2025. szeptember 11. csütörtök

szept. 11
20:27
5 meglepő ok, amiért pocsékul alszol: ezek mind a háttérben állhatnak (Glamour)
Olykor mi magunk is tisztában vagyunk azzal, mi okozza álmatlan éjszakáinkat. Lehet, hogy egy nehéz munkanap áll előttünk és emiatt feszültnek érezzük magunkat, kicsivel több alkoholt ittunk az esti buliban és ég a gyomrunk vagy esetleg túl hangosan horkol a párunk. Néha azonban olyan tényezők is szerepet játszhatnak rossz alvásunkban, amelyekre ne
szept. 11
20:27
Ha elfogadhatóvá válik az erőszak "velük" szemben, az végül "velünk" szemben is legitimálva lesz (WMN)
Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista, író és médiaszereplő leginkább a fiatalok körében gyakorolt politikai befolyásáról volt ismert – halála pedig tanulság lehet mindannyiunk számára, politikai ideológiáktól függetlenül.
szept. 11
20:27
Podcast - Biztonságban az iskola bejáratához vezető úton (Autószektor)
.
szept. 11
20:27
Egerszólát újra az Olaszrizlingre fókuszál (Magyar Mezőgazdaság)
Néhány év kihagyás után a napokban újra megrendezték az Egerszóláti Olaszrizling Fesztivált, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet és népszerűsítse a településhez kötődő Olaszrizling szőlőfajtát.
szept. 11
20:33
Kulcsdátumok 2026-ban csillagjegyek szerint – Ezekre a napokra figyelj! (Táplálékallergia)
Vajon mikor érkezik a szerelem, a pénzügyi áttörés vagy a sorsdöntő változás 2026-ban? Az asztrológia szerint minden csillagjegy életében vannak olyan kulcsdátumok, amikor az univerzum ajtókat nyit, vagy új irányba terel. Ezek a napok nem véletlenek – a bolygók állása erősen befolyásolja döntéseinket, érzéseinket, és lehetőségeinket. Ebben a horosz
szept. 11
20:33
Lehullt a lepel a tokaji borokról: erről mindenkinek tudnia kell (Agrárszektor)
A tokaji édes borok és a szecsuáni konyha fűszeres ételei találkoztak a Magyar Bormarketing Ügynökség rendhagyó gasztronómiai eseményén, amelynek házigazdái Rókusfalvy Pál kormánybiztos és Yuan Xiaolan, a Csengtui Vendéglátóipari Szövetség elnöke voltak. A két ízvilág párosítása nem újkeletű, hiszen már 2013-ban is említették szakmai körökben, 2024
szept. 11
20:39
Putyin rémálma: Ukrajna gyorsabban lehet EU-tag, mint gondolnánk (Pénzcentrum)
Alexander Stubb finn elnök szerint Ukrajna számára az EU-tagság jelenti a legerősebb biztonsági garanciát - és egyben Oroszország stratégiai vereségét.
szept. 11
20:39
Ezt tudják a legújabb Motorola mobilok (MMonline)
A Motorola bemutatta okostelefon-portfóliójának új tagjait, amelyek intelligens élményt, kifejező dizájnt és erőteljes teljesítményt kínálnak több árkategóriában.A sorozat élén a motorola edge 60 neo áll, egy kompakt, stílusos eszköz, amely a moto ai-t, a Motorola készüléken található AI-csomagot tartalmazza, amely javítja a fotózást, a termelékeny
szept. 11
20:39
Orbán Viktor Abu-Dzabiban tárgyalt (Demokrata)
Villám-munkalátogatás indul! – írta a kormányfő a közösségi oldalán.
szept. 11
20:39
Lemondott a szállodaszövetségben betöltött pozíciójáról a Tisza Párt új alelnöke (Telex)
Forsthoffer Ágnes 2023 óta a szövetség balatoni régióvezetője volt.
szept. 11
20:39
6 őszi illat, ami annyira jó, hogy nem győzöd majd fogadni a bókokat (in.hu)
A nyári napsugarak már búcsút intettek, az ősz pedig lassan beköltözik a mindennapjainkba. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kizárólag takaróba burkolózva kell töltenünk a sötétebb napokat. Továbbra is várnak minket a baráti esték, a randevúk és a társasági programok – és miért is ne érkezhetnénk meg rájuk a legfinomabb illatokat viselve? Az ősz a m
szept. 11
20:45
Megjött az európai rangsor a születéskor várható élettartamról, szomorú a magyar helyezés (Portfolio)
2024-ben az Európai Unióban 81,7 év volt a születéskor várható élettartam, Magyarország jócskán elmaradt az átlagtól a maga 77,0 éves értékével - derül ki az Eurostat előzetes adataiból.
szept. 11
20:45
NASA: élet nyomaira bukkantak egy marsi kőzetben (ATV)
Egy marsi kőzetminta elemzése során olyan ásványi anyagokat találtak a NASA kutatói, amelyek akár egykori mikrobiális életre is utalhatnak. A szenzációs felfedezést a Perseverance marsjáró tette a Jezero-kráterben, ahol egy kiszáradt folyómederben gyűjtötte be a kérdéses mintát.
szept. 11
20:45
Németh Szilárd büszkén jelentette be, hogy Románia felé még itthon tankolta tele a birkózók kisbuszát - pedig a határ túloldalán olcsóbb lett volna (SzMo)
Útban Székelyföld felé 639 Ft/l áron tankolta meg a birkózószövetség kisbuszát, és ezt posztban is megosztotta. Közben a romániai dízel 580–600 Ft.
szept. 11
20:45
Előkerült Bornemissza Gergely ma élő leszármazottja, erre nem gondoltál volna vele kapcsolatban (Promotions)
A híres egri védőnek megtalálták a ma élő leszármazottját, de van egy furcsa csavar a történetében.
szept. 11
20:45
Gyula Tv Híradó 2025. 09. 11. (Gyulatelevízió)
Témák: Közel 300-an kezdték meg tanulmányaikat a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán. A csütörtöki eseményen elhangzott, a jelenlegi hallgatók a békéscsabai felsőoktatás sikertörténetének részei. A gyulai közönség után a hétvégén a budapestiek is megismerhetik Farkas Wellmann Éva válogatott versgyűjteményét a Zsimbi Galéria összművészeti estjén, Ide
szept. 11
20:45
Közel áll a Tisza Párt a kétharmados győzelemhez a Vox Populi mandátumbecslése szerint (Kontroll.hu)
A kormányváltás szinte 100 százalékosan biztos 2026-ban, a Tisza Párt pedig közel a kétharmadát is megszerezheti a parlamenti képviselői helyeknek - derül ki a Vox Populi oldalán megjelent mandátumbecslésből, amelyet a legutóbbi három közvélemény-kutatás alapján Tóka Gábor politológus készített.
szept. 11
20:51
Erősödött a forint csütörtök estére (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
szept. 11
20:51
Channing Tatum sosem bocsájtja meg magának, hogy nem vállalta el ezt a szerepet (Hamu és Gyémánt)
Channing Tatum ritkán beszél a szakmai döntéseiről, de most bevallotta: karrierje egyik legnagyobb hibájának tartja, hogy nemet mondott Guillermo del Toro A szépség és a szörnyeteg-feldolgozására.
szept. 11
20:57
A mesterséges intelligenciára bízzák a közbeszerzéseket (Infostart)
Albániában ezentúl egy mesterséges intelligencia által generált miniszter fogja felügyelni a közbeszerzéseket – jelentette be csütörtökön Edi Rama miniszterelnök.
szept. 11
20:57
Meglepetés a piacokon: a forint letört egy fontos lélektani határt (Pénzcentrum)
A forint csütörtökön kora estére tovább erősödött a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
szept. 11
20:57
Robert Fico elmondta, meddig nem támogat újabb szankciókat Oroszország ellen (Demokrata)
A szlovák miniszterelnök elmondta, meddig nem támogat Szlovákia újabb szankciós csomagot Oroszországgal szemben.
szept. 11
21:03
Pedro Pascal újabb politikai kérdésben mondta el a véleményét (Femcafe)
Pedro Pascal kiállt amellett, hogy hangot adjon a világban zajló nagy problémáknak.
szept. 11
21:09
Értékes szállítmány vette célba a Nemzetközi Űrállomást (Infostart)
A Progressz MSZ-32 teherűrhajó egy Szojuz-2.1a hordozórakéta segítségével elindult csütörtökön Bajkonurból a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség tudósítója a repülésirányítás központjából.
szept. 11
21:09
Nem talált szabálytalanságot a melegek mellett kiálló pszichológusok elleni eljárásban a Pázmány rektora (Telex)
Kuminetz Géza György szerint nem alkalmaznak hátrányos megkülönböztetést vagy korlátozzák a tudományos kutatás szabadságát, de alapvető elvárás az egyház tanításának tiszteletben tartása.
szept. 11
21:21
Botrányos Epstein-barátság: leváltották Nagy-Britannia washingtoni nagykövetét (Infostart)
A korábbi, támogató nyilatkozat ellenére a brit kormányfő csütörtökön leváltotta országa washingtoni nagykövetét. Az előzmény az volt, hogy újabb kínos részletek kerültek napvilágra Peter Mandelson és a pedofília miatt elítélt pénzember, Jeffrey Epstein barátságáról.
szept. 11
21:21
Románia rémálma: kétszámjegyű infláció – senki nem ússza meg a válságot (HírTV)
Romániát sokkoló inflációs hullám sújtja: a 10%-os drágulási küszöb átlépése óta a lakosság retteg a gazdasági krízistől. Egy egész generáció szembesül először ilyen helyzettel, különösen a alacsony jövedelműek szenvednek. Mi várható, és hogyan érinti ez a magyarokat? Olvass tovább a megdöbbentő részletekért!
szept. 11
21:21
Elkezdődött a denevérek nászidőszaka: erre figyelj, hogy ne zavard őket! (Háziállat)
Az ősz a denevérek életében fontos időszakot jelent: elkezdődött a párzási időszakuk.
szept. 11
21:21
Szijjártó Péter: Ez súlyos igazságtalanság, nagyon durva kettős mérce! (Demokrata)
A külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban részt vett az öt közép-európai országot tömörítő C5 találkozóján.
szept. 11
21:27
További kedvezmények a nyugdíjas utalványok beváltásakor (Adózóna)
Az Auchan és a Tesco is kedvezményeket ad a nyugdíjas élelmiszer-utalványok beváltásánál – közölték az áruházláncok az MTI-vel.
szept. 11
21:27
Így hagyta el Harry herceg az Egyesült Királyságot: néhai édesanyja emléke előtt tisztelgett ezzel a gesztussal (Glamour)
Harry herceg néhány napra újra az Egyesült Királyságba látogatott, a gyors vizitet pedig megható helyen zárta, amellyel néhai édesanyja, Diana hercegné emléke előtt tisztelgett. Károly király kisebbik fia arra is szakított időt, hogy édesapjával találkozzon, ám a források szerint bátyját nem látogatta meg.
szept. 11
21:27
Csütörtöki Hatos lottó: igen fura számokat húztak ki, több százmilliót lehetett hazavinni (Promotions)
Ezek voltak a nyerőszámok a második csütörtöki Hatos lottón.
szept. 11
21:27
Nincs hova hátrálni (Demokrata)
Talán üldözési mánia, de valamiért a tények azt igazolják, hogy valahogy mindig minket lőnek le, s radíroznak ki a múltból is.
szept. 11
21:27
Egy fenntartható szuperélelmiszer: a laskagomba (Magyar Mezőgazdaság)
Amíg az európai gombafogyasztás átlagosan eléri a 4 kilogrammot, addig itthon nagyjából 1 kiló gombát eszünk évente. Ezen belül a laskafogyasztás szinte alig mérhető.
szept. 11
21:27
A magyar kormány az olcsó orosz gáz mítoszát ismételgeti: ellenben jobban járt, aki már levált (Helló Magyar)
A magyar kormány még mindig az „olcsó orosz gáz” legendáját ismételgeti, miközben a valóság ennek az ellenkezőjét mutatja: Magyarország az uniós átlagnál drágábban jut energiához.
szept. 11
21:27
A kannabisz kettős arca – Váratlan termékenységi problémákat okozhat (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a kannabisz hatóanyaga, a THC károsíthatja a petesejteket, csökkentve a termékenységet és növelve a vetélés kockázatát.
szept. 11
21:33
"A magyar állam egyre több szlovákiai történelmi épületet vásárol fel" – aggódik egy szlovák miniszter (Infostart)
Rudolf Huliak Szlovákia sport- és idegenforgalmi minisztere kötelező, legalább három hónapos katonai kiképzést javasol minden 18 év feletti férfi számára Szlovákiában. A tárcavezető csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, aggódik Orbán Viktor politikai üzenetei miatt, amelyeknek része a nagy-magyarországos sálja is.
szept. 11
21:33
Gulyás Gergely szerint alkoholproblémákkal küzd a volt gyermekvédelmi vezető, aki politikusoknak szállított gyerekekről beszélt (SzMo)
Magyar Péter szerint az ügy jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy véli, vizsgálatot és felelősségvállalást kellett volna kezdeni, ehelyett azok ellehetetlenítése zajlik, akik jelezték a problémákat.
szept. 11
21:33
Megcsalás után eljegyzés, házasodik a TV2 két sztárja (Promotions)
A kamera pont felvette az eljegyzést.
szept. 11
21:33
Erdőritkítással csökkenthetők a bozóttüzek és támogatható a szénmegőrzés (PlanetZ)
Kalifornia Sierra Nevada hegységének erdei az elmúlt évtizedben egyre gyakrabban váltak súlyos bozóttüzek áldozatává. Egy friss tanulmány szerint azonban az erdőritkítás – vagyis a túlzsúfolt faállomány megritkítása és a felesleges tüzelőanyag eltávolítása – jelentősen mérsékelheti a tűzvészek pusztító hatásait, miközben hozzájárul a szén-dioxid-me
szept. 11
21:39
4 cipő, ami nélkül nincs tökéletes őszi gardrób (Femcafe)
Az ősz beköszöntével különösen izgalmas megfigyelni, hogyan változnak meg a cipőtrendek, és hogyan reflektálnak a divat előrejelzéseire.
szept. 11
21:39
„Az orbáni propaganda pöcegödre hazudott” – ismét durván összefeszült az Index és Magyar Péter (Media1)
A társasági adó majdani megemelésével vádolta meg az Index a Tisza Pártot, mire Magyar Péter élesen visszavágott, „orbáni propaganda pöcegödrének” nevezve a portált. A politikus bizonyítékokat is bemutatott arra, hogy a párt időben válaszolt a lap kérdésére, cáfolva az állításokat, ám a cikk ennek ellenére félrevezetően az adóemelést sugallja. Az I
szept. 11
21:45
Kiderült, meddig élnek most az európaiak – még mindig nem állunk jól (Infostart)
Az Eurostat friss adatai alapján lemaradásban van a magyarok várható élettartama az EU-s átlaghoz képest.
szept. 11
21:45
Szijjártó Péter a szolidaritás jegyében kérte a közép-európai külügyminiszterek segítségét (HírTV)
A magyar tárcavezető a közép-európai országok (Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia) úgynevezett C5 formátumának külügyminiszteri tanácskozását követő sajtótájékoztatón nyilatkozott.
szept. 11
21:45
Olyat posztoltak, amit nem kellett volna – bíróság vár a pénzügyi influenszerekre (Portfolio)
Három pénzügyi influenszert vádoltak meg az Egyesült Királyságban engedély nélküli befektetési tevékenységre való felhívás miatt a közösségi médiában közzétett posztjaik kapcsán - írja a Financial Times.
szept. 11
21:45
Friss! A Hatoslottó 37. heti nyerőszámai csütörtökön (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2025/37. heti csütörtöki sorsolás nyerőszámait. Ezen a sorsoláson nem volt telitalálat, így a következőn már 530 millió forintért játszhatnak a játékosok.
szept. 11
21:47
Felpattant a tőzsde: milliárdos forgalom és látványos emelkedések (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde fő mutatója, a BUX 751 ponttal, azaz 0,74 százalékkal emelkedett csütörtökön, és 102 284 ponton zárt. A forgalom 14,9 milliárd forintot tett ki, a vezető papírok közül egyedül a Magyar Telekom gyengült.
szept. 11
21:51
Szijjártó Péter: él a remény, Donald Trump nem adja fel a béketörekvéseit (HírTV)
Donald Trump az ukrajnai háború eszkalációjának irányába mutató friss fejlemények ellenére továbbra is kitart a békeerőfeszítései mellett, amelyeket a magyar kormány is minden erejével támogat - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
szept. 11
21:57
A babér a kerted ékessége és a konyhád sztárja lehet! (Agroinform)
Friss babérlevél a konyhádban? Mutatjuk, hogyan nevelj saját fűszernövényt otthon, még akkor is, ha nincs kerted! A babér pedig nemcsak finom, de gyönyörű és egészséges is!
szept. 11
21:57
Elszálltak a lakásárak Budán (MMonline)
Egy év alatt látványosan eltolódott a fővárosi lakáspiac a magasabb ársávok felé – derül ki a Duna House adataiból. A tranzakciók árkategóriák szerinti eloszlása alapján Budán és Pesten egyaránt a magasabb árú ingatlanok kerültek túlsúlyba, miközben a középkategóriás lakások részaránya jelentősen visszaesett, az alsóbb kategória pedig eltűnt.Tavaly

Keresés