Ne tévesszen meg a látszat, ez az aranyos rajz nehezebb feladvány rejt, mint azt elsőre gondolnád! Bizonyítsd be, hogy kivételes az intelligenciád, és fejtsd meg az Iq-tesztet 20 másodperc alatt!
A tavaly bemutatott M.A.D.2 modellcsalád két új taggal bővül. Az Eric Giroud által tervezett, a 90-es évek klubkultúrája és a DJ-pultok világa által ihletett széria továbbra is a bakelitlemezek esztétikájából
A carbonara és a bolognai mellett itthon alig esik szó a többi olasz tésztaklasszikusról. Ebbe a körbe tartozik a spaghetti alla puttanesca is, ami valójában az egyik legkarakteresebb fogás: paradicsom, olívabogyó, kapribogyó, szardella, fokhagyma és chili kell hozzá, és már kész is a varázslat.
Minden pillanatok alatt zajlott le: a tulajdonos egy pillanatra letette a táskát, a tolvaj pedig már el is emelte. Később döbbent rá, hogy egy kétmillió fontot érő Fabergé-tojást tartalmazott.
Az iráni konfliktus nyomán kialakuló újabb hullámú energiaválság ismét rámutat arra, mennyire kiszolgáltatott Európa az importált energiahordozóknak. De mi lenne, ha a háztartások legalább részben kivonhatnák magukat ebből a függésből? Egyre többen gondolják úgy, hogy a megoldás szó szerint a tetőn van.
A Tisza Párt győzelmével ért véget a vasárnapi országgyűlési választás Magyarországon, ennek hatására pedig máris nagyobb erősödésben van a forint a vezető, illetve a régiós devizákkal szemben is. Az eseményeket követően azonban nem csak a devizapiacon, de a magyar tőzsdén is nagy izgalmakra van kilátás, mivel a hazai befektető hangulatra igencsak
Új lendületet kaphat a műanyaghulladék hasznosítása, miután amerikai kutatók olyan eljárást fejlesztettek ki, amely viszonylag alacsony hőmérsékleten képes üzemanyagot előállítani a leggyakoribb műanyagokból.
Kinyitod a hűtőt, keresel valami ehetőt, és ott figyel egy doboz túró, ami már nem tegnapi darab. Nem néz ki tragikusan, nem is bűzlik egyből, de valami nem stimmel. És ilyenkor jön a kérdés, amit mindenki feltett már legalább egyszer...
A kisvállalati adó (kiva) előlegét negyedévente kell bevallani és megfizetni a tárgynegyedévet követő hónap 20-áig, azaz az első negyedévi kötelezettséget április 20-áig. Cikkünkben összefoglaljuk az adóelőleg-megállapítás legfontosabb szabályait, figyelemmel az adómentes reprezentációra vonatkozó új szabályozásra is.
Brit természetvédők 20 speciális betonblokkal kísérleteznek, amelyek mesterséges zátonyként segíthetik az őshonos osztrigák megtelepedését. Az osztrigák a víz szűrésével és az élőhelyek építésével kulcsszerepet kaphatnak a tengeri élővilág regenerációjában. A brit természetvédelmi szakemberek szokatlan módszerrel próbálják felpörgetni a tengeri élő
Japán leghíresebb kísértethistóriái közül kevés maradt fenn annyira elevenen, mint Hóicsi története, amelyben a múlt szó szerint visszajár a halottak birodalmából. A legenda egyszerre idézi fel a 12. századi Genpei-háborúk véráztatta világát és azt a kulturális emlékezetet, amely évszázadokon át őrizte a vesztesek tragédiáját. A történet főhőse egy
Bár Jeff Bezos vagyona ma több száz milliárd dollárra rúg, az Amazon alapítója évtizedek óta mindössze évi 81 400 dolláros alapbért vesz fel (26–27 millió forint). A nemzetközi sajtó szerint ez nem kivétel, hanem tudatos vezetői stratégia: a modern techvezérek valójában nem fizetésből, hanem részvényekből gazdagodnak meg.
A kedvezőtlen nemzetközi hírek ellenére jókora erősödéssel kezdett a forint hétfő reggelre, a magyar deviza több mint négy éve nem látott szintre erősödött az euróval és a dollárral szemben. A befektetők pozitívan fogadták a Tisza Párt kétharmados győzelmét a vasárnapi parlamenti választáson, mivel az eddiginél piacbarátabb gazdaságpolitikát várnak
Minden választáson történnek rendkívüli események, ezekről jegyzőkönyvet kell felvenni. Ezekből idézünk – csak épp kitaláltuk mellé még néhányat. Rájössz, melyik vasárnapi sztori valóságos, és melyik kamu?
Egy apró változtatás az étrendünkben néha többet számít, mint gondolnánk. Mit szólnál például egy olyan természetes finomsághoz, amely könnyedén beilleszthető a mindennapokba – akár tízóraira, akár saláták, zabkásák kiegészítőjeként, és még a koleszterinszintednek is jót tehet?
A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakai fagyoknak is búcsút mondhatunk, napközben pedig már 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható.