A hat nagy, nemzetközi háttérrel működő élelmiszer kiskereskedelmi láncnál forgalmazott élelmiszer-termékek döntő többsége hazai forrásból származik, és vannak olyan árucsoportok, ahol a 90 százalékot messze meghaladja a magyar termékek aránya. Ilyenek például a tej, a liszt, a tojás, a friss csirkehús, szezonban pedig a burgonya és a legtöbb zölds
Kiss Bertalant egy pihenőparkolóban látták utoljára a Hajdú-Bihar vármegyei Polgáron. A 60 éves férfi telefonja azóta ki van kapcsolva, semmit nem tudni róla. Az aggódó lánya kétségbeesetten kért segítséget a közösségi oldalakon.
A légtechnikai berendezésekkel foglalkozó Weger Hungária Kft. nagyjából 9,5 milliárd forint értékben új gyárat épít Jászárokszálláson, aminek a nyomán biztossá válhat 250 munkahely - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
Minden bizonnyal új gólkirálya lesz az NB I-nek: a címet az elmúlt években elhódítók közül Varga Barnabás már Görögországban futballozik, Böde Dániel és Ádám Martin találatainak száma jóval elmarad a Fizz Liga legjobbjaitól, de Hahn Jánostól is huszáros hajrá kellene, hogy a liga legeredményesebb játékosa legyen. Reálisan négy támadó közül kerül ki
Közeleg 2026 első hosszú hétvégéje, a húsvéti utakon pedig a megnövekedett forgalom mellett a változékony tavaszi útviszonyok is próbára teszik a sofőröket.
A miniszterelnök ünneprontónak is nevezte a Tisza Párt szimpatizánsait, és az ukránokért dolgozóknak titulálta őket. Magyar Péter erre reagálva azt üzente Orbánnak, hogy ne a civilekkel keménykedjen és ordibáljon, hanem álljon ki egy nyilvános vitára.
A gyümölcstermesztő számára a gyümölcsöskert, gyümölcsültetvény minden évszakban szép és vonzó, de két olyan időszak van az évben, amikor a legszívesebben megyünk ki a fák közé.
Március 28-án óriási sikerrel mutatták be Szente Vajk új vígjátékát, A séfet a Játékszínben. A lendületes, humoros darab egy étterem konyhájában játszódik, ahol minden félrecsúszik, és a színészek virtuóz játéka tartja fenn a jó hangulatot. A premier végén vastaps és különleges desszertek várták a közönséget.
A Kos értékelje újra álláspontját, a Bak vizsgálja újra azt, amit eddig tényként kezelt! Karrier horoszkóp: 2026.04.02. Kos Valaki kilyukasztja azt a buborékot, amelyben eddig éltél. Úgy tűnik, hogy eddig a fantáziavilágodban éltél, és élvezted az utazást, de most valaki felfedi a helyzet valódi valóságát. Itt az ideje, hogy újraértékeld az álláspo
Egyértelműen a vásárlók döntései határozzák meg, milyen irányt vesz a hazai élelmiszerpiac, és azon belül is a Fino termékpalettája. A cég a közelmúltban két irányból is erősítette növényi termékcsaládját, a Fino Vegajót: egyrészt az új, növényi alapú joghurtalternatívákkal, másrészt a GREEN BRANDS védjegy ismételt megszerzésével. Hogy a vállalat v
Megkezdődött a tavaszi haltelepítés a Balatonon: a napokban közel tizenkét tonna ponty került a vízbe. A frissítés mellett a tó halállománya továbbra is kiváló formában van. Ezt jól bizonyítja, hogy a horgászok már a szezon elején kapitális, 25 kilót is meghaladó példányokat zsákmányolnak - írta meg az Infostart.
Valóságos sztárdömpinggel indul az idei húsvét Borsodban! A Zeneexpressz népszerű csapata érkezik Mezőcsátra, hogy egy felejthetetlen ingyenes koncerttel tegye különlegessé az ünnepi készülődést. A város apraja-nagyja lázban ég, hiszen olyan neves előadókat láthatnak majd egy színpadon, akik ritkán szerepelnek együtt.
Azok a fekvőbetegek, akik az április 12-ei parlamenti választás napján nem tudnak a lakcímük szerinti szavazókörben szavazni, átjelentkezhetnek és mozgóurnát kérhetnek a voksoláshoz.
Ma már számtalan kutatás támasztja alá azt a rég óta sejtett tényt, hogy a masszázsmedence az egyik legjobb befektetés, amit az egészségedért hozhatsz. Az izomlazítás, a pihenés, a stresszoldás mellett most jöjjön 3 kevésbé ismert tény arról, hogy mit tehet érted egy otthoni jakuzzi!
Apokaliptikus látvány fogadta azokat, akik szerda este Kréta egére pillantottak. A görög sziget egét sűrű, vöröses por festette át, a furcsa színeket egy mediterrán ciklon idézte elő.
Április 2-án a katolikus egyházi naptárban elsősorban Paolai Szent Ferenc (Szent Ferenc de Paola) emléknapját ünnepeljük, aki a római naptár szerint opcionális emléknapként szerepel. Ő a nap legkiemelkedőbb alakja, akinek tisztelete különösen erős Olaszországban, főként szülőföldjén, Calabriában, valamint a tengerészek és hajósok körében. Paolai Sz
Mallorcán az elmúlt években többször is tüntettek a kezeletlen turizmus miatt. Március végén ismét egy ilyen akció kavarta fel a spanyol sziget életét: a tiltakozók autók kerekeit szúrták ki, és „turisták, menjetek haza!” feliratokat festettek a falakra.
Már 25 év eltelt a Mónika Show indulása óta. A műsor, amely 2001-ben debütált az RTL Klubon, kilenc éven át meghatározó része volt a magyar televíziózásnak, és örökre összeforrt Erdélyi Mónika nevével. A kibeszélő show nemcsak a nézők szórakoztatását szolgálta, hanem egy korszak kulturális lenyomatává vált, amelynek emlékezetes pillanatai és szerep
A Richter az elmúlt hetekben a február elején elért csúcs közelében maradt, miközben a részvénypiacok alapvetően lejtmenetben voltak az iráni háború miatt.
Folytatódik a tőzsdei hullámvasút, a befektetők most Donald Trump megszólalását emésztik az iráni konfliktus kapcsán. Szerda esti beszédében az elnök egyrészt arról beszélt, hogy az USA egyre közelebb került a háború lezáráshoz, másrészt viszont azt is elmondta, hogy "extrém keményen" fognak lecsapni Iránra a következő 2-3 hétben. A befektetők egyé
A Tisza Párt gazdasági szakpolitikusa a legkedveltebb szereplő a választók körében a kutatás alapján. Orbán Viktort és Szijjártó Péter megítélése hasonló, Lázár Jánost viszont jóval kevesebben kedvelik még a fideszesek is.
Mindeközben Nagy-Britannia nemzetközi csúcstalálkozót hív össze a szoros miatt, a Fülöp-szigetek pedig közvetlenül Iránnal tárgyal. Közvetítésünk a közel-keleti konfliktusról.
Ha valami különleges desszertre vágyunk, ugyanakkor a jól ismert, otthonos ízekről sem szeretnénk lemondani, akkor ez a recept jó választás. A palacsinta mindenki kedvence, lássuk, mi történik, ha új szintre emeljük ezt a klasszikust!
Leszerelt csengő, néma harangok, teljesen üres oltárok a templomokban, a legmélyebb gyász – ebbe fordul át nagycsütörtök napja a délelőtti ünnepélyes krizmaszentelő püspöki szentmisék után, az esti szertartáson és ezt követően a "sötét zsolozsmán", ami Jézus elhurcolásának állít emléket. De miért mossa meg a pápa a társadalom peremvidékén élők lábá
A renitens harmadik évadában Reni folyamatosan újabb és újabb galibába keveredik, ezúttal viszont másokat is belekevert, köztük a lányát is. A hetedik részben Reni minden erejével azon van, hogy összeszedje azt a pénzt, amit uzsorások követelnek tőlük. Új rész minden csütörtökön az RTL+ Premiumon!