Trump egyik legfőbb belpolitikai szövetségese megdöbbentő és szenzációs béketervet jelentett be egy televíziós interjúban, meg kell hívni Putyint a NATO-ba.
2025 júliusában a magyar gazdák 5,2 százalékkal több traktort vettek, mint egy évvel korábban, 2023 hetedik hónapjához képest azonban 21,5 százalékkal kevesebb traktor talált gazdára most. A legkapósabb traktormárka júliusban a John Deere volt, amelyből 34-et adtak el a hónapban, a második helyen a New Holland végzett, abból 19 darabot értékesített
A kutyák társas lények, akik nem csupán ételre és a sétákra vágynak, hanem a szeretetre és a közös élményekre is. Ha észrevesszük ezeket a jeleket, érdemes több időt szánni a közös játékra, tanításra, vagy akár egy hosszabb sétára a megszokottól eltérő helyen.
A mesterséges intelligencia (MI) egyre több területen jelenik meg, de az elektromos autók akkumulátortöltési rendszereibe eddig nem igazán tört be. Ennek oka egyszerű: a hibák itt nem csupán kényelmetlenséget, hanem komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek.
Ma már nem csak edzőtermi gépek vagy intenzív csoportos órák mellett tudunk formába lendülni. Egy új trend került előtérbe, ez pedig a "cozy cardio", ami nemcsak az interneten hódít, hanem a TikTok és Instagram platformokon is. A lényege pedig annyi, hogy otthon, kényelmes ruhában, puha papucsban vagy zokniban, kedvenc sorozatunk vagy egy Netflix-f
Nyolc év hallgatás után ismét visszatér a vászonra Daniel Day-Lewis. A háromszoros Oscar-díjas színész ezúttal nem akármilyen produkciót választott: az Anemone című drámát saját fia, Ronan Day-Lewis írta és rendezte, ami már önmagában különleges családi vállalkozássá teszi a filmet.
Erős zivatar alakulhat ki több vármegyében pénteken, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat! Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Pénteken elsősorban a Dunától keletre alakulhatnak ki helyenként zivatarok. Ezeket viharos (~60-75 k
Nyár derekára válik igazán szembetűnővé az amerikai lepkekabóca jelenléte a kertben. Bármilyen növényen rábukkanhatunk a fehér vattacsomóra hasonlító viaszszálakra, amelyek az idős lárvákat védik, és jócskán megnehezítik a védekezést.
Pénteken még záporokra és zivatarokra kell számítani, de a hétvégére újabb fordulat jön az időjárásban: szombattól újra kisüt a nap, helyenként 25 fokig emelkedik a hőmérséklet – igaz, az élénk, erős szél néhol alaposan megnehezítheti a szabadtéri programokat. Vasárnap sem lesz teljesen zavartalan az idő, de összességében sokkal derűsebb hétvégére
A Livian Smurf EV úgy néz ki, mintha rajzfilmből gurult volna elő, pedig teljesen valós jármű, amelynek ára mindössze körülbelül 1,7 millió forintnak megfelelő jüan lesz Kínában.
A fizetett szabadságok száma véges, ezért érdemes okosan beosztani a napokat, még ha nyáron sokan vágynak egy-két extra utazós napra. Vannak azonban országok, ahol jóval több fizetett szünet jár a munkavállalóknak, mint Magyarországon. Nézzük, mely országokban élvezhetik a dolgozók a legtöbb szabadnapot!
A magyar adórendszer egyik fontos intézménye az adómegállapítási jog elévülése, melynek szabályaira mind az adózóknak, mind az adóhatóságnak figyelemmel kell lenniük. Jelen cikkünk célja az adómegállapítási jog fontosabb elévülési szabályainak ismertetése, illetve annak bemutatása, hogy egyes különleges esetek hogyan befolyásolhatják az elévülési h
A Tisza-tónál egyszerre érezhetjük a természet nyugalmát és a nyári fesztiválok lüktetését. Itt nem kell választanunk a pihenés és az aktív kikapcsolódás között. Tiszafüred: Ártéri séta és interaktív tanulás A Kérész Központban a Tisza-tó élővilága elevenedik meg előttünk. Interaktív kiállítások, látványos installációk és a híres tiszavirágzás tört
Az ukrán fegyveres erők pilóta nélküli rendszerei csapást mértek az Unecsa légibázisra az oroszországi Brjanszki régióban. Ismét veszélybe kerül Magyarország energiaellátása ellátása.
A globális egység, amelyet az elmúlt évtizedek gazdasági összefonódása teremtett, szerencsénkre lassan felbomlik, és helyét ismét rivális blokkok foglalják el.
Donald Trump Truth Social közösségi oldalán "teljes győzelemként" értékelte a fellebbezési bíróság ítéletét, és a Letitia James New York-i főügyész által kezdeményezett ügyet "hamisnak" minősítette.
Az elmúlt években a mesterséges intelligencia szinte észrevétlenül vált a mindennapjaink részévé. A keresések, a házi feladatok megoldása, a barátokkal való csetelés vagy akár az önbizalommal kapcsolatos kérdések megválaszolása során a tinédzserek egyre gyakrabban fordulnak chatbotokhoz és AI-alapú asszisztensekhez.
Csupa népszerű fogás szerepel a tiltólistán. Úgy tűnik, nem feltétlenül minden étel jó választás egy étteremben. Vannak ugyanis olyan fogások, amik otthon frissen, gyorsabban, olcsóbban vagy akár ízletesebben is elkészíthetők.
Ha ezt megtudod, soha többé nem fogja a cukkini héja a szemétben végezni! Óriási segítséget jelent ugyanis a kertedben, sőt, a szobanövényeid is hálásak lesznek érte!
88 éves korában meghalt Frank Caprio, korábban Rhode Island városi bírája, aki empátiájáról és emberségességéről lett híres. Az internetes világban is otthonosan mozgó Caprio hosszú küzdelmet folytatott a hasnyálmirigyrákkal, amelyet végül elveszített.
Többfelé esős, hűvös idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között alakul. A hétvége is hűvösebb lesz, akkor is csak 25 fok körül alakulnak majd a maximumok.
A magyar munkavállalók gyakran a szabadságuk alatt sem tudják teljes mértékben letenni a munkahelyi teendőket és ennek nemcsak egyéni, hanem sokszor szervezeti okai is vannak. Tízből két megkérdezett dolgozó ugyanis arról számolt be, hogy egyáltalán nincs kidolgozott helyettesítési rendszer a munkahelyén, ezért saját módszereikkel igyekeznek megold
A Rosemount 3144S hőmérséklet-távadó 0,05 Celsius-fokos pontosságot, 20 éves stabilitást, fejlett diagnosztikát és továbbfejlesztett könnyű használhatóságot kínál az új ReadyConnect technológiával a hatékony és biztonságos működéshez. Shakopee, Minnesota (2025. augusztus
A MetaMask bejelentette, hogy saját stabilcoint dob piacra MetaMask USD-t (mUSD) néven. A Metamask a legnagyobb és legismertebb kriptós tárcaszolgáltató, mely havi 30 millió közötti aktív felhasználóval rendelkezik. Az mUSD kibocsátása három cég közreműködésével valósul meg, melyek: a Consensys, a legnagyobb Ethereumra fejlesztő konzorcium és a Met
Rendkívüli ülést kezdeményeztek ellenzéki képviselők augusztus 25-ére, azonban a Fidesz-frakció már most jelezte, hogy a kormánypártok nem fognak ezen részt venni.