlenül a digitális tárcából. A kiadott sajtóközlemény szerint a kriptokártya közvetlenül a Bitget Wallet alkalmazáson keresztül érhető el, és támogatja a valós idejű fi
Néhány héttel azután, hogy hivatalosan is Carlo Ancelotti helyére lépett a Real Madrid kispadján, Xabi Alonso máris mély benyomást tett a játékosokra és a megfigyelőkre egyaránt. Lássuk öt pontban az újdonságokat!
A beköltözés előtt szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy egyszer elérjük a pontot, amikor a hálószoba levegős terei hirtelen szűkössé válnak. A felújítás során abban a hitben ringattuk magunkat, hogy a tárolás kérdése hosszú távon nem jelent majd problémát, de amikor minden a helyére került, gyorsan szembesültünk a valósággal: a tér lassan, de bizt
Az Mvm Next új arculattal küldi ki elektronikus számlaértesítőit: színes fejléc és sárga logó segíti a könnyebb felismerhetőséget. A megújulás csak a külsőt érinti, a számlázás menete és biztonsága változatlan marad.
Ne hagyja parlagon kertjét a nyár közepén sem! Júliusban is akadnak olyan gyorsan fejlődő zöldségek, fűszerek és virágok, amelyek ültetésével még bőséges őszi termésre számíthat. Összegyűjtöttük, mit érdemes most elvetni vagy palántázni.
A tereprali országos bajnokság harmadik fordulóját Olaszországban rendezik meg, az Italian Baja vár a magyar mezőnyre. Július 3-5-ig Pordenoneban, az Italian Baja-n csap össze a magyar tereprali-bajnokság mezőnye. Az olasz futam idén már második éve az ob egyik fordulóját is adja, az évadzáró Raid of the Champions-ra pedig Magyarországra jönnek az