Az október 11-én tartandó Kéktúrázás Napja idén is változatos programokat kínál azoknak, akik szívesen barangolnának Magyarország legszebb túraútvonalain, ráadásul a 143 kijelölt szakasz többségét tapasztalt, helyismerettel rendelkező szakaszfelelősök vezetik majd, így senki sem marad egyedül.
A boldoggá avatás háromnapos ünnepségsorozata utolsó állomásához érkezett vasárnap este. „Ünnepi napot ültek” a Szent Mihály-főszékesegyházban Boldog Mária Magdolna tiszteletére.
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton Írországban 2-2-es döntetlennel kezdte meg a világbajnoki selejtező-sorozat, kedden jön a folytatás a Puskás Arénában a portugálok ellen. A mieink csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik már alig várja a csatát a gyerekkori példaképe, Cristiano Ronaldo vezette sztárcsapat ellen.
Orbán Viktor valamint Magyar Péter kötcsei beszéde, a Tisza Párt előretörése és az ellenzék mozgósítási lehetőségei – ezekről szól a KlikkTV Egyenleg című műsora. Vendégei: Dávid Ferenc, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője és Kuncze Gábor korábbi belügyminiszter, értékelik Orbán fenyegető hangvételű kötcsei üzeneteit, Magyar Péter „ki
A MOL Magyarország ünnepélyes keretek között adta át a Dunai Finomító új Gépészeti Tanműhelyét Százhalombattán, amely egy több mint 1,3 milliárd forintos beruházás keretében valósult meg. A több mint 1700 négyzetméteres, korszerűen felszerelt oktatási központ célja, hogy a duális képzés keretében a jövő gépész- és vegyipari szakembereit készítse fe
Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos szeptember 8-án, hétfőn sajtótájékoztatón hirdette ki az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat eredményeit. A pályázaton rekordszámú, összesen 443 állatvédő civil szervezet nyert el támogatást, a
Idén tizenegyedik alkalommal keresi a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötet szerzőjét. A Margó-díj célja a kortárs irodalom és az olvasás népszerűsítése, és természetesen az, hogy megmutassa a legerősebb pályakezdőket. Az előzsűri döntése értelmében 2025-ben ebből a tíz könyvből kerül ki a győztes és a különdíjas is.
Nem a mesterséges intelligenciától (AI) kell félni, hanem attól, hogy nem tudjuk majd használni – emelte ki Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos az AI Summit 2025 konferencián. A szakember az eseményen Magyarország napokban elfogadott új, 2025-2030-as időszakra vonatkozó mesterségesintelligencia-stratégiájának tíz kie
Közismert balliberális szakértők, mint Bokros Lajos és Surányi György is a Tisza Párt környékén tűntek fel. Ezzel egyértelmű az üzenet, a balliberális kormányok gazdaságpolitikáját hozná vissza Magyar Péter – írja a Magyar Nemzet. Hiába próbálja Magyar Péter letagadni a brutális adóemelési terveit, a Tisza Párt mögött megjelentek a szocialista ko
Molnár Gusztáv és Psg Ogli küzdelme tegnap a Sztárboxban gyorsan véget ért, amelyből előbbi jutott tovább győztesként. Ráadásul hamarosan elveszi a szerelmét is!
Az olaszországi iskolákban elsőként az északi Bolzanóban kezdték meg a tanévet hétfőn. Életbe lépett a mobiltelefonok használatának tiltása minden oktatási szinten – írja az Mti.
Nehéz utólag elképezelni egy olyan világot, ahol a holokauszt előjelei már észlelhetőek voltak. Sally Carson az 1930-as évek elején Bajoroszágban nyaralt, éppen, amikor a nácik hatalomra kerültek. Első kézből tapasztalta meg az ideológia romboló hatását, majd egy fiktív történetben meg is írta. A Görbe kereszt a hét könyve.
Sussex hercege ellátogatott a windsori kastélyba, hogy lerója tiszteletét elhunyt nagyanyja, Ii. Erzsébet királynő végső nyughelyénél. Harry hercegnek ennél jobb esélye nem lesz a békülésre, de vajon sikerül?
A kriptopiac gyors változásai közepette csak azok a szereplők képesek tartósan fennmaradni, akik egyszerre mutatnak rugalmasságot, innovációt és megbízhatóságot. A Bitget, amely mára a világ egyik vezető kriptotőzsdéjévé nőtte ki magát, a hetedik évébe lépve nemcsak megőrizte lendületét, hanem újabb mérföldkövekkel, közösségi programokkal és straté
A könyvek világa sokunk számára a minőség, a tartalom és a kultúra szimbóluma. Egy jó könyv nem csupán termék, hanem érték is. De mi történik, ha a piac fokozatosan háttérbe szorítja ezt az értéket? Ha az irodalom is a tömegtermelés logikája szerint kezd működni? A Légy tudatos olvasó! nevű kezdeményezés pontosan ezekre a kérdésekre keresi a válasz
Ifj. Schobert Norbi az elmúlt években a Megasztárban megcsillogtatta az énekhangját, szerepelt a Sztárboxban, majd újabb esélyt kapott az idei évadra, megnyerte a Farm VIP harmadik évadát, illetve jelentkezett a honvédséghez területvédelmi tartalékos katonának is. Rubint Rékáék fia 20 éves lett, amit kellően megünnepelt a család. Schobert Norbi érz
Csoda, ha másképp kell gyümölcsöt termeszteni? Debrecenben szakmai konferencián mutatták be, hogyan alakítja át az ágazatot a felmelegedés és a csapadékváltozás.
Korábban a publicista felkapta a vizet Fábry kormánykritikus mondatain. Akkor megkérte a humoristát, hogy ne jöjjön a Polgári Piknikre, és más rendezvényre sem.
A már ismert érintőképernyős készülékek mellé megjelennek a gombos kezelőpanelű automaták. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Ősszel megkezdődik a Packeta Z-Box automaták integrálása a Foxpost hálózatába. Az első szakasz szeptember 8-án indul: ettől a naptól a Foxpost hálózatában kétféle automata les
Meglepő videót osztott meg Curtis és kedvese, Judie a közösségi oldalán. A felvételen azt látni, hogy a kosárlabdás fájdalmasan zokog, miközben a rapper megpróbálja őt megvigasztalni. A leírás szerint ezzel a lépéssel a játékban maradásuk is kockáztatták, de állításuk szerint úgy érezték, hogy még ez sem számít.
A világsztár Angelina Jolie ismét bebizonyította, hogy bármilyen stílust képes lenyűgözően viselni. A legfrissebb londoni forgatási képek szerint az Oscar-díjas színésznő rövid, szőke bob frizurával és elegáns megjelenéssel jelent meg legújabb filmje, az Anxious People munkálatain. A rajongók alig ismertek rá – és az internet fel is robbant a dráma
A CATL debreceni akkumulátorgyára már 2026 elején elindulhat, miközben a vállalat bemutatta új, kifejezetten Európának szánt Shenxing Pro akkumulátorait.
Felkelsz reggel, a kávé mellé bedobsz egy multivitamint, edzés után megiszol egy fehérjeturmixot, a nyugodt alvás érdekében, lefekvés előtt pedig beveszel egy magnéziumot. Te is így csinálod? Nem véletlen, ma már tízből hét magyar szed valamilyen étrendkiegészítőt. Sokan, közel 60 százaléka a megkérdezetteknek a megelőzés érdekében, tehát prevenció
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az izraeli Legfelsőbb Bíróság vasárnapi ítéletében kimondta, hogy az állam nem biztosít megfelelő mennyiségű élelmet a palesztin foglyok számára, és sürgette a kormányt, hogy javítson a helyzeten.
A nyáron bejelentett beruházási tervek értelmében a kormány nagyszabású út- és vasútépítési projektek megvalósítását tervezi a következő tíz évben. Ezek az állami beruházások jelentős hatással lesznek az ország közlekedési infrastruktúrájára, és ezen keresztül a gazdaság egészére. A fejlesztéseknek van azonban egy keveset tárgyalt, de szintén fonto
A H5-ös HÉV hétfőn, kedden és szeptember 16-án 22.45 után csak a Batthyány tér és Pomáz között jár – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Az izraeli rendőrség szerint "két terrorista egy járművel érkezett", majd a csúcsforgalomban tüzet nyitott egy buszmegállóra. Egy szolgálaton kívüli katona és egy civil tette ártalmatlanná a támadókat.