Kihúzták az Ötöslottó 2025/32. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezúttal nem volt telitalálat, így a főnyeremény összege tovább halmozódik: a 33. héten már 475 millió forintért izgulhatnak az ötös lottó játékosai.
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltási Tér (EESZT) leállásáról azt írta, hogy dolgoznak az ügyön. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy nem a Digitális Polgári Köröket (DPK) kellene hirdetni, hanem egy működő államot kellett volna létrehozni.
A brit királyi család mindig életét mindig is áthatották a hagyományok és kötelességek, ám most úgy tűnik, Vilmos herceg és Katalin hercegné új utat választottak – különösen Sarolta miatt.
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) leállásáról azt írta, hogy dolgoznak az ügyön. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy nem a Digitális Polgári Köröket (DPK) kellene hirdetni, hanem egy működő államot kellett volna létrehozni.
A magyar férfi röplabda-válogatott szombaton Nyíregyházán simán, 3-0-ra kikapott a törököktől Európa-bajnoki selejtezőn, ezzel biztossá vált, hogy nem jut ki a jövő évi kontinenstornára.
Elkészül a hetedik Végső állomás-film, amelynek forgatókönyvét a Végső állomás – Vérvonalak társszerzője, Lori Evans Taylor írja, számolt be róla a Variety.
Ez nem az a történet, ahol a fiú megragadja a lány kezét az utolsó pillanatban a vonat mellett. Ez az a történet, ahol a pasi csak áll a peronon, és próbál mosolyogni, miközben szépen elvonul mellette az élet.
Giorgia Meloni kormánya mesteri kreativitással reagál a NATO új, szigorú költekezési előírására. Ha már védelmi célokra kell költeni, miért ne lenne ebből híd, gyár vagy vasút? Az olasz megoldás: stratégiai címkével ellátni a gazdaságélénkítést.
Napjainkban a horoszkóp egyre inkább érdeklődés homlokterébe kerül, hiszen sokan keresnek útmutatást és iránymutatást az asztrológia izgalmas világában. Az egyik legérdekesebb kérdés ezen a területen az, hogy mely csillagjegyek rendelkeznek azokkal a különleges vonásokkal, amik másokat azonnal magukhoz vonzanak. Bár mindannyian egyediek vagyunk, va
A humorista szerint elfogadhatatlan, hogy a patikákban csak kézzel írt recepteket adhatnak ki, miközben az ország vezetése nem reagál a fennakadásokra. A nyári hőségben sokan órákat várnak a gyógyszereikre.
A Bugatti két évtized után int búcsút a dr. Hanula Barna közreműködésével kifejlesztett, az először 2005-ben, a Veyronban megjelent W16-os motornak. Ez a különleges, négyturbós motorkonstrukció egy most bemutatott egyedi hiperautóval búcsúzik: a 99 darabban készült Mistral speedster alapjaira épülő, de a nyitott tető helyett fix üvegtetővel ellátot
Egyre több kutatás bizonyítja, hogy azok, akik teljes értékű, tápanyagban gazdag étrendet követnek, ritkábban tapasztalnak depressziós vagy szorongásos tüneteket hosszabb időn át. Ezzel szemben azok, akik főként ultrafeldolgozott élelmiszereket esznek, nagyobb eséllyel küzdenek ilyen mentális problémákkal. Alább bemutatunk néhány ételt, ami bizonyí
A hetek óta tartó zivataros időjárás hozott ugyan némi enyhülést az aszályban, de az erdők talaja még mindig nem ázott át kellőképpen – hiányzik az a tartós, párás meleg, ami igazán beindítaná a nyári gombaszezont. Varga Tamás szombathelyi gombász, biológus szerint bár foltokban már lehet gyűjteni néhány fajt, az igazi gombabumm még várat magára.
A Hacktivity, Közép- és Kelet-Európa legrégebbi és legnagyobb hatású IT-biztonsági eseménye, idén ismét visszatér - méghozzá egy erős, 34 szakértőből álló előadói felhozatallal.
Hogyan lett egy ortodox zsidó lányból kármelita nővér, és egy ünnepelt filozófusból auschwitzi vértanú? 1942-ben ezen a napon gyilkolták meg Keresztes Szent Terézia Benediktát.
Nemzetközi koalíciót hozna létre Lengyelország frissen beiktatott elnöke az Európai Unió (EU), valamint a dél-amerikai közös piac (Mercosur) országai közötti megállapodás ellen. Karol Nawrocki ezt szombaton egy vidéki gyűlésén közölte.
Az amerikai Westinghouse vállalat kész új atomerőműblokkot építeni Szlovákiában. Az amerikai nagykövet szerint Robert Fico szlovák miniszterelnök egyértelművé tette: nem orosz vagy kínai céget kívánnak bevonni az építkezésbe.
Az Éjjel-nappal Budapest egykori sztárja és férje, Tóth Barna éveken át igazi álompárnak számítottak a rajongók szemében. Most azonban Nagyváradi Nelli meglepő őszinteséggel jelentette be YouTube-csatornáján, hogy közös megegyezéssel elválnak.
A Fővárosi Állatkert ma ünnepli 159. születésnapját, és a világ egyik legrégebbi állatkertjeként sok mindent megélt. Tudták, hogy az első zsiráfot maga Ferenc József adományozta? Ma már tízezer állat otthona az állatkert, ahol a napi etetés is egy igazi logisztikai bravúr, és ahol a pingvinek a legnagyobb szökevények hírében állnak.
Magyarországon közel 50 ezer embert érint a gyógyíthatatlan Crohn-betegség és a gyulladásos bélproblémák, ráadásul egyre több a fiatal beteg is. Rendszeres műtétek, folyamatos fájdalom és szégyenérzet kíséri az érintettek mindennapjait. A Fókusz riportere olyan emberekkel találkozott, akiknek együtt kell élniük ezzel az alattomos betegséggel, mégis
1945 augusztusában Hirosimára, majd néhány nappal később, ma pontosan 80 évvel ezelőtt Nagaszakira is atombombát dobtak le az amerikaiak. Ma már tudjuk, milyen pusztítást hagyott maga után, és azt is, hogy mit okozna egy újabb atomfegyver bevetése. Vajon tanultunk a múltból? Képesek vagyunk megakadályozni, hogy a történelem megismételje önmagát?
A magyar háztartások állampapír-állománya júniusban tovább növekedett, miközben a befektetési alapok népszerűsége még jelentősebb volt. Az adósságszerkezet átalakulása során a külföldi befektetők súlya közel egyéves csúcsra emelkedett, míg a lakosság és a bankok részaránya csökkent - számolt be a Portfolio.
A hatóságok ártalmatlan algapigmenttel magyarázzák a jelenséget, de a hívők közül sokan szimbolikus vagy prófétai jelentést tulajdonítanak a változásnak.
Bye-bye old money, éljen a kriptó – akár ez is lehetne Donald Trump amerikai elnök új mottója. Egy friss elemzés rávilágított arra, hogy a politikai babérokra tört üzletember generációs vagyonának nagy része mostanra már kriptóban pihen. A hagyományos üzleti vállalkozások, mint például a hotelek, golfpályák és kaszinók, az Accountable.US új elemzé