A Madármentő Állomás Mályi vicces Facebook-posztjában egy sisegő, húsimádó vattacsomónak hitt kis lényecskéről mesél, amit végül sikerült beazonosítaniuk.
A lap úgy tudja, egy túlárazásos ügyben indult eljárás a borász ellen, a gyanú szerint cégeivel 3,6 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
Az apátság egyedülálló könyvtára annyira felmelegedett, hogy elszaporodtak a könyvekben lévő enyvet és keményítőt zabáló kártevők. Mielőtt egyesével átnézik és kitakarítják a százezer kötetet, speciális technikával pusztítják el a rovarokat.
A 22 éves klímaaktivista részt vett a Budepest Pride-on, a kommentelők szerint pedig gyönyörű nő lett belőle. Mutatjuk, hogyan változott az évek alatt Greta Thunberg!
Nagyjából 15-20 gazda, mintegy 100 család megélhetését teszi biztonságosabbá a Szelídi-tavi csatorna kotrása; a munkálatokat a miniszterelnök személyesen is megnézte
Az autóipar Magyarországon és világszerte is mélyreható változásokon megy keresztül, melyek középpontjában a fenntarthatóság és a környezetvédelem áll. Bár az elmúlt években az elektromos járművek gyors terjedése volt jellemző, az utóbbi időben egyre több jel mutat arra, hogy ez a folyamat lassabb lehet a korábbi várakozásoknál.
A miniszterelnök a bejegyzés kommentjében egy olyan cikket osztott meg, amelyben a volt minisztere újságíróknak válaszolt egy kérdésre, és volt férjét képződménynek nevezte.
A lap úgy tudja, egy túlárazásos ügyben indult eljárás a borász ellen, a gyanú szerint cégeivel 3,6 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
Pankotai Lili aktivistát feljelentették, amiért részt vett a Budapest Pride-on – erről maga számolt be Facebook-oldalán, ahol a feljelentésről szóló határozatot is megosztotta. A fiatal szerint megtiszteltetés, hogy ő az első, akit emiatt eljárás alá vontak, és ironikus hangvételű üzenetben válaszolt a bejelentést tevő férfinak.
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a szervezők a "Könnyek a vízben" Segélykoncertet. A rendezvényhez kapcsolódó adományozó akció azonban tovább folytatódik, ennek keretében a Szerencsejáték Zrt azonnali 100 millió forintos támogatást nyújt az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével a székelyföldi árvízkárosultak megsegí
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az árfolyamok aktuális helyzete nyomon követhető árfolyam oldalunkon is.
Egy spanyolországi erdőtűz és Európa más részein tapasztalható magas hőmérséklet újabb hat emberéletet követelt, miközben a kontinensen 40 Celsius fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
A Balatont sok kritika éri: a nyári szezonban magas árak, gyenge minőség, turistacsapdának tartott büfék. Ugyanakkor a Magyar Konyha Balaton 2025 - Gasztrokalauz kiadványa évről évre bemutatja azokat a strandbisztrókat, halsütőket, lángosozókat és fagylaltozókat, ahol valódi minőség vár a vendégekre. Ezek a helyek nem olcsók de legalább jók. Az ide
A Koi Security kiberbiztonsági cég egy nagyszabású rosszindulatú kampányt leplezett le. Ez több mint 40 hamis Firefox-bővítményt fedett fel, amelyek célja a kriptotárca hitelesítő adatok ellopása a gyanútlan felhasználóktól. A rosszindulatú bővítmények legitim tárcaeszközöket személyesítettek meg jól ismert platformoktól, köztük volt a Coinbase, Me
Képzeld csak el, hogy minden probléma vagy kérdés esetében kérheted a legismertebb pszichológusokat és önismereti szakértőket – mindezt pusztán az általuk képviselt csillagjegy révén! Nézzük meg, melyik csillagjegy tudja a legjobb útmutatást nyújtani számodra:
Mindenkire szükség van, aki örökbe tud fogadni a valaha volt legszárazabb nyarunkon egy-egy fiatal fát. A Főkert, a főváros és a 10 millió fa mozgalom egy applikáción keresztül próbálja bevonni a lakosságot Budapest fiatal fáinak megmentésére. Beeco!
A Smoke nem csak egy újabb nyomozós sorozat: Dennis Lehane szériája egy olyan sokkoló csavarral robban, hogy utána más szemmel nézel minden tűzre. Készülj, mert ez a lassan izzó történet a végére teljesen felperzseli a lelkedet.
A rendőrség elrendelte a nyomozást a szombati Budapest Büszkeség rendezvény szervezése kapcsán – közölte a feljelentő Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke csütörtökön a Facebook-oldalán, közzétéve az ezt igazoló rendőrségi értesítést.
Egyesek legszívesebben a hűtőben töltenék az éjszakát a kánikulában, de néhány trükk segítségével elviselhetőbbé tehetjük az alvást a mostanihoz hasonló nagy melegben. Még akkor is, ha nincs otthon légkondi.
Brutális medvetámadás rázta meg Románia egyik legnépszerűbb hegyvidéki útvonalát: egy motoros férfit támadott meg és rángatott a mélybe egy barna medve a Transzfogarasi úton. Az áldozat nem élte túl az incidenst, hiába viselt védőfelszerelést – a tragédia újra rávilágít a medveprobléma súlyosságára és a hatóságok tehetetlenségére.
Az iPhone automatikusan megszakítja a FaceTime-hívást, ha meztelenséget érzékel a képernyőn. A cél egyértelműen a gyerekek védelme – de a kérdés az, hogy mennyire szól ez bele a felnőttek magánéletébe?
Túl van az első éven az italos palackok visszaváltási rendszere, és az eddigi tapasztalatok pozitívak: a magyarok többsége gyorsan alkalmazkodott az új szokáshoz.
Egy méter körül van a Balaton és a Velencei-tó vízállása is, ami rendkívül alacsony, de az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője szerint nem extrém. Viszont a két nagy folyónk, a Duna és a Tisza is utánpótlás nélkül marad a vízgyűjtő területekre hullott csapadék nélkül, Szolnoknál negatív vízállási rekord is született.
A törvény szerint, "aki megtiltott gyűlést szervez, vagy arra való részvételre felhív, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő".
Ha szánunk egy pillanatot a nyár vége irányába, gyakran a megújulás és az új kezdetek lehetőségeit keressük. Július vége elhozhatja számodra a régóta várt boldogságot, főleg ha a megfelelő csillagjegy alatt születtél. Ebben az időszakban négy csillagjegy képviselői különösen kedvező energiákra számíthatnak, amelyek jelentős pozitív változásokat hoz
Hatalmas erdőtűz pusztít Kréta délkeleti részén, Ierapetra térségében. Több települést evakuáltak, szállodák és otthonok is veszélyben. A tűzoltók éjjel-nappal küzdenek a lángokkal.