2025. július 3. csütörtök

júl. 3
13:57
Kiszámoltuk: ennyibe kerül egy család egy napja a Balatonon (ATV)
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki a nyaralását tervezi. A Balatonnál a szállás mellett, ha fizetős strandra megy egy négytagú család és ott tölti az egész napját, akkor jelentős kiadásokra kell készülnie. Egy sima lángos a legolcsóbb helyen is ezer forint körül kezdődik, egy gombóc fagyiért pedig alsó hangon 600 forintot kérnek.
júl. 3
13:57
Bukta a Google titkos adatforgalma miatt perét (Mínuszos)
314 millió dolláros kártérítés ítélt meg az Android-felhasználóknak a kaliforniai állami bíróság, de nem ez
júl. 3
13:57
Az amerikai vámintézkedések az egyoldalú nyomásgyakorlás tipikus példái (Magyar Hírlap)
A kínai fél tudomásul vette a fejleményeket, és jelenleg értékeli lehetséges hatásaikat.
júl. 3
13:57
A dán EU-elnökség bekeményít Orbánékkal szemben: "Készek vagyunk mindent megtenni" (Nyugati Fény)
Fél évet adnának a magyar kormánynak.
júl. 3
13:57
Pankotai Lilit feljelentették a Pride miatt – végtelenül büszke rá, hogy ő az első (Mandiner)
A liberális aktivista szerint az őt feljelentő V. Erik "már egy személyes lábcsókra gyúr Orbánnál".
júl. 3
13:57
Rendkívüli: Több tízezer utas járatát törölték, budapesti járatokat is érint a francia sztrájk (Helló Magyar)
Több járatot is töröltek a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja miatt.
júl. 3
13:57
Pénzesőben úszik Trump – Hatmilliárd forintos interjút hozott össze: rendesen retteghetnek tőle a médiatulajok, mert vírítják a lóvét (naphire.hu)
A Paramount 16 millió dolláros (kb. 5,8 milliárd forintos) megállapodással zárta le Donald Trumppal szembeni jogi vitáját, amely egy vitatott, Kamala Harris-szel készült interjú miatt robbant ki a CBS 60 Minutes műsorában. A pénzt a vállalat Trump tervezett elnöki könyvtárának utalja, nem pedig közvetlenül az egykori elnöknek. A Paramount közlemény
júl. 3
13:57
Frissítő nyári zöldségpogácsák: 4 ínycsiklandó recept, amit ki kell próbálnod (Bien)
Ezek az ízletes, változatos összetevőkből készülő zöldségpogácsák nem csak egyszerűen elkészíthetők, de bármely étkezés tökéletes kiegészítőjévé válhatnak, legyen szó ebédről vagy vacsoráról.
júl. 3
13:57
„..a kutya se kérdezte, élek-e” – Megrettent Kasza Tibi az idő előtti haláltól, súlyos diagnózissal nézett szembe (Médiapiac)
Kasza Tibi komoly életmódváltáson van túl. Mielőtt azonban belekezdett, súlyos diagnózissal szembesült. Ekkor döbbent rá, a családja és az egészsége a legfontosabb számára. Történetét a Húzós podcastban mesélte el.
júl. 3
13:59
Nevet vált a Ganz (Portfolio)
Július 1-jétől új cégformában, Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. néven működik tovább a 100%-ban magyar tulajdonú iparvállalat. A vállalati forma változása nem csupán jogi lépés, hanem a vállalat hosszú távú növekedési stratégiájának eleme, melynek célja, hogy a Ganz a hazai és az európai energetikai ipar meghatározó szereplőjévé
júl. 3
14:01
Meglepő módszer találtak fel a súlyos aszály ellen (Portfolio)
Emberi hajból készült mulcsszőnyegek segítenek a chilei gazdáknak a szárazság elleni küzdelemben, jelentősen csökkentve a vízfelhasználást és növelve a terméshozamot.
júl. 3
14:03
Füstbe ment támogatás? – Ne a tarlóégetésen múljon (Agroinform)
A tűzesetek nemcsak környezetvédelmi, hanem adminisztratív kockázatokat is hordoznak.
júl. 3
14:03
Meghalt az orosz haditengerészet főparancsnok-helyettese (444.hu)
Mihail Gudkov tábornokot az ukránok likvidálhatták.
júl. 3
14:03
Az MLSZ elnöke kommunista módon szállt bele a Fradiba, sejtelmes, de határozott választ kapott Kubatovtól (Mandiner)
Több mint egy évtizedes már a rossz viszony a labdarúgó szövetség és a Fradi között.
júl. 3
14:03
Lélektani határt lépett át a napokban a magyar orvoshiány (Forbes)
Felgyorsult az üresedés, az elmúlt két évben dupla annyi praxis lett gazdátlan, mint amennyi az előző négy évben volt. Mi történt? 1005 alapellátó praxisban nincs orvos Magyarországon a legfrissebb július eleji adatok alapján, írta a Magyar Orvosi Kamara a Facebook-on. Kontextus. Az orvosi kamara által közölt adatokat támasztja alá Központi Statisz
júl. 3
14:03
Bencsik András szerint a Pride-ot Orbán mestertervének nevezni szánalmas, a lakájgondolkodás legalja (Telex)
A Demokrata főszerkesztője szerint nem kell szépíteni, "ezt a kommunikációs csatát a jobboldal elveszítette".
júl. 3
14:03
Jönnek az adószámla-értesítők: közel 2 millió üzenetet küld ki a NAV (Magro)
Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (Nav) Magyarországon
júl. 3
14:09
Figyelem, fennakadások lesznek a légiközlekedésben (Piac és Profit)
Több tízezer utas számára okozott fennakadásokat a légiirányítók sztrájkja Franciaországban. A munkabeszüntetés várhatóan fokozódik, és kihatással lesz a forgalomra egész Európában.
júl. 3
14:09
Megrázó videón Diogo Jota balesetének helyszíne – felismerhetetlenné égett a Lamborghini (Infostart)
A Liverpool portugál csatára Spanyolországban szenvedett halálos autóbalesetet, most jelent meg az első videófelvétel a tragédia helyszínéről.
júl. 3
14:09
Zártkörű részvénytársasággá alakul, külfödön terjeszkedne a Tigra (Portfolio)
A Tigra Kft. 2025. október 1-jétől zártkörűen működő részvénytársaságként folytatja tevékenységét. A vállalat új neve: Tigra Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság, rövid neve: Tigra Zrt. A működési forma megváltozása nem érinti a tulajdonosi szerkezetet, ugyanakkor fontos mérföldkő a társaság növekedési stratégiájában - olvasható a társasá
júl. 3
14:09
Orbán milliárdos rokonairól, az új Magyar Péter-plakátokról és a Pride-mestertervről kérdeztünk a Kormányinfón (444.hu)
Miért nem váltak sehol máshol milliárdosokká a miniszterelnök rokonai? Ha Magyar Péter a magyar Zelenszkij, akkor Orbán a magyar Putyin? Ki fogja kárpótolni a Pride gyermekáldozatait?
júl. 3
14:09
Leszakadt egy repülőgép szárnydarabja, a személyzet csak landolás után vette észre (444.hu)
A Boeing 737-es fékszárnya egy észak-karolinai családi ház felhajtójára zuhant, miközben a gép éppen úton volt Atlanta felől Raleigh-Durham repülőtérre.
júl. 3
14:09
Szenzációs hír érkezett: így újulhat meg páratlan természeti kincsünk, a Kis-Balaton (Pénzcentrum)
A természeti örökségünk egyik ikonikus helyszínén, a Kis-Balatonon, 341 millió forint értékű természetvédelmi fejlesztés veszi kezdetét. A projektnek köszönhetően közel 1365 hektárnyi területen javul majd az élőhelyek állapota és a természeti értékek megőrzésének feltételei - hangsúlyozta Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelő
júl. 3
14:09
Otthon Start program: Itt vannak a 3%-os lakáshitel részletei (SzMo)
Mutatjuk a feltételeket és azt is, milyen korlátokat szabott a kormányt a kedvezményes hitel kapcsán.
júl. 3
14:09
Medvetámadásban meghalt egy olasz turista Romániában (Magyar Hírlap)
Romániában legutóbb május végén támadott meg embert medve.
júl. 3
14:09
Csavarja fel a gabonatermelés hatékonyságát hibridekkel! (Agrárágazat)
A hibrid kalászosok és a precíziós technológia találkozása megalapozza a még jobb terméseredményeket.
júl. 3
14:09
Svájcban a kánikula miatt le kellett állítani a világ egyik legöregebb atomerőművét (Telex)
Túlmelegedett a beznaui erőmű reaktorait hűtő folyó vize, de a leállásnak nem biztonsági, hanem környezetvédelmi okai vannak.
júl. 3
14:09
Hárman kaptak Libor János-díjat (Gyulatelevízió)
Varga Lászlóné Mariann védőnő, Székelyhidiné Király Éva ápoló és Bálint Erzsébet fogorvos vehetett át Libor János-díjat a szerda esti, Semmelweis napi ünnepségen, melyet a Gyulai Egészségügyi Alapellátási Intézmény szervezett az Almásy-kastély Stefánia szárnyában. Az eseményen Ködmön Zsolt, az alapellátási intézmény vezetője összetartó, egymásra
júl. 3
14:09
Jönnek a pokoli kánikula végnapjai: Itt lesz megváltó eső pénteken (Most Hír)
Időjárás: A csütörtöki perzselő, akár 40 fokos kánikula után, pénteken több helyen lehet zápor és zivatar a friss veszélyjelzési térkép alapján. Ebben a cikkben megmutatjuk, hol kell számítanod rá.
júl. 3
14:12
Botrányok az idei Cannes Lions fesztiválon (Kreatív Online)
Az AI -manipulált esettanulmányoktól kezdve a látszólag ellenőrizhetetlen kampányeredményeken át a greenwashing vádjáig, az iparág legnagyobb ünnepe jelenleg több botrány középpontjában áll.
júl. 3
14:15
Akkora hőség van Svájcban, hogy le kellett állítani egy atomerőművet (Portfolio)
Svájcban teljesen leállítottak egy atomerőművet, mert a hőség miatt túlságosan felmelegedett a környékbeli, a reaktorok hűtésére használt Aare-folyó vize - jelentette be csütörtökön a német határhoz közeli Beznauban működő létesítményt üzemeltető Axpo.
júl. 3
14:15
Címlapon állít hazugságot a Polgári Ellenálláson zenélő Lovasi Andrásról a Blikk (Forbes)
Lovasi András fellépett a cenzúra-törvény ellen szerveződött tüntetésen, ahol a Titkos alföldi hadsereg című dalát adta elő. Mi történt? "Sokan kérdezték, nekik mondom: Nem, nem talált." – írta ki Facebookra Lovasi András, miután a Blikk névre hallgató kormányzati propagandalap címlapján egy képet közölt volt feleségével és egy felirattal: Újra egy
júl. 3
14:15
Medve marcangolta szét a 48 éves motorost a parkolóban (AC News)
Medvetámadásban meghalt egy 48 éves olasz turista Romániában csütörtökön, a Transzfogarasi út egyik parkolójában - közölte Arges megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
júl. 3
14:15
Jukki pelenkák – természetes gondoskodás minden napra (Most Hír)
A pelenkák a babagondozás egyik legalapvetőbb, mégis legfontosabb elemei. Egy jól kiválasztott pelenka nemcsak megkönnyíti a szülők mindennapjait, hanem kényelmet, higiéniát és szivárgás elleni védelmet is nyújt a babának. A Jukki pelenkák ezt a szerepet maximális megbízhatósággal betöltik, miközben fenntartható alternatívát kínálnak az eldobható p
júl. 3
14:17
Új intézkedéseket jelentett be a MÁV vezére (Portfolio)
A tanév végétől főszezoni menetrend szerint működik a MÁV-csoport, az első, igazán erős forgalmú hétvégék tapasztalatai alapján pedig folyamatosan finomhangolják a nyári működést - közölte Hegyi Zsolt, a Máv vezérigazgatója egy Facebook-posztban.
júl. 3
14:21
Jótékonykodhatunk is üvegvisszaváltáskor (Infostart)
A MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. bejelentette, hogy a REpont automatáknál leadott palackok után járó visszaváltási díjat már hátrányos helyzetű családok megsegítésére és gyermekek fejlesztésére is fel lehet ajánlani.
júl. 3
14:21
Az Nkfh országos olívaolaj razziát indít (ProfitLine)
A fogyasztók egészségének védelme és az élelmiszerhamisítás visszaszorítása érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) országos ellenőrzést indít, amelynek a fókuszában a Vesuvio márkanév alatt forgalmazott extra szűz olívaolajként jelölt termékek állnak - közölte az Nkfh csütörtökön az MTI-vel.
júl. 3
14:21
Az új közvetlen járattal Budapestről még könnyebben elérhetők a trópusi úti célok (Spabook)
A Condor – Németország vezető szabadidős légitársasága – 2026. május 1-től új, közvetlen járatot indít Frankfurt és Budapest között, a barcelonai és velencei járatnyitásokkal egy időben – értesült róla a…
júl. 3
14:21
Az EU megkezdte az erdőtüzek elleni küzdelmet (Magyar Hírlap)
Ezen kívül 22 tűzoltó repülőgép és 4 tűzoltó helikopter állomásozik tíz tagállamban, hogy szükség esetén beavatkozzanak az oltási munkálatokba.
júl. 3
14:21
Szépen rajtolt a Solana ETF, pörögnek a Bitcoin alapok (BitcoinBázis)
A Bloomberg vezető ETF-elemzője, Eric Balchunas az X-en posztolt arról, hogy az első spot Solana stakeléses tőzsdén kereskedett alap (Staking ETF), amely július másodikán, szerdán kezdte el működését, mintegy 33 millió dolláros kereskedési volumennel zárta a napot. A „REX-Osprey Solana + Staking ETF” körülbelül 1 millió dolláros kezelt vagyonnal zá
júl. 3
14:21
Arthur Hayes szerint a Bitcoin 90 000 dollárra is visszaeshet a következő bikapiac előtt (KriptoMagazin)
Arthur Hayes, a BitMEX társalapítója és ismert kriptopiaci elemző friss blogbejegyzésében figyelmeztetett: a Bitcoin árfolyama akár 90 000 dollárig is visszaeshet, mielőtt újabb bikafutamba kezd. Hayes a „Quid Pro Stablecoin” című írásában részletesen kifejti, hogy a közelgő gazdasági események és a szűkülő likviditás rövid távon negatívan hathatna
júl. 3
14:21
Klímaválasztás profiktól: ezeket a márkákat ajánlják a szerelők (Most Hír)
Klímát választani nem nehéz – de jól klímát választani már nem ilyen egyszerű. Az ár csak az egyik szempont. A megbízhatóság, az energiahatékonyság, a karbantarthatóság és a szervizháttér legalább ilyen fontos. A klímaszerelők pontosan tudják, melyik márka mit bír ki a valóságban, és mi az, ami csak a reklámban tűnik jónak. Most megmutatjuk, mit mo
júl. 3
14:23
Zelenszkij felesége továbbra is fényűző életet él (Magyar Hírlap)
Elképesztő költekezés.
júl. 3
14:27
Négynapos munkahét: a magyarok többsége nyitott lenne rá (Menedzsment Fórum)
Világszerte nagy figyelmet kap a négynapos munkahét lehetősége, így már Magyarországon is egyre több vállalat, munkavállaló és döntéshozó vizsgálja, hogy a kevesebb munkanap valóban kulcsa lehet-e a hatékonyabb, kiegyensúlyozottabb munkavégzésnek – vagy csak egy ígéretes, de nehezen megvalósítható utópia. A WHC Csoport elemzése szerint, bár számos
júl. 3
14:27
Országos olívaolaj razziát indít a fogyasztóvédelem (Adózóna)
A fogyasztók egészségének védelme és az élelmiszerhamisítás visszaszorítása érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos ellenőrzést indít, amelynek a fókuszában a Vesuvio márkanév alatt forgalmazott extra szűz olívaolajként jelölt termékek állnak – közölte az NKFH csütörtökön az MTI-vel.
júl. 3
14:27
Két tojás: Gulyás érti az ukránok elkeseredését, de önmérsékletet javasolt (ATV)
Az ukrán külügyi szóvivő úgy kommentálta a Zelenszkijes - Magyar Péteres plakátot, hogy buta és unalmas, a magyar kormány plakátjának nevezve azt. A Kormányinfón Gulyás Gergelyt megkérdeztük, így reagált.
júl. 3
14:27
Ők járnak igazán jól az Otthon Start programmal: akár 72 millió forint is ütheti a markukat (Pénzcentrum)
A mai kormányinfón rengeteg új dolgot árultak el az új, 3 százalékos kamatozású támogatott hitelről, melyet az első ingatlanjukat vásárlók igényelhetnek. Többek között azt is, hogy összekombinálható lesz a kölcsön más lakástámogatási elemekkel is. A CSOK Plusszal együtt akár 72 millió forint támogatott kölcsönt vehetnek fel az igénylők első otthonj
júl. 3
14:27
Pankotai Lilit feljelentették, amiért ott volt a Pride-on (SzMo)
Az aktivista Facebook-posztjában tette közzé a feljelentésről szóló határozatot. Bejegyzésében kiemelte: "Megtiszteltetés, hogy én lehetek az első, akit feljelentettek, amiért részt vettem a Pride-on."
júl. 3
14:27
Ukrajna súlyos következményekkel néz szembe (Magyar Hírlap)
A felülvizsgálat globális.
júl. 3
14:27
Célkeresztben Budapest: a dánok felfüggesztenék Magyarország szavazati jogát az unióban (Mandiner)
Habzó szájjal estek neki Magyarországnak.

Keresés