A Bybit kriptotőzsde elindította a kifejezetten EU számára létrehozott platformját, a Bybit.eu-t. Az új weboldal kizárólag az Európai Gazdasági Térség (EGT) felhasználóit szolgálja majd ki. A hivatalos sajtóközlemény szerint a szóban forgó platformot a Bybit EU GmbH fogja üzemeltetni. Ez egy teljes körűen engedélyezett kriptoeszköz-szolgáltató (CAS
Megdöbbentette a sportvilágot a hír, hogy Diogo Jota, a Liverpool portugál támadója és a válogatott oszlopos tagja, csütörtök hajnalban életét vesztette egy súlyos közlekedési balesetben Spanyolországban. A tragédiában Jota testvére, a szintén profi labdarúgó André Silva is meghalt.
Az ötmilliárd forintos keretösszegű kiírás a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében segíti a társasházakat és lakásszövetkezeteket, a 100 százalékos támogatás jóvoltából összesen akár 200 ezer háztartás fizethet majd a tényleges fogyasztása alapján, kevesebbet a távfűtésért - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn.
Elképesztő mértékű vagyont vághatott zsebre az országnak járó uniós forrásokból és a magyar adóforintokból a fideszes elit egy friss tanulmány alapján. A brutális vagyonosodás az Orbán-kormányok 2011 utáni időszakában következett be, de nem jártak rosszul azok sem, akik valamilyen rokoni vagy baráti szálon kötődnek a miniszterelnökhöz.
A budapesti amerikai nagykövetség függetlenség napi fogadásán Robert Palladino ügyvivő és Szijjártó Péter külügyminiszter hangsúlyozták: az együttműködés új irányt vett, ahol a tisztelet és diplomácia kerül az előtérbe, helyet adva a kölcsönös partnerségnek és a konstruktív párbeszédnek.
Szily Nóra műsorvezető a családjáról vallott. Őszintén beszélt róla, miért nem volt jó viszonyba a vér szerinti apjával, és mi volt az a mondat, ami örökre meghatározta a kapcsolatukat. Kiderült, hogy az édesapjával lévő rossz viszony miatt a féltestvérét sem ápol jó viszonyt, sőt a testvérének sem tartja. s
2025 júniusában 16 földrengést és 116 antropogén szeizmikus eseményt regisztráltak a Kárpát-Pannon régióban, egyetlen lakossági észlelésekkel járó földrengéssel - számolt be a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.
A miniszter szerint a KEHI jelentéséből egyértelműen kiderült, hogy a TISZA szakértőjeként dolgozó tábornok nem mondott igazat. A kormányinfón Gulyás Gergely ízléstelennek és gusztustalannak nevezte a történteket.
Több audiovizuális médiaszolgáltató is megsérthette a társadalmi célú reklámok közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezést, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa eljárást indított velük szemben. A testület emellett egy médiaszolgáltatónál reklám-hangerősséget is vizsgált.
Mekkora az átlagos használtautó-ár ma Magyarországon? Milyen gyorsan terjednek a zöld meghajtású járművek? Milyen futásteljesítményre számíthatunk, ha benzines vagy dízel járművet választunk? Ezekre a kérdésekre mostantól minden hónapban pontos válaszokat ad a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közös statisztikai kiadványa.
A Tripadvisor reméli, hogy a világosabb zöld szín és az ezzel járó márkafrissítés több utazót fog arra ösztönözni, hogy a cég segítségével intézzék nyaralásukat.
Krasznahorkai László Herscht 07769 című regénye világszerte nagyot fut. Az angol fordítás borítója a könyvben fontos szimbólumokkal és a graffitivel játszik – mi biztosan megvennénk.
Az elmúlt évben infláció feletti mértékben nőtt a legjelentősebb hazai médiavállalatok árbevétele, ugyanakkor az összesített profitjuk csökkent a korábbi évhez képest. A három legnagyobb médiacég árbevétele 56-57 milliárd forint körül alakult, a top 30-on belül a legkomolyabb profit pedig közel nyolcmilliárdot tett ki. A Magyar Reklámszövetség felm
Az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint a Fekete-tengeren indított orosz harci drónok már a területi vizeken kívül felrobbantak, így nem okoztak semmilyen kárt Ukrajnában.
Újabb történelmi csúcson zárt tegnap az S&P 500, miután kedvező hírek érkeztek a kereskedelmi tárgyalások felől, ugyanis Trump bejelentette, hogy Vietnámmal is sikerült megegyezni jövő heti határidő előtt. A vietnámi tőzsde több mint három éves csúcsra emelkedett, de összességében inkább vegyes volt a kép az ázsiai részvénypiacokon, míg Európában e
A miniszter szerint a résztvevők esetleges büntetésekor figyelembe kell venni, hogy mást mondott a kormány, és mást az önkormányzat arról, hogy jogszerű vagy nem a Pride felvonulás.
Pár hónapja számoltunk be arról, hogy megszülettek az első génmódosított farkaskölykök, amelyek a kihalt rémfarkasokra hasonlítanak. Mostanra hatalmasra nőttek és a kutatók szerint tényleg egyre inkább emlékeztetnek az ősi vadállatokra.
Megdöbbentette a sportvilágot a hír, hogy Diogo Jota, a Liverpool portugál támadója és a válogatott oszlopos tagja, csütörtök hajnalban életét vesztette egy súlyos közlekedési balesetben Spanyolországban. A tragédiában Jota testvére, a szintén profi labdarúgó André Silva is meghalt.
Nemcsak a csapadékhiány okoz gondot, hanem az is, hogy a vízfolyások és tavak vízhozama is alacsony. Ez a kettős hiány a legrosszabb forgatókönyv, hiszen akkor sincs elegendő víz, amikor a legnagyobb szüksé.g lenne rá
A burgonya a rizs és a búza után a harmadik legfontosabb élelmiszernövény a világon. Ennek ellenére a burgonya termőterülete és a betakarított termés mennyisége az utóbbi években folyamatosan csökkenő tendenciát mutat hazánkban. De mi lehet ennek az oka? Ennek járt utána a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak).
Rejtőzködés, tudatos döntés vagy marketing hack: számos oka lehet, amiért egy író úgy dönt, nem a valódi nevén kezd el publikálni. Íme 4 történet arról, amikor az íróknak jó okuk volt álnevet választani.
Győztest hirdethetünk a geopolitikai játszmákban, ha Kína gót játszik, Oroszország sakkozik, az USA pedig pókerezik? Kusai Sándor volt pekingi nagykövetet kérdeztük.
Mekkora az átlagos használtautó-ár ma Magyarországon? Milyen gyorsan terjednek a zöld meghajtású járművek? Milyen futásteljesítményre számíthatunk, ha benzines vagy dízel járművet választunk? Ezekre a kérdésekre mostantól minden hónapban pontos válaszokat ad a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közös statisztikai kiadványa. A
Philippe Tabarot francia közlekedési miniszter elfogadhatatlannak nevezte mind a szakszervezetek követeléseit, mind a döntést, hogy ilyen fontos időszakban, a nyaralások idején sztrájkba lépnek.
A 28 esztendős futballista és két évvel fiatalabb testvére halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett az A52-es autópályán a spanyolországi Cernadilla közelében. - A szemtanúk állítása szerint Jotáék gépjárműve letért az útról, az árokba hajtott, majd lángokba borult, ami átterjedt a közeli növényzetre is. Az As azt írja, az első helyszíni vizsgá
A volt igazságügyi minisztert hallgatják meg tanúként a Schadl-Völner-perben. A bíróságon azt mondta, nem tartozott a prioritásai közé, hogy a végrehajtók vezetőjével találkozzon. De amikor találkoztak Schadl Györggyel, mindig ott volt Völner Pál is. Normális munkakapcsolatot látott köztük, jelzést pedig szerinte nem kapott végrehajtói turpisságokr
Kylie Jenner nemrég bekövette Timothée Chalamet-t az Instagramon, akivel két éve alkotnak egy párt. Úgy tűnik azonban, hogy a színész nem viszonozta a gesztust.
A só a mindennapjaink egyik legegyszerűbb, mégis legtöbboldalúbb szereplője. Nem csupán az ízek gazdagításának mestere, hanem a történelem során is sokféleképpen használták: szolgált tartósítószerként, egykor fizetőeszköz volt, vagy akár a szeretet szimbóluma, amint azt a kedvelt népmesék is illusztrálják. Nézzük, milyen lenyűgöző praktikákkal léph