Hírarchívum - 2026 október 6.

2026. október 6. kedd

okt. 6
12:30
Francis Halzen részecskefizikus kapja idén a fizikai Nobel-díjat (Magyar Hírlap)
A díjat december 10-én adják át.
okt. 6
12:30
Minden korábbinál nehezebb választás vár a hatalma átmentésén dolgozó Vučićra (Telex)
A Szerbiát 12 éve vezető politikus az elnöki pozícióból újra a kormányfőire váltana, de két éve nem tudja visszaszorítani a rendszerét korrupcióval vádoló tüntetőket. Az Egyetemista Lista pártszövetségként is valódi kihívóvá vált. Az orosz hátszéllel megtolt Vučić az ellenzéket vádolja csalással, miközben civilek pont a kormánypárt miatt aggódnak a
okt. 6
12:30
A választás előtt 23 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott Rubint Réka cége Rogán tárcájától (Telex)
A Miniszterelnökség vizsgálja a támogatások odaítélésének, felhasználásának és elszámolásának körülményeit.
okt. 6
12:30
Kivizsgálta a BRFK, szerintük nem rendőrök szégyenítették meg az erről posztoló nőt a Keleti pályaudvarnál (Telex)
Egy közösségi médiában felkapott videón egy nő arról beszélt, hogy rendőrök alázták meg magassága, megjelenése miatt.
okt. 6
12:30
Selena Gomez bemutatja: ilyen blúzt viselj farmerrel idén ősszel (InStyle)
Selena Gomez hófehér szettje adott egy könnyen elleshető őszi stylingötletet, amelyhez szinte biztosan minden megvan már a gardróbodban.
okt. 6
12:36
Osztie Zoltán: bocsánatot kérek a szavaimért (Infostart)
A belvárosi plébános szerint alkalmasak voltak a félreértésre a tiszásokat megbélyegző szavai, amelyeket egy feldebrői szentmise prédikációjában mondott szeptember végén.
okt. 6
12:36
2025 óta közel hatezer támogatási döntés köthető Hankó Balázs nevéhez (Portfolio)
Hankó Balázs miniszterként az elmúlt bő egy évben kiugró ütemben döntött kulturális közpénzek odaítéléséről: a támogatási döntések különösen a 2026-os tavaszi választás előtt gyorsultak fel, míg a megítélt összegek folyósítása a választás után pörgött fel – közölte a kormány kedden. A miniszteri keretből gyakran profitorientált, az állami finanszír
okt. 6
12:36
Feszültség és titkolózás, kormányinfó helyett hülye fotók (Demokrata)
A Magyar Péter és Kapitány István közötti feszültség hátterében a gazdaságpolitikai hatáskörök átalakítása és újraelosztása állhat.
okt. 6
12:36
130 éves autó is lesz a budapesti oldtimer kiállításon (Autószektor)
Pillanatkép egy korábbi kiállításról Forrás: Oldtimer Show Az esemény honlapján olvasható ismertetés szerint a kiállításon látható legrégebbi jármű egy 130 éves autó lesz, amelyet be is indítanak majd, de több, száz évnél öregebb motorkerékpár is megtekinthető lesz. A külföldről érkező járművek között bemutatnak egy Bugatti Atlantic sportautót, val
okt. 6
12:36
Hivatalos: Aleix Espargaró visszatér a MotoGP mezőnyébe (Racingline)
A 37 esztendős, háromszoros MotoGP-futamgyőztes versenyző a 2025-ös valenciai szezonzáró óta először szerepelhet versenyhétvégén.
okt. 6
12:36
Sokan rosszul csinálják: így párátlanítsd az autó ablakát (InStyle Men)
Az őszi reggelekkel együtt visszatérnek a párás autóablakok is. Mutatjuk, mi okozza a jelenséget, és hogyan tisztíthatod meg a szélvédőt a leggyorsabban.
okt. 6
12:39
379 forintos banán és 159 forintos tej: brutális akciók tarolnak az Auchantól a Tescoig (Hóvége)
Megnéztük, hol futnak most a legjobb keddi akciók az alapélelmiszerek között, hogy könnyebb legyen okosan bevásárolni.
okt. 6
12:39
Ettől nem penészedik meg a lekvár teteje: a régi háziasszonyok így zárták le az üveget (MeMedia)
Biztosan veled is megesett már az, hogy a kamrában egy tavaly főzött lekvár tetejét letekerve, észrevetted a tetején zöldes, szürkés foltot. Sokan ilyenkor egy kanállal leszedik a penészes réteget, és a többit nyugodtan megeszik, azonban a NÉBIH szerint ez súlyos hiba! Ugyanis van néhány egyszerű szabály, amivel a penész eleve megelőzhető. Miért pe
okt. 6
12:42
Úgy nézett ki a dartsvilágsztár, mint Harry Potter – Rajongói azért aggódnak, hogy komoly baja lehet (Blikk)
Luke Humphries már nem biztos benne, hogy allergiás reakció miatt lett foltos a homloka. Harry Pottert idéző sebhelyével is megnyerte a World Grand Prix döntőjét, amivel bejelentkezett a világbajnoki címért. Rajongói aggódnak érte, hogy valami komoly dolog lehet a háttérben.
okt. 6
12:42
EUDR: most már tényleg élesedik az EU erdőirtásmentes termékekről szóló rendelete (Adózóna)
Több halasztást követően 2026 végén megkezdődik az Európai Unió (EU) erdőirtás és erdőpusztulás mérséklését célzó rendeletének alkalmazása, amely jelentős hatással lesz a meghatározott, az erdőirtással összefüggésbe hozott alapanyagokkal és az azokból készült termékekkel dolgozó vállalkozások működésére. Közvetlenül az alkalmazási határidő előtt ug
okt. 6
12:42
VIP-státuszt és 80 százalékos adócsökkentést ígért a CATL-nek az előző kormány (444.hu)
Tárkányi Zsolt, a Tisza debreceni képviselője nyilvánosságra hozta a kínai akkumulátorgyártóval 2022 augusztusában megkötött beruházási szándéknyilatkozat egy részét.
okt. 6
12:42
Még gyorsan szétosztott 3,63 milliárd forintot Hankó Balázs a választás előtti három és fél hónapban (SzMo)
Hivatalos összesítés mutatja be a miniszteri keretből kiosztott támogatások időzítését és kedvezményezettjeit. A tavaszi hónapokban kétszer annyi forrásról határoztak, mint az előző egész évben, a miniszteri eljárásban pedig az igényelt összegek 99,4 százalékát megítélték.
okt. 6
12:42
Kémkedéssel és hazaárulással gyanúsítják a volt német hírszerzési főnököt (Magyar Hírlap)
Saját országának titkaival üzletelhetett.
okt. 6
12:42
32 ezer autósnak kell lecserélnie a zöld rendszámot (Demokrata)
Fontos határidő közeleg.
okt. 6
12:42
Szakértők elárulták, mi történhet, ha a mesterséges intelligencia saját magát kezdi fejleszteni – aggasztó a forgatókönyv (EgészségKalauz)
Eljön a gépek lázadása?
okt. 6
12:42
A mérges kígyók feltűnő színekkel figyelmeztethetik a ragadozókat (PlanetZ)
Egy 458 kígyófajt vizsgáló kutatás szerint a mérges fajok átlagosan jobban elütnek természetes környezetüktől, mint a nem mérges kígyók. A feltűnő, különösen vörös színezet figyelmeztető jelzésként segíthet elriasztani a ragadozókat.
okt. 6
12:45
Mi folyik itt? Alig vásárolnak már a magyarok ezekben a boltokban (Agrárszektor)
A magyarországi kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 2,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest viszont 0,7 százalékkal mérséklődött. 2026. január-augusztusban a forgalom volumene - szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint - 4,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit - derült ki a Központi Statis
okt. 6
12:45
Kamionok ütköztek, több km-es dugó az M1-es autópályán (FreeMix)
Kamionbaleset miatt lezárták az M1-est Hegyeshalom felé, 5 km feletti a sor. Itt a kerülőút és a többi friss terelés is. Több kamion ütközött össze kedden délelőtt az M1-es autópályán Hegyeshalom felé, az érintett pályaoldalt lezárták. A sor már 5 kilométernél is hosszabb, és az ország más pontjain is balesetek, terelések, útlezárások lassítják a f
okt. 6
12:48
Az utóbbi évek legnagyobb dróntámadása történhetett a moszkvai régióban (Infostart)
Erről a Moszkvai terület kormányzója, Andrej Vorobjov számolt be.
okt. 6
12:48
Egy sivatagi alga génjei menthetik meg a kultúrnövényeket (Agroinform)
A Chlorella ohadii mikroalga rendkívül szélsőséges körülményeket képes elviselni, miközben értékes anyagokat termelve gyors növekedésre képes. Több iparág is profitálhat belőle.
okt. 6
12:48
A hét legcukibb videója: Így reagáltak a friss nobel-díjas kislányai, amikor apjuk elmondta a hírt (Femcafe)
Karl Deisseroth, a Stanford Egyetem professzora nyerte el az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. A világhírű kutató kislányaival, Emma-val és Sophie-val osztotta meg az örömteli hírt a stockholmi telefonhívást követően.
okt. 6
12:48
Milyen lehet belegyalogolni az örök sötétségbe? – Megnéztük a Mommy Blue-t (WMN)
Hét évig készült, személyes történetekből táplálkozik, és miközben a látás elvesztéséről, anya és fia bonyolult kapcsolatáról, gondoskodásról és kiszolgáltatottságról mesél, még humora is van. A Mommy Blue-ban Für Anikó és Vilmányi Benett alakít nagyot. Fiala Borcsa írása.
okt. 6
12:48
Hajrá, magyarok: megnőtt az esély a feljutásra (Demokrata)
A magyar csapat november 14-én Tbilisziben játszik Georgiával, három nappal később pedig a Puskás Arénában Észak-Írországgal.
okt. 6
12:48
Bátyai Éva bántalmazó kapcsolatáról vallott: "Engedtem, hogy átlépje a határaimat" (rtl.hu)
A Panelhősökben Réka házasságát férje, Attila verbális bántalmazása és lelki terrorja mérgezi. Bátyai Éva számára nem ismeretlen mindaz, amin karaktere keresztülmegy: korábban maga is élt hasonló kapcsolatban és a szakmájában is találkozott bántalmazó viselkedéssel.
okt. 6
12:48
Betörte egy férfi a Magyar Színház vészkijáratát, majd felvette az előadásra bekészített ruhákat (Telex)
Elektronikát is vitt volna, de a rendőrök már a színházban lekapcsolták.
okt. 6
12:48
Új támogatási kategóriát javasolnak a meglévő napelemes rendszerekhez (Öko-drive)
Az Otthoni Energiatároló Program támogatási összegének csökkentését javasolja az MNNSZ.
okt. 6
12:48
5 jel, hogy egy találkozásnak több jelentősége van, mint gondolnád (Bien)
Vannak olyan találkozások, amelyek apró, jelentéktelen eseménynek tűnnek, mégis valamiért velünk maradnak. Az ezotéria szerint az ilyen pillanatoknak olykor mélyebb jelentősége lehet, mint elsőre gondolnánk.
okt. 6
12:51
Az ÁSZ elnöke szerint Magyar Péter átlépett egy határt, az államfő közbelépését kéri (Kontroll.hu)
Baka András köztársasági elnökhöz fordult Windisch László, az Állami Számvevőszék vezetője, mert szerinte a miniszterelnök sorozatos bíráló kijelentései veszélyeztetik a független intézmények autonómiáját. Az ÁSZ-elnök a Sándor-palotának címzett levelében a tiltott pártfinanszírozás és az MNB-alapítványok ügyében megfogalmazott kormányfői kritikáka
okt. 6
12:51
Jó vétellé válhat a Pixel 10a és a Nothing fejhallgatója (telefonok.hu)
A Google Pixel 10a okostelefon és a Nothing Headphone (a) fejhallgató jelentős kedvezményekkel érhető el a tengerentúlon, így vonzó opcióvá válnak a pénztárcabarát, de minőségi termékekre vágyó felhasználók számára.
okt. 6
12:54
28 milliárdot az ablakban hagyott a magyar állam, elég volt 30 is (Privátbankár)
A hozam nem igazán mozdult.
okt. 6
12:54
Le kell mondania a Tisza botrányba keveredett képviselőjének? Magyar Péter tárgyalást kezdeményez az ügyében (ATV)
Fordulat Kaprinyák Tibor, TISZA Párti képviselő ügyében. Magyar Péter tárgyalást kezdeményez.
okt. 6
12:54
Oroszországnak az ukrajnai háborún túlmutató, szélesebb körű ambíciói lehetnek (Magyar Hírlap)
Johann Wadephul német külügyminiszter szerint.
okt. 6
12:54
Új robotkormányzás érkezett: régi gépbe is beszerelhető (Mezőhír)
A robotkormányzás már nem csak az új gépek kiváltsága: az Istron a meglévő mezőgazdasági gépparkba is beépíthető.
okt. 6
12:54
Mai és holnapi fronthatás - erre számíthat kedden és szerdán (EgészségKalauz)
Kedden nem várható markáns fronthatás, így ebből a szempontból nyugodt napra számíthatnak az időjárás-érzékenyek.
okt. 6
13:00
A rezsitámogatásokról is beszélt Ursula von der Leyen: célkeresztben a magyar rezsicsökkentés is? (Menedzsment Fórum)
Teljes átalakítást szeretne a bizottság elnöke.
okt. 6
13:00
Nagy lehetőséget kapnak a magyar cégek: több ezer munkatárs AI-tudását fejleszthetik ingyen (Piac és Profit)
Több ezer munkatárs AI-képzését segíti az összefogás a magyar vállalatoknak.
okt. 6
13:00
Őrsi Gergely megszólalt a 290 milliós korrupciós ügyről, és elárulta, hogy mi volt a legnehezebb a börtönben (Blikk)
Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere a HVG-nek adott interjúban részletesen beszélt a vele szemben megfogalmazott korrupciós gyanúról, a letartóztatásban töltött négy hónapról és politikai terveiről. A polgármester határozottan tagadta, hogy 290 millió forintnyi kenőpénzt fogadott volna el, és azt állította: az ellene felhozott vád egyetlen ta
okt. 6
13:00
Spanyol előre hozott választás: a szakértő szerint elkerülhetetlen a koalíció (Infostart)
Előre hozott parlamenti választást tartanak november 29-én Spanyolországban, miután a kormány lakhatási intézkedései elbuktak a parlamentben. Közben az észak-afrikai Ceutában – Spanyolország autonóm városa – megkezdték a tengerparti migránstáborok felszámolását. A választás politikai hátteréről és a ceutai helyzetről Harb Jad Marcell, a Magyar Külü
okt. 6
13:00
Magyar Péter a Tisza elnöksége elé vinné az afrikai vadászaton pózoló képviselő ügyét (SzMo)
A miniszterelnök is megszólalt, miután olyan fotók jelentek meg Kaprinyák Tibor országgyűlési képviselőről, amelyen elejtett állatokkal pózol. Magyar kezdeményezte, hogy pártja frakciója és elnöksége hétfőn tárgyaljon az ügyről.
okt. 6
13:06
Teljes átalakítást szeretne Brüsszel az európai energiapiacon – de mi lesz a rezsitámogatásokkal? (Privátbankár)
A termeléstől a rezsitámogatások rendszeréig alakítaná át Ursula von der Leyen az európai energiapiacot.
okt. 6
13:06
Emelkednek a tőzsdék, pluszban az OTP (Portfolio)
Jó a hangulat a világ tőzsdéin, az amerikai részvénypiacok emelkedésekkel zártak tegnap, ma reggel Ázsiában erősödéseket lehetett látni, és az európai indexek is pluszban kezdik a kereskedést. A befektetők fókuszában a globális kötvényhozamok és az olajár alakulása áll, külföldről ma piacmozgató adatok nem érkeznek. A magyar tőzsdét főként a Mol és
okt. 6
13:06
Nagy baj lesz ebből: amerikai atomfegyverekkel provokálnák az oroszokat (Demokrata)
Újabb veszélyes lépésre szánta el magát a NATO- és EU-tag Litvánia.
okt. 6
13:09
Először játszott együtt Edwards és LaMelo, simán nyert a Timberwolves (nbanews.hu)
Győzelemmel kezdte az előszezont az alaposan átalakított Minnesota Timberwolves, amely 116–97-re nyert a Milwaukee Bucks otthonában. Az eredménynél azonban jóval érdekesebb volt, hogy először láthattuk Timberwolves-mezben LaMelo Ballt és Jonathan Kumingát, miközben Anthony Edwards oldalán már az első mérkőzésen megmutatkozott, milyen irányba változ
okt. 6
13:12
Ruszin-Szendi Romulusz: az aradi hősök sosem vesztették el a tartásukat (Infostart)
Az aradi tizenhármak nem azért váltak hősökké, mert minden csatát megnyertek, hanem azért, mert amikor már mindent elveszítettek, a tartásukat akkor sem veszítették el - mondta a honvédelmi miniszter a Fiumei úti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál az aradi vértanúk emléknapján, kedden.
okt. 6
13:12
Nagyot eshetne a zöldségek és gyümölcsök ára: 5 százalékos áfát sürgetnek (Piac és Profit)
27 százalékról 5-re vágnák.

Keresés