Az autóvásárlás ma már jóval többről szól, mint egy egyszerű közlekedési eszköz kiválasztásáról. Egyre többen keresnek olyan megoldást, amely hosszú távon is megbízható, gazdaságos és értékálló marad. Egy autó, amely nemcsak a jelen igényeire ad választ, hanem évekkel később is jó döntésnek bizonyul. Ebben a szemléletben egyre többen fordulnak a Ch
A Szeged365 Family tagjai közül Alexandra küldte a képeket nekünk, és azt írta: “Ki ugrálnak a kocsik elé, és kiabálják mocskos fidesz". Utána is jártunk a dolgoknak, a helyszínről élőben is jelentkeztünk. Spoilereznk: szerencsére minden rendben volt végül, a Tisza Párt szavazói és aktivistái ünnepeltek. Eleinte ki kellett hívni a rendőrséget, ahog
Egy rövid séta a parkban nemcsak kellemes kikapcsolódás, a kutatások szerint konkrét biológiai változásokat indít el a testedben, már 20 perc után. A BBC News összeállítása szerint a természetben töltött idő látványosan csökkenti a stresszt, javítja a hangulatot, sőt az immunrendszer működését is támogatja. Nem kell órákig túrázni. Egy ebédszüneti
Palácsik-Ráthonyi Tímea, a 2019-ben meghalt Andy Vajna egykori filmügyi kormánybiztos özvegye a magyar választásokkal kapcsolatban posztolt az Instagramon, egy 24 órán át elérhető történetben. Az üzletasszony a magyar választások eredményére reagált, a szövegből némi elégtétel érződik ki és nem is véletlenül.
Az országgyűlési választás után, a Tisza Párt sikerét követően az utcákon is kitört az ünneplés Budapesten. A Lánchídon megszólaló fiatalok a szabadság érzéséről és a változás reményéről beszéltek.
A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon nagyon - jelentette ki a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten.
2026. április 12-e, Magyarország 10. szabad választása óriási ellenzéki győzelmet hozott. Fotósaink legjobb képeivel mutatjuk be, hogy zajlott a nap a két versengő pártnál, és hogyan ünnepelte Budapest Magyar Péterék diadalát.
A rakparton indult a buli a leendő miniszterelnök, Magyar Péter beszéde után, a hatalmas tömeg a főváros utcáin és terein ünnepelte a győzelmet, illetve a Fidesz és Orbán Viktor bukását.
"Megcsináltuk" – jelentette ki Magyar Péter a Tisza Párt kétharmados győzelme után, majd több állami intézmény vezetőjét is távozásra szólította fel. A leendő miniszterelnök gyors és békés átmenetet, valamint átfogó intézményi és vezetői megújulást ígért. "Ma ünnepeljetek derűsen és békésen. Holnap pedig munkához látunk" - mondta győzelmi beszédébe
Május elejéig is elhúzódhat az országgyűlési választás végleges eredményének megállapítása, ha minden jogorvoslati lehetőséget kihasználnak a jelöltek és jelölőszervezetek.
Orbán Viktor elismerte a választási vereséget, a Tisza győzelmének hírére nagyot erősödött a forint az euróhoz képest. A Tisza kormányváltó győzelmének hírére erősödni kezdett a forint az euróval szemben, a késő délutáni 377 forinthoz képest este fél 10-kor 369 forintot ért egy euró. A dollár árfolyama sokkal kevésbé látványosan, de szintén csökken
Az Atlanti-óceán egyik legfontosabb áramlata, a Golf-áramlat jelentős északi elmozdulása az Atlanti Meridionális Áramlási Rendszer (AMOC) küszöbön álló összeomlásának előjele lehet – derül ki az Utrechti Egyetem kutatóinak friss elemzéséből.
Azonnali fordulat a diplomáciában: Volodimir Zelenszkij elsöprő győzelemnek nevezte Magyar Péter sikerét, és azonnali csúcstalálkozót sürget az új magyar kormánnyal.
Ennyi volt az édes élet: a cég tulajdonosa 6,5 millió forintot utalt a munkásnő számlájára, aki úgy megörült, hogy rögtön elverte. Amikor 6,5 millió forint landolt az 50 éves amerikai munkásnő számláján, rögtön elverte. Kiderült, a cége tulajdonosa tévedésből utalta neki a pénzt. Az arkansasi nőnek pedig esze ágába se volt visszaadni a kapott össze
A modern gazdaságpolitika évtizedek óta egy olyan iránytűvel navigál, amely csak a sebességet mutatja, de az üzemanyagmennyiségről és a motor állapotáról mélyen hallgat. A globális versenyképesség új korszakában már nem elegendő a termelés volumenét mérni, hiszen a természeti és humán tőke kontrollálatlan felélése olyan hosszú távú kockázatokat rej
A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Rejtélyes aranysakált ejtett el egy Bács-Kiskun vármegyei vadász Madaras falu határában, soha nem láttak még ilyet Magyarország szakemberei. Rejtélyes, fehér színű aranysakált lőtt Madaras határában egy vadász, Magyarország szakemberei sem láttak még ilyet. Mintegy 120 méterről ejtette el a lövész a rendkívüli dúvadat, ami szabadon leteríthető. A h
Ha eleged van a zsúfolt úti célokból, ezek az alig ismert európai országok autentikus élményeket, érintetlen tájakat és meglepően gazdag kulturális örökséget kínálnak.
Elszabadult a pokol a Biatorbágy–Diósd focimeccs végén, a szurkolók kegyetlenül megverték az ellenőrt, aki semmiről nem tehetett. Kikapott a csapatuk, ezért az elkeseredett szurkolók a focimeccs végén kegyetlenül megverték az ellenőrt, aki semmiről nem tehetett. A botrány előtt Kovács Botond a 90. percben szerezte Biatorbágy egyenlítő gólját, majd
Vonulásban lévő halászsasok bukkantak fel az Alföldön, jellemzően csak a tavaszi és őszi vonulások alkalmával figyelhetők meg. A halászsasok csak az év bizonyos szakaszaiban figyelhetők meg Magyarországon az Alföldön, ilyenkor azonban érdemes szemmel tartani őket, mivel vadászatuk igazán látványos. A Körös-Maros Nemzeti Park beszámolója szerint ez
Az utóbbi évek vándorlási trendjei és a legfrissebb gazdasági mutatók alapján jelentős különbségek rajzolódnak ki a nagyvárosi és a vidéki életminőség között. Míg a pandémia alatt a községek népszerűsége megugrott, 2025-re az anyagi biztonság és az egészségügyi kilátások ismét a városok felé billentik a mérleg nyelvét.
Emlékszik még, amikor harmincas évei elején egy átvirrasztott éjszaka után is zökkenőmentesen végigcsinálta a másnapot? Ma pedig már egy sűrűbb munkanap végén is csak az ágyra tud gondolni? Ez a változás nem csupán a „korral jár”. Valójában a sejtjeinkben található apró erőművek kezdenek veszíteni a hatékonyságukból.
Sikeresen lezajlott az ICCO Next Generation PR World Cup magyarországi selejtezője. Az MPRSZ által szervezett versenyen idén 11 csapat mérte össze tudását egy valós kommunikációs brief alapján. A verseny ismét igazolta, hogy a hazai PR-szakma fiatal szereplői felkészülten, átgondolt stratégiával és kreatív megközelítéssel reagálnak a szakmai kihívá