Számos kutatás bizonyította már, hogy mennyire jót tesz a szabadban tartózkodás a mentális egészségünknek. Az úgynevezett 3-30-300-as szabály ezt számokká is alakítja.
Magyar Levente külügyminiszter-helyettes Párizsban a trianoni békéhez hasonlította az általa vágyott orosz-ukrán békekötést. Nyilvánvaló, hogy a NER-ben nem történettudományra, hanem ún. "történetírásra", valójában pártpropagandára van igény. A tényeket ugyanis politikai céljaiknak megfelelően hajlítják. Ungváry Krisztián írása.
Hétvégén ismét felcsendültek a dallamok a Körösök völgyében. A Muzsikál az erdő térségi rendezvénysorozatát az idén is nagy érdeklődés kísérte. Hagyományosan a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara koncertjével kezdődött szombaton az idén tizedik jubileumát ünneplő Muzsikál az erdő a Körösök völgyében megnyitója. A Gyula-Városerdőn, az
Megszűnik egy legendás márka terméke, végleg eltűnik a drogériák polcairól, sok vásárló bánatára. Méghozzá hét évtized után. A gyártó Henkel kivonja a forgalomból a Fa szappant, pedig sokunk gyerekkorát idézi a máig népszerű retró termék. Mostantól erre a nosztalgiavonatra már nem szállhatunk fel. A Henkel stratégiai okokból megszünteti a Fa szappa
Dóka Péter ifjúsági sci-fi regényében a főszereplők időutazásra indulnak az önfejlesztő robotok, a mindent tudó okosfülkék és az erdőben bujkáló lázadók világába.
A hétvégén első alkalommal rendeztek Magyarországon Hyrox féltáv versenyt. A versenyzők nyolc, egyenként ötszáz méteres futás után különböző edzésállomásokat teljesítettek, a szánkóhúzás és tolás mellett evezés, síelés, burpee, kitörés, farmer carry és fallabda tette teljessé a programot a dombóvári Z2 Cross Gymben rendezett megmérettetésen, vagy
Megszűnik egy legendás márka terméke, végleg eltűnik a drogériák polcairól, sok vásárló bánatára. Méghozzá hét évtized után. A gyártó Henkel kivonja a forgalomból a Fa szappant, pedig sokunk gyerekkorát idézi a máig népszerű retró termék. Mostantól erre a nosztalgiavonatra már nem szállhatunk fel. A Henkel stratégiai okokból megszünteti a Fa szappa
Ha külföldre költözünk, a munka és az életszínvonal mellett az sem mindegy, hogyan fogadnak minket a helyiek. Egy friss felmérés azt térképezte fel, mely országokban könnyű új barátságokat kötni, és hol zárkózottabbak az emberek.
J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke kijelentette, hogy Washington fontolóra veszi Ukrajna kérését, amely Tomahawk rakéták beszerzésére irányul, amelyek hatótávolsága 2500 kilométer. Ez könnyen elég ahhoz, hogy elérjék Moszkvát, ha Ukrajnából lőnének ki.
A Policy Agenda 2025. szeptemberi gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság továbbra is bizonytalan pályán mozog, a fogyasztásra alapozott növekedés akadályokba ütközik, miközben a beruházások lassulnak és a külső gazdasági környezet sem kedvező.
Bár már hazaértek, Mikes Anna úgy gondolta, meglepi rajongóit a közösségi oldalon még néhány fotóval a nászútjáról Krausz Gáborral. A pár a paradicsomi Seychelles-szigeteken ünnepelte meg, hogy nemrég egybe keltek.
Láthattuk őket sorozatokban, filmekben, tévé show-kban, különböző sportpályákon, menő divatmárkák kifutóján, vagy akár a politikai élet szereplőjeként – újabban azonban beültek a mikrofon mögé, és podcast-műsorvezetőként brillíroznak.
Az asztrológia világa számos érdekfeszítő irányt kínál a csillagjegyek jellemvonásainak és tulajdonságainak vizsgálatára, amelyek gyakran áthatják mindennapi életünket, beleértve a stílust és a megjelenést is. Bár nem mindenki hisz a csillagok erejében, gyakran találkozunk olyan jelenségekkel, ahol valaki személyiségét és stílusérzékét asztrológiai
Elképesztő hangulat, feszült rejtély és egy bentlakásos iskola, ahol a mindennapok életveszélyesek. Az Öntörvényűek az a Netflix-sorozat, amiről mindenki beszélni fog – csak még nem tudja!
Tegye kertjét valódi madárbarát oázissá! Ezek a fás szárú növények nemcsak díszítik a kertet, hanem táplálékot és menedéket is biztosítanak a különféle madárfajok számára, így a természet közelebb kerül önhöz.
Maškarová szerint a rendőrséghez több panasz is érkezett a reggeli közlekedési helyzet miatt. Pozsony megye rendőrfőkapitánya, Viliam Adamec elmondta: a rendőrség folyamatosan dokumentálja a reggeli dugókat, például a D2-es autópálya Pozsony előtti szakaszán. A torlódások fő oka a zajvédő fal építése miatti forgalomkorlátozás. "Jelenleg a rendőrség
A Horvát Rallyn az MRF nagy reményekkel indulhat, hiszen a csapatbajnokságban az élen állva várhatja a szezonzárót, ahol Simone Tempestinihez Lauri Jonna és Erik Cais is csatlakozik.
A hollandiai Zaanse Schans lakói megelégelték a turisták áradatát: jövő tavasztól 17,50 eurós belépődíjat kell fizetnie minden látogatónak, hogy szabályozzák a tömeget és védjék a falu nyugalmát.
Az Egyesült Államok aranytartalékának értéke átlépte az ezer milliárd dolláros határt, miközben a nemesfém ára új történelmi csúcsokat dönt. Ez az érték több mint 90-szerese a kormány mérlegében hivatalosan feltüntetett 11 milliárd dollárnak - tudósított a Bloomberg. A készlet valamivel több mint fele a Kentucky állambeli Fort Knox melletti mélyrak
A közös értékek mentén kialakított együttműködés során a Brain Bar és a KPMG immáron hat éve töretlen partnerként idén is olyan témákat és vendégeket hozott a kontinens egyik legnagyobb jövőfesztiváljára, amelyek a gazdaság és a társadalom jövőjét egyaránt meghatározzák.
Az Aster, a szeptemberben indult decentralizált lejárat nélküli határidős tőzsde (perpetual DEX) az elmúlt hetekben komoly figyelmet kapott, részben azért, mert a Binance alapítója, Changpeng „CZ” Zhao is nyíltan támogatta a projektet. A platform gyors növekedése és az első hetekben látott, több százmillió dollárnyi tőkebeáramlás ellenére a natív t
Az Electronic Arts részvényenként 210 dolláros készpénzajánlatot kapott, így összesen 55 milliárd dolláros felvásárlási megállapodást kötött a PIF, a Silver Lake és az Affinity Partners befektetőkkel - írta meg a CNBC.
Érdekes kérvényt nyújtottak be a Fejér Megyei Kormányhivatalnak. Mi történt? Mészáros Lőrinc lánya elzárná a közforgalom elől azt a hatvanpusztai Orbán-birtok közelében lévő magánutat, ahonnan rálátni az antilopokra és zebrákra – vette észre a Telex a Fejér Megyei Kormányhivatal nyilvánosan elérhető végzésében. Mit lehet tudni? Mészáros Beatrix sze