A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai alapján 2026 februárjában közel 1,1 millió vendég érkezett a hazai szálláshelyekre, és összesen 2,4 millió vendégéjszakát töltöttek el. Ez 4,6, illetve 5,2 százalékos növekedést jelent éves összevetésben – vagyis a turizmus nemcsak élénkül, hanem egyre inkább visszanyeri gazdasági súlyát.De a számo
Valahol a kiselejtezett autók maradványai és a felhalmozott üdítős palackok között rejlik a megoldás a világ egyik legnagyobb környezeti kihívására: a Cambridge-i Egyetem szakemberei rájöttek, hogy két jelentős mennyiségben keletkező
A tavasz az öltözködés egyik legtrükkösebb időszaka: egyik nap már-már nyári meleg, másnap hűvös, szeles idő. Ilyenkor válik igazán művészetté a rétegezés – és ha van valaki, aki ezt tökéletesen csinálja, az a párizsi nő. A párizsi divathétre érkező vendégek szettjei ismét bebizonyították: a francia stílus lényege az erőlködésmentes elegancia. Íme
Dietetikusok elárulták, mikor érdemes megtartani a zöldségek héját, és mikor kell megpucolni őket. Kiderült az is, hogyan használhatjuk fel a levágott részeket a lehető legjobb módon. Főzés során gyakran felmerül
Egy népszerű állatorvos most elárulta, mely gyümölcsök azok, amelyek nemcsak ízletesek, de tápanyagokban is gazdagok – és akár a kutyák étrendjének is hasznos kiegészítői lehetnek.
Holland kutatók elkészítették a világ első, rugalmas perovszkit cellákkal szerelt tetőcserépjét. A technológia az íves felület ellenére is stabil teljesítményt garantál, és azonnal készen áll az ipari tömeggyártásra.
Folyton fáradt vagy, szédülsz, vagy sápadtnak látod magad a tükörben? Lehet, hogy a szervezeted vashiányra figyelmeztet. Ez az ásványi anyag nélkülözhetetlen az oxigénszállításhoz, mégis sokan nem visznek be eleget belőle. Ha szeretnéd időben felismerni a jeleket, és elkerülni a komolyabb problémákat, ezt a listát mindenképp nézd meg! A szervezeted
Látványosan megugrott, és 14 ezerrel nőtt 2025. negyedik negyedévében az érvényben lévő, támogatott lakáshitel-szerződések száma, ami egyértelműen az Otthon Start hitel szeptemberi megjelenésével magyarázható – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A piaci feltételű hitelszerződések száma viszont még minimálisa
Magyarország EU-tagsága óta már többször kopogtathatott volna az eurózóna ajtaján, de korábban politikai akarat nem volt, most pedig a feltételektől vagyunk távol, a politikai akaratról Magyar Péter hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján viszont nyilatkozott, először a költségvetés állapotát világítják át. Az időtávról és a bevezetés részleteiről az
A John Deere 99 millió dolláros kártérítést fizet és megnyitja digitális javítóeszközeit a gazdák és független szervizek előtt az Egyesült Államokban egy megegyezéssel zárult jogvita után.
A fodrászként dolgozó Bence azért érkezett az olaszországi Riminibe, hogy meghódítsa a Határtalan szerelem párkeresőjét. "Külsőleg egy eléggé prémium hölgy" – mondta a fiatal srác Szabados Györgyiről. Bence barátai meg sem lepődtek a döntésén, hiszen mindig is az idősebb nőkre bukott: "Imádom a milfeket" – árulta el a fiatal srác. A Határtalan szer
Megérkezett a Netflix jóvoltából újragondolt A farm, ahol élünk sorozat első, hangulatos előzetese. Már azt is tudni lehet, mikor indul az új széria a streaming szolgáltatón.
Az állattenyésztésben egyre súlyosabb kihívásokat okoz a munkaerőhiány Magyarországon, különösen a vidéki térségekben működő családi gazdaságok számára. Bár a piaci környezet, az inputköltségek és az állategészségügyi kockázatok továbbra is jelentős tényezők, egyre több termelő számol be arról, hogy a legnagyobb problémát már nem ezek, hanem a megf
Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára nyithatja meg a legális munkavállalás és tartózkodás lehetőségét. Az intézkedés nemcsak társadalmi, hanem komoly munkaerőpiaci és gazdasági hatásokkal is járhat, különösen egy elöregedő társadalomban, ahol egyre
Egy részük nagyon is jól élt a NER-ből, a kormánymédiából, a Fidesz-holdudvarból, most mégis változásról, rendszerváltásról, Tisza-támogatásról posztolnak. Ördög Nóra, Till Attila, Vajna Tímea, Gyémi és sokan mások.
A rendeleti kormányzást az Orbán-kormány veszélyhelyzetre hivatkozva vezette be és tartotta folyamatosan fenn. Ez ezt megalapozó törvény hatálya azonban beavatkozás nélkül is megszűnne május 15-én. Ezzel pedig 107 különböző területet szabályozó kormányrendelet mehet a kukába. Az egészben azonban nem könnyű eligazodni.
A mérföldkő elérése már közvetlen közelségbe került, a vállalat ezt a teljesítményt várhatóan a fennállásának harmadik évfordulójával egy időben éri el a 2026. áprilisában megrendezett Pekingi Autószalonon. A növekedés ütemét jól jelzi, hogy a cég átlagosan 17 naponta lépett be egy új piacra, beleértve a szigorúan szabályozott európai piacokat és j
Az indiai technológiai részvények az elmúlt hetekben brutálisan beszakadtak. Az ázsiai országban ugyanis egyre nagyobb a félelem, hogy a mesterséges intelligencia felforgatja India hagyományos outsourcing-modelljét.
A 2026-os választások utáni időszak egyik legfontosabb gazdasági kérdése az államilag támogatott hitelkonstrukciók – különösen az Otthon Start és a Babaváró hitel – sorsa.
Oliver Solberg elképesztő tempóban vezetett azokon a pályákon, ahol nem volt problémája Horvátországban, azonban már az első pályán elvesztette minden esélyét a jó eredményre.
A világ egyik legnagyobb online foglalási platformja, a Booking.com az elmúlt időszakban több felhasználójának is kénytelen volt figyelmeztető üzenetet kiküldeni: illetéktelen harmadik felek ugyanis hozzáférhettek egyes ügyfelek foglalásaihoz kapcsolódó személyes adatokhoz. A cég hangsúlyozza, hogy pénzügyi információk nem kerültek veszélybe, de az
Szokatlan formája és intenzív illata miatt az egyik legkülönlegesebb gyümölcs. Gazdag kulturális jelentéssel bír, felhasználása pedig sokkal sokoldalúbb, mint elsőre gondolnánk. Első pillantásra nehéz eldönteni, hogy gyümölcsöt vagy egy különleges