2026. október 27. kedd

okt. 27
16:39
A Suzuki bemutatta első elektromos kei autóját (Autószektor)
Az újdonság a tavaly bemutatott Vision e-Sky tanulmányautó szériagyártású változata, és különösen kedvező árának köszönhetően már a bemutatásakor nagy figyelmet keltett. A japán piacon a modell alapváltozatának ára az állami támogatások levonása után mindössze 1,552 millió jen, ami hozzávetőleg 3,2 millió forintnak felel meg. A forgalmazás november
okt. 27
16:45
Nem csak a leopárdminta hódít: ez a 6 állatminta lesz az ősz legnagyobb kedvence (Joy)
A leopárdminta továbbra is megkerülhetetlen, de 2026 őszén olyan új kedvencek érkeztek mellé.
okt. 27
16:45
Szelfiznél Drakula koporsójában? Zombik lepték el a budapesti Madame Tussauds viaszfiguráit (SzMo)
Élőhalottak és szellemek költöztek a Dorottya utcai panoptikum történelmi helyszíneire az ünnepi időszakban. A látogatók a különleges díszletek mellett Nicolas Cage új viaszfiguráját is megtekinthetik.
okt. 27
16:45
Vitézy Dávid: Elkészült az M49-es autóút első szakasza (Magyar Hírlap)
Kedd délutántól használható az M3-as sztrádát Ökörítófülpössel összekötő 28 kilométeres, kétszer két sávos gyorsforgalmi út.
okt. 27
16:45
A MiCA miatt újabb tokenek tűnnek el az európai kriptotőzsdéről (BitcoinBázis)
A Coinbase európai ügyfeleinek október 30-ig kell rendelkezniük a MiCA-szabályoknak nem megfelelő stabilcoinjaikról, különben a tőzsde automatikusan átválthatja a megmaradt egyenlegeket. Az érintett tokenek között ott van a Tether USDT-je, a PayPal USD-je, a PAX, valamint a Donald Trump családjához köthető World Liberty Financial USD1-e is. A hátté
okt. 27
16:45
Az év egyik legmegrendítőbb regényével folytatódik a Telex Olvasóklub (Telex)
A Karakter Minifesztiválon Ughy Szabinával és veletek beszéljük ki az Egy kis életet. Várunk november 7-én a Trafóban!
okt. 27
16:45
"Kreált egy másik személyiséget, hogy az ágyába csábítson" – Férfiak durva hazugságai a szex érdekében (Bien)
A mondás szerint szerelemben és háborúban mindent szabad, a pasik pedig élnek is ezzel... Olvasóink megosztották velünk azokat az elképesztő történeteket, amikor férfiak arcátlanul hazudtak, csak hogy megkapják, amit akarnak.
okt. 27
16:45
Óriási tévedés: nem sokan tudják, milyen jelölés van az élelmiszerek csomagolásán (Agrárszektor)
Több mint 20 éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz, és ezzel együtt a földrajzi árujelzők uniós oltalmának jogilag szabályozott rendszeréhez, de még mindig nem egyértelmű, hogy mit jelentenek a földrajzi árujelzők az agráriumban. Nemcsak a laikusok, hanem sajnos még a szakmabeliek is gyakran védjegyként hivatkoznak rájuk. Noha mindkettő iparjogvédel
okt. 27
16:51
Új névvel és új vezetőséggel folytatja a Grayling (Kreatív Online)
A Grayling Group bejelentette új vezetői testületét, amely 2026. november 2-től irányítja a nemzetközi kommunikációs csoportot. A vezetőség megújulása egyben névváltást is jelöl, a csoport eddig az Accordience Group nevet viselte, amely november 2-től Grayling Group névre változik, így folytatja működését.
okt. 27
16:51
Kávé és liszt is készülhet belőle: újra felfedezhetjük az erdők elfeledett kincsét (Agroinform)
Kevesen gondolnák, hogy a tölgyfamakkból akár koffeinmentes, kávészerű ital vagy különleges ízű liszt is készíthető. A régen szükségélelmiszerként használt termés ma ismét érdekes alapanyag lehet, de csak megfelelő feldolgozás után.
okt. 27
16:51
Utoléréses baleset az M1-esen, Hegyeshalom felé nagy a torlódás (Autószektor)
.
okt. 27
16:51
Azért szedett fel 11 fekvőrendőrt egy újpesti férfi, hogy újra a barátaival autózhasson az útszakaszon (Telex)
Korábban rendszeresen jártak oda autóval a barátaival, de a forgalomlassítók kihelyezése óta megritkultak ezek az összejövetelek.
okt. 27
16:51
Könnyített lakáshitel fiataloknak, újraéled a lakástakarék – bemutatták a Wekerle Programot (Kontroll.hu)
A Tisza-kormány elindítja a Wekerle Programot, amelynek az a célja, hogy megfizethető bérlakások és kollégiumok épüljenek. Fontos cél, hogy igazságosabb legyen a lakásvásárlás támogatása, ezért visszaállítják a lakástakarék állami támogatását, és országos energetikai felújítási program is indul.
okt. 27
16:57
Hitelminősítő: ekkor lehet magyar euró (Infostart)
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő szerint Magyarország még ebben az évtizedben beléphet az euróövezeti tagság előtt kötelező ERM II. átváltási mechanizmusba, és a következő évtized elején bevezetheti az eurót, de ehhez addig jelentős költségvetési konszolidációt kell végrehajtania.
okt. 27
16:57
"Hirtelen magamra maradtam" – 15 éves korától egyedül boldogult Czutor Zoltán (Blikk)
Czutor Zoltán 15 éves volt, amikor a szülei válása után a nagymamájához került, ahol nagyjából másfél hónapig bírta. A saját lábára állt, a gimnázium utolsó két évében már egyedül próbált boldogulni.
okt. 27
16:57
Többféle segítséget is kapnak a babaváró hitelesek – bejelentették a részleteket (Infostart)
Nem büntetik azokat a babaváró hiteleseket, akiknél a határidőre nem teljesült a gyermekvállalási feltétel – jelentette be a pénzügyminiszter a 2027-es költségvetésről tartott sajtótájékoztatón, megjegyezve, hogy nem akarják büntetni ezeket a hiteleseket.
okt. 27
16:57
Mégsem találkozik Orbán Anitával Marco Rubio? (Infostart)
Már nem szerepel az amerikai külügyminisztérium hivatalos keddi programjában az Orbán Anita és Marco Rubio közötti találkozó. Az amerikai külügyminiszter Donald Trumppal tart Texasba, helyettese pedig a tongai miniszterelnökkel tárgyal.
okt. 27
16:57
Zuhanórepülésben a Boeing árfolyama (Portfolio)
A Boeing csak 2027 második felében tervezi érdemben felgyorsítani legnépszerűbb géptípusa, a 737 Max gyártását, mert a szárnyak gyártása a vártnál lassabban halad. A vállalat jelenleg havonta mintegy 47 gépet gyárt, a cél pedig a havi 52 darab; a bejelentés hatására a részvényárfolyam 9,6 százalékot esett.
okt. 27
16:57
A hét második felére halasztották Orbán Anita és Marco Rubio találkozóját (Magyar Hírlap)
Orbán Anita hétfőn jelentette be, hogy kedden Washingtonban találkozik az Egyesült Államok külügyminiszterével.
okt. 27
16:57
Bóka János: A jövőben kedvezőtlenebb feltételekkel lehet lakáshoz jutni (Demokrata)
Bóka János reagált a miniszterelnök és a pénzügyminiszter bejelentéseire.
okt. 27
16:57
Azért szedett fel 11 fekvőrendőrt egy újpesti férfi, hogy újra a barátaival autózhasson az útszakaszon (Telex)
Korábban rendszeresen jártak oda autóval a barátaival, de a forgalomlassítók kihelyezése óta megritkultak ezek az összejövetelek.
okt. 27
16:57
Újabb vizsgálóbizottság jöhet, a felzárkóztatási pénzek felhasználása után kutakodna (Telex)
A bizottság létrehozását a Tisza kezdeményezte, az élére Gyöngyösi Istvánt jelölték.
okt. 27
16:59
Az AI már megnyerte a sakkjátszmát – de mit hoz majd a gazdaságban? (Infostart)
Bár a világ legjobb sakkozója ma már esélytelen egy csúcsteljesítményű számítógéppel szemben, a sakk népszerűsége mégis hatalmasat nőtt az elmúlt évtizedekben. Egyes játékosok az új digitális világ sztárjai lettek, miközben a hagyományos szakértelem egy része elveszítette korábbi piaci értékét. Pontosan ugyanez a kettősség várható a teljes munkaerő
okt. 27
16:59
Vitézy Dávid: kész az M49-es autóút első szakasza, idén még ingyen használható (Infostart)
A közlekedési és beruházási miniszter a helyszínen számolt be a huszonnyolc kilométeres szakasz elkészültéről. Az útberuházás a magyar-román határ felé vezető 49-es főút forgalmát váltja ki, hetven százalékkal csökkentve Mátészalka és a környező települések tranzitforgalmát.
okt. 27
16:59
Izraeli választások – Ötvenhárom éve a legmagasabb részvételi adatokat mérték délig (Infostart)
Ötvenhárom éve a legmagasabb, 31,5 százalékos részvételt mérték az izraeli parlamenti választásokon délig – jelentette a központi választási bizottság kedden.
okt. 27
17:01
Megrongált vezeték miatt leállt a távfűtés Pakson (Infostart)
Megrongált vezeték miatt leállt a távhőszolgáltatás Pakson, a város 2900 fogyasztási helyén nincs fűtés és melegvíz – közölte a szolgáltató Duna Center Therm Kft. ügyvezetője kedden az MTI-vel.
okt. 27
17:01
Vlagyimir Putyin: ez kell ahhoz, hogy béke legyen Ukrajnában (Infostart)
Az orosz elnök egy jottányit sem hajlandó engedni a feltételekből – lényegében ezt üzente a tárgyalásokon résztvevő feleknek.
okt. 27
17:03
Kinevezte a Szerencsejáték Zrt. új vezérigazgatóját Kármán András (Infostart)
Sólyom Zoltán veszi át a Szerencsejáték Zrt. vezetését keddi hatállyal – jelentette be Kármán András pénzügyminiszter Facebook-oldalán.
okt. 27
17:03
Rózsa András zuglói polgármester: Budapesten ugyanazt a tortát szeletelgetjük másképpen, de a torta méretét kellene növelni (Infostart)
Rózsa András zuglói polgármester szerint az a baj a Karácsony Gergellyel való egyeztetések során, hogy nem a források bővüléséről, hanem ugyanannak a pénznek az újraelosztásáról beszélgetnek, és ha ez így marad, a kerületek és a főváros 2027-ben nem lesznek jobb helyzetben, mint 2026-ban. A kormány részéről pedig nem csak a forrásbővítést, hanem a
okt. 27
17:03
Erre a hírre vár a világ (Infostart)
Második napja csökken az olajár.
okt. 27
17:03
Gyenge rendelési háttérrel várja az építőipar a Wekerle+ indulását (Portfolio)
A kormány kedden bejelentett új lakáspiaci csomagjának részletei szerint a program egyszerre célozza az új lakások vásárlását és építését, a használt ingatlanok piacát, a lakástakarék-megtakarításokat és az energetikai felújításokat. Bár a legfrissebb makroadatok látványos építőipari bővülést mutatnak, a termelés és a megrendelések belső szerkezete
okt. 27
17:03
Egyelőre nincs meg Flávio Bolsonaro (444.hu)
Hétfőn bevonták az úti okmányait. A Bloomberg is megjegyzi, hogy Bolsonarót másnap reggel óta nem tudják elérni az ismerősei.
okt. 27
17:03
Kármán András: A Szerencsejáték Zrt. a Ner kifizetőhelyévé vált - Megvan, ki veszi át a vezetését (SzMo)
A pénzügyminiszter az új vezérigazgató kinevezése kapcsán számolt be a szerencsejáték-szervező korábbi gyakorlatáról. A tárcavezető szerint indoklás nélkül osztottak pénzt a Fideszhez közel álló cégeknek.
okt. 27
17:03
Az M49-es autóút átadása a Fidesz-kormány eredménye (Demokrata)
Orbán Viktor titkárságának közleményében azt írták: örülnek annak, ha a kormány folytatja az előző kabinet által elkezdett fejlesztéseket.
okt. 27
17:05
Gondosóra: hatalmas változás jön (Infostart)
A Gondosóra 2027. január 1-jétől jelentősen alacsonyabb költséggel, állami szereplők közreműködésével működik tovább – jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
okt. 27
17:05
Történelmi rekord a választási részvétel Izraelben (Infostart)
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – közölte a központi választási bizottság.
okt. 27
17:09
Tovább emelték a betéti kamatokat a bankok, többszörösen verik az inflációt (Piac és Profit)
Miközben az MNB az idén már négyszer is vágott az alapkamatból, a bankok a legújabb ajánlataikban nemhogy csökkentenék, hanem még növelik is a lekötött betétekre kínált kamatokat – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Októberben több pénzintézet emelt, a héten kettő is. Eközben csúcsokat döntve csaknem 13 200 milliárd forintot tesz ki az az öss
okt. 27
17:09
Pontosított Magyar Péter: még négy napig lehet Otthon Startra lakást vásárolni (Portfolio)
Október 31-éig tudnak adásvételi szerződést kötni, és november 15-éig tudják a hitelkérelmüket a bankhoz benyújtani azok, akik még az utolsó pillanatban igénybe vennék az Otthon Start Programot - derült ki a miniszterelnök legfrissebb Facebook-bejegyzéséből, amelyet az Otthon Start és a Wekerle+ Hitelprogram időbeni váltásáról tett keddi bejelentés
okt. 27
17:09
10 európai síterep, ahol nem kell tartani a hóhiánytól (Drive)
Síeléskor a megfelelő hóviszonyok legalább annyit számítanak, mint a pályák minősége és hossza. Egy friss elemzésben több mint száz népszerű síterepet vizsgáltak meg, hogy kiderüljön, Európában hol a legmegbízhatóbbak a körülmények. Az első három helyen egy-egy olasz, osztrák és francia síterep végzett.
okt. 27
17:09
Újabb járványkitörés történt Magyarországon: egyre nagyobb a baj (Agrárszektor)
Baromfipestis (Newcastle-betegség) vírus jelenlétét igazolta Vas megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy hízópulyka és egy brojlercsirke állományban. Mindkét telepen a megemelkedett elhullás miatt merült fel a betegség gyanúja - írta meg a Nébih.
okt. 27
17:15
Kamayko Tora kollekció: a magyar divat találkozása a japán kultúrával (Glamour)
A bátorság nem a félelem hiányát jelenti, hanem azt, hogy merünk lépni akkor is, amikor az ismeretlen vár ránk. Ezt az üzenetet önti ruhákba a Kamay Ko legújabb, 2026-27-es őszi-téli TORA kollekciója, amelynek központi motívuma a kelet-ázsiai kultúrában az erőt és a védelmet szimbolizáló tigris. A karakteres minták, a természet ihlette részletek és
okt. 27
17:15
Ruszin Szendi Romulusz egyeztetett Pierre Vandier tengernaggyal (Magyar Hírlap)
"​​A mai, gyorsan változó biztonsági környezetben a hatékonyságának kulcsa a folyamatos fejlesztés és az új kihívásokhoz való gyors alkalmazkodás".
okt. 27
17:15
Kulturális színesség (Demokrata)
Buena – World Kitchen and Bar – Budapest, Váci út
okt. 27
17:15
A riffkirály folytatja (Demokrata)
Tony Iommi: From The Dark – BMG, 2026
okt. 27
17:15
Nekiment Sallai Rolandnak a Fenerbahce játékosa, tömegverekedés tört ki a török rangadó után (Telex)
A két csapat játékosai összeverekedtek, a rendőröknek is közbe kellett lépniük.
okt. 27
17:15
5 csillagjegy, akinek képtelenek ellenállni a férfiak (Bien)
Mi tesz valakit igazán ellenállhatatlanná? Fedezd fel, melyik 5 csillagjegyhez társítják a legerősebb vonzerőt és a legizgalmasabb női tulajdonságokat!
okt. 27
17:15
Egy rossz helyre tolt kanapé is ronthatja a fűtés hatékonyságát: erre figyelj a nappaliban (MeMedia)
A radiátor elé tolt kanapé, a földig érő függöny vagy a rádobott ruha a hő jó részét elfogja. Szobáról szobára végigvesszük, mekkora a veszteség valójában, és mennyi helyet hagyj.
okt. 27
17:17
Rideg (Demokrata)
The Social Reckoning – A hálózat ára – amerikai dokudráma, 2026
okt. 27
17:21
Jogosítvány pont lekérdezés: ne érjen meglepetés! Így nézd meg pillanatok alatt online! (Agroinform)
Néhány perc alatt, ingyenesen megnézheted, hány közúti közlekedési előéleti pont szerepel a neveden. Mutatjuk, hol ellenőrizheted, mikor vonhatják vissza a jogosítványodat, és hogyan csökkenhet a pontszámod.
okt. 27
17:21
Kende Tamás: Nem egyértelmű, meddig terjedne Orbán diplomáciai mentessége Ensz-főtitkárként (SzMo)
A nemzetközi jogász szerint a főtitkári feladatokhoz kapcsolódó ügyekben teljes mentesség jár a tisztségviselőnek. Arról viszont jogi vita van, hogy ez a saját országában a megbízatása előtt elkövetett cselekményekre is kiterjed-e.

Keresés