Több hullámban érkezhetnek záporok, zivatarok, és a jövő hét elején enyhül a nagy meleg is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
A Visa, a világ egyik vezető fizetési szolgáltatója és az ország kiemelkedő kulturális színtere, a Magyar Zene Háza 2025-ben stratégiai partnerségre lép. Az együttműködés célja, hogy kiemelkedő kulturális élményeket biztosítson a nagyközönség számára, valamint támogassa a hazai zenei örökség megőrzését és innovatív bemutatását. A több szinten megva
Frissült a FoxPost Általános Szerződési Feltétele (ÁSZF), mivel a vállalat integrációja a Packetával új szakaszába lépett. Ennek részeként július 1-jétől megváltozott a FoxPost hivatalos cégneve is, a vállalat mostantól FoxPost Kft néven működik tovább. Az integráció a tervek szerint halad: a FoxPost és a Packeta Hungary szervezeti összeolvadása a
A drónok, azaz a pilóta nélküli repülőeszközök a dróntechnológia fejlődésének, valamint a felhasználási területek folyamatos bővülésének köszönhetően az élet egyre több területén játszanak fontos szerepet. A Research and Markets piackutató cég 2024 decemberi adatai szerint a globális drónpiac értéke 2023-ban több mint 38 milliárd dollár volt, ami a
Az Opella lett az első globális fogyasztói egészségügyi vállalat, amely megszerezte a B Corp minősítést[1], miután teljesítette a B Lab, a tanúsítást kiadó nonprofit szervezet által meghatározott szigorú társadalmi és környezeti követelményeket. A minősítés mérföldkövet jelent az Opella törekvésében, hogy az emberek és a bolygó iránt is felelőssége
A szomszédos telek Rogán-Szendrei Cecíliáé, aki augusztus 1-ig jelezheti az elővásárlási jogára vonatkozó igényét. Mi történt? Bessenyei István 770 millió forintért vásárolna meg egy tihanyi szőlőbirtokot és gazdasági épületet a tihanyi Óváron, egy 3346 m²-es telken, ahol ma már nincs szőlő, csak díszkert és ház, írta meg az Átlátszó. Részletek. A
Fotó: MTI/Bruzák Noémi Azt írták, hogy 10 és 17 óra között a készlet erejéig a budapesti főpályaudvarokon a peronoknál, a nagyobb vidéki vasútállomásokon az utascentrumnál és az ügyfélszolgálatokon, pénztáraknál osztanak palackozott vizet. A Volán budapesti, a Népligetnél lévő és kelenföldi autóbusz-állomásain, valamint a megyeszékhelyek nagyobb fo
A Velvet Sundown nevű, rejtélyes "indie rockzenekar" néhány hét alatt több mint félmillió hallgatót szerzett a Spotify-on – és legalább ugyanennyi kétkedőt.
Mekkora az átlagos használtautóár ma Magyarországon? Milyen gyorsan terjednek a zöld meghajtású járművek? Milyen futásteljesítményre számíthatunk, ha benzines vagy dízel járművet választunk? Ezekre a kérdésekre mostantól minden hónapban a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közös statisztikai kiadványa ad választ.
Ma este megkezdődik Magyarország legnagyobb fényünnepe, a Zsolnay Fényfesztivál, amely immár kilencedik alkalommal tölti meg fénnyel és varázslattal Pécs történelmi belvárosát. A július 3-6. között zajló esemény mintegy 100 programmal, látványos fényinstallációkkal, nemzetközi fényfestőversennyel és izgalmas újcirkuszi produkciókkal várja a látogat
Bár az előrejelzések szerint pénteken hidegfront éri el hazánkat, az országos tisztifőorvos a tartós kánikulára hivatkozva hétfő éjfélig meghosszabbította a másodfokú hőségriasztást - írta meg az MTI.
Természetesen nem csak az embert tudja alaposan megviselni a kánikula. A kutyáknál, valamint a macskáknál is vannak árulkodó jelek, amikor már nagy lehet a baj.
A miniszter elismerte, hogy a kormány tiltása miatt többen mentek el a Pride-ra, és nem sikerült megóvni a gyerekeket, közben a kormányszóvivő szerint Kulja András nem egy kórházban, hanem otthon fotózhatott csótányokat. Videós összefoglaló a kormányinfóról.
A vakációs időszakban nem csak a lenge ruhák, hanem a színes, izgalmas kiegészítők is előkerülnek. Utóbbiakra főleg a nyaralások során szoktunk nagyobb hangsúlyt fektetni, amikor végre kipihenjük az egész éves fáradalmakat. De milyen minták közül érdemes válogatnod, ha idén a körmeidet is nyári hangulatba öltöztetnéd?
Cegléd idén kihagyja az augusztus 20-ai tűzijátékot, de az indok meglepő: nem az állatvédők tiltakozása az oka, egészen más miatt mondd le a város az idei fényjátékról.
Tekintettel arra, hogy a szerelvények, a sínek és a vasúti berendezések nagy része akkor készült, amikor még nem kellett hetekig tartó hőségriadókat elrendelni, a MÁV-nak számos dolgot kell megtennie annak érdekében, hogy minél kevesebb baj érhesse az utasokat.
Folytatódnak a halálos versenyek: öregek és fiatalok, jók és gonoszok, bátrak és gyávák, anya és fia, na meg egy terhes nő – van itt minden. Közeleg a sztori vége!
A szomszédos telek Rogán-Szendrei Cecíliáé, aki augusztus 1-ig jelezheti az elővásárlási jogára vonatkozó igényét. Mi történt? Bessenyei István 770 millió forintért vásárolna meg egy tihanyi szőlőbirtokot és gazdasági épületet a tihanyi Óváron, egy 3346 m²-es telken, ahol ma már nincs szőlő, csak díszkert és ház, írta meg az Átlátszó. Részletek. A
Komoly biztonsági fenyegetés érte a Google Chrome és a Mozilla Firefox böngészők felhasználóit: a kriptovalutákat célzó adathalász támadások új hulláma indult el, amelyben hamis böngészőbővítmények és kihasznált sebezhetőségek játszanak kulcsszerepet. 45 hamis Firefox bővítményt lepleztek le 2025. július 1-jén kibervédelmi szakértők felfedeztek egy
Herpesz az orron és az orrban is kialakulhat, ami amellett, hogy fájdalmas és kellemetlen, többnyire nagyon feltűnő is. Hogyan lehetséges egyáltalán, hogy megjelenhet herpesz az orron vagy az orrban is, és mit lehet ellene tenni?
Az eddigi 452 mellett újabb 400 hazai mikro-, kis és középvállalkozás támogatásáról hozott pozitív döntést a kormány a 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében - írta közösségi oldalán a nemzetgazdasági miniszter.
"Ha az Európai Parlament felfüggeszti Magyar Péter mentelmi jogát, azonnal megnyílhat az út a büntetőeljárás előtt" – állapította meg a Faktum tényellenőrző portál.
A globális pénzügyi szektorban új korszak kezdődhet, ugyanis a fintech piac két domináns szereplője – a Wise és a Ripple – egyre komolyabb lépéseket tesz afelé, hogy csatlakozzon az amerikai bankrendszerhez. Mindkét cég az amerikai Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz (Office of the Comptroller of the Currency – OCC) fordult banki engedélyért. Wise: na