A kutyákhoz való helytelen közeledés, különösen a kéz orr elé nyújtása, komoly félreértésekhez vezethet. A szakértők szerint a kutya ilyenkor védekező reakcióként moroghat vagy odakaphat.
A csepeli jubileumi gálán Galambos Lajos egy megható történetet osztott meg a Király apai oldaláról. Elmondása szerint Jimmy egy szervezett ottalvás helyett is inkább hazautazott, hogy puszit adhasson a fiának.
A vértanúhalált halt pap szívén viselte az üldözöttek és a gyámoltalanok sorsát: ott segített a rászorulókon, ahol tudott. A második világháború alatt az üldözött zsidóknak és a szovjet katonák elől menekülőknek is oltalmat adott. A győri Püspökvárban rejtőzködő nőket az élete árán védte meg. A halálos lövést az abban az évben nagypéntekre eső ápri
A 21 Kutatóközpont vezetője a Telex 2026 című választási műsorában emellett beszélt a friss kutatásukról, a Fidesz kampányának sikertelenségéről, a Kutyapárt visszalépéseiről és Szabó Bence ügyéről is.
Áprilisban végre visszatérnek a frissebb ízek, de még nem mondunk le a tartalmas, jól ismert fogásokról sem. Ez az az időszak, amikor a medvehagyma még ott van a konyhában, meg persze, a húsvéti kaják is, miközben már egyre jobban esnek a könnyedebb, zöldségesebb ételek is.
Az amerikai gazdák idén kevesebb kukoricát és több szóját terveznek vetni, mivel az iráni háború jelentősen felhajtotta a műtrágya- és üzemanyagárakat. Ez az amerikai agrárminisztérium (Usda) első, felméréseken alapuló vetésterület-becsléséből derült ki.
A Vajda-Papír Csoport 3 éves, 40 milliárd forintos stratégiai beruházási programot indít. Az InfoRádió Vajda Attilát, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatóját kérdezte.
Korlátozza a nyereségrész maximális nagyságát, és csökkenti a gázolaj fogyasztási adóját a cseh kormány - közölte Andrej Babis miniszterelnök csütörtökön Prágában a cseh kormány rendkívüli ülése után. Az intézkedések április 8-án lépnek hatályba.
Totális káosz és egzisztenciális kihívások előtt a légiközlekedés: az iráni konfliktus és a Közel-Keletet elkerülő útvonalak kényszerű használata drasztikus drágulást hozott a repülőjegyek piacán.
Most kapaszkodjon minden futballrajongó a pénztárcájába: a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) ismét jegyértékesítésbe kezdett és módosította a döntőre szóló belépők árát. Az összeg elképesztő.
Egy utasszállító repülő utasai voltaképpen VIP-helyről nézhették végig a NASA legújabb holdmissziójának kilövését, pár szemfüles szemtanú le is videózta a magasba emelkedő rakétát.
Fedezzük fel a húsvét ízeit a világ különböző pontjairól! Az alábbi tradicionális és izgalmas receptek garantáltan ünnepi hangulatot varázsolnak az asztalra.
A nemrégiben, 86 évesen elhunyt Chuck Norris filmszínész, harcművész legendaként vonult be a köztudatba, a róla készült mémeken maga is sokszor nevetett. Hirtelen halála sokkolta a világot, azóta futótűzként terjednek róla az álhírek, feltételezések a világhálón. Családja közleményt adott ki, amiben rajongóit arra kéri, hogy ne terjesszék a mesters
Újabb rekordévet zárt a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Akko Invest, miután konszolidált szinten árbevétele 46 milliárd forint fölé, míg az üzleti működés eredményét mutató Ebitda 4 milliárd forint közelébe emelkedett. A társaság adózott eredményét egyszeri tételek terhelték, ugyanakkor a társaság fő tulajdonosa, a Wing Csopor
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a külügyminiszter azt a politikát képviselte a hívás során, amelyet a kormány évek óta hangoztat. Éppen ezért "a világ leglogikusabb dolga" az, ami elhangzott a kiszivárgott hangfelvételeken.
A Fókusz 18 éve készített interjút a sztárfocistával, akkor egy reklámfilm forgatás miatt érkezett ide, és már a reptéren rengeteg rajongó várta. De 2000-ben kegyvesztetté vált, amikor átizagolt a Barcelonától a Real Madridhoz, sokan emiatt a mai napig árulónak tartják. Volt arra is példa, hogy Figót disznófejjel dobálták meg, a meccset félbe is ke
A magyar gazdaság egy új helyzet küszöbén áll, a G7 új konferenciája erre a pillanatra időzít. Cégvezetők, döntéshozók és elemzők egy térben beszélik meg, merre tovább.
A MÁV-Csoport beszámolója szerint tolatás közben ugrott le a sínekről a Taurus mozdony, ami ráadásul egy vágányzárral érintett vonalszakaszt tesztelt volna.
A magyar autópiacon komoly meglepetést hozott a március és az első negyedév: egy új modell váratlanul az élre tört, és látványosan maga mögé utasította a megszokott kedvenceket. Míg a korábbi években a Suzuki és a Toyota dominálták az élmezőnyt, most a Nissan robbant be az élmezőnybe. Összességében az idei március a forgalomba helyezések tekintetéb
Az Exatlon Hungary dominikai forgatásán nemcsak a versenyzők küzdenek nap mint nap, hanem az egész stáb is egy teljesen más világban él. Gelencsér Tímea műsorvezető most őszintén mesél arról, mik azok a kis dolgok, amik nélkül nem indul útnak, hogyan élte meg az első forgatási napok izgalmát, és milyen váratlan, szívhez szóló történet találta meg ő