Az izraeli kormánynak újra kell gondolnia a gázai katonai művelet további meghosszabbításáról szóló döntését - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.
66 esztendős, de a mai napig nem riad meg a merész szettektől Madonna: ezúttal egy félig átlátszó csipkés bodyban mutatta meg magát a közösségi oldalán. A szexi fotósorozatot már több mint 200 ezren lájkolták.
Kiterjedt, véget nem érő háborúra számíthatunk a Gázai övezetben, miután a biztonságpolitikai kabinet a Gázai övezet teljes elfoglalása mellett határozott. Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő mondta el erről a véleményét.
Merész lépésre szánta el magát Heidi Klum: az 52 esztendős modell úgy döntött, egy magazin kedvéért ledobja a ruhát és meztelenül mutatja meg magát. Smink nélkül, kócosan még természetesebb hatást keltenek a képek.
Legalább tíz halálos áldozatot követeltek a heves esőzések okozta áradások a nyugat-kínai Kanszu tartományban, 33 embert eltűntként tartanak nyilván - adta hírül a kínai állami média.
Amal Clooney lenyűgöző szettjével ismét hatalmas feltűnést keltett: férjével, George Clooneyval jelenleg a Comói-tónál tartózkodnak és természetesen a lesifotósok követik minden lépésüket.
A Bloomberg News értesülései szerint az Egyesült Államok és Oroszország megállapodást készítenek elő az ukrajnai háború lezárására, ami rögzítené az orosz csapatok által elfoglalt területeket.
Augusztus nyolcadika, vagyis 08.08. az asztrológia és a numerológia szempontjából is az egyik legfontosabb dátum az évben. Ez a nap ugyanis az úgynevezett Oroszlánkapu megnyílásának csúcspontja, melynek köszönhetően az energiák kivételesen kedveznek annak, hogy a legnagyobb vágyaidat és álmaidat valósággá manifesztáld. Mutatjuk, mit kell hozzá tenn
A Macskák Világnapján joggal várjuk a választ azoktól a kutatóktól, akik azt állítják, hogy a macskák a legtökéletesebb élőlények a Földön, hogy miért gondolják így? Mert rendben van, hogy a macskákat már az ókori Egyiptomban istenként tisztelték, és hogy találtak 9500 éves emberi csontvázat is, ami mellé egy macskát is temettek, de miért nem a kut
A modern nő mindent visz: dolgozik, szeret, nevel, fejlődik. De mi történik akkor, amikor a túl sok "kívülre figyelés" közben elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal? Ebben a cikkben annak járunk utána, hogyan találhatjuk meg újra a belső hangunkat - nem divatból, hanem túlélésből.
Zajlik Jennifer Lopez "Up All Night Live in 2025" turnéja: az énekesnő a minap Isztambulban lépett színpadra. A koncert előtt még úgy gondolta, bevásárol a Chanelnél, ám az üzletbe végül nem engedték be, mivel teltház volt és valószínűleg a biztonsági őrök sem ismerték fel.
A 21 esztendős Apple Martin szinte édesanyja, Gwyneth Paltrow ikertestvére is lehetne friss fotói alapján. A színésznő és Chris Martin közös lányát bikiniben kapták lencsevégre a tengerparton.
Megvan az az élmény, amikor beülsz egy helyre, amit a barátaid nem győznek dicsérni, de vegetáriánusként kimerülnek a lehetőségeid a rántott gombafejekben és a sajtban? Kíváncsiak voltunk, mit tartogat a Sziget azoknak a fesztiválozóknak, akik köszönik, nem kérnek a húsból. Spoiler: sem éhesen, sem csalódottan nem tértünk haza.
A Sziget Fesztivál egyik leghangulatosabb csücske évek óta a Civil Sziget, mégis kevesen tudnak róla, pedig megéri ellátogatni oda két koncert között. Pedig itt kipróbálhatod a Demokrácia Szimulátort vagy a pszichodrámát, megtanulhatod az újraélesztés folyamatát, azt is, hogyan kell ügyesen vitázni, lehetőséged van ingyenes szájüregi rákszűrésre és
Egy egyre kiszámíthatatlanabbá váló világban – a háborúktól és a gazdasági változásoktól kezdve az éghajlati válságokon át a világjárványokig – a bizonytalanságból fakadó szorongás már nem csak egy divatos kifejezés. Olyan örökös háttérzajjá vált, amely milliók fejében zümmög, különösen azokéban, akik karrierjüket, családjukat és jövőjüket próbáljá
A nyári magas páratartalom és hőmérséklet kedvez a baktériumok szaporodásának, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani az élelmiszer-eredetű megbetegedések megelőzésére. Mutatjuk, mire összpontosíts ebben az időszakban az egészséged megőrzése érdekében!
A Sziget második napján a Nagyszínpad fellépői közül a legtöbben Nelly Furtadóra és Shawn Mendes-re voltak kíváncsiak. A hatalmas tömeg pedig nem csalódott, ugyanis a két sztár mindent megtett, hogy örökre emlékezetes legyen minden kilátogató számára a buli. Sőt, ami a színpadon történt, azt egészen biztosan Shawn Mendes sem felejti el - talán még
A nyár utolsó heteiben jól esik egy kis bekuckózás a hűs szobában, főleg, ha izgalmas, új filmek várnak ránk a képernyőn. De a rengeteg újdonság között nem mindig könnyű eligazodni: vajon mi az, ami tényleg megérdemli a figyelmedet, és mi az, amit jobb átlapozni? Ha unod már a végtelen görgetést és szeretnéd azonnal tudni, mihez nyúlj, jó helyen já
44 évvel ezelőtt házasodott össze Diana hercegné és Károly király. Bár házasságuk végül kudarcba fulladt és válással végződött, a hercegné az elején nagyon bízott abban, hogy tényleg boldogok lehetnek együtt.
Mindig te vagy az, aki hajnali kettőkor is felveszi a telefont, aki meghallgat, vigasztal, segít, elintéz, helyrehozza. Te vagy, aki érzelmi szemetesládává válik. Te vagy, akire mindig lehet számítani – csak te nem számíthatsz senkire. Idővel észre sem veszed, de minden kapcsolatodban a megmentő szerepébe csúszol. Miért alakul ez ki? Mi mozgatja az
Újra nemzetközi közönség elé lépett Shane54, azaz Császár Előd. A külföldön is jól ismert DJ az utóbbi években elsősorban képzőművészként dolgozik, fellépéseket ritkán – és csak Magyarországon – vállal, de most angol nyelvű előadást tartott a Szigeten a TED nevű nemzetközi szervezet meghívására.
Fesztiválok színe-java, pusztító tűzvész és perzselő hőség: a világ ma sem pihent. Bristol egén hőlégballonok lebegnek, miközben Kaliforniában lángokkal küzdenek, Rómában pedig ivókutak mentik meg a járókelőket a forróságtól. Az augusztus 8-i, pénteki képválogatásunkban helyet kapott még egy főző robot, egy oroszlánkölyök és egy egres is, ami beírt
Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet itthon, ami meghaladta mind a mi várakozásunkat (4,0%), mind az elemzői konszenzust (4,1%). Azelőző hónaphoz képest 0,4%-kal emelkedtek az árak, szintén várt felett. Az éves maginfláció a júniusi 4,4%-ról 4,0%-ra mérséklődött, ami 2024. május óta nem látott ala
Az Adriai-tenger keleti partvidékén a következő napokban extrém magas hőmérsékletekre kell számítani. Horvátországban, Szlovéniában és Észak-Olaszországban a hőhullám a hétvégén éri el csúcspontját, a legmelegebb térségekben a hőmérséklet elérheti, sőt meghaladhatja a 40 Celsius-fokot.
Augusztus 9-e különleges energiákat hordoz magában, miközben a Nap és a Hold harmóniában táncolnak az égi palettán. Ahogy a nap elindul a saját útján, egyes csillagjegyek számára új lehetőségek nyílnak meg, míg másoknak az önreflexió lesz az útmutatójuk. A mai napon érdemes figyelni a belső hangokra, hiszen mindannyiunk számára tartogat valami egye
Nem megfelelően tájékoztatja és ezzel megtévesztheti a magyar felhasználókat az Airbnb – ezt gyanítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH ezért versenyfelügyeleti eljárást indított az online szállásfoglalási platformot üzemeltető, Írországban bejegyzett céggel szemben. A nemzeti versenyhatóság az elmúlt években kiemelt figyelmet fordít az onlin
Miközben az orosz futballklubok több millió eurós támogatást zsebeltek be az UEFA-tól, öt ukrán csapat hoppon maradt egy igencsak homályos indoklás miatt.