2025. július 4. péntek

júl. 4
0:21
Kalózok a Balatonon, puzzle-Eb Budapesten – Nem kell otthon ülnie ezen a hétvégén (Blikk)
Július első hétvégéje egyértelműen a koncerteké és zenei fesztiváloké lesz. Rengeteg hazai és külföldi előadó lép színpadra, hogy a hatalmas hőségben felpörgesse kicsit a közönséget. Ezen felül azonban lesz izgalmas színházi előadás és káprázatos fényfesztivál és gyerekprogram is, sőt, Budapesten először rendeznek puzzle-Eb-t.
júl. 4
0:21
A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Erdei Katalin, Richter Gedeon Nyrt. (HR Portál)
"Jövőállóságunk egyik záloga a kiváló vezetés. Ennek megfelelően HR-akcióink nagy része vezetőinket célozza, hiszen ők hozzák meg a legfontosabb döntéseket a toborzás, fejlesztés és megtartás terén” - mondja Erdei Katalin a Richter Gedeon Nyrt. HR igazgatója. A Richter 50 országban, közel 12 ezer munkavállalóval van jelen, a legnagyobb hazai gyógys
júl. 4
0:21
Pankotai Lilit feljelentették a Pride-on való részvétel miatt (444.hu)
A szülővárosából érkezett a feljelentés.
júl. 4
0:21
Robbantásos merényletben meghalt az oroszok által megszállt Luhanszk volt polgármestere (444.hu)
A Luhanszki Népköztársaság egyik ideológusaként tartották számon az ukránok Manolisz Pilavovot.
júl. 4
0:21
Otthagyják a legfontosabb kreatívjai a The Last of Us című sorozatot (Player)
Tegnap Neil Druckmann, az eredeti The Last of Us-videójátékok alkotója, aki az ezek alapján készült világsikerű élőszereplős sorozatot is showrunnerként jegyezte Craig Mazin mellett, a Naughty Dog Instagram-csatornáján keresztül fontos bejelentést tett.
júl. 4
0:21
Zverev mentálisan padlóra került, fájdalmasan vallott a teniszező (Igényesférfi.hu)
Wimbledon első fordulója számos meglepetést hozott, többek között a harmadik helyen kiemelt Alexander Zverev is kiesett, miután öt szettben kikapott a francia Arthur Rinderknechtől.
júl. 4
0:21
Rejtélyes utalást tett Brad Pitt: a színész a magánéletére utalhatott egy podcastban (Glamour)
Veterán Forma-1-es versenyzőként tűnik fel a vásznakon most Brad Pitt, aki friss filmje kapcsán most többet nyilatkozik, mint az elmúlt tíz évben összesen tette. Nemcsak a premiereken válaszol az újságírók kérdéseire, hanem podcastmeghívásokra is igent mond, egy ilyen műsorban pedig kendőzetlen őszinteséggel mesélt életéről.
júl. 4
0:21
Halottnak nyilvánították, de a koporsóban felébredt – Lazarus-szindróma vagy orvosi tévedés? (WMN)
Egy idős nő felébredt a koporsójában. De valóban feltámadás történt? Mi a tudományos magyarázat? A cikk utánajár, mi az igazság, és miért fordulhat elő, hogy valakit tévedésből nyilvánítanak halottnak.
júl. 4
0:21
Olyannal találkozott az elhagyatott miskolci helyszínen, amit a legnagyobb ellenségeinknek sem kívánnánk (Promotions)
Nagyon rossz véget ért az elhagyatott épület kinyitásának.
júl. 4
0:21
Kiderült mekkora kárt okoztak az Irán elleni csapások (Mandiner)
A Pentagon óvatosabban fogalmazott, mint Donald Trump.
júl. 4
0:21
Tragédia: Megrendítő posztban jelentette be Kapás Boglárka édesapja halálát (Nyugati Fény)
Gyászol az olimpikon.
júl. 4
0:21
Húszmillió dollárt is megkap egy műsorért, most alig hatszázan láthatják Kőbányán (Forbes)
Dave Chappelle július 17-én a kőbányai Eiffel Műhelyházban lép fel. De mit keres egyáltalán a kortárs amerikai standup élő legendája Magyarországon?
júl. 4
0:21
Rémálmot okoz az esti sajtnassolás (AC News)
Egy új tanulmány megerősítette, hogy a sajt rossz alvást okoz. Egy sajtfajta kiemelkedett az éjszakai nyugtalanságot okozó tényezők közül.
júl. 4
0:21
Négyen meghaltak amikor egy terepjáróból tüzet nyitottak egy chicagói szórakozóhely közönségére (Telex)
Az áldozatok közt egy ismert rapper albumbemutatójának vendégei is vannak, a rendőrség keresi az elkövetőket.
júl. 4
0:21
"Kegyetlenkedés a kegyetlenkedés kedvéért" – Trump Aligátor Alcatraza már megnyitása előtt rettegetté vált (Telex)
Már megérkeztek az első, deportálásra váró bevándorlók a Floridában egy mocsár kellős közepén kialakított sátortáborba. Az embereket fémketrecekbe zárják, amikbe emeletes ágyakat zsúfoltak össze. Az amerikai idegenrendészet fogdáiban eddig is sokszor embertelen körülmények között tartottak fogva bevándorlókat. Sokak szerint a cél, hogy "önkéntes de
júl. 4
0:21
Rendkívül meleg volt a június Magyarországon, az Alföldön több mint 100 éve nem mértek ilyen magas középhőmérsékletet (Telex)
Csapadékból pedig olyan kevés hullott, hogy hasonlóra soha nem volt példa a hivatalos mérések 125 éves története során.
júl. 4
0:21
Műszaki hiba, avartűz – a győri után a miskolci és a szegedi vonalon folytatódott a MÁV haváriája csütörtökön (Telex)
Olvasónk Tokajból utazott Budapestre, beszámolója szerint több mint 4 óra alatt tették meg a Miskolc és Hatvan közötti távot.
júl. 4
0:21
Hosszú írásban búcsúzott Diogo Jotától a Liverpool vezetőedzője (Telex)
Arne Slot búcsúüzenetében nemcsak a klubnál szerzett közös élményeiket idézte fel, de Jota gyászoló családját is támogatásáról biztosította.
júl. 4
0:21
Meghalt Michael Madsen színész (Telex)
A Kutyaszorítóban és a Kill Bill 2. filmek sztárja 67 éves volt.
júl. 4
0:21
Szentendrén valóra vált minden tiramisurajongó álma – megnyílt a Little Rome! (Street Kitchen)
Szentendrén sétálva az ember könnyen belebotlik valami igazán különlegesbe. A színes házak és macskaköves utcák között rejtőzik egy aprócska hely, mely egy picit elrepít minket Olaszországba. Ez az üzlet nem más, mint a Little Rome Tiramisu Shop. Nem egy hagyományos cukrászda, sokkal inkább egy élmény, ahol a „dolce vita” életérzés és a kávéillat t
júl. 4
0:21
Magyar Ai-központ európai porondon (Gyártástrend)
Magyarország a Jülichi Szuperszámítógépes Központtal pályázik az Európai Unió Ai Factory Antenna programjára. A Hun-Ren vezetésével zajló együttműködés célja, hogy hazánk az európai mesterséges intelligencia ökoszisztéma meghatározó szereplőjévé váljon – világszínvonalú számítási kapacitásra és nemzetközi tudományos hálózatra építve.
júl. 4
0:21
Orvosmeteorológia: pénteken kánikula és hidegfront hat ránk egyszerre (EgészségKalauz)
A Meteo klinika részletes tájékoztatása szerint vigyáznia kell, óriási különbségek lesznek a meteogyógyászati körülményekben. Hőguta és hidegfronti hatások is veszélyeztetik a frontérzékenyeket.
júl. 4
0:21
Az augusztus olyan változást hoz 2 csillagjegynek, amit soha felejtenek el (Táplálékallergia)
Ahogy a nyár utolsó napjai majd egyre gyorsabban tűnnek el a horizonton, sokak számára ez az időszak, az augusztus fontos változásokat tartogat. Két csillagjegy számára ez az időszak különösen jelentős lehet. Talán nem is sejted, de ezek a változások pozitív irányba terelhetik az életed, és hosszútávú stabilitást hozhatnak számodra. Bár még csak jú
júl. 4
0:21
James Cameron egy filmmel fog visszavágni az Oppenheimer rendezőjének, amiért nem mutatta meg a borzalmakat (Librarius)
James Cameron, a legendás filmrendező éles kritikával illette Christopher Nolan „Oppenheimer” című filmjét, szerinte erkölcsi kibúvó.
júl. 4
0:21
Nincs vége a kegyetlen hőségnek: súlyos döntést hoztak Magyarországon (Agrárszektor)
A tartós kánikula miatt hétfő éjfélig meghosszabbította a másodfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos.
júl. 4
0:21
Az álmaid élete csak 1 karnyújtásnyira van – Húzz 1 kártyát, nézd meg (FreeMix)
Van úgy, hogy az élet útjai rögösek és tele vannak akadályokkal. Néha úgy érzed, mintha egy végtelenített nehéz szakaszon haladnál, ahol a sikertelenség, a lelki csalódások és a pénzügyi gondok szegélyezik utadat. Az elérhetetlennek tűnő álmok árnyékként követnek, egyre távolabb tolva számodra a boldogságot. Bizonyára te is megtapasztaltad ezeket a
júl. 4
0:25
Gera Zoltán a kollégáinak sem beszélt a bebörtönzéséről (Blikk)
Ha Gera Zoltán még élne, most talán arra gondolna, hogy hatvan éve ilyenkor épp üvöltözött vele a börtönőr, miközben a rabtársak már kezdték megszokni, hogy egy ismert színész van közöttük. A Kossuth-díjas művész, aki akkor már túl volt megannyi híres szerepen – ő volt például Dudva úr, A Tenkes kapitánya című sorozat vendéglőse –, 1965-ben hónapok
júl. 4
0:25
Putyin telefonon közölte Trumppal, hogy nem adja fel a céljait Ukrajnában, de készen áll a béketárgyalások harmadik fordulójára (Blikk)
Az orosz elnök állítólag kész folytatni a béketárgyalásokat, ugyanakkor azt is világossá tette, hogy nem adja fel az ukrajnai céljai elérését.
júl. 4
0:25
Szakított gyönyörű barátnőjével Viktor Gyökeres (Blikk)
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a magyar származású svéd csatár, Viktor Gyökeres, aki a jelek szerint a végsőkig képes elmenni céljai elérése ér­dekében.
júl. 4
0:25
"A lakájgondolkodás legalja" – Bencsik András szerint szánalmas Orbán mestertervének nevezni a Pride-ot (Blikk)
Bencsik András jobboldali véleményvezér, a Demokrata főszerkesztője a Demokrata-kör című műsorban élesen kritizálta azt a kommunikációs stratégiát a Pride kapcsán, amely szerint az "Orbán mesterterve" volt. A főszerkesztő úgy vélekedett, a felvonulás nemcsak méretében, hanem üzenetében is megmutatta, hogy a társadalom egy jelentős része szembemegy
júl. 4
0:25
A Dunakavics bejött, a Krumplicukor megbukott – Így reagáltak a magyar édességekre a külföldiek (Blikk)
Mit szólnak a Sport szelethez vagy a Krumplicukorhoz a világ különböző pontjairól érkezett külföldiek? Az INVERZ vadontaúj videósorozatában ezúttal a magyar édességek világába kalauzolta el a hazánkban élő tartalomgyártókat. A vendégek kíváncsian kóstolták végig gyerekkorunk meghatározó nassolni valóit, a reakciók pedig magukért beszélnek.
júl. 4
0:25
Leesni könnyű, megvédeni nehéz? – kritikus a munkavédelem az építőiparban (HR Portál)
A munkavédelmi hatóság 2024-ben 7739 munkáltatót ellenőrzött, melynek során mintegy 13 ezer látogatásra került sor. Az ellenőrzések között az építőipar változatlanul kiemelt ágazatként szerepelt, mivel itt a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése magas kockázatú - emelte ki csütörtöki közleményében az Építési Vállalkozók Országos
júl. 4
0:25
Magyar Péter: Kívánom, hogy a volt feleségem boldogan és békében éljen (444.hu)
Orbán Viktor annyit reagált a kegyelmi botrányba belebukott egykori miniszterének: "Az igazság utat tör magának. Veled vagyunk, Judit!"
júl. 4
0:25
Nehéz napja volt a brit pénzügyminiszternek, ezért sírta el magát a parlamentben (444.hu)
Rachel Reeves személyes okokra hivatkozott.
júl. 4
0:25
Látnod kell a 75 éves videót a világ legelső F1-es futamáról (Player)
1950. május 13-án Silverstone-ban rajtolt el a Formula–1 története.
júl. 4
0:25
Arne Slot komolyan átalakítja a Liverpool stábját (Igényesférfi.hu)
Friss lendületet kap a Liverpool szakmai stábja: Arne Slot ezúttal egy jól ismert nevet hozott a csapat mellé – Giovanni van Bronckhorst segédedzőként csatlakozik hozzá a következő szezonban.
júl. 4
0:25
Kőszegi Edit filmrendező, forgatókönyvíró: "A cigány szóval együtt jár egy sajnálat, ebből ők már nagyon nem kérnek" (Glamour)
Július 4-e és 6-a között rendezik meg a Romazuri Cigányművészeti Napokat a Margitsziget Kristályszínterén. A fesztiválon a roma kultúra minden szegletébe bepillantást nyerhetünk, többek között a képzőművészetbe is. Ennek apropóján beszélgettünk Kőszegi Edit filmrendezővel, forgatókönyvíróval, ugyanis most mutatják be új dokumentumfilmjét, az Omarát
júl. 4
0:25
Ha a feltétel nélküli szeretetem kéred, az azt jelenti, hogy nem jelölhetem ki a határaimat (WMN)
Gyakran mondjuk, hogy valakit feltétel nélkül szeretünk, de képesek vagyunk-e erre valóban? És ha igen, az nem épp azt jelenti, hogy a saját igényeinket eltapossuk?
júl. 4
0:25
A Netflix pszichológiai krimije, amitől kiráz a hideg – brutális, mire képes az emberi elme (Promotions)
Ez a sorozat bemutatja, hogyan formálja át az embert, amikor minden lépése egyre mélyebbre sodorja a saját maga által ásott gödörbe
júl. 4
0:25
Bepánikolt Magyar Péter: Varga Judit egy pillanat alatt telibe talált nála a kijelentéseivel (Mandiner)
Azonnal elkezdett kapkodni a Tisza Párt elnöke.
júl. 4
0:25
Donald Trump telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyinnal (Nyugati Fény)
A tárgyalásokról nem közöltek részleteket.
júl. 4
0:25
Baltás merénylet történt délután a Bécs felé tartó vonaton (AC News)
Csütörtökön fejszés támadás történt az osztrák főváros felé tartó vonaton. Egy férfi megtámadta az utasokat, többen megsérültek.
júl. 4
0:25
Teljesen kiégett egy csuklós busz Esztergomban (Telex)
A Volán által üzemeltetett Credo 18 típusú busz nem szállított utasokat az eset idején. Sofőrje megpróbálta eloltani a motortérben keletkezett tüzet, de nem járt sikerrel.
júl. 4
0:25
Vlagyimir Putyin telefonon közölte Donald Trumppal, hogy nem adja fel a céljait Ukrajnában (Telex)
De a Kreml szerint nagyon egy hullámhosszon voltak a beszélgetés alatt, még filmcseréről is tárgyaltak. Putyin nyitott arra, hogy újra beszéljenek, de azt is elmondta, hogy a békéről Moszkvának és Kijevnek kell megegyeznie.
júl. 4
0:25
Szombattól az autó vezetőjét vagy üzembentartóját bírságolják meg, ha utasai nem kötik be a biztonsági övüket (Telex)
A szabálysértésért fejenként minimum 20 ezer forint bírságot fizettetnek, de az összeg akár ennek duplája is lehet.
júl. 4
0:25
A 28 évvel később furább, brutálisabb, jobb mint az előzőek (Telex)
A magyar közönségnek érthetetlen okokból cenzúrázott változatban érkezett meg a trilógia harmadik része, bár a gerinctépések és a belezések megmaradtak.
júl. 4
0:25
Így buliztunk az idei foodora Selection x Street Kitchen Fesztiválon! (Street Kitchen)
Kicsik, nagyok és persze a négylábú kísérők… mindenki hatalmasat bulizott az idei nyár legfinomabb hétvégéjén, a foodora Selection x Street Kitchen Fesztiválon!
júl. 4
0:25
Amerika eddig nem látott sebességgel újítja meg légierejét (Gyártástrend)
Az Electra nagy kapacitású, hibrid-elektromos repülőgépekkel modernizálja az Egyesült Államok hadseregét.
júl. 4
0:25
Fillérekért szerzik be a meggyet az élelmes magyarok: így jutnak hozzá olcsón (Agrárszektor)
Terméscsökkenés, kiugró árak, és vészesen rövid meggyszezon - ezek jellemzik a 2025-ös év meggypiacát Magyarországon és Európa nagy részén. A tavaszi fagyok és szélsőséges időjárás következtében Lengyelországban és Szerbiában is drámai visszaesés várható, miközben hazánkban is csak 30-35 ezer tonna közötti termés ígérkezik, ami messze elmarad az át
júl. 4
0:27
2025.07.04. – Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
Abban az időben: “Amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámnál ülni. Így szólt hozzá: Kövess engem!”

Keresés