Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkár: Köszönet, önvizsgálat, újjászervezés, összetartás, munka és közösségi képviselet; az elvesztett bizalmat vissza fogjuk szerezni.
Jonathan Anderson divattervező 11 éven át írta a Loewe sikertörténetét: bestseller darabokkal világszenzációvá emelte a márkát, tavaly viszont a Dior új kreatív igazgatója lett, ami a divatipar csúcsára repítette őt. Vajon az alapító Christian Diorhoz hasonlóan képes lesz ikonikus darabokat alkotni a francia divatháznak?
Sárik Zoltán 322 darabos szamovár-gyűjteménye hét legkedvesebb darabját hozta el A legjobb ajánlatba. A tárgyak különös lelkesedést váltottak ki Alföldi Róbertből, ami meglepte a többi Felfedezőt. Végül többen is lecsaptak a tárgyakra, azonban ahelyett, hogy egyben vették volna meg a felkínált darabokat, külön-külön találtak gazdára a kincsek, ráad
Oslo és Kijev fokozza kétoldalú védelmi együttműködését egyebek mellett ukrán drónok gyártásával a skandináv ország területén – közölte a norvég kormány kedden.
A hétfői szakadás után kedden már a korrekcióról szólt a kereskedés a magyar tőzsde politikai kitettségű vállalatai számára, most az OTP került lejtőre.
Nem ismerték el bűnösségüket. A Dudás Miklós édesapját 2024 augusztus végén megtámadó hat fős társaság kedden állt bíróság elé. Egy a pesterzsébeti piacon kialakult hosszú vitát akartak pofonokkal elrendezni, de Dudás István valószínűleg már a második ütéstől kómába esett. Fia, az egykori világklasszis kajakozó előbb azért küzdött, hogy édesapja é
A FreeSZFE tavaly év végén költözött be állandó otthonába, a Freedom Kulturális és Közösségi Házba, és azóta programot programra halmoznak. Például két filmklubot is elindítottak, a PAUSE Filmklubot, amelyben a nézőknél van a távirányító, illetve a Találkozások Filmklub, ahol generációk találkoznak.
Az utóbbi években újra és újra felbukkan egy kérdés, ami heves vitákat vált ki szülők, pedagógusok és szakértők között: mi lenne, ha nem reggel 8-kor, hanem csak 9 órakor kezdődne a tanítás? A téma különösen 2025–2026 körül került ismét reflektorfénybe – de vajon van-e esély valódi változásra?
A Roszatom kész alátámasztani a Paks-2 projekt hatékonyságát, az ár és egyéb paraméterek indokoltságát - jelentette ki Alekszandr Lihacsov, az orosz nukleáris energetikai állami vállalat vezérigazgatója keddi kairói sajtótájékoztatóján.
A pásztorok állatokat tartanak és terelnek; sokszínű kulturális örökség, helyi és őshonos tudás őrzői, világszerte hozzájárulnak az ökoszisztémák fenntartásához, és kulcsszerepet játszanak abban, hogy emberek millióit lássák el élelemmel. De vajon a tavaszt is ők hozzák el? Egy tradicionális magyar esemény, a Böszörményi csergetés szerint igen.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. megvizsgálta az euró magyarországi bevezetésének realitását, feltételeit és várható gazdasági hatásait. Az elemzés elkészítésekor figyelembe vettük mind a maastrichti kritériumok teljesítésének jelenlegi helyzetét, mind a közvélemény várakozásait. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk a legfontosabb összefüggéseket.
A közösségi média görgetése szinte reflexszerűvé vált. A digitális platformok, amelyek ma már életünk szerves részét képezik, sokkal mélyebben befolyásolják az agy működését, mint azt elsőre gondolnánk. De vajon milyen áron? Cikkünkben feltárjuk ezeket az összefüggéseket, és azt is eláruljuk, hogyan szerezhető vissza az irányítás az agyunk felett.
A világűr nemcsak a felfedezésről, hanem egyre inkább az adatfeldolgozásról is szól. 2026 áprilisában a technológiai szektor mérföldkőhöz érkezett: a kanadai Kepler Communications bejelentette, hogy üzembe állította a jelenlegi legnagyobb űrbeli adatközpontot.
Április 21-én a 10 millió Fa Alapítvány az Elte EKSZ-szel együttműködésben megrendezi Magyarország első Miyawaki-minierdő konferenciáját. Az egész napos szakmai esemény célja, hogy közös gondolkodásra és párbeszédre hívja mindazokat, akik a városi zöldfelületek jövőjét nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is formálni akarják.
A kötelező irodába visszatérés nem hozta a várt eredményt: üresen maradtak az irodák, a dolgozók pedig ellenálltak. Egy nemzetközi techcég azonban irányt váltott – és most pénzzel, juttatásokkal csábítja vissza az embereket. Az eredmény meglepő: néhány hónap alatt 57%-kal nőtt a jelenlét.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. megvizsgálta az euró magyarországi bevezetésének realitását, feltételeit és várható gazdasági hatásait. Az elemzés elkészítésekor figyelembe vettük mind a maastrichti kritériumok teljesítésének jelenlegi helyzetét, mind a közvélemény várakozásait. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk a legfontosabb összefüggéseket.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közös sajtótájékoztatót tartott Friedrich Merz német kancellárral, ahol kijelentette, hogy április végére újra működőképes állapotban lesz a Barátság kőolajvezeték.
A pszichológiai kutatások szerint a kiegyensúlyozott gyermekkori fejlődés kulcsa az irányító-támogató (authoritative) nevelési modell, amely az érzelmi melegség és a következetes keretek egyensúlyára épít.
A szülés utáni időszak – más néven gyermekágy – általában a szülést követő első 6–8 hetet jelenti. Ilyenkor a női szervezet hatalmas változásokon megy keresztül: a hormonrendszer átalakul, a méh visszahúzódik, a szervezet regenerálódik, és sok esetben a szoptatás is ekkor indul be. Bár egy természetes folyamat, bizonyos egészségügyi problémák ilyen
A forgácsolószerszámok szakértője, a Sandvik Coromant bejelenti a CoroDrill® DE10 választék kiegészülését két új geometria, az -M5F és -M5C bevezetésével. Ezek a kiegészítések bővítik a fúró optimalizálási potenciálját és megerősítik
A modern élelmiszeripar a mennyiség bűvöletében elfelejtette a legfontosabb szempontot, az embert. Miközben a boltok polcai roskadoznak, egyre többen küzdenek rejtélyes puffadással és emésztési panaszokkal a „tömegbúza” miatt. Az ősi gabonák visszatérése azonban nem csupán egy jól hangzó gasztrotrend, hanem a gazdasági túlélés és a rendszerszintű f