Zsigmond Angi és Mészáros Bende, a TikTok kedvenc szerelmespárja három év után szakítottak, amit nemrégiben hivatalosan is megerősítettek. Bár a pletykák már korábban felröppentek, amikor Bende a közös dubaji utazásukról váratlanul hamarabb tért haza, a pár akkor még tagadta a híreszteléseket. Most azonban nyilvánosságra hozták, hogy kapcsolatuk vé

A DSV stratégiai együttműködést indított a Microsofttal, a United Airlinesszal és a Phillips 66-tal annak érdekében, hogy jelentősen bővüljön a fenntartható repülőgép-üzemanyag piaci felhasználása. A megállapodás keretében akár 11 millió gallon, azaz 41,6 millió liter SAF (Sustainable Aviation Fuel, azaz fenntartható repülőgép-üzemanyag) állhat ren
Megalapozatlannak tartja a volt jegybankelnök az őt ért vádakat. Matolcsy György az Indexnek eljuttatott közleményében egyebek mellett azt írja, hogy az alapítványi vagyon nem tűnt el, a jegybank munkáját teljesen külön kell választani az alapítványoktól, és bármely hatóság transzparens vizsgálatához teljeskörűen hozzájárul.
A magyar filmszakma szereplői közösen kezdtek gondolkodni a hazai filmrendszer átalakításáról: a Filmreform 2026 címmel megrendezett, több mint 5 órán át tartó kerekasztal-beszélgetésen közel száz filmes vett részt április 21-én a Budapest Music Centerben. A találkozó célja az volt, hogy az elmúlt másfél évtized működési problémái után egységes sza
Az Electrolux Group leállítja a termelést jászberényi gyárában, az üzem bezárásának tervezett időpontja 2026 év vége, és körülbelül 600 munkatársat érint - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
A petefészek daganatai szövettani, szerkezeti és funkcionális szempontból rendkívül sokfélék. Léteznek jó- és rosszindulatú daganatok, valamint átmeneti formák, valamint agresszívebb és lassabb lefolyású szövettani típusok. A rosszindulatú petefészek-daganatok nagy része (közel 90 százaléka) hámsejteredetű karcinóma, azonban az elváltozások gyakran
A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke közleményben reagált a szerinte személyét és a jegybankot ért megalapozatlan vádakra. Úgy véli, hogy 270 milliárdos "veszteség" csupán egy értékelési módszer eredménye, a vagyon valójában nem veszett el.
A Tv2 egykori időjárás-jelentője már a tévés munkák mellett is vállalkozott, most a médiától visszavonultan, nyugalomban él. Gaál Noémi párjáról, a mindennapjairól és a munkájáról is mesélt.
A tavasz beköszöntével egyre többen indulnak el kirándulni, és ilyenkor sokak fejében megfordul, hogy egyszer talán belevágnának az Országos Kéktúrába is. A teljes útvonal persze elsőre ijesztőnek tűnhet, főleg annak, aki nem hosszú, egész napos menetekkel szeretne kezdeni. Jó hír azonban, hogy vannak viszonylag rövid szakaszok is, amelyek jó belép
Az Egyesült Államokban új irányt vehet a mentális betegségek kezelése, miután Donald Trump elnök 2026. április 18-án rendeletet írt alá a pszichedelikus szerek klinikai alkalmazásának felgyorsításáról.
Az Egyesült Államok kukoricatermelői a tavalyi rekordtermés után idén jóval bizonytalanabb környezetben kezdték meg a vetést. Az emelkedő költségek, a háborús feszültségek és a gyenge felvásárlási árak egyaránt árnyékot vetnek a 2026-os kilátásokra - írta a Reuters.
Dua Lipa brit énekesnő a saját projektjén keresztül szervezett gyűjtést, amiből egy sebesültszállító pickupot vettek az ukrán frontra. ????????????????
Dua Lipa brit énekesnő a saját projektjén keresztül szervezett gyűjtést, amiből egy sebesültszállító pickupot vettek az ukrán frontra. ????????????????
Az Otthon Start lakáshitelének törlesztőrészlete esetenként alacsonyabb, mint az albérleti díj, és ha emellett a növekmény az ingatlanárakban továbbra is megmarad, akkor teljesen logikus döntés, hogy inkább vesz egy lakást az érintett személy, minthogy ugyanannyi pénzért béreljen egy ingatlant – mondta az InfoRádióban Garam Dániel. A money.hu hitel
Megalapozatlannak tartja a volt jegybankelnök az őt ért vádakat. Matolcsy György az Indexnek eljuttatott közleményében egyebek mellett azt írja, hogy az alapítványi vagyon nem tűnt el, a jegybank munkáját teljesen külön kell választani az alapítványoktól, és bármely hatóság transzparens vizsgálatához teljeskörűen hozzájárul.
Ezen a héten is összegyűjtöttük azokat az alkotásokat, melyek most kerülnek be valamelyik streamingszolgáltató kínálatába, és melyekkel érdemes lesz tenni egy próbát.
Megérti és jogosnak tartja Sebastian Vettel a Forma–1-es versenyzők szabálykritikáját. Szerinte a sportág érdeke is, hogy a mezőny tagjai elégedettek legyenek.
A Tv2 egykori időjárás-jelentője már a tévés munkák mellett is vállalkozott, most a médiától visszavonultan, nyugalomban él. Gaál Noémi párjáról, a mindennapjairól és a munkájáról is mesélt.
Egyre fontosabbá válik a ház körüli zöld terület megléte. A Garden Point pedig pontosan azok számára nyújt megoldásokat, akik szerint a kert, a terasz vagy az erkély az otthon és a mindennapi élet része.
Magyar Péter ultimátuma után petíció indult Sulyok Tamás hivatalban maradása mellett. A kezdeményezést a Fidesz politikusai is támogatják, köztük Orbán Viktor.
Az Index levelet kapott Matolcsy Györgytől, pontosabban - mint írják - először nem lehetett tudni, kitől. A levél egy közleményt tartalmaz, amelyet Matolcsy György jegyez. A volt jegybankelnök közleménye szerint megalapozatlan vádak érték személyét, ezért fordult a nyilvánossághoz. Az e-mail-címet a fia, Matolcsy Ádám hitelesítette az Index számára
Nemzetközi célkörözés után fejvadászok találták meg Mexikóban a 2020 óta keresett, az EU egyik legveszélyesebbnek tartott kábítószer kereskedőjét. A bevándorlási szabályokat megszegve tartózkodott az országban, ezért a hatóságok a letartóztatása után azonnali kitoloncolták.

Szabados Noémi meccs nélkül bejutott a női 68 kilogrammos súlycsoport negyeddöntőjébe a tiranai birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapján, Bognár Erika sima vereséget szenvedett a selejtezőben.