2025. szeptember 18. csütörtök

szept. 18
15:39
Vége a legendának, Józsi bácsi is feladta: lehúzza a rolót a vidék ikonikus magyaros vendéglője (Pénzcentrum)
Egy korszak ér véget Szombathelyen. A város egyik legismertebb étterme és szállodája, a Józsi Bácsi Vendéglője és Szállodája október 19-én végleg bezárja kapuit. A hírt a tulajdonosok a vendéglő Facebook-oldalán osztották meg.
szept. 18
15:39
Soha nem látott profitcsökkenés sújtja a globális autóipart (autopro)
Egy friss EY-tanulmány szerint az autógyártás egyre kevésbé kifizetődő.
szept. 18
15:42
Puszi a fejre, stuki a zsebbe (Mandiner)
Nem, ez nem valami kellemetlenül gagyi krimi.
szept. 18
15:42
Rekordot hozott a nyár a matricavásárlásban (Autószektor)
Az autópálya-matricák nagyobb részét, mintegy 60 százalékát külföldi felségjelű járműre vásárolták – derül ki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adataiból. Mint azt Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a nyári hónapokban a rövidebb érvényességi idejű e-matricák fogynak jobban, a legnépszerűbb a heti, amelyet a
szept. 18
15:42
Tanúként hallgatták ki a kitálaló gyerekvédelmi szakembert a Szőlő utcai javítóintézet ügyében (Telex)
Kuslits Gábort három és fél órán keresztül kérdezték a KR NNI nyomozói.
szept. 18
15:45
Lebuktak Putyin csúcskémei: Európában fogták el őket, elképesztő terrorakciókra készültek? (Pénzcentrum)
Oroszország javára végzett kémtevékenység gyanújával vettek őrizetbe három embert Angliában.
szept. 18
15:48
Orosz kémekre csapott le a brit rendőrség (Magyar Hírlap)
A hatóságok szerint titkos információkat adhattak át Moszkvának.
szept. 18
15:48
"Nemzetbiztonsági kockázat" — mondta egy magyar üzletember terveiről a román miniszterelnök tanácsadója (Forbes)
Még egy külföldi beruházást elkaszálhatnak azért, mert a cégvezető szoros kapcsolatot ápol Orbán Viktorral. Mi történt? Nemzetbiztonsági kockázatot jelent a román miniszterelnök tanácsadója, Sebastian Burduja szerint, hogy a tejterméket gyártó, kolozsvári székhelyű Napolact márkát felvásárolja a magyar Bonafarm csoport, tekintettel arra, hogy "Csán
szept. 18
15:48
A Cica-homok bányát veszélyes hulladékkal tömik el, az egyik legrosszabb példája a tájseb eltüntetésének (Telex)
Az Oroszlány közeli bányát rekultiválják, de a Greenpeace szerint nem elfogadott technológiával, és egy spontán kialakult vizes élőhelyet is felszámolnak.
szept. 18
15:48
Otp Egészségpénztár: rekord taglétszám és közösségi kampány a véradásért (Digital Hungary)
2025 első félévében közel 60 000 új tag csatlakozott valamely egészségpénztárhoz, közülük pedig csaknem minden második az OTP Egészségpénztárat választotta.
szept. 18
15:48
Valóban ronthatja az ősz az endometriózis tüneteit? (EgészségKalauz)
Több beteg szerint is romlanak az endometriózis tünetei ősszel. Vajon mi lehet ennek az oka?
szept. 18
15:51
Visszatér a 400 feletti euró? Újabb elemzők adtak választ (Privátbankár)
A kamattartás és a javuló gazdaság ellenére gyengülő pályára állhat a forint, és 2025-től 400 feletti euróárfolyammal búcsúzhat a hazai fizetőeszköz. Az idei szerény bővülést követően 2026-ban már 2,8 százalékkal növekedhet a GDP az Equilor szerint, de ezt sok bizonytalanság fenyegeti. Melyik állampapír lesz a nyerő?
szept. 18
15:51
Olvasni tanulni újra kell – rendszerszintű változásra van szükség (Kreatív Online)
Prof. Dr. Steklács János nyelvész szerint az olvasástanítás jelenlegi gyakorlata nem követi a valós tanulási folyamatokat, és mély társadalmi különbségeket termel újra.
szept. 18
15:51
Nem módosította alapkamatát a Bank of England (ProfitLine)
A várakozásoknak megfelelően nem módosította 4,00 százalékos alapkamatát a Bank of England.
szept. 18
15:51
Leköszön a Kavosz éléről Krisán László (Portfolio)
Huszonhárom év után leköszön a Kavosz Zrt. vezérigazgatói tisztségéből Krisán László, aki a társaság alapításától kezdve szerepet játszott a hazai kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeinek bővítésében - közölte a Kavosz.
szept. 18
15:51
BMW:”a belső égésű motorok sosem fognak eltűnni”! (Autónavigátor)
Számos márka bejelentette néhány évvel ezelőtt a teljes átállást, hogy aztán mostanra szinte mindenki kihátráljon. Ezzel szemben a BMW nem
szept. 18
15:51
Jön a részleges kánikula, több helyen 30 foknál is melegebbel – térképek (Infostart)
Csapadék nem várható a következő napokban, de azért ködfoltokra helyenként készülni kell hajnalonta.
szept. 18
15:54
Melania tajtékzik: Trump nyíltan flörtölt Katalinnal (AC News)
Trump a windsori állami banketten Katalin hercegné mellett ült, és nyíltan kimutatta, mennyire lenyűgözi a hercegné szépsége.
szept. 18
15:54
Alapjaiban formálhatja át a netezést az OpenAI új böngészője – vajon mit hozhat ez nekünk? (Médiapiac)
Az OpenAI újra a reflektorfényben: már heti 700 millió ember használja a ChatGPT-t, miközben mindenki számára elérhetővé tették a GPT-5-öt. A cég belső források szerint saját böngészőt is készít, és egy nagyszabású tőkebevonás után akár 500 milliárd dollárra értékelhetik, amivel a világ húsz legértékesebb vállalata közé kerülhetne.
szept. 18
15:54
Sok minden kiderült: itt az igazság az ukrán mezőgazdaságról (Agrárszektor)
Az ukrán mezőgazdaság sokkal összetettebb, mint ahogy az Eu-ban gyakran ábrázolják. Bár a nagy agrárholdingjairól ismert, valójában a kisebb gazdaságok és családi vállalkozások is jelentős szerepet játszanak az ország élelmiszerellátásában.
szept. 18
15:54
Megfizethető lakások helyett újabb luxuslakóparkokra mehet az állami programból (Kontroll.hu)
Hangzatos kormányzati kezdeményezés a tavaly decemberben kikiáltott Lakhatási Tőkeprogram, amelynek papíron az a célja, hogy hat év alatt legalább 30 ezer új lakás, bérlakás és kollégium épüljön fel Magyarországon. A 300 milliárd forintra növelt állami keretből alapkezelők kaptak tőkeinjekciót, amelyhez saját pénzt és banki hitelt kell hozzáadniuk.
szept. 18
15:57
Több kisállat-kereskedésben hiányosságok miatt intézkedett a Nébih (Adózóna)
A Szupermenta programban 11 kisállat-kereskedést ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Azonnali hatósági intézkedést indokló problémát nem találtak, azonban két üzlettel szemben eljárást indítottak állatgyógyászati készítmények engedély nélküli forgalmazása miatt, egyéb hibák és hiányosságok miatt pedig 10 ke
szept. 18
15:57
Online is árulhatják termékeiket a kistermelők és őstermelők (Agroinform)
Az internetes értékesítés révén a fogyasztók közvetlenül juthatnak a termelői portékákhoz, miközben a gazdák stabilabb jövedelmet biztosíthatnak maguknak.
szept. 18
15:57
Figyelem! Három napra leáll az online állampapír-forgalmazás (Portfolio)
Október 10. és 12. között karbantartás miatt átmenetileg szünetel a Magyar Államkincstár online állampapír-forgalmazási szolgáltatása - írja a MobilKincstár ügyféltájékoztatója.
szept. 18
15:57
Balogh József: Mintha oda lennénk ragadva a Barátság olajvezetékhez (ATV)
"Ha Amerikában tényleg eldöntötték, hogy az orosz olajat kiszorítják az EU-ból, akkor a magyar-szlovák pozíciót nagyon nehéz lesz tartani".
szept. 18
15:57
Szupergyorsan tölthető elektromos autókkal és futurisztikus megoldásokkal érkezett meg az Xpeng (Player)
Újabb kínai márka érkezett Magyarországra, ezúttal a prémiumautókat célba vevő Xpenget ismerhetjük meg, amely idén ősztől kínálja nálunk is a G6 és G9 elektromos crossovereket és a sportos P7 szedánt, de a jövő repülő járművébe is bepillantást nyújtott a budapesti premieren.
szept. 18
16:00
Milanovich Domi: Kinek kínos Gyurcsány Ferenc szerelmi viszonya? (WMN)
Az, hogy közösen gondolkodjunk a Direkt36 cikke kapcsán felmerült témákról, fontos – kiváltképp egy olyan választási kampány küszöbén, amely minden eddiginél durvábbnak ígérkezik.
szept. 18
16:00
Magyar Péter szerint politikai okból váltották le Kádár Balázst az OMSZ észak-magyarországi regionális igazgatói posztjáról (Telex)
A Tisza Párt elnöke úgy tudja, hogy egy privát oldalon posztolt politikai bejegyzés miatt kellett távoznia Kádár Balázsnak, akit tavaly a főigazgató még kitüntetéssel ismert el.
szept. 18
16:00
Kitört a pánik egy fonyódi iskolában: régi honvédelmi szakkörös eszközök miatt evakuálták a diákokat (naphire.hu)
Kiürítették a fonyódi Mátyás Király Gimnáziumot, miután egy raktárban a régi honvédelmi szakkörből visszamaradt eszközökre bukkantak.
szept. 18
16:00
Megnyílt az Sk On szilárdtest-akkumulátor kísérleti üzeme Dél-Koreában (Gyártástrend)
A világ vezető akkumulátorgyártói közé tartozó Sk On Dél-Koreában megnyitotta szilárdtest-akkumulátorokat fejlesztő kísérleti üzemét, ahol szulfid-alapú és lítium-fém technológiákon dolgoznak. A vállalat 2029-re tervezi az új generációs akkumulátorok kereskedelmi bevezetését, miközben elsőként alkalmazza a meleg izosztatikus préselés (Wip) nélküli
szept. 18
16:00
Ezek a legvonzóbb belső tulajdonságaid – a horoszkópod szerint (Bien)
Az asztrológia évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, segítve őket megérteni önmagukat és a környezetükben élőket. Minden egyes csillagjegyhez kapcsolódnak bizonyos személyiségjegyek, amelyek egyedivé teszik a jellemünket. Az alábbiakban megvizsgáljuk, hogy melyek azok a belső tulajdonságok, amelyek különösen vonzóak benned, és amelyeket a hor
szept. 18
16:06
Egyetlen ugrás választotta el a sikertől (Magyar Hírlap)
Bátori Lilianna kevéssel maradt le a magasugrás döntőjéről.
szept. 18
16:06
A lejáró diákigazolványokat októberben érvényesíttetni kell! (Demokrata)
Október 31-ig érvényesek a 2024-2025-ös tanévre vagy annak második félévére szóló érvényesítő matricával ellátott diákigazolványok.
szept. 18
16:06
Újabb több éves csúcsokat döntöget a forint, akár világbajnok is lehet (Helló Magyar)
Egymás után dönti meg a forint a több éves csúcsokat, így a most végződő negyedévben akár világbajnok is lehet.
szept. 18
16:06
A fideszes többség lesöpörte a "jogászkodást", szerintük nem összeférhetetlen Fekete Dávid miniszteri biztosi kinevezése azzal, hogy győri képviselő is (Telex)
A törvény szerint nem lehet önkormányzati képviselő, akit a kormány tagja más tisztségre is kinevezett. Fekete Dávidot Navracsics Tibor miniszter miniszteri biztosnak nevezte ki, de a győri Fidesz ebben nem lát hibát.
szept. 18
16:06
Egy 40 éves, gyanús világcsúcs került veszélybe, Sydney McLaughlin-Levrone óriásit futott 400-on (Telex)
Az amerikai atléta nagyon közel került az NDK-s Marita Koch rekordjához, de az eső nem segített neki a világbajnokságon.
szept. 18
16:06
Cenzúra: miután az RTL elbukta a bosszúperét lapunk ellen, letiltotta a hozzáférésünket a sajtószobához és manipulatív közleményben támadja lapunkat,… (Media1)
Egyre szélsőségesebben sajtószabadság-ellenes húzásokkal támadja médiaipari témákkal foglalkozó lapunkat, a Media1.hu-t az egyre több szálon a Fidesz holdudvarához kötődő RTL Magyarország. Miután nemrég elbukták elsőfokon a Budapest Környéki Törvényszéken a lapunk véleményszabadságának korlátozására irányuló perüket ellenünk, most egy valótlanságok
szept. 18
16:06
Most beleshetsz a fényűző fogadásra, amelyen Károly király látta vendégül Donald Trumpot (Sassy)
Az elnöki házaspár tiszteletére a windsori kastélyban adtak díszvacsorát.
szept. 18
16:09
Krisán László 23 év után távozik a KAVOSZ éléről (Infostart)
Új korszak kezdődik a társaság életében.
szept. 18
16:09
Kihallgatták a gyermekvédelmi visszaélésekről beszélő volt intézményvezetőt, aki szerint magas rangú politikusokig érnek a szálak (SzMo)
A volt igazgató szerint évekkel ezelőtt is jelentették a visszaéléseket, mégis hallgattak. Most három és fél órán át faggatták a nyomozók.
szept. 18
16:09
Kvíz: Emlékszel még, mit tanultál az általános iskolában biológia órán? (SzMo)
Fej, tor, potroh, meg a zsurlók és a kökény - ilyen témák biztosan voltak az általános iskolai biológia tankönyvekben. Nézzük, mi mindenre emlékszel még a tananyagból?
szept. 18
16:12
Stresszmentesítő cumizás felnőtteknek? (Magyar Hírlap)
Újabb őrületes trend terjed.
szept. 18
16:12
A Revolut felrázta Európa zenei fesztiváljainak színpadait (MMonline)
A Revolut az idei nyáron Európa legismertebb fesztiváljain való megjelenésével újraértelmezte a pénzügyek és a kultúra találkozási pontját. A hagyományos szponzorálás határait átlépve, Revolut a teljes körű üzleti megoldásait és lakossági termékeit integrálta az európai fesztiválok világába, ezzel is bizonyítva, hogy miként emelhetik az innovatív p
szept. 18
16:12
51 település önkormányzata mutatkozik be a közfoglalkoztatási kiállításon (Gyulatelevízió)
A Zsadányi Mazsorett Egyesület műsora nyitotta meg a XII. Békés vármegyei Közfoglalkoztatási és Nemzetiségi Értékek Kiállítást Békéscsaba főterén. Az itt bemutatott vállalkozások, projektek és kezdeményezések mind egy célt szolgálnak, hozzájárulni a vármegye fejlődéséhez és új utakat nyitni mindazok számára, akik munkát keresnek vagy ötletük megv
szept. 18
16:15
Előkerültek a szekrényből az 50 évvel ezelőtti honvédelmi szakkör lőszerei (444.hu)
Ki kellett üríteni Fonyódon a gimnáziumot.
szept. 18
16:18
Rossz hír a nyugdíjasoknak, a kedvezményt épp a létminimum alatt élők nem tudják kihasználni (naphire.hu)
Elképesztően magas a létminimum alatt élő nyugdíjasok száma, nekik lenne a legnagyobb szükség a kedvezményekre.
szept. 18
16:18
Új közvetlen járat Afrikába: egzotikus tengerparti fővárosba repülhetünk októbertől (Drive)
2025 októberétől egy teljesen új járattal bővül Budapest kínálata: az Air Algiers légitársaság jóvoltából egészen a következő év tavaszáig átszállás nélkül tudunk eljutni Algéria fővárosába, Algírba.
szept. 18
16:18
Itt képzik a jövő közlekedési szakembereit – Mit kell tudni a járműmérnöki alapszakról? (Diplomátszerzek)
Érdekel, hogyan működnek a gépek, az autók és a közlekedési rendszerek? Szeretnéd megérteni a járművek tervezésének, fejlesztésének és gyártásának folyamatát? Ha szeretnél részt venni a jövő közlekedésének alakításában, a járműmérnöki alapszak neked való.
szept. 18
16:21
Robert Fico váratlanul lemondta minden programját (Infostart)
A szlovák miniszterelnöknek egy zsolnai sajtótájékoztatón kellett volna részt vennie csütörtökön.
szept. 18
16:21
Évente ezer kiskorút toboroznak a svédországi bűnbandák (HírTV)
Egy svéd bűnügyi kutatás szerint a szegényebb negyedek lakóinak 40 százaléka este fél kimenni az utcára.

Keresés