Megdöbbentő, mire képes a búzavirág – gyógyhatások, amikre nem számítanál A búzavirág nem csak a csodálatosan szép kék virágaival varázsolhat el bennünket, de még a remek gyógyhatásával is, amit sajnos, nem ismernek annyian, mint kellene! Már az ősidők óta használják a gyógyászatokban, és szerencsére, mai napig szerepel az egészséges gyógynövények
Azon kívül, hogy komoly nézettségi rekordokat produkált, a Hunyadi sorozatnak egyéb jelentős erénye is van – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kutatásából.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden 6,5%-on hagyta az alapkamatot. Ezzel immár egy éve változatlan a jegybank irányadó rátája, és a következő hónapokban sem várható kamatcsökkentés.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikusművész, karikaturista életét és művészetét idézi fel kedden este műsoraival az M5 kulturális csatorna és a Kossuth Rádió, továbbá az általa alkotott egyik ikonikus rajzfilmhős, A nagy ho-ho-ho-horgász első epizódját is láthatják az M5-ön.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet alapítójának fia szerint a legtöbb nemi erőszakot, lefejezést, emberégetést és atrocitást a gázai civilek követték el.
Bernáth Odett az edzőteremből a ringbe lép: vasárnap Kocsis Alexandra ellen küzd meg a Sztárbox utolsó negyeddöntőjében. A fitneszversenyző napi súlyzós és bokszedzésekkel készült hónapokon át, hogy a lehető legjobb formáját hozza. Bár kezdetben félt a sportágtól, legnagyobb kihívásnak azt érzi, hogy megüssön valakit. Mentálisan is mindkét kimenete
A pszichológusok szerint ez a teszt megmutatja a rejtett énedet: feleség vagy anyós látható a képen? A trükk lényege, hogy ugyanazon a képen két alak rejtőzik: egyesek egy fiatal nőt látnak profilból, mások viszont egy idősebb asszonyt pillantanak meg, aki balra néz. Ha nem tudod egyszerre felismerni mindkettőt, segítünk: a fiatal nő álla egyben az
Rovarszennyezettség miatt két Real Nature étcsokoládés termék visszahívását kezdeményezte a forgalmazó Real Nature Kft. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) kedden az Mti-vel.
Telt ház előtt rendezik meg október 11-én a Magyarország-Örményország labdarúgó világbajnoki selejtezőt, miután a szurkolók egy nap alatt az összes belépőt megvásárolták.
Európában robbanásszerűen terjed a mesterséges intelligencia használata, amely mára a versenyképesség mesterkulcsa. A magyar cégeknek most adott a lehetőség, hogy ledolgozzák hátrányukat: a PPH Media szektorokon átívelő AI-versenyt hirdet, amely díjazza a legjobb hazai megoldásokat, egyben inspirációt és tudásmegosztási platformot kínál a fejlődésh
Új időszámítás kezdődött a magyarországi lakáshitelezésben az Otthon Start indulásával. A pénzintézetek megduplázódó átlagos hitelösszegről, 20 évet meghaladó átlagos futamidőről számoltak be a BiztosDöntés.hu szakértőinek. Minden ötödik igénylő ráadásul piaci, fogyasztóbarát vagy CSOK Plusz lakáshitelt is igényel az Otthon Start mellé, mert nem el
Anthony Scaramucci, a Wall Street ismert szereplője, újra reflektorfénybe helyezte az Avalanche hálózatot, amelyet nemes egyszerűséggel a „réteg-1 blokkláncok svájci bicskájának” nevezett. De vajon mi áll a dicséret mögött, és miért tett jelentős tétet erre az Ethereum-riválisra?
A telekommunikációs szektor világszerte élen jár a mesterséges intelligencia (MI) használatában. A legfőbb prioritásnak azonban a költség- és profitszerkezet javítását tartják az ágazatban – derül ki abból a felmérésből, amelyet a stuttgarti központú Horváth csoport – és azon belül annak magyarországi tagja, az IFUA Horváth – készített. A 6. CxO Pr
Felfüggesztették a 2026 első felére tervezett koncertek, konferenciák és más események szervezését. Mi történt? Az Akvárium Klub felfüggesztette a 2026 első felére tervezett koncertek, konferenciák és más események szervezését – válaszolta a Telex kérdéseire a klub, miután az több, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy bizonytalan a j
Fizessenek többet a túlsúlyosok? Dr. Schwab Richárd, belgyógyász és gasztroenterológus a Reggeliben tisztázta a korábban a HVG podcastjában felmerült kérdéseket. Magyarországon a lakosság közel 60%-a túlsúlyos, és az elhízás mellett a dohányzás és az alkoholfogyasztás is kiemelt kockázati tényező a rák kialakulásában. Schwab hangsúlyozta, hogy az a
Elképesztő eredmények születtek egy kutatással kapcsolatban, amely azt vizsgálta, hogy a Z generáció mennyire veszi igénybe a szülei segítségét, amikor belép a munkaerőpiacra. Kiderült, hogy sokaknak szükségük van az édesanyjuk vagy az édesapjuk támogatására akár egy önéletrajz megírásához is. A Z generáció számára nehéz elindulni az úton A ResumeT
A focipályán egykor a gólokért küzdött, most viszont egészen más kihívásokkal szembesül Torghelle Sándor. A volt válogatott csatár Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban új évadában próbálja ki, mennyire bírja a pszichés terhelést, miközben megtalálni azokat, akikben bízhat, nem volt könnyű feladat. A tanács, hogy "maradjon sportoló", végig kísérte őt
Orbán Viktor és Lázár János részvételével zajlott kedden a Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonalat átadása. Az eseményen beszédet mondott a kormányfő. A miniszterelnök szerint a frissen átadott vonalon nincsenek többé "eltűnő vonatok, lepukkant állomások és ideges masiniszták", vannak viszont helyettük "modern, gyors vonatok és szép állomások".
Gyászol a nemzetközi teniszvilág, a horvát szövetség megerősítette, hogy elhunyt Niki Pilic 86 éves korában. Pilic játékosként is komoly sikereket ért el, edzőként pedig 1988-ban, 1989-ben és 1993-ban Davis Kupa-győzelemre vezette a német teniszválogatottat. Sztárok sora gyászolja, Boris Beckertől kezdve Novak Djokovicsig, hálásak az együtt töltött
Három fontos üggyel – a verbális abúzussal, a pánikbetegséggel és a neurodiverzitással – kapcsolatos tévhitekkel és tabukkal szeretne leszámolni a cég új CSR-programja, amely 14 civil szervezet segítségével jött létre.
Délután három órától sajtótájékoztatót tart Varga Mihály, az MNB elnöke, aki a Monetáris Tanács mai ülésének hátteréről fog beszélni, illetve megindokolja a kamat tartását. Emellett érkezik a jegybank friss gazdasági előrejelzése és a hivatalos közlemény is.
Szombathelyi Eszter magyar műkorcsolyázó Sun Valleyben Guinness-rekordot döntött: 1 perc alatt 136 ugrókötelezést hajtott végre a jégen, messze túlszárnyalva a 45-ös célt. A korábbi junior és felnőtt országos bajnok célja, hogy inspirálja a korcsolyázókat nagy álmokra és új, látványos akrobatikus elemek kipróbálására a műkorcsolya világában. Ezzel
Növekedési válság, beruházási zuhanás és labilis bizalmi környezet – ilyen háttér előtt vitatták meg szakértők, merre és hogyan érdemes forrást bevonniuk a magyar kkv‑knak. A beszélgetés fókuszában a Demján Sándor Tőkeprogram, a Széchenyi Kártya Program, a tőzsdei finanszírozás, valamint a tanácsadók és a digitalizáció szerepe állt. A hangulat óvat
Elsősorban azért érez büszkeséget, mert átlagos családi körülmények közül indulva vált minden idők legsikeresebb kamionversenyzőjévé Kiss Norbert, a Révész Racing pilótája, aki a franciaországi Le Mans-ban rendezett idei hetedik forduló vasárnap délutáni futamán aratott győzelmével hetedszer nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot.