Varga Rebeka korábban elmondta Kulcsár Edinának, hogy a Nyerő Páros villájában már volt olyan, aki szövetséget ajánlott nekik, viszont ő és Bódi Bence kitartanak amellett, hogy nem szeretnének ilyen taktikához folyamodni. G.w.M felesége tovább folytatta a nyomozást, ugyanis ki akarja deríteni, kik azok, akik ellenük szövetkeznek. A legjobb rész min
Hétvégén rögtön az X-Faktor után dupla epizóddal érkezik a Valami Amerika sorozat, amely a legendás filmek univerzumába kalauzolja vissza a rajongókat.
Csak forralás után iható a csapvíz. A Híradónknak nyilatkozó szülő szerint két gyermeke súlyos tünetekkel került kórházba, nagyobbik fiának 40 fokos láza és kínzó hasi görcsei voltak.
Az X-Faktor stúdiójában valami egészen baljós történt: a fények teljesen megváltoztak, a levegő megfagyott, és egy titokzatos alak szelleme bukkant fel. Vigyázat, hátborzongató képsorok borzolják a nézők idegeit!
Miért van az, hogy sokszor a legkeményebb bírálat nem kívülről, hanem belülről érkezik? Miért halljuk még felnőttként is a fejünkben anyánk, tanárunk vagy más tekintélyszemély hangját, amikor hibázunk? A belső kritikus nem velünk születik – tanultuk. Apró, hétköznapi mondatokból épült fel, amelyek aztán észrevétlenül identitásunk részévé váltak. Ez
A Minimax szeptemberben is gondoskodik arról, hogy minden nap élmény legyen a képernyő előtt, ha kint már hűvösebbre fordul az idő az ősz beköszöntével. A hónap premierjeként érkezik a Joey, a gézengúz című vadonatúj sorozat, amely garantáltan sok nevetést és kalandot tartogat a gyerekeknek. Emellett a nézők találkozhatnak a szeretnivaló Zoommal, a
Az HBO népszerű antológiasorozata, A Fehér Lótusz minden évadában új helyszínt állít a középpontba. Hawaii, Szicília és Thaiföld után a negyedik évad Franciaországban játszódik majd.
Kormányrendelet írja elő, hogy az Otthon Start hitel ügyfél által fizetett kamata legfeljebb 3 százalék lehet. Ugyanakkor a bankoknak van lehetőségük ennél kedvezőbb kamatot kínálni – ezzel három pénzintézet, a Gránit, az UniCredit és a CIB is élt. De mit jelent ez a havi törlesztőrészletek szempontjából?
Ma egy kihagyhatatlan napi kvízzel várunk, amely egyszerre szórakoztat és kikapcsol. A kérdések változatos témákból érkeznek, így garantáltan megmozgatják a tudásodat. Vágj bele és derítsd ki, hány pontot tudsz szerezni!
A Magyar Posta működésével kapcsolatban egyre több panasz merül fel, amelyek rávilágítanak a hazai közszolgáltatások állapotának romlására. Bár a posta törvényileg „egyetemes szolgáltatóként” működik, vagyis minden körülmények között köteles biztosítani az alapvető kézbesítést, a gyakorlatban a szolgáltatás színvonala jelentősen gyengült, miközben
A Nyerő Párosban tábortűz köré gyűltek a sztárpárok, ahol a magánéletükbe engedtek betekintést a többieknek. Bódi Bence saját apaságáról kezdett mesélni, amiben az ő édesapja is meghatározó szerepet játszott. Könnyek között vallotta be, miken kellett keresztülmennie gyerekkorában.
Maradhat Magyarországon az a Fülöp-Szigeteki nő, akit annak ellenére utasítottak ki az országból, hogy gyereke született egy magyar férfitól. A bíróság szerint az Idegenrendészeti Főigazgatóság uniós jogot sértett a tartózkodási engedély visszavonásával.
Pénzbírságot kapott a férfi, állítása szerint nem vette észre, hogy húzza maga után. Azért büntették meg, mert nem vitte orvoshoz a kutyát. Az állatvédők felháborodtak.
Szeptember 6-án 22:00 órakor indul az X-Faktor 2025-ös évada, ahol Miller Dávid ismét Pápai Jocival együtt vezeti a műsort, és szórakoztatja a közönséget. A két énekes hamar megtalálta az összhangot, ami felejthetetlen pillanatokat szült tavaly, és már idén a válogatón is. De hogy milyen is igazából Pápai Jocival együtt dolgozni? Nézd meg a videót,
Elképesztő átalakuláson ment keresztül Kulcsár Edina negyedik gyermeke születése után. A Sztárboxra készülő szépségkirálynő tudatos elhatározásának és következetes munkájának köszönhetően adta le pluszkilóit.
A fenntartható fejlődés nemcsak a vállalatok és a civil szervezetek feladata, hanem a településeket vezetőké is. Az önkormányzatok egyedülálló helyzetben vannak, mivel lokálisan képesek összehangolni a lakosság és a helyi vállalkozások kezdeményezéseit. A fenntarthatóan működő önkormányzatok példaértékű szerepét felismerve a K&H idén újra meghirdet
Alain Delon legendás életműve és vagyonának sorsa újabb családi botrányt szított. A tavaly elhunyt francia filmsztár gyermekei közti feszültség a bíróságon folytatódik: Alain-Fabien Delon pert indított testvérei, Anouchka és Anthony ellen.
Muhi Andrással a legtöbb produceri kredittel rendelkező magyar filmessel beszélgettünk arról, hogyan alakították ki 2004-ben az első filmtörtvényt, mi történt 2010 után a Vajna-korszakban és hogyan teszi tönkre rengeteg alkotó karrierjét és életét a Káel Csaba vezette Filmintézet a mai napig.
A Házasodna a gazda fiatal vállalkozójának, Gyuri gazdának feltűnt, hogy Ágitól nagyon messze álltak a hobby horse feladatok, ezért félrehívta, hogy megbeszéljék a dolgot. Ági úgy érezte, hogy egy olyan feladatba kényszerítette kiszemeltje, amitől rosszul érezte magát. A gazda viszont egészen máshogy látta a helyzetet, ezért kemény döntést hozott.
A gazdasági növekedés ugyanis alacsonyabb, az infláció pedig magasabb, mint amennyivel terveztek. A legnagyobb szakszervezeti szövetség elnöke szerint elfogadható a kisebb béremelés.
Elhunyt Katalin kenti hercegné - áll a Buckingham-palota hivatalos közleményében. Erzsébet királynő unokatestvérének, Eduárd kenti hercegnek a feleségét 92 éves korában érte a halál családja körében.
Szeptembertől indult a 3 százalékos lakáshitel az Otthon Start Program részeként, ami sokaknak könnyebbséget jelenthet az otthonteremtésben. Befektetési célú vásárlás esetén azonban már nem ennyire egyértelmű az előny – hívja fel a figyelmet Szabó Kinga Judit, a Manara Properties vezérigazgatója. Szerinte a magyar piacon a bérletidíj-hozam gyakran
Szeptember 7-én elrajtol a Sztárban Sztár All Stars második évada, amelyben tizenkét énekes méri össze tudását párbajokban. Az első adásban már négy versenyző búcsúzik a műsortól. Ez lesz a párbaj párosítása.
A két miniszterelnök azzal fenyeget, hogy megvétózza az Oroszország elleni uniós szankciók féléves meghosszabbítását, amennyiben nem vesznek le bizonyos orosz oligarchákat a szankciós listáról.
Vanessza olyan szóval minősítette Zsófit, aminek hallatán a szőke ciklon nagyon felhúzta magát: "Úgy ki foglak ütni" – vágott vissza Zsófi. A vita egyre jobban elfajult, amikor Vanessza nem vállalta fel tetteit, ráadásul még Babettnek is beszólt, aki ezek után megmondta neki, hogy inkább ne szóljon hozzá, mert nem fél tettekkel megtorolni a szavait
Van köztük olyan fa is amely 100 éves lehet. Az építő szerint van engedélyük, a lakók azonban fellebbeztek, így szerintük még nem szabadna írtani a fákat.
Szeptember a divatvilágban mindig is különleges hónap volt. A nagy divathetek, a legújabb trendek megjelenése, az őszi kollekciók bemutatása mind-mind fontos momentumok a divatrajongóknak. Az utóbbi években azonban egy új mozgalom is helyet követelt magának a naptárban: a Second Hand September.
A Sztárbox első férfi könnyűsúlyú mérkőzésén két popénekes, Molnár Tomi és Zdroba Patrik feszül egymásnak. Mindketten bevallottan kerülték a sportot, de a boksz teljesen megváltoztatta az életüket. Vasárnap este kiderül, melyikük állja jobban a ring küzdelmeit.
Sütő Enikő a ’70-es évek második felében, a hazai manökenkultúra második generációjában csatlakozott be a szakmába – hamar óriási sikerre tett szert, mindössze fél évvel karrierje kezdete után magyar és külföldi kifutókon, majd grandiózus utcai plakátokon bukkant fel, a Fabulon márka arcaként.
Bróker Marcsi 12 milliárdos ügye a mai napig beszédtéma. Az RTL+ új sorozata kapcsán ismert embereket kérdeztünk meg arról, mit kezdenének ekkora vagyonnal, és hogyan változtatná meg életüket a hirtelen jött gazdagság.
Gyógyszerésznek készült, aztán katonának állt, végül a divatvilág egyik forradalmi alakja lett Giorgio Armani olasz divattervező. Olyan ikonikus vörös szőnyeges pillanatokkal és ruhakölteményekkel emlékezünk meg róla, melyek bizonyítják páratlan kreativitását, bátorságát és stílusérzékét.
Továbbra is őrzik előnyüket Magyar Péterék a Závecz kutatása szerint. Érdemben csak a falusi népesség és a legfeljebb nyolc általánost végzettek körében tudták növelni előnyüket a kormánypártok a Tiszával szemben, de júliushoz képest nem változott a különbség a két tábor között a Závecz Kutatása alapján.
Elstartol az X-Faktor 13. évada: különleges versenyzők, határon túlról érkező énekesek és izgalmas mentorcsatározások várják a nézőket. A válogatásokon ott volt a Fókusz is, ahol nemcsak új tehetségekkel, hanem világsztár-színvonalú történetekkel is találkoztunk – például azzal az énekesnővel, akinek arcképe a New York-i Times Square óriáskivetítőj
Szeptember 7-én látványos és ritka égi jelenség tanúi lehetünk: teljes holdfogyatkozásra kerül sor. Ez azt jelenti, hogy a Föld pontosan a Nap és a Hold közé ékelődik, és árnyéka teljesen eltakarja majd a Holdat. Az esemény különlegessége, hogy a Hold a teljes fogyatkozás alatt vöröses árnyalatban ragyog, amit gyakran Vérholdnak neveznek, és ez nem
Meghalt Kásler Miklós, az Orbán-kormány egykori emberi erőforrások minisztere. A Magyar Tudományos Akadémia doktora 2023-tól volt a Magyarságkutató Intézet vezetője, idén júniusban vonult vissza.
Az óriási vita után, ami Babett, Zsófi és Vanessza között robbant ki, Viktor gazda szerette volna kideríteni, hogy mi is történt valójában. A Házasodna a gazda párkeresője ezért félrehívta Vanesszát, akinek megmondta, hogy nem akarja még egyszer azt látni, hogy tiszteletlenek egymással. Tetszett a videó? Nézd a Házasodna a gazdát minden hétköznap e
A japán nők kedvenc manikűrje, a japán manikűr nem csupán szépségtrend, hanem kulturális jelenség, ami a minimalizmus és extravagancia tökéletes egyensúlyát kínálja. Fedezd fel te is, miért a világ minden pontján hódít most ez az egyedi stílus!