A ráncfelvarráson átesett Kia Sorento külső megjelenése merőben új karaktert kapott, különösen az orr-részén, ahol a nagyobb hűtőmaszk és futurisztikus LED-fényszórók dominálnak. Az autó robusztus méretei mellett tágas, modern belső tér várja az utasokat, miközben háromféle hajtáslánccal - dízel, hibrid és plug-in hibrid - érhető el. A plug-in vált
Egyes iparágakban már megjelentek a generatív mesterséges intelligencia hatásai a foglalkoztatási statisztikákban: a technológiai szektorban húszéves növekedési trend tört meg.
A kézírás egy olyan művészi kifejezésforma, amely különlegesen egyedi képet fest rólunk, talán jobban, mint bármely másik megnyilvánulásunk. A különböző kézírási tulajdonságok gyakran tudattalanul is a személyiségünk apró árnyalatait tárják fel. Vizsgáljuk meg, hogy tíz jellegzetes kézírási sajátosság hogyan tükrözheti belső világunkat, és mit árul
Fokozódik a kánikula, a szombathoz képest vasárnap még nagyobb területen lesz hőség. A hét utolsó napján a csúcsértékek általában 33 és 39 fok között alakulnak, az Alföld délkeleti és déli tájain közelítjük meg a 40 fokot. A HungaroMet emiatt a legmagasabb, azaz a piros figyelmeztetést adta ki vasárnapra Csongrád-Csanád vármegyére, ugyanis a napi k
Péntek óta nem elérhető az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (Eeszt), ami országos fennakadásokat okoz az egészségügyi ellátásban. Takács Péter egészségügyi államtitkár közölte, hogy a NISZ szakemberei folyamatosan dolgoznak a kormányzati informatikai rendszer hibájának elhárításán, és a helyreállításról azonnal tájékoztatást adnak.
Egy holland technológiai vállalat és a kínai Unitree Robotics közös fejlesztésében megjelent az első robotkutya, amelyet kifejezetten mezőgazdasági célokra programoztak. Az eredetileg ipari és katonai felhasználásra szánt négylábú robotot most érzékeny kamerákkal, szenzorokkal és mesterséges intelligenciával látták el, hogy képes legyen a növényáll
Az ERC-éllovas Miko Marczyk közel egyperces előnnyel nyerte meg a Rzeszów Rallyt, így tökéletesen hangult a jövő heti versenyre. Az Európa-bajnoki éllovas Miko Marczyk azzal a céllal indul az augusztus 15–17-én esedékes Barum Rallyn, hogy tovább növelje a jelenleg 22 pontos előnyét. A lengyel versenyző odahaza, a Rzeszów Rallyn melegített az ERC-fu
Ha ide tévedtél, gondolom, nagy pácolási tervekkel érkeztél. És akkor már miért csak egy verzióval állnék elő, hoztam rögtön hármat, hogy legyen miből válogatni!
Már most sok informatikus veszíti el munkáját az Egyesült Államokban a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása miatt. Nálunk a szintén számos IT-st alkalmazó Docler Csoport jelentett be 200 fős leépítést, amit MI-s fejesztésekkel indokoltak.
A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt vasárnap ismét országos tűzgyújtási tilalom lép életbe – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton a honlapján.
Donald Trump családja által támogatott World Liberty Financial 1,5 milliárd dolláros tőkebevonást tervez, hogy nyilvános céget hozzon létre WLFI tokenjei számára – írja a Reuters a Bloombergre hivatkozva.
Csomós "Mixi" Miklós Facebook-bejegyzése szerint szinte az utolsó pillanatban jött a felkérés az MRF Tyres-ről, de úgy gondolták, mindenképp élniük kell ezzel a lehetőséggel, mivel szeretnék meghálálni kitartó támogatóik bizalmát. "Pár nappal ezelőtt még gondolni sem mertünk a Barumra, most pedig egy olyan nagy múltú és tapasztalt csapatnál találtu
Budapesten, a II. kerületben fogtak el egy ittas férfit, aki szinte teljesen kopott gumikkal vezetett autójával. A sofőr italozás után ért haza, majd visszaindult telefonja után, helyette azonban egy padkát talált. A rendőrök elvontatták a járművet, és a férfit ittas vezetés miatt feljelentették, vezetői engedélyét bevonták.
Masao Watanabe neve mára teljesen feledésbe merült, pedig ő volt az egyik legelső egyedi autóépítő Japánban. Japán egy olyan ország, ahol nagyra tartják a hagyományos értékeket, ugyanakkor néha teljesen őrült dolgok is előfordulnak, ahol az üzleti öltönyös irodista a metróban egy feltűnő sminkkel, fodros szobalányruhában öltözött cosplay lány melle
Ibiza mára egyértelműen a féktelen bulizás szimbóluma lett, de úgy tűnik vannak, akik meg sem várják, hogy megérkezzenek a partiszigetre. Jól bizonyítja ezt az a TikTok-videó is, amelyen az utasok szó szerint táncoltak, énekeltek és italoztak az ülőhelyeket elhagyva – mindezt a levegőben, egy tömött járaton.
Budapest főpolgármestere közösségi oldalán fejezte ki felháborodását amiatt, hogy a kormány az augusztus 20-i ünnepségek előkészületei és lezárásai miatt egy hétre gyakorlatilag megbénítaná a főváros északi–déli közlekedését. Levelet írt Rogán Antal miniszternek is, változtatásokat kérve az ünnepig.
A PlayPraetor nevű új Android-trójai már több mint 11 ezer készüléket fertőzött meg világszerte, főként Európában és Latin-Amerikában, célzott kampányokkal banki és kriptotárca-adatokat lopva. A kínai vezérlésű kártevő és társai, mint a ToxicPanda és a DoubleTrouble, egyre kifinomultabb módszerekkel szerzik meg az irányítást az áldozatok eszközei f
Rodri, a Manchester City középpályása újabb sérülést szenvedett, és Pep Guardiola szerint valószínűleg csak a szeptemberi válogatott szünet után lesz teljesen fit állapotban.
A magyar honvédség augusztus óta látja el a balti légtér védelmét Spanyolországgal és Olaszországgal közösen. A pénteki eset volt a mostani küldetés első éles bevetése.
A korábbi kétszeri halasztást követően napsütéses időben, 24 fokos, tükörsima vízben teljesítette a szépszámú résztvevő az 5,2 kilométeres teljes távot és a 2,6 kilométeres féltávot, amelyek mellett SUP-os átkelésre is volt lehetőség.
A megújuló energiaforrások, különösen a szél- és napenergia termelése rekordszintre emelkedik, és 2026-ra megelőzheti a szén szerepét a globális áramtermelésben - derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzéséből.
Karácsony Gergely arról posztolt, nem lenne most Szentkirályi Alexandra helyében, Rogántól viszont levélben kérte, hogy mutassanak némi szerénységet, és oldják már meg máshogy.
Teljesen ideális körülmények fogadták a rossz idő miatt kétszer már elhalasztott sportesemény résztvevőit. A győztes alig több mint egy óra alatt teljesítette az 5,2 kilométeres távot.
Ezt a kis francia csodát 1925. szeptember 5-én helyezték forgalomba, és Montbéliard utcáit koptatta, nem is sejtve, hogy egy évszázaddal később egy magyar veteránrajongó kezei között kel új életre. A Peugeot 172-esből 1925 és 1929 között 7.300 példány készült - zömében négyszemélyes zárt kivitelben. A muzeális minősítés miatt Kovács Tamás úr, az au
A júliusi inflációs adatokat tette ma reggel közzé a KSH. A fogyasztói árak havi szinten 0,4 százalékkal emelkedtek, az éves inflációs mutató így csak 4,3 százalékra lassult a júniusi 4,6 százalékról. A tényadat kicsit magasabb lett az általunk várt 4,1 százaléknál. Kedvező fejlemény a maginfláció további lassulása, 4,0 százalékra a hatodik havi 4,