A húsmarhatartók sem érezhetik biztonságban magukat a jövőben, mert a gyepek egyre többször fognak kiégni, egyre kisebb lesz a hozamuk, és gyakran nem lesz elég széna télire – még vásárolható sem. Mit lehet tenni?
Sulyok Tamás köztársasági elnök pedig arról beszélt az AI Summit nevű rendezvényen, hogy korszakváltás történt a mesterséges intelligenciával Magyarországon.
A prágai külügyi tárca szerint a cseh civil elhárításnak, a Biztonsági Információs Szolgálatnak (BIS) néhány további európai partnerével együttműködve sikerült felszámolnia egy fehérorosz kémhálózatot.
Xavier Gourmelon volt az egyik olyan mentési feladatot ellátó tűzoltó, aki elsőként ért Diana halálának helyszínére, és ő hallotta utoljára beszélni a hercegnét.
Vasvári Vivien is ellátogatott a Budapest Central European Fashion Weekre, ahol a magyar és a környező régiók tervezői mutatták be a legújabb kollekcióikat. A sztáranyuka a NUBU szombati bemutatóján tűnt fel, és szinte ragyogott, alig négy hónappal fia, Liam születése után.
A másik kettő még augusztusban távozott, miután az egyetem etikai eljárást indított a pszichológusok ellen, amiért arról írtak, hogy a tudományos bizonyítékok szerint a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme.
Csúcsra jár a brüsszeli kettős mérce: orosz eredetű földgáz beszerzését finanszírozhatja a Európai Bizottság Ukrajnának - közölte Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője.
Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően, Magyarország szakképzési erőcentrummá vált – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfőn Budapesten a fiatal szakmunkások Európa-bajnokságára utazó versenyzők búcsúztatásán. Hankó Balázs kiemelte, hogy a magyar csapatok a korábbi EuroSkills-versenyeken is kiválóan szerepeltek, és mindig
A Coop cégfilozófiájában az élelmiszerek magas minősége mellett mindig kiemelt helyet kap a társadalmi felelősségvállalás és a közösség iránti elkötelezettség. Ennek szellemében immár 19. alkalommal rendezik meg a magyar termékeket népszerűsítő Coop Rallyt, amelyhez idén 71 vállalkozás csatlakozott. "A program nemcsak a hazai termékek népszerűsítés
Utolsó frissítés: 2025-09-08 Szeptember nem mindenkinek egyforma. De három csillagjegy számára ez a hónap gyökeres változásokat hozhat. A csillagok állása most úgy alakul, hogy egyesek életében elindulhat a valódi áttörés. Új munka, szerelem, költözés vagy lelki megújulás. Vajon te is köztük vagy? A csillagok szerint idén szeptember három csillagje
Egy 4 éves kisfiút az önfeledt játéka közben megharapott egy, a homokban tanyázó mérges kígyó az USA-beli Észak-Karolina államban. A bölcsődében szerzett veszélyes sérülést időben ellátták az orvosok, így a gyerek megúszta a nagyobb tragédiát.
Végre egy jó hír! Az ősznek nem kell feltétlenül együtt járnia azzal, hogy poloskák lepik el a kerted és az otthonod! Mutatjuk, mi a megoldás a büdös vendégek távoltartására!
Óriási zűrzavart okozott hétfőn Londonban a metrósztrájk. A lakosok kerékpárral, busszal és taxival próbálták meg pótolni a kimaradó járatokat. A káosz pedig még nem ér véget, a tervek szerint egészen csütörtökig nem járnak majd a metrók. A szakszervezet azért döntött a leállás mellett, mert nem teljesítették a munkaidő csökkentésére, illetve a fiz
Kirobbanthatatlan a válogatott kapujából Dibusz Dénes, de előfordulhat, hogy mégsem ő véd kedden este a portugálok ellen. A Ferencváros kapusa már az Írország elleni mérkőzés második félidejében is szokatlan dolgot tett, ami gyanúra adhatott okot. Dibusz átengedte a kirúgások elvégzését a csapattársainak.
A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-1-re nyert a vendég ScoreGoal Kecskemét ellen az alapszakasz ötödik fordulójának hétfő esti rangadóján. Miután az Újpest FC 6-3-ra kikapott a budaörsi Aramis vendégeként így már csak Marko Perics együttese hibátlan a bajnokságban.
Az amerikai légügyi hatóság (FAA) vezetője hétfőn bejelentette, hogy még nem született döntés a Boeing 737 MAX repülőgépek havi 38 darabos gyártási korlátozásának feloldásáról, amelyet 2024 elején vezettek be.
Péntekig két, a melegek mellett kiálló pszichológus mondott fel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) bölcsészkarán, majd hétfőn a harmadik is. Az oktatók lépésére azt követően került sor, hogy fegyelmit kaptak egy, az egyetem vezetése által bírált cikkük megjelenését követően.
Az év kezdete óta a Dogecoin pályája mintha lassított felvételen mozogna. A mémcoin és annak kultikus hírneve fokozatosan halványul. Az elemzők grafikonmintákra és ETF-pletykákra mutatnak rá, mint az 1 dolláros álom határát megközelítő lehetséges fordulópontokra, de könnyen lehet, hogy a „mémkirály” sosem tudja igazán áttörni ezt a plafont.
A londoni tűzoltóság első tájékoztatása szerint veszélyes anyaggal kapcsolatos incidens történhetett, de a Scotland Yard késő este azt jelentette, hogy nem találtak ilyen anyagot a helyszínen, és a terminált újra megnyitották.
Hathavi csúcsra emelkedett a spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató júliusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) hétfőn közzétett adatai szerint.