10 éves lett a Škoda Kodiaq, a márka pedig ezt egy új felszereltségi szinttel és egy, a korábbinál erősebb konnektoros hibrid hajtáslánc bevezetésével ünnepli. Mutatjuk, mit érdemes tudni az újdonságokról!
A közép-kelet-európai bankok, köztük a magyar pénzintézetek már több területen is széles körben alkalmazzák a mesterséges intelligenciát, például az ügyfélkapcsolatokban és a termékfejlesztésben. A következő lépés az lehet, hogy a technológia a működési hatékonyság javítása mellett olyan kulcsfontosságú banki folyamatokban is nagyobb szerepet kapjo
Az AI robbanásszerű terjedésének eddigi nagy nyertesei most komoly bajba kerülhetnek: a neofelhőcégek részvényeit adósságfinanszírozási félelmek sújtják. Friss előrejelzés szerint a szektor vállalatainak 80 százaléka 2030-ig megszűnhet vagy felvásárlás áldozatává válhat. Eközben Elon Musk is tömeges bukásra figyelmeztetett.
Az Európai Parlament és a Tanács ír elnöksége ideiglenes megállapodásra jutott az (Eu) 2018/848 rendelet célzott módosításáról. A felülvizsgálat célja az ökológiai termékek előállítására, címkézésére, tanúsítására és kereskedelmére vonatkozó szabályok pontosítása, az adminisztratív terhek csökkentése és az uniós ökológiai ágazat versenyképességének
Jelentős változások indultak el a fokhagyma világpiacán. A kínai termés harmada kiesett, miközben több országban az időjárás is visszavetette a termelést. A szűkülő kínálat a vásárlók pénztárcáján is éreztetheti hatását.
A téli szezon az az időszak, amikor végre összeállíthatsz izgalmas szetteket anélkül, hogy soknak éreznéd a rétegeket. IIyenkor bátran kísérletezhetsz olyan kombinációkkal, amelyeket korábban nem viseltél, és olyan váratlan párosításokat alakíthatsz ki, amelyek minden megjelenést frissebbé varázsolnak. A C&A új téli kollekciójának puha kötött d
A korlátolt felelősségű társaság a tagjairól köteles nyilvántartást vezetni. A tagjegyzék nem csak felesleges adminisztratív kötelezettséget jelent. Tartalmának érdemi jelentősége lehet. Mit tartalmaz a kft. tagjegyzéke? Milyen jelentősége van a tagjegyzék tartalmának? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
Magyarország legkorábban 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez a Fitch Ratings legfrissebb elemzése szerint, feltéve, hogy sikerül tartósan leszorítani a költségvetési hiányt, és az ország 2029-ben belép az ERM-II árfolyam-mechanizmusba - írta a Portfolio.
A GKI új felméréséből meglepő különbség rajzolódik ki: az egymilliárd forint feletti vagyonok megadóztatását nagyobb arányban támogatják a magasabb jövedelmű háztartásokban élők, mint a legkevesebb pénzből gazdálkodók. Míg a havi 300 ezer forint alatti háztartási jövedelműek 79 százaléka támogatja a vagyonadót, az 500 ezer és egymillió forint közöt
Befejeződött az M49-es gyorsforgalmi út 28 kilométeres, M3-as autópálya és Ökörítófülpös közötti szakasza. A kétszer két sávos autóutat kedden 14 órától nyitották meg a forgalom előtt – közölte a közlekedési és beruházási miniszter a helyszíni sajtótájékoztatón.
Hankóné Hrágyel Zsuzsanna azt nyilatkozta, nem neheztel a volt kormányfőre azért, mert külföldön volt, amikor Hankó Balázst elvitték a Parlamentből. Szerinte a Fidesz-frakció tagjai végig velük voltak, és biztos benne, hogy a volt kollégák is mind a férje mellett állnak.
Az Aldi Magyarország minden esetben arra törekszik, hogy fogyasztói kommunikációját a jogszabályi előírásoknak megfelelően folytassa, ezen túlmenően figyelemmel legyen a szakmai szervezetek ajánlásaira is, és átlátható, hiteles módon tájékoztassa vásárlóit. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az ALDI-nak a Nők Lapja Food Awards 2024. pályázaton a Legj
A 40. életév betöltése előtt kialakított étkezési szokások hosszú távon támogathatják az egészségedet. Nem kell hozzá különleges étrend, goji bogyó, matcha vagy bonyolult szabályrendszer, ugyanis már öt hétköznapi változtatás is rengeteget nyom a latba.
Elkészült az M49-es gyorsforgalmi út első, az M3-as autópályától Ökörítófülpösig tartó 28 kilométeres szakasza, a kétszer két sávos gyorsforgalmit kedd délután két órától használhatják a közlekedők - jelentette be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón a közlekedési és beruházási miniszter.
Egy több mint 11 kilogrammos kecsegét fogott ki egy horgász a Duna zebegényi szakaszán. A 103 centiméteres példányt a mérés és a dokumentálás után visszaengedték a folyóba - írta meg az Infostart.
Nyolc polgármester írt alá egy nyilatkozatot, ami szerint a főpolgármester túl nagy árat fizet azért, hogy "előkészítetlenül improvizált, átgondolatlan ötletek miatt" felforduljon a város élete.
A klasszikus osztrák marhahúslevesbe a hagyma félbevágva, héjastul kerül, a vágott felét előtte zsiradék nélkül sötétre pirítják. Leírjuk a menetét, azt, hogy miért ad ettől színt, és mit szoktak elrontani.
Nem mindegy, hogyan kerül a tányérodra a burgonya: a főzés után lehűtött krumpliban rezisztens keményítő képződhet, amely lassabban emésztődik, így a vércukorszintre is másként hathat, mint a frissen főtt változat.
A megrendelés biztosnak látszik, a kialkudott díj nyereséget ígér, csakhogy a helyzet változhat. A fuvar teljesítéséig nőhet az üzemanyag ára, az útdíj; kedvezőtlenül alakulhat a devizaárfolyam, és ha mindezt előre nem veszik számításba, könnyen elúszhat a fuvarozó haszna. Szerződéskötéskor ezért azt is érdemes végiggondolni: mi marad a vállalt díj
A sertéstartók számára leginkább gondot jelentő betegséget okozó vírus egy szenzorral már a levegőben is kimutatható lesz. Ezzel megelőzhetőek lesznek a nagy járványok.
Technológiai partnerségre lépett a Schaeffler és a német Wandelbots, hogy felgyorsítsák a mesterséges intelligenciára épülő robotikai megoldások bevezetését. Az együttműködés célja, hogy a különböző gyárakban fejlesztett automatizálási alkalmazásokat világszerte újra felhasználhassák, akár 40 százalékkal csökkentve azok életciklus-költségeit. A Sch
Ingyenes, négynapos finnországi utazásra jelentkezhetnek olyan egyedülállók, akik szívesen megismernék az ország gasztronómiáját, és közben új emberekkel is találkoznának. A Visit Finland összesen 16 külföldi résztvevőt választ ki egy februári programra, amelynek része egy gyertyafényes, csoportos vakrandi is. A szervezők minden utazási és szállásk
"Nagy roham már nem lesz, ami az árfelhajtó hatást is kizárja. A lakáspiac 2027-re nyugodt tempóban fordulhat rá. Az ingatlanok áremelkedése jövőre tovább lassulhat, a vevők alkupozíciója még jobban növekedhet, 2027-ben így egyértelműen a lakásvásárlók kerülhetnek nyeregbe" – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) laboratóriuma összehasonlító vizsgálatot végzett folyékony mosószerek és mosóporok tekintetében. Az ellenőrzés kiterjedt a hatóanyag-tartalomra, a címkéken feltüntetett információk megfelelőségére, valamint a csomagolások zártságára is. A vizsgált készítmények közel felénél tártak fel különb
Az Apple elismerte, hogy az összehajtható iPhone Duo belső kijelzője bizonyos esetekben váratlanul tönkremegy. Bár a probléma a hivatalos tájékoztatás szerint a készülékeknek csak egy elenyésző részét érinti, a cég teljes körű cserét biztosít a pórul járt felhasználóknak.
A Most Wantedhez képest emelték a tétet az RTL új menekülős realityjében: a hajsza immár egész Európában zajlik. A visszavágó – Kapj el, ha tudsz című műsor azt is megmutatja, hogy celebjeink mennyire elszakadtak már a való élettől.