2025. szeptember 5. péntek

szept. 5
22:33
Egy bevándorlási razzia során 300 dél-koreait vettek őrizetbe a Hyundai amerikai gyárában (Telex)
Az amerikai hatóságok szerint összesen 475 olyan embert vettek őrizetbe, akik illegálisan tartózkodtak az országban, vagy engedély nélkül dolgoztak ott.
szept. 5
22:39
Sikeres az Adaptive Hussars 2025 (Magyar Hírlap)
A honvédelmi miniszter szerint a gyakorlat demonstrálja a honvédség fejlődését.
szept. 5
22:45
Új csúcson az arany, a Bitcoin viszont gyengélkedik (KriptoMagazin)
A Bitcoin árfolyama pénteken jelentős volatilitást mutatott, miután az amerikai munkaerőpiaci adatok jóval elmaradtak a várakozásoktól. A kezdeti erősödés után az árfolyam gyorsan visszaesett, miközben az arany újabb történelmi csúcsot döntött. A TradingView adatai szerint a BTC/USD páros 113 400 dolláron érte el szeptemberi csúcsát, majd egy órán
szept. 5
22:51
"Miniszterként is a szakmáját képviselte, orvos volt és professzor" – így búcsúztak Kásler Miklóstól (Mandiner)
A professzor, korábbi miniszter 75 évesen hunyt el.
szept. 5
22:57
Magyar válogatott: Szoboszlaiék bejárták a stadiont, ahol az első lépést tehetik meg a világbajnokság felé (Mandiner)
Van, aki már tavaly is járt itt.
szept. 5
22:57
Kulcsár Edina magánnyomozásba kezd a Nyerő Párosban (Digital Hungary)
A Nyerő Páros mai adásában Csocseszék megüresedett helyére lakótárs-castingot tartottak a Bungalow del Amigos lakói, amit Sanyi arra próbált használni, hogy a többieket meggyőzze arról, hogy Bencééket tegyék ki a kényelmes szobájukból. A sors fintora, hogy a Bungalow del Amigos lakói éppen Sanyit és Ildit választották lakótársaknak. Ezután a fiúkna
szept. 5
23:03
Nem éri meg Magyarországgal ujjat húzni: a legnagyobb bajra is felkészül a honvédség (Mandiner)
"Ez a feltétele annak, hogy a magyar emberek biztonságban érezhessék magukat" – jelentette ki a honvédelmi miniszter.
szept. 5
23:09
Ukrajna szövetségesei új szankciós csomagot készítenek elő Oroszországgal szemben (Magyar Hírlap)
Kanada vezetésével fokozódik a nemzetközi támogatás és a nyomásgyakorlás Moszkvára.
szept. 5
23:15
Egy város, amely hidat épít nemzetek között (Magyar Hírlap)
A 300 éves szlovák-magyar együttélés és a szüret közös öröme színes programsorozatban elevenedik meg.
szept. 5
23:15
Az Európai Unió intézményei képtelenek megoldást találni a lakhatási problémákra (Mandiner)
Brüsszel egyelőre nem tudott olyan ajánlást megfogalmazni, ami megvalósítható lenne a gyakorlatban és ne ütközne a tagállamok jogszabályaiba.
szept. 5
23:15
A Samsung tarolt a 2025 Ifa Innovation Awards díjátadón (Digital Hungary)
A Samsung legújabb készülékeit és szolgáltatásait az IFA 2025 Innovation Awards (IFA 2025 Innovációs Díjak) legrangosabb díjaival ismerték el. A vállalat eszközei – többek között – 9 Best of Innovation (Legjobb Innováció) díjat, valamint 17 Honoree kitüntetést kaptak több kategóriában az IFA 2025 kiállítást megelőzően. Európa legnagyobb fogyasztói
szept. 5
23:17
Elképesztő fizetést ajánlottak fel Elon Musknak (Mandiner)
Ezer. Milliárd. Dollár. Magyarország négy-öt évnyi teljes termelése. Ekkorára nőhet a vagyona Elon Musknak – de csak egy fontos feltétellel.
szept. 5
23:21
Mohu Budapest: átvállalja a lomtalanítás utáni takarítás költségét, ha az önkormányzat nem fizet (ProfitLine)
A Mohu Budapest átmenetileg vállalja a lomtalanításokat követő takarítás költségének rendezését ott, ahol a kerületi önkormányzat erre egyelőre nem hajlandó - közölte a Mohu Budapest pénteken az MTI-vel.
szept. 5
23:21
Vesztettek az ukránok, Gattuso legényei végül bedarálták az észteket (HírTV)
A világbajnoki ezüstérmes francia labdarúgó-válogatott 2-0-ra nyert idegenben Ukrajna ellen a vb-selejtezők pénteki játéknapján, az olaszok pedig 5-0-s sikert arattak az észtek ellen Gennaro Gattuso szövetségi kapitány első mérkőzésén.
szept. 5
23:21
Ugyanígy árulta el a feleségét, a barátait, és a korábbi pártját is (Mandiner)
És ugyanígy fog titeket is.
szept. 5
23:27
Fico kihúzta a határvonalat Zelenszkij előtt (Magyar Hírlap)
Szlovákia nem támogatja az energetikai infrastruktúrák elleni háborús lépéseket.
szept. 5
23:27
Könyvkiadókkal és szerzőkkel kötött 1,5 milliárd dolláros szerzői jogi megállapodást az Anthropic nevű MI-cég (Telex)
A megállapodással a cég elkerüli, hogy bírósági tárgyaláson kelljen szembenéznie azzal a váddal, hogy engedély nélkül töltött le és tárolt digitális másolatokat több millió könyvről.
szept. 5
23:39
Mindkét politikai oldal számára világossá vált, hogy valami nagyon nincs rendben Magyar Péterék adóemelési tervei körül (Mandiner)
Mindkét politikai oldalon úgy látják, nem kérdés, titokban valóban adóemelést tervezett a Tisza Párt.
szept. 5
23:39
Navracsics Tibor: Egyfajta hidegháborús hangulat van Ukrajna és Magyarország között (Telex)
A Fidesz politikusa szerint mindkét fél felelős ezért. Úgy látja, az energiapolitika a meghatározó abban, hogy a kormány megértőbb az oroszokkal.
szept. 5
23:45
Magyarország felkészül: megkezdődött a hadsereg egyik legnagyobb gyakorlata (Magyar Hírlap)
Az Adaptive Hussars 2025 több mint húszezer katonával és NATO-támogatással zajlik országszerte.

2025. szeptember 6. szombat

szept. 6
0:03
Afganisztán a romok alatt: nem csitul a föld, újabb rengések és áldozatok (Magyar Hírlap)
Több ezer otthon pusztult el, falvak tűntek el, a segélycsapatok hegyek között rekedt túlélőket keresnek.
szept. 6
0:21
"Nincsenek szavaim" – Kormánypárti politikusok búcsúznak Kásler Miklóstól (Blikk)
A kormánypárti politikusok sorra emlékeznek meg Kásler Miklósról, egykori emberierőforrás-miniszterről. A Fidesz–KDNP politikusai mély megrendüléssel és személyes üzenetekkel tisztelegnek az emléke előtt.
szept. 6
0:21
Lemondott a brit miniszterelnök-helyettes: nagy botrány miatt hozta meg a döntést (Blikk)
Angela Rayner, a brit kormány egyik legbefolyásosabb tagja lemondott miniszterelnök-helyettesi, lakásügyi miniszteri és a Munkáspártban betöltött pozíciójáról. A döntés hátterében az áll, hogy nem fizette be a 800 000 font értékű tengerparti lakása után járó teljes bélyegilletéket, ami a miniszteri kódex megsértésének minősült. A botrány komoly csa
szept. 6
0:21
Négy díjat nyert Velencében Enyedi Ildikó filmje, a Csendes barát (Infostart)
A világpremierje napján, pénteken egyből négy díjat Enyedi Ildikó filmje, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült Csendes barát a 82. Velencei Filmfesztiválon - közölte a filmintézet.
szept. 6
0:21
Magyar Pétert élő adásban kérdezték Varga Juditról – Nyíltan elmondta a véleményét a volt feleségéről (Blikk)
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke péntek este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt, ahová egy piros dossziéval érkezett, benne 45, az Orbán-kormány által bevezetett vagy megemelt adónemmel. Szóba került a volt felesége, Varga Judit is, akiről Magyar úgy fogalmazott, mindig is kirobbanó formában volt és lesz, és drukkol neki és a gyerme
szept. 6
0:21
Mi történt Abu Fanival? A focista barátja kipakolt a Fradiról (Blikk)
Az elmúlt két szezonban a Ferencváros labdarúgócsapatának erőssége volt Mohammed Abu Fani, ám az új idényben még egyáltalán nem lépett pályára. Sokan azt várták, hogy az izraeli irányító nyáron elhagyja a zöld-fehéreket, de végül maradt. A játékos legjobb barátja, Musza Diab az izraeli sportrádióban beszélt a középpályás helyzetéről.
szept. 6
0:21
Szoboszlai Dominik magyarul is hátvéd lesz? Dublinból megjött a válasz (Infostart)
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint apró részletek dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.
szept. 6
0:21
Négy díjat zsebelt be Enyedi Ildikó filmje a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon (Blikk)
A világpremier napján négy rangos díjat is elnyert Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Az alkotás a FIPRESCI-, az INTERFILM-, a diákzsűri és a Green Drop-díjat is elhozta. A film érzékeny és filozofikus módon mutatja be az ember és a növények kapcsolatát. A fesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt szomba
szept. 6
0:21
Valószínűleg ez minden idők legszürreálisabb F1-es kiesése (Player)
Hamarosan elrajtol az Olasz Nagydíj, ezért ráhangolódunk egy kicsit.
szept. 6
0:21
Angelina Jolie rövid, szőke haja a legmenőbb dolog, amit ma láthatsz (Glamour)
Friss képek láttak napvilágot Angelina Jolie-ról és először szinte rá sem ismertünk: teljesen átalakult új filmje, az Anxious People kedvéért. A színésznőt és fiát, Maddoxot a forgatáson kapták le a lesifotósok.
szept. 6
0:21
Savat fröcsögtek Mészáros Lőrincre, ez most nagyon megalázó videó (Promotions)
Hiába Magyarország leggazdagabb embere, ezt most nem úszta meg.
szept. 6
0:21
Ezt a 2026-os autót már drót nélkül tölthetjük, kényelmesen, mint a telefont (Rakéta)
A Porsche megerősítette: a 2026-ban érkező Cayenne EV-hez gyári, 11 kW-os, közel 90%-os hatásfokú vezeték nélküli töltés kérhető, amely beparkolás után automatikusan indul.
szept. 6
0:21
Rajtol a kézi BL szezon a SportTV-n (MMonline)
Szeptember 6-án elrajtol a női kézilabda Bajnokok Ligája, a férfiak csúcssorozata pedig szeptember 10-én kezdődik el. Az idei kiírásban öt magyar klubcsapat (Győri Audi ETO KC, FTC-Rail Cargo Hungaria, DVSC Schaeffler, ONE Veszprém, OTP Bank-Pick Szeged) is részt vesz a BL-csoportkörben, ami igazi ünnep és büszkeség a magyar kézilabdának. A Sport T
szept. 6
0:21
Válassz 1 angyalt és nézd meg milyen titkokat árul el a te szeptemberedről (Táplálékallergia)
Válassz 1 angyalt és nézd meg milyen titkokat árul el a májusodról. Az egész életedet megváltoztathatja. Különleges teszt. 2 angyal érkezett, a szárnyaik különbözőek, de csak az egyik a Tied. Nézd meg alaposan mindkettőt a képen és az egyik biztosan jobban fogja vonzani a szemedet és szinte húzza magához a lelkedet. Ő lesz a Tied.
szept. 6
0:21
Hőszigetelés – első lépés az energiatakarékosság felé (ICT Global)
Az energiatakarékos otthon titka: a megfelelő hőszigetelés. A fenntarthatóság és az energiahatékonyság ma már nem csupán üres lózungok, hanem valódi igényeket takaró kifejezések. Az otthonok korszerűsítése, az energiafogyasztás csökkentése és a rezsiköltségek mérséklése minden háztartás számára kiemelt fontosságú. Az első és legfontosabb lépés ezen
szept. 6
0:21
Szadista a Facebook? - Visszatér sokak szerint legidegesítőbb funkció: ismét lehet majd bökdösni (Médiapiac)
A Facebook egyik legemlékezetesebb – és sokak szerint legidegesítőbb – funkciója új életre kel. A Bökés (Poke) sosem tűnt el teljesen, de a Meta most ismét előtérbe hozza, és láthatóbbá teszi a felhasználók számára.
szept. 6
0:21
Egy legális trükkel még olcsóbb lehet az Otthon Start hitel (Biztos Döntés)
Bár az Otthon Start hitel kamata mindössze 3 százalék, emiatt pedig a havi törlesztője alacsonyabb, mint egy piaci kölcsönnek, mivel várhatóan nagyobb összegeket igényelnek belőle az emberek, egyáltalán nem mindegy, mekkora lesz végül a havi költsége. A kiadás azonban jelentősen leszorítható egy trükkel. Mutatjuk, miről van szó!
szept. 6
0:21
Magas lehet az Iq-d, ha sikerül legalább a 6/8, de sokan elbuknak ebben a napi kvízben (Kvízguru)
Ez a napi kvíz nem adja könnyen a jó eredményt, hiszen sokan elbuknak rajta. Ha azonban sikerül legalább 6 helyes választ adnod a 8 kérdésből, az már arra utalhat, hogy igazán magas az Iq-d. Készen állsz a kihívásra?
szept. 6
0:21
Helyreigazítás a Veres Jánosról szóló cikkünk miatt (Kontroll.hu)
A július 2-án megjelent „Veres János 2026-ban ismét elindulna, de kilóg a narancssárga lóláb” című cikkünket Veres János kérésére az alábbi pontokban helyreigazítjuk és pontosítjuk a politikus levele alapján.
szept. 6
0:25
Úgy tűnik, kudarcra vannak ítélve azok a párok, akik társkereső appon ismerték meg egymást (Blikk)
A randizási kultúra az elmúlt években alaposan átalakult, hiszen a személyes ismerkedés mellett sokan választják az online társkeresőket, ráadásul úgy tűnik, a fiatalabb generációk sok esetben küzdenek is a párkereséssel. Bár a számok szerint a randikultúrát egyelőre nem kell temetni, egy friss tanulmány eredményei arra utalnak, hogy nem mindegy, h
szept. 6
0:25
Alice-t kérjük meg, hogy készítsen közösségimédia-stratégiát nekünk (Player)
A képei alapján úgy gondoljuk, nagyon jó lehet a szakmájában.
szept. 6
0:25
Szerinted igazi nő vagy Ai modell szerepel a képen? Egyáltalán: különbséget tudsz tenni a két világ között? (Glamour)
A kampány láttán azt kívánjuk, bárcsak látnánk inkább többet Gigi Hadid vagy Cindy Crawford túlretusált testéből. Az augusztusi brit Vogue számában megjelent egy két oldalas reklám, ami első ránézésre túl szép, hogy igaz legyen. Amikor viszont jobban szemügyre vesszük a képet és a modelleket, rájövünk, hogy az egész egy mesterséges intelligenciával
szept. 6
0:25
Világszenzáció, kiderült hogy szakállat viseltek az ókori egyiptomi nők, megmutatták az előkerült képet (Promotions)
Egyiptom titkai újra meglepetések sorozatára derített fényt - friss felfedezés feltárta, hogy a fáraók földjén a hatalom jelképe egészen különös formában volt jelen.
szept. 6
0:25
Apokaliptikus látványt nyújt, ahogy a világ legnagyobb városát betemeti a hamu (Rakéta)
A Fudzsi nem tör ki gyakran, de ha mégis, annak nagyon súlyos következményei lesznek.
szept. 6
0:25
Egyre több szálláshely készül a digitális nomádokra (MMonline)
A távmunkának és a rugalmas életmódnak köszönhetően robbanásszerűen nő a digitális nomádok száma, ami a szálloda- és turisztikai szektort is új irányba tereli. A SabeeApp előrejelzései szerint a hosszabb távú foglalások aránya a következő években is nőni fog, emiatt pedig egyre több vendég keresi a kedvezményes hosszútávú tartózkodási lehetőségeket
szept. 6
0:25
Élő sejtekből épül számítógép – teljesen új, érzékelő platform lesz (ICT Global)
Több millió dolláros keretből indul a kutatás, amelynek a végére várhatóan megvalósul a szó szerint érzékelő számítógép. A cél az, hogy mikroorganizmusok és elektronikai rendszerek összekapcsolásával alkossanak új platformokat.
szept. 6
0:25
Sydney Sweeney hárította a botrányos farmerreklámról szóló kérdést, röviden ennyit válaszolt (Médiapiac)
A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatják be először Sydney Sweeney legújabb filmjét, a Christy-t, amely a profi bokszoló, Christy Martin életét dolgozza fel. Ez az első nagy nyilvános esemény, ahol a színésznő megjelent, miután a nyáron kisebb botrányt kavart az American Eagle reklámkampánya, amelyben szerepelt.
szept. 6
0:25
Passzív jövedelem – mi ez, hogyan működik, és milyen lehetőségek vannak? (Biztos Döntés)
Mi az a passzív jövedelem, és hogyan építhetsz fel te is stabil bevételi forrást? Ismerd meg a legjobb passzív jövedelemforrásokat!
szept. 6
0:25
Általános műveltségi kvíz: Csak az igazán profi játékosok érnek el legalább 5/8-at (Kvízguru)
A mai általános műveltségi kvíz ismét nyolc változatos kérdéssel teszi próbára a tudásodat. Legalább 5 helyes választ csak az igazán profi játékosok tudnak adni. Vajon neked sikerül közéjük kerülnöd?
szept. 6
0:25
Trump nem ok nélkül mérges Orbánra és Ficóra (Kontroll.hu)
Donald Trump csalódottságának adott hangot azokkal azon uniós országok miatt, amelyek még mindig orosz olajat vásárolnak - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután az amerikai elnök beszélt vele és az európai vezetőkkel is egy csúcstalálkozón.

Keresés