A kormányváltás hatására elkerülhetetlen lesz a médiapiaci átrendeződés – mondta a Portfolio-nak adott interjúban az RTL Magyarország vezérigazgatója. Vidus Gabriella szerint az lenne előnyös, ha az állam hátrább lépne a médiapiacon. Kitért arra is, hogy az RTL+ streaming platformjuk már elég erőssé vált ahhoz, hogy a vállalat digitális transzformá
Az ukrán kikötők hatalmas mennyiségű kukorica és búza utaztatását veszik le a vasúti hálózat és az uniós tagállamok válláról. De azért így is nagy a forgalom, főként a magyar határon.
Vasárnap az ETO FC Bánáti Kevin 82. percben szerzett góljának köszönhetően legyőzte a Ferencvárost a Fizz Liga 30. fordulójának zárómérkőzésén, ezzel három pontos előnyre tett szert a tabella élén. Mivel már csak három forduló van hátra a bajnokságból, az ETO-nak jelentős esélye van arra, hogy megtörje a címvédő FTC hét éve tartó hegemóniáját.
A Love Story: John F. Kennedy Jr. & Carolyn Bessette című sorozatban a pár és Diana hercegné sorsának szimbolikus kapcsolódása meghatározó pillanatnak bizonyul. A Kennedy család és a brit királyi család tagjai azonban a valóságban is többször találkoztak.
Megrázó őszinteséggel meséltek a haldoklók az utolsó napok látomásairól az őket ápolóknak. Ezek az élmények kulcsfontosságúak, a betegek mégis félnek beszélni róluk.
Stuttgartban, úgy tűnik, hogy magukra találtak, és egy olyan sportosan elegáns elektromos limuzint mutattak be, ami nemcsak azt mutatja meg, hogy milyen a jövő klasszikus Mercedese, amely folytathatja a C-osztály sikertörténetét, de műszaki tartalmával a nemrég bemutatott Bmw i3-nak is feladja a leckét.
Gyermekkori vágyam volt, hogy egyszer kipróbáljam, milyen lehet ejtőernyővel leugrani a magasból. Ám nem hittem, hogy van olyan "agyament" ejtőernyős oktató, aki súlyos mozgássérült létemre hajlandó velem leugrani.
Májusban lezárulnak a volt Körszálló bontási munkálatai, ezt követően pedig megkezdődik a The Icon by Marriott Residences Budapest épületegyüttesének felépítése. A bontás során elvégzett statikai vizsgálatok rámutattak, hogy az eredeti tartószerkezet megtartása nem biztonságos, így a módosított építési engedélynek megfelelően a teljes épületet lebo
Míg a világ eddig csak botladozó, nevetséges próbálkozásként tekintett a humanoid robotokra, a Peking E-Town félmaratonon történt események egy csapásra átírták a jövőről alkotott elképzeléseinket. A versenyen ugyanis egy Lightning névre keresztelt humanoid robot 50 perc és 26 másodperc alatt teljesítette a 21 kilométeres távot. Ez az eredmény nem
A celeb hónapokig vívódott, volt-e joga döntenie egy felnőtt nő sorsáról, de nem volt más választása. Most a munkába és otthona felújításába menekül, hogy feldolgozza a feldolgozhatatlant.
Márciusban minden eddiginél magasabban alakult a belföldi használtautó-adásvételek száma: a hazai piacon az elmúlt hónapban mintegy 93 900 személygépkocsi cserélt gazdát. Ez az érték 14 százalékkal haladja meg a tavaly márciusban beállított eddigi rekordot (82 ezer adásvétel) a DataHouse legfrissebb előzetes adatai szerint.
A Z-generáció képviselői most például azt várják el a leendő miniszterelnöktől, hogy bombáztassa le kicsit az országot izraeli rakétákkal, mert ők úgy tudják, hogy Netanjahu ilyen: RÓSZ!
Kövér László, az Országgyűlés leköszönő elnöke Bayer Zsolt műsorában vendégeskedett, ahol a fő téma természetesen a Fidesz választási kudarcainak elemzése volt. Kövér László szerint a fiatal első szavazókon kívül azok dönthették el a 2026-os országgyűlési választást, akik korábban még soha nem mentek el szavazni. Hann Endréről – akinek közvélemény-
A tekvondóban olimpiai és világbajnok Márton Viviana arany-, ikertestvére, a háromszoros vb-győztes Luana bronzérmet szerzett a G1-es besorolású Spanyol Openen Alicantéban.
Szeretnél egész évben tartó, napcsókolta bőrt anélkül, hogy kitennéd magad az UV-sugárzás káros hatásainak? Az Organic Shop legújabb megoldásaival ma már kompromisszumok nélkül, otthonod kényelmében is elérheted az áhított aranybarna tónust!
A műtrágyaárak 58 százalékkal haladják meg a 2024-es átlagot az újabb iráni háború miatt, az Európai Unió ezért április végéig komoly lépésre szánja el magát.
A pink és kékezszöld párosítás újra meghódítja a divatot idén tavasszal – ne csodálkozzunk, ha mindenhol szembejön majd velünk. A Y2K-nosztalgiát idéző színkombináció egyszerre játékos, nosztalgikus és meglepően trendi.
A Körös-Maros Nemzeti Park beszámolója alapján megérkeztek az első fekete gólyák Szarvasra, az Anna-liget területére. A faj egyedei általában később térnek vissza, mint fehér társaik, és jóval óvatosabbak, az emberi jelenlétet is inkább kerülik.
Kíváncsi vagy, hogyan lehet a kerti termésed bőségesebb és egészségesebb? Most lerántjuk a leplet azokról a trükkökről, amelyek már az ültetés előtt eldöntik a sikeredet!
"A magyar emberek megérdemlik, hogy megkapják ezeket az európai forrásokat" – közölte most az Európai Bizottság elnöke, miközben a Magyar Péterékkel folytatott hétvégi tárgyalásokról, valamint Orbán Viktorról is beszélt.
Voltak bizonyos feltételei az Audinak a Forma–1-gyel szemben, ám főnökük szerint a szabályzat azon alapvető pilléréhez, ami számos probléma forrása, nincs közük.
ByeAlex éles határt vont saját, magánéleti ügye és a közpénzek felhasználásának kérdése közé, amikor Rákay Philipnek üzent. Az énekes ezzel arra utalt, hogy a hatóságoknak nem a magánéleti botlásokkal, hanem a közvagyon sorsával kellene foglalkozniuk.
A szlovák miniszterelnök azt közölte, magyarázatot vár a leendő magyar kormányfőtől az általa megfogalmazott migrációs vádak miatt. Magyar Péter a választási siker után azt mondta, a 2023-as szlovák választás előtt az Orbán-kormány szándékosan segítette Ficót a migránsok határra szállításával.
Az elmúlt hetek egyik legérdekesebb fejleménye, hogy teljesen kezd elválni a világban a kőolaj fizikai és határidős (papír) piaca. Jól látható, hogy a határidős árak jelentősen alacsonyabbak, mint az azonnali leszállítású kőolaj jegyzése. Az utóbbi ára hordónként 120 és 140 dollár között mozgott az elmúlt hetekben, míg a két hónap múlva történő les