ENSZ-közgyűlés, Orbán Viktor külpolitikája, az orosz–ukrán háború és Magyarország NATO-szerepe – minden, ami most meghatározza a nemzetközi és hazai politikai légkört. A KlikkTV Egyenleg című elemző műsorában Horváth Gáborral, a Népszava főszerkesztő-helyettesével és Szakonyi Péter újságíróval beszélgetünk arról, van-e még valódi súlya az ENSZ-nek,
A világ minden tájáról érkező kilenc csapattal kezdődik el a férfi kézilabda klubvilágbajnokság Egyiptomban. A torna megnyerésére a címvédő One Veszprém mellett a Magdeburgot és a Barcelonát tartják a legesélyesebbnek. A magyar keretben több egyiptomi játékos is található, a helyiek akár a magyar bajnok sikereiért is szoríthatnak. A Sport Tv élőben
Kis híján az első munkanapján felhagyott a rádiózással, egy szerkesztő unszolására mégis évekig a Danubius csapatában maradt – egyebek mellett erről beszélt a "Rádió 100" podcastsorozat tizenegyedik epizódjában Bochkor Gábor. A reggeli rádiózás hazai ikonja a műsorban elárulta, hogy milyen nyugati csatornák ihlették a sajátosan laza műsorvezetői st
Szombaton tartják a fővárosban a Roma Büszkeség Napját civilek és roma szervezetek. A megmozdulás célja a romák megkülönböztetésére alkalmas úgynevezett helyi önazonossági törvény visszavonásának követelése, és a romákról szóló közbeszéd békéjének előmozdítása.
Átlagosan havi 109 ezer forint marad 250 ezer háromgyermekes családanyánál, miután október 1-től rájuk is kiterjesztik az szja-mentességet, ami akár már novembertől is érvényesíthető, nem kell megvárni a májusi bevallást.
Az őszi iskolai szünet idején sok magyar család a nyár hangulatát keresi, és melegebb tengerparti úti célokra utazik. A TUI friss foglalási adatai szerint a magyar utazók körében idén is a tengerparti úti célok bizonyulnak a legnépszerűbbnek az őszi szünetben. A trendek azt mutatják, hogy a nyaralási szezon akár novemberig is kitolódik, hisze
A modern fűtési rendszerek, különösen a hőszivattyúk elterjedésével párhuzamosan egyre összetettebbé válik az otthonok épületgépészete. A régi, bonyolult megoldásokkal szemben már a családok alapvető elvárása az energiatakarékos, biztonságos és kényelmes működés. A gyakorlatban azonban sokszor különálló, egymástól függetlenül működő fűtési, hűtési
Mi értelme egy kormányzati jelentésnek akkor, ha még folyik a nyomozás? Egyáltalán, mit értenek Szőlő utcai ügy alatt? És mi történt az elmúlt 10 évben? A kormány tisztázó turnéja fontos kérdéseket is felvet.
Van, akit a gólok érdekelnek, másokat a kisugárzás ragad magával. A Liverpool játékosai szerencsére mindkettőben erősek. Mutatjuk az 5 legsármosabb játékost.
Történelmi fordulat a magyar e-kereskedelemben: a külföldi webáruházak, élükön a Temuval, már több bevételt zsebelnek be a magyar bankkártyás vásárlásokból, mint az összes hazai online bolt együttvéve. Minden 100 forint online vásárlásból már 52 forint külföldi kereskedő kasszáját gazdagítja ugyanis – emelte ki Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénz
Donald Trump megszólalt, miután Orbán Viktorral tárgyalt Magyarország helyzetéről az orosz energiahordozókkal kapcsolatban. Korábban Gulyás Gergely a kormányinfón már említette a magyar kormányfő és az amerikai elnök tárgyalását, valamint Orbán Viktor is beszélt róla péntek reggel a Kossuth Rádióban. Az azonban mindeddig nem volt világos, vajon mit
2025-ben rossz év vár a magyar gazdaságra: az Egyensúly Intézet mindössze 0,3%-os növekedést vár, miközben a beruházások tovább gyengítik a lendületet. A fogyasztás tartja életben a belföldi keresletet, de a szigorú monetáris politika és a gyengülő forint fékezik a kilábalást. Érdemi fordulatot az infláció lassú hűlése és az EU-pénzek gyorsuló beár
A Fendt bemutatja első teljesen autonóm traktorát az Agritechnica 2025 kiállításon. Az új technológia már készen áll – de egyelőre csak Észak-Amerikában.
Mérő László és a Dumaszínház? Nagyon is működőképes kettős az övék! A Tudományos stand-up estek keretén belül Nyáry Krisztián, Kepes András és Bod Péter Ákos mellett az ismert matematikus és pszichológus ezúttal humorral fűszerezve mutatja be a tudományt. Beszélgettünk egyik estjének címadójáról, a mesterséges intelligencia térhódításáról és veszél
Történelmi iratok és régészeti leletek bizonyítják Losta létezését, azonban a Balaton szintjének emelkedése megpecsételte a sziget és a rajta található település sorsát.
Ősszel, amikor a természet megmutatja varázslatos színpompáját, különösen érdekes megfigyelni, hogyan viszonyulunk ezekhez a színekhez. Mindannyiunknak van egy kedvenc árnyalata, amelyhez ösztönösen vonzódunk. De vajon mit árul el rólad a kedvenc őszi színed? Nézzük meg, milyen pszichológiai jelentése lehet annak, ha a bordó, az arany, a narancs, a
Új modellel bővült a Ford ikonikus pickup-családja. Az 1982 óta gyártott Ford Ranger immáron Plug-in Hybrid (Phev) változatban is elérhető az európai és a hazai vásárlók számára is. A megújult jármű nemcsak közúti és terepi körülmények között nyújt remek teljesítményt, de - egyebek mellett - képes stabil áramforrásként működni, így alkalmas elektro
Giczy György, a KDNP korábbi elnöke Facebook-bejegyzésében fejtette ki véleményét a Szőlő utcai ügy miatt a párt jelenlegi elnöke, Semjén Zsolt körül kialakult helyzetről. Azt írta, bár nem ért egyet Semjén és a párt jelenlegi politikai irányvonalával, mégis elítéli a kárörvendő megnyilvánulásokat.
Fordulat a Liverpool BL-kerete ügyében: Federico Chiesát mégis benevezhetik a Vörösök, jóval túl az általános nevezési határidő után. Mindennek oka egy sérülés és egy új szabály.
Giczy György a Facebookon azt írta, nem ért egyet a jelenlegi irányvonallal. Szerinte a pártnak az intézményi visszaélések áldozataiért kellene kiállnia.
A stabilcoinok kérdése az egyik legégetőbb, ami jelenleg a kriptovaluta-világot foglalkoztatja: a Circle tőzsdére vonulása, a Tether tartalékainak a folyamatos megkérdőjelezése, valamint a MiCA-szabályozások olyan kihívásokat állítanak fel a piaci szereplők számára, melyre esetlegesen a vállalati szektor kínálhat hosszútávú megoldást. Az internetes