2025. augusztus 22. péntek

aug. 22
7:03
Kivárnak a gazdák, visszaesett az agrárhitelezés mértéke (Magro)
Az agrárhitelezésben éves összehasonlításban 6,2 százalékkal csökkent az ügyfelek száma, a hitelügyleteké pedig 0,2 százalékkal nőtt
aug. 22
7:06
Időjárás: figyelmeztetést adta ki, a fél országot elmossa az eső pénteken (Blikk)
Nagyon úgy tűnik, augusztus végére meg is érkezett az ősz. Pénteken ne hagyjuk otthon az esernyőt, sok esőre számíthatunk, a fél országra figyelmeztetést adtak ki. Napközben a maximum 25 Celsius-fokra melegszik fel a levegő, ami késő estére akár 10 fokra is lehűlhet Egyelőre viszont úgy tűnik, szombaton megússzuk csapadék nélkül.
aug. 22
7:06
Gyanútlan nőkről készült meztelen fotókkal volt tele egy 32 ezer fős olasz Facebook-csoport (444.hu)
A hazai Motherless-ügyhöz sok mindenben hasonlít az eset.
aug. 22
7:06
Felhős, esős, szeles péntekünk lesz (Magyar Hírlap)
Északnyugatról újabb csapadékzóna érkezik.
aug. 22
7:06
Egy 46 éves francia streamer 300 órán keresztül élőzte, ahogy két társa egy szobába zárva szívatja. A végén meghalt (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 22
7:06
Megjött a fordulat: így alakítja át a Kárpát-medence időjárását a hűvös légtömeg (Magyar Nemzet)
Helyenként viharos széllökések kísérhetik a csapadékot, a hőmérséklet pedig 19–25 fok között alakul.
aug. 22
7:09
Friss kezdetet hoz a Szűz újhold (Life&Body)
Augusztus 23-án a Szűz újhold új ciklust indít, amely a felkészülésről, rendszerezésről és tervezésről szól. Most érdemes rendet rakni, belevágni halogatott feladatokba és felkészülni a szeptemberi újrakezdésre. A változások elkerülhetetlenek, ezért a kulcsszó az elfogadás: ha nem ragaszkodunk görcsösen terveinkhez, új lehetőségek nyílnak meg. A Rá
aug. 22
7:12
Egy ló volt kikötve az óbudai panelek között szerda este (444.hu)
A ló miatt kihívták a katasztrófavédelmet és a rendőrséget is.
aug. 22
7:12
Anya lett a Stranger Things sztárja: Millie Bobby Brown és férje örökbe fogadott egy kislányt (SzMo)
A színésznő az Instagram-oldalán jelentette be az örömhírt: ezen a nyáron bővült a családjuk.
aug. 22
7:12
Károly király álláshirdetést tett közzé: milliókat kereshetsz az uralkodó asszisztenseként (Life)
A Buckingham palota nem mindennapi álláslehetőséget hirdetett meg. A királyi család hivatalos weboldalán keresnek új személyi asszisztenst Károly királynak.
aug. 22
7:12
Új szintre emeli a szurkolói élményt a Bitget és a Laliga (MMonline)
A Bitget, a világ egyik vezető kriptotőzsdéje és Web3 vállalata újra pályára lép a LALIGA-val egy vadonatúj szezonban, a szlogennel: Back in Play, Bitget Way. Itt most nem a gólok számítanak, hanem az okos lépések – ahol a kripto találkozik a sporttal, és a szurkolók valódi résztvevővé válnak.A tavalyi szezon magasra tette a lécet a
aug. 22
7:12
Amit Széchenyi, Erkel és Déryné is szívvel-lélekkel szolgált (Demokrata)
A reformkori magyar színház legfontosabb küldetése nem a szórakoztatás, sokkal inkább a nemzet szolgálata volt.
aug. 22
7:15
Autósok, gazdák, figyelem! Brutál olcsó most a kenőanyag a Bárdi autónál, mutatjuk az árakat (Hóvége)
Szuper akciók vannak a Bárdi autónál, de már csak augusztus 31-ig! Segítünk böngészni, mutatjuk a legjobb ajánlatokat.
aug. 22
7:18
MotoGP Magyar Nagydíj és foci – sport a tévében (Infostart)
A fentieken túl kajak-kenu-vb, kézilabda, billiárd, kerékpár és golf is szerepel az élő kínálatban.
aug. 22
7:18
Kirúgott pilótáját akarja megszerezni a Red Bull, aki nem lelkesedik a visszatérésért (Player)
Az biztos, hogy az eredményei önmagukért beszélnek.
aug. 22
7:18
"Az egygólos előny szinte semmit sem jelent" (Magyar Hírlap)
Így értékelt a győri mester az osztrákok elleni siker után.
aug. 22
7:18
Északi Áramlat: az őrizetbe vett ukrán tiszt vallomásától retteghet Kijev (Magyar Nemzet)
Kijev korábban tagadta, hogy köze lenne az akcióhoz.
aug. 22
7:18
Félmilliárd dolláros bírságtól menekült meg Trump, de felemás ítéletet hozott a bíróság (Forbes)
A bíróság fenntartotta az elnök ellen hozott elmarasztaló ítéletet, amely részben eltiltotta az üzleti tevékenységtől New York államban. Mi történt? New York fellebbezési bírósága csütörtökön törölte a Donald Trump elnökkel szemben meghozott mintegy félmilliárd dolláros bírságot vállalkozásainak működése során elkövetett törvénysértések miatt. A bí
aug. 22
7:18
Ezért bukhatták el Balázs Merciék az Exek csatája döntőjét (Videó) (rtl.hu)
Balázs Merci és Szlépka Armand az Exek csatája döntőjében estek el, de a második helyet is ajándéknak tartják. Őszintén meséltek a balszerencséről, a tanulságokról és arról, miért érzik mégis győztesnek magukat.
aug. 22
7:21
Kanyarójárvány van Kanadában, az ország adja a kontinens eseteinek nagyjából felét (Telex)
Meghaladta a 4,5 ezret az esetszám, a betegek legalább 71 százaléka oltatlan.
aug. 22
7:24
Nagyot lépett előre az EU és az USA, maximálták az unióra vonatkozó amerikai vámot (Piac és Profit)
Közös nyilatkozatot adott ki az Európai Unió és az Egyesült Államok, amely keretbe foglalja a két fél közötti tisztességes, kiegyensúlyozott és kölcsönösen előnyös kereskedelmi és befektetési kapcsolat alapjait – jelentette be Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke Brüsszelben.
aug. 22
7:24
Most jött a felfoghatatlan hír: tragédia történt a kórházban, meghalt két újszülött (BorsOnline)
Vizsgálat folyik az olaszországi San Maurizo Kórházban.
aug. 22
7:24
Árvaszúnyog-invázió: a sztárokat sem kímélik a Balatonon (Metropol)
Vincze Lilla és Dulin Metta is balatoni lányként nőtt fel. Az árvaszúnyoginvázió így őket is érinti.
aug. 22
7:24
Nyugdíjreform Romániában: több adó, kevesebb szabadság a megtakarítások felett (HR Portál)
Elfogadta a román kormány a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó törvénytervezetet, amely megszüntetné a lehetőséget a teljes megtakarítás felvételére egy összegben.
aug. 22
7:24
Gólyahír! Örökbe fogadott egy kislányt a Netflix sztárja (Ripost)
A világhírű színésznő sokáig rejtegette az örömhírt.
aug. 22
7:24
Miért nem zuhannak az árak az olajpiacon? (vg.hu)
Nem eszik olyan forrón a kását az olajpiacon.
aug. 22
7:24
Ez a csillagjegy töri össze a legtöbb szívet, de lehetetlen neki ellenállni (Life)
Ne hidd, hogy te megúszhatod szívfájdalom nélkül! Bizony könnyen belesétálhatsz ennek a csillagjegynek a szerelmi hálójába.
aug. 22
7:24
Elemző: Magyar Péter politikai lejtmenete látványossá vált augusztus 20-án (Mandiner)
A Tisza Párt elnöke május óta folyamatosan veszít politikai súlyából, és az ünnepi események sem tudták visszahozni korábbi vonzerejét.
aug. 22
7:24
Befagyott a pokol: a BMW-től veheti a Merci a benzinmotorokat (Villanyautósok)
Európában és Amerikában is közös motorgyártás lehet az egyik opció a cégek előtt.
aug. 22
7:26
Teljes döbbenet: 2 éves magyar kisfiú egy szál pelenkában csatangolt a tengerparton (Ripost)
Az álomnyaralás könnyen rémálommá válhatott volna.
aug. 22
7:26
Így robbantották fel az ukránok az Északi Áramlatot: Zelenszkij végig tudta, de az utolsó pillanatban megijedt – lefújta az akciót, csak már senki nem… (vg.hu)
A szabotázsakció felbolygatta az európai gázpiacot.
aug. 22
7:27
Valaki nem mond igazat a Trump-Orbán telefonról – az igazat az amerikai elnöki hivatal mondhatná el (Hírklikk)
Az orosz-ukrán tárgyalások színhelyéül – a hagyományos diplomácia szerint – egy semleges helyszín kellene, de Magyarország sajnos ebben a konfliktusban egyre egyértelműbben nem az – reagált a Hírklikknek Jeszenszky Géza arra a terjedő (ál?)hírre, miszerint Trump szerint Budapest is vendégül láthatná a két-, vagy akár háromoldalú találkozót. A koráb
aug. 22
7:27
Ez lesz a világ leglátogatottabb országa az évtized végére (Roadster)
Már most is szeretik a turisták, de ez még fokozódni fog.
aug. 22
7:27
Új elemmel bővül a „Nemzeti Hauszmann Program” emlékérme-sorozat (Helló Sajtó!)
A Magyar Nemzeti Bank 2025. augusztus 21-én kibocsátja a Nemzeti Hauszmann Program emlékérme-sorozatának negyedik darabját, a „Vöröskereszt Egylet egykori székháza” emlékérmét. Az épület a Budavári Palotanegyed megújításának részeként 2024 végére készült el, a historizáló stílusú sarokpalota eredetileg 1901 és 1903 között épült.
aug. 22
7:27
7 mondat, amit egy spirituális, megvilágosodott ember soha nem mondana ki (Bien)
Egy megvilágosodott spirituális ember soha nem mondaná ki azt a mondatot, hogy "Nézd meg őt, milyen rossz döntést hozott". Az önmagunk és mások feletti ítélkezés elengedése az egyik alapvető lépés a spirituális fejlődés útján. A mély lelki ismeretekkel rendelkező egyén tudja, hogy mindenki saját utat jár be, és a döntéseik mögött rejlő okok sokszor
aug. 22
7:27
Iskolakezdés: erre is költheti az egészségpénztári megtakarítását (EgészségKalauz)
Az egészségpénztári tagság némi könnyebbséget jelenthet az iskolakezdéssel kapcsolatos kiadásokban.
aug. 22
7:27
Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel! (Prove)
Fáradt vagy éppen pörgős reggelekre is lehet frissítő és tápláló megoldást találni. Ezek a házi szendvicskrémek gyorsan elkészülnek, változatos ízeket kínálnak, és nemcsak reggelire, hanem tízóraira, uzsonnára vagy vacsorára is tökéletesek. Napokkal előre felkészülhetsz egy-egy sűrűbb időszakra, hűtőben ugyanis elállnak. Gyakran állsz reggelente ta
aug. 22
7:27
Ömlik az import zöldség a spanyolokhoz: ki nem találnád, honnan jön a java (Agrárszektor)
Továbbra is Marokkó a spanyolok legfőbb zöldség-gyümölcs beszállítója. A legfrissebb adatok szerint az előző évhez képest mintegy 30 százalékkal nőtt a Spanyolországba érkező marokkói import értéke - írta meg a FruitVeB.
aug. 22
7:30
Kampányfogás vagy reális cél? Fanyar mosollyal fogadták Petr Fiala bejelentését (Infostart)
Petr Fiala cseh kormányfő egy választási kampányeseményen azt mondta, szeretné, ha Csehország adhatna otthont a labdarúgó Európa-bajnokságnak. Hangsúlyozta, hogy ez nem puszta kampányfogás, hanem reális célkitűzés, amely szorgalmas munkával megvalósítható, és amelyhez az ország korábbi, sikeresen lebonyolított sporteseményei adnak alapot.
aug. 22
7:30
23-ra emelkedett a munkácsi rakétatámadás sérültjeinek száma, még késő este is oltották a tüzet (Blikk)
Miután orosz rakétatámadás érte a munkácsi Flex vállalatot augusztus 21-én hajnalban, még késő este is folyamatban volt az épületben keletkezett tűz oltása. Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Katonai Közigazgatás vezetője a közösségi oldalán számolt be többek között arról, hogy újabb sérülteket találtakat, valamint arról, hogy ülést tartott a megyei
aug. 22
7:30
Magyarországi üzemanyagárak: jön a Mol döntése, még a délelőtt bejelentik – vége lehet a jó világnak (vg.hu)
Az olajárak kéthetes esési sorozata megszakadhat, mivel Ukrajnában továbbra sem lesz béke.
aug. 22
7:30
Lezárult a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös évada (Márkamonitor)
80 ezer látogató, 33 emlékezetes – köztük számos teltházas – este, változatos és színvonalas produkciók sokasága jellemzi a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös évadát, amely június 27-től augusztus 20-ig szórakoztatta a szegedieket és a napfény városába látogatókat az idén.   Újabb sikeres évadot tudhat maga mögött hazánk egyik legnevesebb nyári szí
aug. 22
7:30
A cégek 78%-a fektet az új technológiába, de csak minden harmadik készült fel rá (Igényesférfi.hu)
Bár a legtöbb vállalat érdeklődik a legújabb technológiák iránt, a legnagyobb részüknél nincs meg a szükséges IT-háttér ahhoz, hogy befektetéseik hatékonyan szolgálják az innovációt, visszahozzák a beléjük tett pénzt és teljesítsék a kiberbiztonsági követelményeket.
aug. 22
7:30
700 éves alagút rejti a magyarok brutális gazdagságát, már tudják is hogy pontosan hol van a rejtélyes hely? (Promotions)
Olyan elfeledett titkokra derülhet most fény, amitől az egész ország térdre borul.
aug. 22
7:30
Kijev nem érdekelt a békében? (Magyar Hírlap)
Az orosz külügyminiszter szerint nem.
aug. 22
7:30
Németország minden korábbinál nagyobb haderőt épít – itt vannak a számok (Mandiner)
Berlin több száz milliárd eurót fordít a hadsereg fejlesztésére, páncélosokra, repülőkre és új katonák toborzására.
aug. 22
7:30
A Byd megnyitotta Kína első sokfunkciós versenypályáját, ahol Nev-ek is indulhatnak (Autószektor)
A 150 ezer négyzetméteres létesítményt ötmilliárd jüanból (kb. 240 milliárd forint) épült a kelet-kínai Csengcsouban, hogy "a versenyzés élményét elérhetővé tegyék a nagyközönség számára is" – írta a kínai szaksajtó. A BYD új pályája szakít a hagyományos versenypálya-koncepcióval: a csengcsoui létesítmény (All-Terrain Race Track) különféle kínai tá
aug. 22
7:30
Megdöbbentő felfedezés: gyógyszer fordíthatja vissza az autizmus tüneteit (Magyar Nemzet)
Egérkísérletben egy szer visszafordította az autizmus tüneteit.
aug. 22
7:30
Precedens? Ebbe e magyar kisvárosba nem költözhetsz, ha nem tudsz magyarul (Helló Magyar)
Legalább társalgási szinten kell tudnod magyarul ahhoz, hogy ebbe a szlovák-magyar határ melletti egyik kisvárosba költözhess.
aug. 22
7:32
Kína és a Magyarországon gyárat építő BYD csúnyán túljárt az EU eszén: ezzel a trükkel ússzák meg, hogy vámot fizessenek Brüsszelnek az elektromos autóikra (vg.hu)
A kínai stratégia árháborút indíthat a kontinens hibridpiacán.

Keresés