Károly király és Kamilla királyné több száz éves tradíciót törtek meg azzal, hogy a nagycsütörtöki szentmisén a walesi St Asaph-székesegyházban vettek részt. Ez az első alkalom, hogy a Royal Maundy istentiszteletet Észak-Walesben tartották, és összesen a második alkalom, hogy Walesben rendezték meg.
A Tisza Párt elnöke szerint szégyen, ahol tart ez a hatalom. Fent akarnak tartani egy látszatot, és közben tönkre tesznek mindent, így a Magyar Honvédséget is.
Aleksandar Vučić és Milorad Dodik ismét összeült, hogy megvitassák a „szerb nép sorsát” – és persze gyorsan találtak is egy újabb fenyegetést. A hivatalos közlemény szerint minden fontos kérdés terítékre került, a valóságban viszont a jól ismert balkáni recept működött: ha nincs ellenség, majd kreálnak egyet
Kigyulladt egy hulladéklerakó Jásztelek külterületén, ahol mintegy ötszáz négyzetméteren lángol a felhalmozott szemét. A lángok megfékezésén jelenleg is nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók - számolt be a Katasztrófavédelem.
Több mint egy évvel az újdörögdi baleset után a hatóságok még mindig nem hallgattak ki gyanúsítottat, noha a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelését már befejezték.
Már megszokhattuk, hogy a húsvéti asztal szinte minden család esetében évről évre ugyanúgy néz ki. A hagyományt követve központi eleme a sonka és a tojás, de helyet kap a kalács, a reszelt torma és még a bejgli is. Ezek az ételek szinte már összeforrtak az ünneppel, de teljesen érthető, ha szeretnéd te is megteremteni a […]
A cseh kormány korlátozza a nyereségrész maximális nagyságát, és csökkenti a gázolaj fogyasztási adóját – közölte Andrej Babis miniszterelnök csütörtökön Prágában a cseh kormány rendkívüli ülése után. Az intézkedések április 8-án lépnek hatályba.
Az Apple az iPhone 17 Pro és az iPhone 17 Pro Max modellekhez mindössze három színt kínál, amelyek között a fekete nem szerepel. Úgy tűnik, hogy a következő generációnál sem változik a helyzet, de egy merőben új árnyalat is megjelenhet a kínálatban - számolt be a Macrumours.
A 2500 milliárd dollárosra nőtt magánhitelezési piac lehet a következő pénzügyi fertőzési lánc egyik kiindulópontja, mert az AI által felforgatott szoftverszektor, a felvásárlási ügyletek és a banki finanszírozás kockázatai egyre sűrűbben torlódnak benne. A Follow the Money szerint a befagyasztott alapok, a megugró visszaváltási igények és a bankre
Az OpenAI felvásárolta a TBPN nevű online technológiai talk show-t. A mesterségesintelligencia-fejlesztő cégtől szokatlan lépésnek számító tranzakció célja, hogy a vállalat aktívan formálhassa az MI körüli nyilvános párbeszédet - írta meg a Bloomberg.
Szemethy Árpád egy 140-150 éves női ékszerórát, valamint egy férfi óraláncot hozott el A legjobb ajánlatba. Miközben az eladó lelkesen sztorizott a stúdióban a Felfedezőknek, Sváby András és Ószeres Frici csak nevetve fogták a fejüket, mert mindketten tudták, hogy amit Árpád mond, az nem fedi a valóságot. Vajon mindezek ellenére a gyűjtők lecsapnak
Petr Pavel cseh köztársasági elnök szerint a NATO létezésének akkor is lenne értelme, ha az Egyesült Államok kilépne belőle. A tábornokból lett államfő emlékeztetett: a NATO alapvetően védelmi szövetség. Vagyis csak akkor lép életbe a kollektív védelem, ha valamelyik tagállamot támadás éri. Irán azonban nem tagja a szövetségnek, és az Egyesült Álla
A papíripari termékek ára jelentősen emelkedni fog a jövőben, több termékkategóriában a növekedés mértéke eléri, vagy meg is haladja a kétszámjegyű tartományt. A folyamat már el is indult - az első áremelkedések április 1-jén életbe léptek, és a változások a könyv- és képregényvásárlókat is érinteni fogják.
Billy Warlock akkor szerzett igazi nemzetközi hírnevet, amikor a Baywatch első három évadában Eddie Kramer karakterét alakította, ezzel a "vízparti hős" szerepével pedig örökre beírta magát a televíziózás történetébe. Kíváncsi vagy, hogyan néz ki napjainkban?
A miniszterelnök a *Beköltözve Hajdú Péterhez* című műsorban, felcsúti otthonában tette a kijelentést. A miniszterelnök Szabó Bence százados ügye kapcsán beszélt arról, hogy Ukrajna beépíti embereit a magyar politikába.
Galla Miklós nemrég került ki a kórházból és máris a felépülés útján jár. Közben kiderült, hogy pénzügyi nehézségei rendezéséhez segítségre van szüksége. Egy covidból csodával határos módon felépült könyvelő, Tóth Erika jelentkezett, hogy szívesen támogatná a humoristát. Saját, élet-halál harca után döntött úgy, hogy segít másoknak.
Megújulva tér vissza a Heti Hetes, amelyhez új szereplők is csatlakoznak, köztük Fancsikai Eszter. Az influenszer elárulta, hogy gyerekkora óta követi a műsort, és egyszerre izgalmasnak és kockázatosnak tartja az újraindítást. A csapaton belüli első benyomásairól is őszintén beszélt, sőt egy meglepő megjegyzést is tett Majkáról. Hajós András szerin
"Süketek párbeszéde" zajlott a csütörtöki Kormányinfón - írja véleménycikkében Fiala János, aki szerint emiatt Gulyás Gergely kancelláriaminisztert terheli a felelősség, nem pedig az újságírókat.
Sokan ébrednek éjszaka lábgörcsre, amelynek hátterében gyakran magnéziumhiány áll. Ez a zöldség azonban segíteni fog! Ráadásul egyszerűen termeszthető, akár már most is elvethető.
A velencei kalandor sikere a tudatosan felépített imázsán és a briliáns történetmesélésen alapult, nem pusztán a vonzerején. Élete utolsó éveit a csehországi Dux kastélyában töltötte könyvtárosként.
Az idei Sziget Fesztivál elektronikus zenei helyszínén, a Delta Districtben véglegesedett a fellépők névsora. A kínálatban Peggy Gou, Richie Hawtin, Dimension és a Pan-Pot is szerepel.
Az Országos Mozgásszervi Állapotfelmérés adatai rávilágítanak arra, hogy a mozgásszervi panaszok ma már nem csupán egyéni egészségügyi problémát jelentenek, hanem súlyos teljesítménybeli és gazdasági kockázatot hordoznak a vállalatok számára. A 21. században a mozgásszervi megbetegedés a szív- és érrendszeri betegségek után a leggyakoribb orvoshoz
A Tartós szeretet elnevezésű kezdeményezésnek köszönhetően több mint tízezer nélkülöző család kaphat segítséget a húsvéti ünnepek előtt. Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója az InfoRádióban elmondta: legfőbb céljuk az volt, hogy valós segítséget nyújtsanak a rászorulóknak, és hogy közvetítse az irgalmas szeretet, a remény üzenet
Az Amazon 3,5 százalékos üzemanyag- és logisztikai pótdíjat vezet be az FBA-szolgáltatást használó külső kereskedők számára. A lépést az indokolja, hogy az iráni háború miatt megugró olajárak az egész logisztikai ágazatban megemelték a költségeket - írta meg a Cnbc.
Vőneki Adrienn egy angliai antik vásáron talált rá gyűjteménye legértékesebb darabjára: egy 1890-ben készült ruhára. A legjobb ajánlatba azért érkezett, hogy eladja ezt a különleges darabot. A licitálás viszont megannyi izgalmat tartogatott: első körben minden férfi kiszállt és csak Eleni Korani tett volna ajánlatot a ruhára. Ekkora azonban többen
Van abban valami félelmetes, amikor napi szinten végezzük a feladatunkat, de valahogy gyanúsan csendes körülöttünk minden. Ilyenkor szoktuk kapni a váratlan emailt vagy telefonhívást a rettegett hírről: elbocsátanak. Bárkivel is forduljon elő, jön a sokk, a kétségbeesés, és a világ a feje tetejére áll. Jogosan érezzük, hogy karrierkudarcba futottun
Tovább gyűrűzik az olasz futballbotrány a vb-selejtező kudarca után. Benyújtotta lemondását Gabriele Gravina a FIGC, a labdarúgó-szövetség közgyűlésének rendkívüli ülésén. Utódjának kinevezésére június 22-én kerül sor.
Aranyvári Krisztián családja magától a festőtől, Tóvári Tóth Istvántól kapták azt a macskás festményt, amit elhozott A legjobb ajánlatba. Amikor a Felfedezők felpattantak a helyükről, hogy közelről is megnézhessék az alkotást, épp az maradt ülve, aki ismerte a művész munkásságát. Alföldi Róbertnek sem kellett több, azonnal rászólt Pápai Péterre.
Sztregovai Erika egy 1957-es Neumann mikrofont hozott el A legjobb ajánlatba, amin Felfedezőnek is megakadt a szeme. Azonban akadt közöttük egy valaki, aki már a licitálás előtt tudta, hogy meg kell szereznie a tárgyat. Pápai Péter mindent megtett annak érdekében, hogy az eladó igent mondjon az ajánlatára, mert különleges személynek szánta: zenész
A miniszterelnök kapott kérdést a G-napról és Antall József utolsó telefonjáról is, de érdemi választ keveset adott. Szerinte Ukrajna nemcsak egy szenvedő ország, hanem egy terrorista állam is.
A botrányok majd bocsánatkérései után a részben rehabilitált Ye új albummal tért vissza. A Bully című lemezen minden ott van, amitől a korábbi anyagai jók voltak, mégis összecsapott lett, amin a mesterséges intelligencia használata inkább csak javít.
Már elérhető a T. Danny elmúlt két évéről forgatott dokusorozat első epizódja, amelyben a rapper-dalszerző meglepő és mellbevágó őszinteséggel beszél élete legnehezebb időszakáról. A Creator TV kétrészes, A maszk mögött című sorozatában a művész barátai, kollegái és családtagjai is megszólalnak.