A Választási földrajz elemzője szerint a rekordok napját éljük. A Telex élő műsorában Bódi azt mondta, azokban a választókerületekben csekélyebb a részvételi növekedés, ahol hagyományosan a Fidesz az erősebb.
Április 12-én minden eddiginél izgalmasabb és kiélezettebb választást tartanak Magyarországon, a Telexen pedig természetesen kiemelten foglalkozunk a vasárnapi eseményekkel. Napközbeni élő közvetítésünket itt tudjátok visszanézni.
Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a Vinci hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott
A mai kvíz a hungarikumok világába kalauzol, sorra vesszük azokat az értékeket, amelyek a Hungarikumok Gyűjteménye lista alapján kiemelkedő jelentőséggel bírnak Magyarország számára. A hungarikumok közt nemcsak gasztronómiai vagy kulturális értékek sorakoznak fel, az épített és természeti értékek, az életmóddal, sporttal összefüggő értékek vagy a m
A kormánymédia folyamatosan arra utalgat, hogy a Tisza Párt a feltételezett veresége után zavargásokat robbanthat ki. Lázár János miniszter is beszélt erről.
A szicíliai konyha tele van ikonikus édességekkel, de az iris még ezek közül is kiemelkedik. Ez az aranybarnára sült, ropogós külsejű, krémesen lágy töltelékkel készült desszert az itthon ismert szilvás gombóchoz hasonlítható. A desszertet eredetileg reggelire fogyasztották, és jellemzően az előző napról megmaradt briósok felhasználásával készített
A Patrióta és a Mandiner közös választási műsorában Rogán Antal a magas részvétel kapcsán arról beszélt: a végső döntést mindig az emberek hozzák meg, és akár egyetlen szavazat is sorsdöntő lehet.
A budapesti panoráma meghatározó eleme, a Citadella évtizedeken át egy komor, aszfalttal borított erődítményként magasodott a főváros fölé. A megújult gellérthegyi fellegvárban egy kertészetileg és ökológiailag is elsőrangú zöldfelületet született.
A községekben sokkal kisebb a szavazási hajlandóság, mint a városokban, ez rossz hír lehet a Fidesznek. Öt egyéni választókerületben 60 százaléknál is többen mentek el szavazni. Így nézett ki az ország kora délután Dunakeszitől Ózdig.
A Fidesz kampányzáróján a Vadhajtásoknak, a Narancskommandónak, a fekete ruhásoknak és Kubatov Gábor mindenesének hála sokkal súlyosabb suttyóság pusztított a Mátyás templom mellett, mint azt eddig gondoltuk.
CATL LFP akkumulátor 2025-ben először előzte be az olcsóbb lítium-vas-foszfát, azaz rövid nevén LFP akkumulátor technológia a hagyományos nikkel-mangán-kobalt, azaz NMC akkumulátorok számát a RhoMotion számításai szerint. Ez hatalmas elmozdulást jelent a villanyautó technológiák terén, ami mögött megint csak Kína áll. A modernkori villanyautózás ha
Dani Sordo az utolsó szakaszig vezette a spanyol La Llana Rallyt, melyen a Kanári-szigetek Rally készült, azonban végül a győzelmet az Eb-címvédő Miko Marczyk szerezte meg.
Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos - 40 százalékos - kereseti előnyt jelenthet egy friss elemzés szerint. A pályakezdők elhelyezkedése azonban nehezebb lett.
Ha egy kicsit feldobnátok az ebédet vagy a vacsorát, az olasz tészta mindig jó irány – főleg, ha olyan verziókról van szó, mint a triplán padlizsános házi tortellini, a céklával színezett pink tortelloni vagy a zöld pesztós-húsos tortellini. Már ránézésre sem unalmasak, és szerencsére ízben is hozzák, amit várunk tőlük.
Továbbra is a töltési idő jelenti az egyik legnagyobb visszatartó erőt sokak számára a villanyautókkal szemben, azonban ha ténylegesen elterjed a BYD új technológiája, többé ezzel sem lesz gond.
A Spirit FM rádió és a Nap Híre YouTube csatornája önálló elemzésközpontú műsorral készül, melyben Gavra Gábor értelmezi a bejövő híreket Papp Réka Kingával és Kóczián Péterrel.
Este hét óráig lehet szavazni a 2026-os országgyűlési választáson, a két nagy párt vezetője még egy utolsó nagy hajrát kért mindenkitől. Abban egyetértettek, hogy nagy a tét.
A Váci úti felüljárón péntek este történt tragikus baleset nagy felháborodást váltott ki: egy, a beszámolók szerint nagy sebességgel közlekedő Audi a Göncz Árpád városközpontnál átsodródott a szemközti sávba, és letarolt egy szabályosan közlekedő Toyotát. A vétlen autó a szalagkorláton átrepülve a mélybe zuhant, a sofőr a helyszínen életét vesztett
A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az Mti-hez.
Az alvás már nem csak egy szükséglet, hanem egyfajta luxusprojekt is lehet. Linda Xu, a Huā Wellness alapítója, megosztja a pihentető alvás kulcsait, melyek egyszerűbbek, mint gondolnánk.
Fedezd fel, hogyan segítheted a hasznos rovarokat kertedben! Mutatjuk, miért fontos a rovarbarát kert, milyen hibákat érdemes elkerülni, és hogyan teheted kertedet rovarbaráttá.
Az amerikai hadsereget idén több alkalommal is bevető Trump többször beszélt arról, hogy "Kuba lesz a következő", hogy "a sziget a végnapjait éli", sőt azt is mondta: megtiszteltetés lenne számára, ha elfoglalná Kubát.
A mindössze 41 négyzetkilométeres Hormuz-sziget a térség feszült geopolitikai helyzete miatt sosem számított klasszikus nyaralóhelynek, mégis egyre több utazó figyelmét kelti fel különleges hangulatával. A sziget különlegessége, hogy belsejében szinte folyamatosan változik a táj színe: a Szivárvány-völgyben zöld, lila, narancssárga és vörös sávok v