A sértettek jogi képviselője szerint a nyomozás felettes szervhez kerülése akár a volt miniszterelnök meggyanúsítását is jelentheti. Dr. Horváth Lóránt úgy látja, a közvetlen felügyelet mögött a tényleges feltárás szándéka állhat.
Október 1-jei hatállyal szüntették meg a korábban csak felmentett helyettes államtitkár jogviszonyát. A Miniszterelnökség szerint jogviszonyára érdemtelen, Havasi szerint többhavi illetményt tartanak vissza tőle.
Katalin hercegné ékszergyűjteménye mesés darabokat rejt, ám az egyik legértékesebb kincse nem az ára, hanem a hozzá fűződő személyes történet miatt különleges.
Az állami energetikai óriás három egymást követő napon szerződött le a produkciókra közvetlenül a szavazás előtt. A pénzből arénakoncertre, turnéra és a filmzenére is jutott.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a Media1 kérdésére elárulta, mikor tartja első ülését az új összetételű Médiatanács, amelyre már közel 60 eldöntendő ügy vár. A válasz azért is figyelemre méltó, mert a médiahatóság több mint három évnyi, újságírói megkereséseinket övező hallgatás után idén ősszel ismét elkezdett érdemben válaszolni lapunknak.
Colm Tóibín új regénye, tízezer ingyenes Tolnai-kötet és a neurodiverzitásról szóló gyerekkönyv is fontos szerepet kap a Libri idei könyvfesztiváli programjában.
A magyar válogatott és a Liverpool védőjét, valamint édesapját is felvette adatbázisába a Mirotvorec nevű ukrán oldal. Az orosz TASZSZ szerint Kerkezt provokációval és az orosz katonai művelet nyilvános támogatásával vádolják.
Vona Gábor keményen visszavágott a Heti Hetesben elhangzott megjegyzésekre: a Második Reformkor Párt elnöke videóüzenetben helyretette Majkát és Hajós Andrást, pontról pontra reagálva a róla alkotott gúnyos véleményekre.
Grúzia ellen folytatja Nemzetek Ligája-szereplését a magyar labdarúgó-válogatott. Marco Rossi együttese eddig két találkozón egy pontot szerzett Ukrajna és Észak-Írország ellen a sorozat B-divízójában. Péntek este 20.45-től ismét hazai pályán, a Puskás Arénában lép pályára a nemzeti csapat a szintén egypontos grúz együttes ellen. Az elmúlt két mérk
Két nap alatt öt kapitális harcsát - köztük három, két méternél is hosszabb példányt - fogott egy horgász a Tiszán. A hatalmas halakat a fotózást követően kivétel nélkül sértetlenül visszaengedték a folyóba - számolt be a heol.hu.
A mesterséges intelligencia következő nagy ipari áttörése akkor jöhet el, amikor már nemcsak adatokat elemez, hanem közvetlenül a gépek működésébe is beavatkozik. A Siemens erre a fizikai MI-re építené automatizálási üzletágának jövőjét, miközben a vállalat szervezetét is jelentősen átalakítja. Október 1-jétől új szervezeti modellben működik tovább
Az árak mérséklésével, szigorúbb diszkont modellel szeretne nyereségesebbé válni az Aldi, ennek része a választék csökkentése is - mondta az Aldi Magyarország országos ügyvezetője pénteken, Biatorbágyon.
Donald Trump és Hszi Csin-ping legutóbbi csúcstalálkozójának legmegdöbbentőbb utóélete az a felvetés volt, miszerint az Egyesült Államok fegyvereket adhatna el Kínának. Bár az elhangzottakat azóta amerikai részről árnyalták, maga a gondolat is súlyos geopolitikai és nemzetbiztonsági dilemmákat vet fel. A lehetséges ügylet rávilágít a csúcstechnológ
Október 1-jétől Magyar Gazdaságkutató és Tanácsadó Zrt. néven működik tovább a korábbi Századvég Konjunktúrakutató Zrt., és összeolvad a másik századvéges céggel. Április 12-e után a bevételek jelentős része eltűnt. Két év alatt 26 milliárd forintot kaptak a Miniszterelnöki Kabinetirodától.
Fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség Magyarországon, amely során elsősorban a vezetés közbeni mobiltelefon-használatra és minden olyan tevékenységre figyelnek, amely elvonhatja a sofőrök figyelmét az útról.
Az égen most olyan mozgások zajlanak, amik a pénztárcádra is hatással lehetnek: a Merkúr és a Vénusz állása miatt egyes jegyeknél október váratlan bevételt hozhat, míg máshol pont az elszaladó kiadások okoznak fejfájást.
A hétvége első napján a Mérlegben járó Hold lágy, békére törekvő energiái veszik át az irányítást. Ez a szombat nem a rohanásról vagy a teljesítménykényszerről, hanem a szépség megéléséről, a stílusos környezetről és az emberi kapcsolatok ápolásáról szól. Kiváló alkalom ez arra, hogy egy ráérős őszi brunch-csal kényeztesd a szeretteidet, finomhango
Meghosszabbította a bölcsődei igényfelmérés kitöltési határidejét az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium, a települési és fővárosi kerületi önkormányzatok október 22-ig jelezhetik helyi bölcsődefejlesztési és -korszerűsítési igényeiket – olvasható a kormany.hu oldalon megjelent közleményben.
Csunderlik Péter történész szerint a Tisza Párt vezetője a Fidesz saját emlékezetpolitikáját fordította az Orbán-kormány ellen. A CEU konferenciáján elhangzottak alapján a nemzeti jelképek visszavétele döntő csapást mért a korábbi vezetésre.
A főváros szerint a kerületek jól járnak a parkolási rendszer egységesítésével, az ám egyelőre a kerületek úgy vélik, fejük felett és költségvetésük rovására állapodott meg Karácsony a kormánnyal.
Cameron Carr mindössze néhány napja dolgozik együtt teljes értékű edzőtáborban a Los Angeles Lakers keretével. JJ Redick azonban már most lát olyan jeleket, amelyek alapján a 21 éves újonc lehetőséget kaphat az előttünk álló szezonban. A Lakers vezetőedzője szerint Carr természetesen még követ el tipikus újonchibákat, ugyanakkor gyorsan tanul, jól
Olcsóbb lett a kőolaj ama hírek nyomán, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Energiaügynökség tagállamai felszabadítják a stratégiai tartalékok egy részét. Előzőleg Donald Trump amerikai elnök gyakorolt nyomást, miközben Nagy-Britanniában jóval rosszabb a helyzet, mint máshol.
Új történelmi csúcsra emelkedett pénteken az Nvidia árfolyama, először május óta. A részvény a július végi mélyponthoz képest már közel 25 százalékot erősödött, a chipgyártó piaci értéke pedig 5,7 ezermilliárd dollár közelébe nőtt. Ezzel az Nvidia kevesebb mint 300 milliárd dollárra került attól, hogy a történelem első 6 ezermilliárd dollárt érő vá
Magyarországon is elindította szolgáltatását a Mediaboard, Európa egyik vezető médiafigyelő és -elemző vállalata. A vállalat közép-kelet-európai regionális ügyfelei körében jelentős keresletet érzékelt a magyar piac iránt, és meggyőződésük, hogy a hazai megrendelők is nyitottak a cég modern technológiai megoldásaira. A Mediaboard átfogó szolgáltatá
Horvátországban szeptemberben 4,7 százalékra gyorsult az éves infláció az augusztusi 4,2 százalékról - közölte első becslésében a horvát statisztikai hivatal pénteken. Augusztushoz képest a fogyasztói árak átlagosan 0,9 százalékkal emelkedtek. Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök szerint a kormány intézkedései nélkül az infláció mintegy 7 százalé
Az ősz hagyományosan a természetjárás időszaka. Az erdőket járva, kirándulás közben gyakorta akadhat az ember gombákra is, viszont ezek közül nem mind ehető! Vannak erősen mérgező gombák is, így csak akkor érdemes leszedni egy gombát, ha biztosan tudjuk, hogy ehető. A laikus gombagyűjtöknek ajánlott a szedett gombát gombaszakértővel bevizsgáltatni
Október 3-án és 4-én tartják a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának eddigi legfontosabb tesztjét, amelynek során a teljes terhelést modellezve, de még utasok nélkül, akár 160 kilométer/órás sebességgel közlekednek majd a vonatok Budapest és Kelebia között – derült ki Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyz
A kijevi Mirotvorec adatbázisa az orosz agresszió támogatásával vádolja a Liverpool magyar balhátvédjét. A döntés a feszült hangulatú Nemzetek Ligája-mérkőzés utáni eseményekhez kapcsolódik.
A Merlo olasz ipari vállalatcsoport, amely építőipari gépek és teleszkópos rakodók tervezésére és gyártására specializálódott, most úgy döntött, belép a könnyű-haszongépjármű szektorba az új MeVe (Merlo Vehicles) részleggel. A vállalat a napokban mutatta be az Alldo-t, egy új, teljes egészében Olaszországban fejlesztett, szabadalmaztatott és gyárto
Kósa Lajost és Bánki Eriket közösen hallgatták meg az MNB-üggyel kapcsolatban. Felelősséget egyikük sem érez, de meglepő dolgok is kiderültek a bizottsági ülésen.
Hosszú hónapok tárgyalása után csütörtökön megállapodott a kormány Budapesttel a város pénzügyi helyzetének rendezéséről. Az egyezségben sok minden nem az, aminek látszik: a 120 milliárd forintos támogatás valójában ennél sokkal kisebb hozzájárulást takar az önkormányzat működéséhez, míg a fővárostól elvárt 20 milliárdos spórolás és a költségvetési
Az elemzők 3,6 százalékos éves inflációra számítottak szeptemberre, az Eurostat előzetes adata azonban 3,8 százalékos értéket mutat. Havi összevetésben 0,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.
A Patrióták-frakció a jövő heti strasbourgi plenáris elé vinné a volt kormánypárti politikusok letartóztatását. A képviselőcsoport szerint a hatóságok szovjet stílusú eljárást folytatnak.
Nyilvánosságra került a csoportos Snapchat-beszélgetés, amelyben 57-en voltak! Növekvő felháborodás és figyelem övezi a Cornell-ügyet, New York kormányzója úgy döntött: a legfőbb ügyész vizsgálja tovább a csoportosnemierőszak-vádakat.
Mona Fandey az 1980-as években még malajziai énekesnőként próbált befutni, néhány évvel később azonban már hagyományos gyógyítóként kínálta szolgáltatásait. Élete 1993-ban vett végzetes fordulatot, amikor férjével és segítőjükkel együtt meggyilkoltak egy politikust, majd feldarabolták és elrejtették a holttestét. Hogyan jutott el idáig az egykori é