Orbán Viktor az elmúlt 16 évben Magyarország miniszterelnöke volt, aki számos nemzetközi szövetségest tudhatott maga mögött, köztük Donald Trump amerikai elnököt is. A mostani választások eredményeként viszont Orbán elvesztette a pozícióját, és helyét Magyar Péter veszi át. Az egykori miniszterelnök egyik legnagyobb szövetségese, Giorgia Meloni, Ol
Újra itt a Glamour-napok! Eljött az idő, hogy végre beszerezd mindazt, amire régóta vágysz: frissítsd fel a gardróbod és csapj le a legmenőbb beauty kedvencekre szuper kedvezményekkel! Fontos, hogy előre megtervezd a shoppingtúrád: több, mint 130 üzlettel, óriási márkakínálattal és hatalmas parkolóval nem kérdés, hogy az Arena Mall a tuti célpont.
Türelemre int a kozmosz, mivel nagy átalakulás időszakában vagyunk, közben a Halak Hold előhozza a csillagjegyek kreativitását, intuícióját. Egy lendületes hétfőhöz a napi horoszkóp adja a kaluzt.
Történelmi jelentőségű eredményt hozott a mai országgyűlési választás Magyarországon: a Tisza Párt fölényes, kétharmados győzelmet aratott, miközben a politikai térkép radikálisan átrajzolódott. Az RTL választási szakértője szerint a hivatalos végeredményre még napokig várni kell.
Hónapokon belül baj lesz, mert két és fél millió ember nem fogja hagyni hogy átverjék - mondta a magyar fitneszguru a Blikknek arról, hogy mi várhat Magyarországra a Fidesz veresége után. Nem sokkal korábban ugyancsak ő úgy fogalmazott, két-három hónapon belül éhséglázadás tör ki Magyarországon, Orbán Viktort elárulták, Magyar Péter pedig lelép maj
Most egy olyan kvíz következik, ahol már az átlag teljesítmény sem könnyen elérhető. A 8 kérdés között több olyan is akad, aminél könnyű bizonytalanná válni. Ha sikerül 5 pont fölé jutnod, már kifejezetten jó eredményt értél el! Ebben a kvízben szóba kerül földrajz, kémia és nemzetközi szervezetek is. Lesz benne zászló, főváros és egy ismert […]
Vasárnap reggel 6 órakor megkezdődtek az országgyűlési választások Magyarországon, és az első órákban máris magas részvételi arányokat regisztráltak országszerte. A politikai pártok és a vezetőik továbbra is aktívan buzdítják a választókat, hogy éljenek a szavazati jogukkal, hiszen minden voksnak jelentősége van. Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom
Nem vezeti tovább az országgyűlési választás eredményeinek fényében a Demokratikus Koalíciót Dobrev Klára, aki vasárnap esti beszédében elmondta: ott lesz majd, ahol a szekeret húzni kell.
Reményteli hangulatban várta a Mi Hazánk Mozgalom egy budai rendezvényközpontban a 2026-os parlamenti választások végeredményét. A jobboldali párt a korábbi ellenzék egyedüli képviselőjeként került be az újonnan alakuló parlamentbe.
Egy fogadó elképesztő, 280 ezer dolláros, azaz mintegy 89,5 millió forintnyi tétet tett Orbán Viktor miniszterelnök győzelmére a Polymarket nevű eseménytőzsdén. A szokatlanul nagy összegű fogadás nemcsak a fogadóirodák, hanem a közvélemény figyelmét is felkeltette, különösen a rekordrészvételt hozó április 12-i választás fényében. A tét nagysága és
A klubvilágbajnok Chelsea házigazdaként 3-0-s vereséget szenvedett a Manchester Citytől az angol labdarúgó-bajnokság vasárnapi rangadóján. A City ezzel közelebb került a tabellát vezető Arsenalhoz, míg a hazaiak távolabb kerültek az ötödik, még Bajnokok Ligája-indulásra jogosító ötödik helytől. A Liverpool hívei örülhetnek, hiszen kedvenceik a szom
„Nagyon sokan szavaznak, és a tét hatalmas, Magyarország békéje és biztonsága ma egy szavazaton is múlhat, ha elmulasztjuk, a háború veszélye fenyeget minket, ha elhibázzuk, magyar családok anyagi biztonsága kerül veszélybe” – mondta Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
Új sorozattal jelentkezünk: Selenvie, a GLAMOUR Tarot-kártya olvasója mostantól heti előrejelzésekkel segít, hogy lásd, mi vár rád a héten, és felkészülten vedd az akadályokat vagy használd ki az előtted álló sikerszériát!
Magyarország békéje és biztonsága akár egyetlen szavazaton is múlhat - egyebek között erről beszélt a választás utolsó óráiban egy Facebookra feltöltött videójában Orbán Viktor. A kormánypárt a kampányhajrát többnyire a közösségi médiában folytatta; így üzent a miniszterelnök mellett Lázár János és Navracsics Tibor is. Etyeken pedig az összes olyan
A legendás Heti Hetes 2026-ban visszatér a képernyőkre! Ennek örömére csokorba szedtük a legfontosabb információkat a műsorról. Új arcokkal, de a régi hagyományokat követve beszélnek majd politikáról, botrányokról, bulvárról és sztárokról!
Nemzetközi szinten is gyorsan érkeznek a reakciók a választási eredményekre. Volodimir Zelenszkij ukrán államfő magyar nyelvű üzenetben gratulált és együttműködést ígért.
Most egy olyan kvíz következik, ami több területen is próbára teszi a tudásodat. Nem az a típus, amin gondolkodás nélkül végig lehet rohanni, itt bizony oda kell figyelni minden kérdésre. Ha jól teljesítesz, tényleg joggal lehetsz elégedett! Ha szereted azokat a játékokat, amelyek tényleg megdolgoztatják az elmét, a Kvízguru neked való. A kérdések
Európa figyelme a magyarországi országgyűlési választásokra irányult, amelyet számos nemzetközi sajtóorgánum is kiemelten követett. Az április 12-én tartott országgyűlési választásokon történelmi részvételi arány, 79 százalék mellett a Tisza Párt megszerezte a kétharmadot.
Feltehetően legkevesebb kétszáz ember meghalt, amikor egy iszlamista fegyvereseket üldöző nigériai katonai gép légicsapást mért egy falusi piacra az ország északkeleti részén szombat éjjel – közölték vasárnap helyiek.
Rohamléptekben halad a szavazatok feldolgozottsága, és jelen állás szerint alkotmányozó többségbe kerülhet a Tisza Párt. A kétharmadhoz a 199-ből 133 képviselő kell, és jelen állás szerint 138 lehet a Tiszának. Listán 53,6:37,8 az arány a Tisza javára, és a parlamentbe juthat a Mi Hazánk is, amely jelenleg 5,95 százalékon áll.
Orbán Viktor az elmúlt 16 évben Magyarország miniszterelnöke volt, aki számos nemzetközi szövetségest tudhatott maga mögött, köztük Donald Trump amerikai elnököt is. A legutóbbi választások eredményeként viszont Orbán elvesztette a pozícióját, és helyét Magyar Péter vette át. Az egykori miniszterelnök egyik legnagyobb szövetségese, Giorgia Meloni,
Két év börtönbüntetésre ítélték Enzo Conticellót, aki egy londoni kocsmából ellopott egy kézitáskát, amelyben több mint 2 millió font, azaz 861,4 millió forint értékű tárgy volt. A tolvaj nem tudta, hogy a táska mit tartalmaz, egy smaragdokkal díszített Fabergé-tojásnak és egy értékes karórának is lába kelt. Drogért cserélte el a ridikült, de a kin
Katalin hercegné és Eugénia hercegnő nemcsak az Epstein-botrány óta kerülik egymást, ők ketten már az iskolai évek alatt sem voltak jóban. Míg Vilmos herceg felesége mindig nagyon szolid és visszafogott életet élt, a hercegnő botrányt botrányra halmozott fiatalabb korában.
Magyar Péter a TISZA Párt kétharmados választási győzelme után tartott beszédében azt mondta, a rendszerváltás részeként a Kúria és az Alkotmánybíróság vezetőinek is menniük kell. Kijelentette, a több mint 3 millió szavazat történelmi felhatalmazást ad a kormányzásra.
Elképesztően magas részvétel mellett zajlottak a választások, a Tiszának akár 3 millió feletti szavazója is lehet, ami szintén abszolút rekord lenne. Este 7 órakor bezártak a szavazóhelyiségek, a rekord részvétellel tartott országgyűlési választásokon valószínűleg a Tisza párt nyert. A választások előtti napokban készült legfrissebb kutatásokat mos
Biztosan követtek el hibákat a kampányban, de megtettek mindent, amit megkövetelt a haza – így fogalmazott Magyar Péter reggel, miután leadta a szavazatát az országgyűlési választáson. A Tisza elnöke szerint nem az a kérdés, hogy megnyerik-e a választást, hanem az, hogy lesz-e kétharmados többségük az Országgyűlésben. Beszélt az új kormány első int
Visszatér a Heti Hetes április 12-én, 19:30-kor az RTL képernyőjére és az RTL+ Premiumra. Az új csapat mellett még egy újdonság várja a feketeleves törzsgyökeres rajongóit. Április elejétől ugyanis mindennap 18 órakor felkerül egy klasszikus epizód az RTL hivatalos Youtube-csatornájára, felújított minőségben.
Ezen a héten a Trump által támogatott WLFI token több mint 19%-ot esett, a visszaesés nagy része a Dolomite-on felvett több millió dolláros hitelfelvétel körüli vitákhoz köthető. Ennek kapcsán nézzük meg, hogyan teljesítenek a Trump családhoz kapcsolódó további kripto- és blokklánc vállalkozások. Az első projekt: Az eredeti NFT gyűjtemény Az egyik
Újra itt a Glamour-napok! Eljött az idő, hogy végre beszerezd mindazt, amire régóta vágysz: frissítsd fel a gardróbod és csapj le a legmenőbb beauty kedvencekre szuper kedvezményekkel! Fontos, hogy előre megtervezd a shoppingtúrád: több, mint 130 üzlettel, óriási márkakínálattal és hatalmas parkolóval nem kérdés, hogy az Arena Mall a tuti célpont.
Ha szeretnél egy gyors, mégis tartalmas kihívást, ez a kvíz pont neked való. Nyolc kérdés, különböző témákból, amelyek között könnyűnek tűnő és megtévesztő feladatok is akadnak. A végére gyorsan kiderül, mennyire vagy otthon a különböző témákban! A kérdések között találkozhatsz földrajzi érdekességekkel, mitológiai alakokkal és ismert márkákkal is.
Az iráni Forradalmi Gárda vasárnap azt közölte, hogy teljes ellenőrzés alatt tartja a Hormuzi-szoros forgalmát, és az amerikai kijelentések után azzal fenyegetett, hogy "halálos örvény csapdájába" ejti ellenségeit.
Az eddigi parlamenti pártok közül a Mi Hazánk az egyetlen, amely megőrizte támogatottságát, a többi párt megsemmisült, összeomlott, "mi vagyunk az egyetlen politikai erő, amelyet nem söpört el a Tisza Párt" – fogalmazott a Mi Hazánk elnöke a választás éjszakáján. Szerinte a demokrácia állapota mostantól romlani fog.
"Én csak segíteni akartam." Talán mindenkinek ismerős ez a mondat. Mégis, szinte mindannyian átéltük már azt a különös érzést, amikor valaki - még ha nem is rossz szándékból - tanácsot ad, olyat, amit nem kértünk. A beszélgetés hangulata ekkor hirtelen megváltozik, a könnyed csevegés átvált feszült hangulatba, a jóindulat pedig kritikának, sokszor
Az ukrán elnök az X-en gratulált a Tisza Pártnak a választási győzelemhez. A magyar nyelvű posztban a jószomszédi kapcsolatok és a közös munka fontosságát hangsúlyozta.
A Tisza Párt elnöke jelentette be. Mi történt? A Facebook oldalán jelentette be Magyar Péter, hogy Orbán Viktor miniszterelnök felhívta és gratulált neki a győzelemhez. Kontextus. Hatalmas Tisza-fölény látszik a beérkező választási eredményekben, jelenleg 135 mandátumnál tart a Tisza a Választás.hu adatai szerint, de egy óra múlva lehet közel telje
Hatalmas sorok alakultak ki nem csak a budapesti, de a vidéki, sőt a külföldi szavazóhelyek előtt is. Minden eddiginél többen jelentkeztek át, hogy máshol adják le a szavazatukat, nem a lakóhelyük szerinti szavazókörben. És a külföldi képviseleteken is sokkal többen regisztráltak voksolni, mint eddig. Ha a sorok estére sem csökkennek, akkor később