A Web3 és a fitnesz határterületén mozgó kiterjedt lakossági ökoszisztémák egyike, a Sweat Economy drámai bejelentéssel rázta meg a kriptovaluta-piacot. A projekt mögött álló The Sweat Foundation hivatalos közleményében tudatta, hogy a Sweat Wallet applikáció, valamint a SWEAT token jelenlegi formájában 2026. december 30-ával megszűnik. Az átállást
Németországban jó körtetermés várható az idén is. A termelők a tízéves átlagnál kedvezőbb eredményt várnak, bár a tavalyi kiugrót nem sikerül megismételni.
Március végéig rendezni kell az egységes budapesti parkolási rendszer kialakításához szükséges jogi hátteret, amihez törvénymódosításra is szükség lesz. A tervek szerint a parkolás üzemeltetése és a díjak beszedése a kerületektől a Fővárosi Önkormányzathoz kerül, a bevételeket pedig kizárólag a rendszer működtetésére és a budapesti utak fenntartásá
A nyári aszály, a paksi atomerőmű leállása és az iráni háború ellenére a magyar gazdaság három és fél év után lendületet vehet az idén - vélik legfrissebb negyedéves elemzésükben az OTP Bank szakértői. Az elemzők szerint a kormány euróbevezetési tervei mellett nem kell jelentősebb forintgyengüléstől tartani, de az erősödés irányába is limitált a ma
Néhány napig most elképesztően kedvező áron lehet majd lecsapni az új 408-asra, de egyébként is komoly kedvezménnyel indul a ráncfelvarrott kivitel forgalmazása. Íme a részletek!
Szeptember végén lezárult a magyar közmédia jövőjéről indított szakmai párbeszéd – közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Hürkecz Zoltán elmondta: a ráfutásos baleset az M5-ös autópálya 71-es kilométerénél történt, nem messze a korábbi karambol helyszínétől. A sztráda 62-es kilométerénél még délelőtt ugyancsak egy kamion és egy kisteherautó ütközött, aminek következtében az egyik autó sofőrje szintén belehalt sérüléseibe. Fotó: Lajosmizsei Tűzoltóság Délelőtt egy kami
A spanyol parlament alsóháza nem hagyta jóvá pénteki ülésén azt a két rendeletet, amelyeket a lakhatási problémák megoldására fogadott el a kormány a hét elején.
Létezik egy életfázis, ami hormonális átrendeződéssel, az identitás teljes gyökeres átalakulásával és az önmagunkhoz fűződő viszony újrafogalmazásával jár. Mindenki ismeri, felkészítjük rá a fiatalokat, és türelemmel fordulunk feléjük, amikor benne vannak. Ez a serdülőkor, azaz az adoleszcencia. Van azonban egy ezzel teljesen egyenértékű, mélyrehat
A füge őszi gondozása nem csupán a visszavágásból áll. Ahhoz, hogy a növény sikeresen átteleljen és jövőre is bőséges termést hozzon, a legfontosabb teendők közé a bokor állapotfelmérése, az óvatos, tisztító jellegű metszés, az éretlen termések átválogatása, valamint a fiatal tövek szakszerű ültetése és fagyvédelme tartozik - számolt be a Pénzcentr
Zuglóban a térfigyelőkamerák és az iskolai prevenciós program, Ferencvárosban akár egy szociális bérház vagy utak felújítása, Terézvárosban pedig közterület-fejlesztések és a fővárosi utak takarítása is nehezebbé válhat a polgármesterek szerint, miután a kormány és a főváros megállapodása alapján a parkolás a bevételekkel együtt a Fővárosi Önkormán
Bekerült a világ 250 legjobb egyeteme közé került a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education 2027-es rangsorában. Az előrelépés hátteréről Hermann Péter, az egyetem oktatási rektorhelyettese beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
Egy hosszú kapcsolatban sokszor nem a szeretet tűnik el, hanem a kettesben töltött idő, és végül ez vezethet elhidegüléshez. Munka, gyerekek, háztartás, ügyintézés és a végtelen teendőlista mellett észrevétlenül telhetnek el úgy hetek, hogy bár nap mint nap együtt vagyunk, a valódi kapcsolódásra alig jut időnk. A 2-2-2 szabály éppen ezt próbálja me
A kormányfő a letartóztatott KDNP-s képviselő korábbi körzetében tartott fórumot az országjárás keretében. Beszédében felidézte a Tisza Párt helyi választási győzelmét, és a térség vitatott milliárdos beruházásait bírálta.
Tarr Zoltán minisztériuma ki is adott egy összefoglalót a párbeszédről, de jelezték, hogy az összegzés szándékosan nem oldja fel a párbeszédben megfogalmazott eltérő véleményeket.
Sokan csak akkor jönnek rá, hogy nemcsak egy személyt, hanem egy teljes életvitelt is választanak, amikor már benne vannak egy olyan életvitelben, amiben nem boldogok.
Súlyos válságba került a hazai háziorvosi rendszer, a betöltetlen körzetek és a túlterhelt orvosok számának drasztikus növekedése miatt a kormány 2027-re egy átfogó stabilizációs intézkedéscsomagot vezet be. A tervek között szerepel a finanszírozás átalakítása, a háziorvosi hatáskörök bővítése, valamint a jelenlegi ügyeleti rendszer felülvizsgálata
A középiskolai oktatás feltételeinek javításáért zajlik a zavargásokkal teli tüntetés országszerte, füstbombákkal, összecsapásokkal, a közelgő elnökválasztás árnyékában.
A halradar egyre népszerűbb eszköz a horgászok körében, de hazánkban nem mindenhol szabad használni. Megmutatjuk, hogyan ellenőrizd az aktuális szabályozást, hogy elkerüld a bírságot és felelősen horgászhass.
Öt hónapos teljes visszavonulás után ma este 21:50-kor tér vissza a tévéképernyőre Ceglédi Zoltán: már a Médiapiac előzeteséből kiderül, egyetlen kényes témát sem kerül ki.
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy szinte biztos, az Orbán-kormány által 2022 szeptemberében gyakorlatilag kinyírt adózási formát, a katát (azaz a kisadózó vállalkozások tételes adóját) visszahozza a Magyar-kabinet. Kérdés, hányan díjazzák azt, hogy ugyan a mostani terhek jóval nagyobbak lesznek, cserébe a jövőbeli megélhetés is biztosabbá válhat. E
Az impresszumban ugyan szerepel, hogy ez nem a hivatalos honlap, de mivel olyan egyelőre nem létezik, a Google is az első találatok között hozza. Elértük a hivatal vezetőjét és az üzemeltetőt is.
Lezárult az MVM földgázfelhasználókat kiszolgáló informatikai rendszerének frissítése, így ismét teljes körű a földgázügyintézés - közölte az MVM pénteken az MTI-vel.
Európában súlyos burgonyahiány alakult ki a nyári hőhullámok miatt, mivel a szélsőséges időjárás mintegy 3,1 millió tonna termést pusztított el. Az iparági elemzők szerint a fogyasztók hamarosan kisebb és drágább sült krumplival számolhatnak - számolt be a Financial Times.
Szélsőséges hőhullámok, tartós szárazság és rekordközeli tengervíz-hőmérsékletek jellemezték az idei nyarat. A Kopernikusz adatai szerint a kontinens több mint felén az egészségre is veszélyes hőstressz alakult ki.
"A metrón gyakran elképzelem, hogy egy angyal a vállamra hajtja a fejét, és hallja a gondolataimat." Kurucz Adrienn az őrangyalok emléknapja kapcsán arról ír, miért vágyhatunk hívőként és hitetlenként is arra, hogy valaki vigyázzon ránk – és azokra, akiket szeretünk.
Nem gyakori, nem is mindenkinek van ilyen tiszta formában a kezén, ezért ha megtalálod, érdemes megállni egy percre, és jobban megnézni, pontosan hol is helyezkedik el.
Harminc évvel Dayton után Bosznia-Hercegovina ismét választ. A bosnyákok, szerbek és horvátok politikusai megint elmagyarázták saját választóiknak, kitől kell tartaniuk, miközben Moszkva is felbukkant a kampányban. A rendszer közben korszerűsödött: bevezették a biometrikus azonosítást, valamint a szkennereket és az elektronikus eredménytovábbítást.
Alig egy hónappal a kinevezésük után hárman is lemondtak a Semmelweis Egyetemet fenntartó alapítvány öttagú kuratóriumából – vette észre a Telex. A megüresedett helyekre az illetékes minisztérium már ki is írta a pályázatot, ám ezúttal az egyetemi szenátus bevonása nélkül, közvetlenül választják ki az új tagokat.
A KWS Magyaroszág Kft. és a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. szántóföldi bemutatóján a mezőgazdaságot sújtó tényezők, a kockázatkezelés és a nemesítési programok mellett a cukorrépa, a cirok és a kukorica hazai kilátásai is terítékre kerültek.
A miniszterelnök a letartóztatásban lévő korábbi KDNP-s miniszterről, Seszták Miklósról, a térség korábbi megfélemlítéséről, a helyi beruházásokról és a kormány eddigi vagyonvisszaszerzési intézkedéseiről is beszélt országjárásának szabolcsi állomásán.
A mellrák a nők egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése, évente több ezer nőnél diagnosztizálják. Bár a betegségről rengeteg információ áll rendelkezésre, mégis sok nő nem tud a mellrák minden tünetéről, illetve nem végez rendszeres önvizsgálatot, nem jár szűrésekre, pedig ez életet menthet. Miután október a mellrák elleni küzdelem hónapja, így