A szélsőséges időjárás, a forró és aszályos nyarak, valamint a kiszámíthatatlan tavaszi fagyok egyre nehezebb helyzetbe hozzák a tradicionális hazai gyümölcskultúrákat: a kajszibarack, a málna vagy a ribiszke termesztése sok vidéken már komoly kompromisszumokkal jár. Adódik a kérdés, hogy a klíma átalakulásával a szárazság- és hőtűrőbb, egzotikusab
Idegenek, katonai fejlesztések vagy természeti jelenségek? Jared Isaacmant az UFO-felvételekről kérdezték, válaszában pedig egy lehetséges technológiai meglepetés is szóba került.
Új korszak küszöbére ért az amerikai energetikai szektor, miután az Egyesült Államok Nukleáris Szabályozó Bizottsága kiadta az építési engedélyt a Clinch River 1-es blokk számára. Ez a döntés mérföldkőnek számít,
Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb kőolaj-lelőhelyét fedezték fel az Ormánságban a 2010-es évek végén. A kitermelt olajból 3 és fél milliárd forint iparűzési adóra tett szert a néhány száz lelkes Kétújfalu. A szennyvízhálózat kiépítése helyett azonban máshová ment a pénz a helyi horgászoktól kezdve a sportöltözőkig. A adóbevételek elköltését elle
Október elejétől ismét elérhetővé vált az óbudai rezsitámogatás, amely komoly pénzügyi mankót jelenthet a rászoruló családoknak a fűtési szezonban. A jogosult háztartások havi 12 ezer forinthoz juthatnak hozzá, ami az öt hónapos időszak alatt akár 60 ezer forintos segítséget is jelenthet.
A tűző nap sok kerttulajdonos számára inkább problémát jelent, mint lehetőséget. Déli fekvésű ágyás, egész nap napsütötte terasz, házfal melletti forró sáv vagy kiszáradó előkert – ezekre a helyekre gyakran nehéz növényt találni. Aztán jön a jól ismert forgatókönyv: elültetünk valamit, rendszeresen öntözzük, mégis szenved, majd néhány év után lecse
A hidegháború évtizedei alatt Magyarország a szembenálló világrendek ütközőzónájává vált, amelynek felszíne alatt titkos katonai objektumok és föld alatti bunkerek hálózata épült ki.
A legfrissebb kutatások és munkaerőpiaci adatok döbbenetes igazságra mutatnak rá: a fizetésed nagyságának szinte semmi köze nincs ahhoz, hogy mennyire vagy jó abban, amit csinálsz.
Egyre több, tudományosan nem igazolt hatású készítményt reklámoznak csodaszerként a közösségi médiában, miközben a vásárlók sokszor azt sem tudják, pontosan mit juttatnak a szervezetükbe. Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője Strasbourgban figyelmeztetett a veszélyekre, és sürgős hatósági fellépést sürgetett.
Egy lakásvásárlás finanszírozásánál gyakran nem elég egyetlen hitel vagy támogatás. A saját megtakarítás mellé piaci lakáshitel, Otthon Start, CSOK Plusz, falusi CSOK vagy Babaváró is kerülhet. Ugyanakkor az egyes konstrukciók feltételei vagy épp a kombinációval elérhető kamatkedvezmények jelentősen módosíthatják, hogy melyik bank ajánlata lesz vég
Első látásra ügyes reklámfogás: egy, a hatéves és annál idősebb gyerekeket megcélzó, öregedésgátló bőrápolási termék "felbukkanása", ugyankkor egy aggasztó jelenségre is ráirányítja a figyelmet. Míg a szóban forgó „készítmény”, szerencsére csak kitaláció; tény, hogy egyre fiatalabb gyerekek fogyasztják a közösségi médiában kontrollálatlanul hömpöly
Ha alacsony vagy, egyáltalán nem mindegy, milyen nadrág kerül rád – és nem, nem kell automatikusan a bokáig érő, szűk fazonoknál maradnod. Van néhány meglepően divatos szabás, amely nemcsak jól mutat, hanem optikailag hosszabbnak is láttatja a lábakat.
Hány nőnek és gyereknek kell még bántalmazást elszenvednie ahhoz, hogy a biztonságuk végre valódi politikai prioritássá váljon? Magyarország 2014-ben aláírta az isztambuli egyezményt, ám azóta sem ratifikálta. Most Rácz Zsuzsa író kezdeményezésére 13 magyar női lap, köztük a WMN példátlan összefogással szólítja fel a kormányt: ne várjon tovább! A c
Korzika titkos gyöngyszemeitől Los Angeles utcáin és Provence útjain át egészen Elefántcsontpartig vezet a jubileumi Roadster, ami különleges borítóval ünnepli a 25. lapszám megjelenését.
A Skyscanner éves utazási trendjelentésének részeként összeállította azoknak az úti céloknak a rangsorát, amelyekre a legnagyobb mértékben csökkentek a repülőjegyárak. A tízes listán főként európai célpontok szerepelnek, de egy afrikai és egy trópusi helyszín is felkerült rá.
Több mint 198 millió forint összköltségű projekt keretében alakít ki integrált palliatív ellátási egységet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház - közölte a gyógyintézmény az MTI-vel.
Tizenöt éve futó tenyészprogram segíti a wētāpunga fennmaradását Új-Zélandon. Több mint 11 ezer rovart telepítettek ki tíz új vadon élő állomány létrehozására, ezért a faj veszélyeztetettségi besorolása is javult.
Az ősz beköszöntével általában lassan véget ér az öntözési szezon, idén azonban más a helyzet. Olyan mértékű vízhiány okoz problémát a talajban, hogy egyes erdős részeken már július végén megkezdődött a lombhullás, ami nem természetes.
Rácz Zsuzsa kezdeményezésére tizennégy női lap szerkesztősége fogott össze, hogy felhangosítja az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának fontosságát. Tesszük ezt azért, mert a jelenlegi jogszabályok valójában nem alkalmasak maradéktalanul a nők és a gyermekek védelmére, a 38 ország által már elfogadott egyezmény azonban igen.
Háromféle üzemanyaggal működő óriáshajók állhatnak szolgálatba 2030-ban: etanollal, metanollal és hagyományos nehéz fűtőolajjal is szállíthatnak vasércet. Az etanol használata a hajózási vállalat becslése szerint akár 90 százalékkal csökkentheti az üzemanyag teljes életciklusára számított szén-dioxid-kibocsátást.
Fekete, kézzel díszített számlappal és kontrasztos színkombinációval bővül a Daniel Roth Extra Plat kollekciója. 2023-as feltámasztása óta a niché órás réteg egyik kedvelt márkájává vált a Daniel Roth. Az LVMH
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a k
Szeretteink elvesztésére nehéz felkészülni, arra pedig még ritkábban gondolunk, mi történik a digitális életükkel, ha egyszer már nem lesznek velünk. A gyász idején így azzal is szembesülhetünk, hogy a közös emlékekhez nem férünk hozzá, miközben az elhunyt online jelenléte tovább él. A mesterséges intelligencia már arra is lehetőséget kínál, hogy a
Egyre nagyobb a baj az alapellátásban: több mint ezer háziorvosi praxis áll üresen, ami nagyjából 1,4 millió embert érint. Az orvosok hiánya már Budapesten is tartós gondot okoz.
Van olyan vasárnap délután, amikor az ember csak egy kis nosztalgiára vágyik, valami otthonosra, melegre, édesre. Nálunk ez egyértelműen a szilvalekváros derelye. A legkisebb fiam egyszerűen rajong érte: már messziről érzi az illatát, amikor pirul a morzsa a serpenyőben, és alig várja, hogy meghempergessük benne a forró derelyéket. Szilvalekváros d
Az áztató esőt hozó csapadékzóna vasárnap egyre inkább kelet felé húzódik, mögötte pedig a Dunántúlon már megkezdődik a felhőzet lassú felszakadozása. Hétfőtől azonban ismét jelentős fordulatot vesz az időjárás.
Nem minden növény viseli jól az őszi ültetést: a fagyzugos idő, a lehűlő talaj és a rövidülő nappalok különösen a melegkedvelő fajoknak okozhatnak gondot. Szakértők szerint vannak olyan hagymások, hidegre érzékeny cserjék és alacsony évelők, amelyeknél érdemes inkább tavaszra időzíteni a kiültetést.
A reggeli kávé és az olvasás kombinációja nemcsak kellemes szokás, hanem tudományosan is alátámasztott módja annak, hogyan javítsuk a koncentrációs képességünket és a mentális éberségünket a nap folyamán. A kávé koffeintartalma serkenti az agyat, míg az olvasás strukturált figyelmet igényel, így együtt hatékonyan készítik fel az elmét a napi kihívá
Katonákat használt fel az előző kormány arra, hogy hónapokon át hosszú jelentéseket készítsenek róla akkor, amikor már nem volt állományban, hanem civilben politikus lett – írta a Facebook-oldalán Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter, aki közölte: a hadsereget nem lehet pártpolitikai célokra használni, majd felvetette a felelősség kérdését i
Eleged van abból, hogy mire végre berendezel egy helyiséget, máris egy új lakberendezési trend tarolja le az internetet? Egy friss módszer szerint nem az a cél, hogy mindenből egy kicsit beletegyünk az otthonunkba, hanem hogy három egyszerű szempont alapján hozzunk döntéseket.
A 19. század egyik meghatározó uralkodója gyerekként még arról sem dönthetett szabadon, kivel találkozik vagy mikor maradhat egyedül. Életét szigorú szabályok határozták meg, amelyek célja az volt, hogy minél tovább függjön az anyjától és annak legfontosabb bizalmasától. A felügyelet olyan szoros volt, hogy saját hálószobája sem lehetett.
Kft. egy plázában bérel egy ingatlant 5 évre. A szerződésben szerepel, hogy a felújítást és a kialakítást saját költségére csinálja a bérlő, semmilyen visszatérítést nem kap. Meg is történt a bruttó 7 millió forintos beruházás/felújítás. Hogyan kell ezt könyvelni? Bérelt ingatlanon végzett beruházásként 161-en? A számviteli törvény szerinti 5 éves,
Leginkább a nyári csúcsidőszakban jachtok ezrei szennyezik az Adriát, ám úgy tűnik, hogy kifejlesztettek erre egy vízen úszó megoldást. Horvátország szigetei és kristálytiszta tengere turisták százezreit vonzzák, csakhogy az Adria egyre nehezebben viseli a terhelést, mivel a több ezer jacht hatalmas mennyiségű szennyvizet és hulladékot termel. Egy