A Hunyadi Mátyás Technikum diákjai és tanárai több mint egyhetes munkával készítették elő a rekordkísérletet. Az összesen 300 darab kalácsot több kilogrammnyi krémmel tapasztották össze.
A fitneszguru szerint felesége onkológusa azt mondta, Réka csak az egészséges életmódja és a mozgás miatt van még életben. Arról is beszélt, hogy a fitneszedző hosszú ideje segíti a rákkal küzdő gyerekeket és családjaikat.
Az UCC kávémárka szakértői a Toyota munkatársaival karöltve különleges projektet indítottak útjára. A cél az volt, hogy megteremtsék a márka zászlóshajó-modellcsaládja, a négytagú Crown-sorozat által ihletett kávékompozíciókat – és ha már Toyota, a pörkölést is hidrogén segítségével végezték. De miért pont kávé, és miért nem tea, ha már Japánról v
Az elmúlt években olyan légi hálózat épült ki, amely az afrikai úti célokat a magyar utazók számára is érdemben közelebb hozta. Meghatározó szereplő ebben az Ethiopian Airlines, amely fennállásának 80.…
A legújabb értesülés szerint leghamarabb májusban indulhat el a személyforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, miután a kínai fejlesztő átadta a vonatbefolyásolási rendszer új szoftverét.
A mellűri folyadékgyülem általában súlyos betegségek következménye. Terápiája során a kiváltó betegség és bizonyos esetekben a panaszokat okozó folyadékgyülem kezelésére is törekedni kell. 2026 eleje óta állami finanszírozásban is elérhető a tartós mellűri katéter beültetése.
Az ENSZ hajózási szakosított intézménye, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) határozottan elutasította azt az iráni felvetést, miszerint tranzitdíjat szednének a Hormuzi-szoroson áthaladó hajóktól. A szervezet szerint egy ilyen intézkedés veszélyes precedenst teremtene – számolt be a Reuters.
"Az illető kellően tehetségtelen volt katonának ahhoz, hogy a Tisza Párt politikusaként akarja folytatni, és most ezért talál ki hazugságokat" – mondta.
"Söpredék", "kóbor kutyák" és "talpon álló banda" – egy volt ukrán képviselő ezekkel a jelzőkkel illette az Ukrajnába küldött magyar delegáció tagjait és a magyar embereket.
Éles üzemben elindult az MVM-csoport részeként működő MVM Démász Áramhálózati Kft. kisfeszültségű üzemirányítása márciusban - közölte az MVM csoport csütörtökön az MTI-vel.
Jean-Noël Barrot szerint Budapest elárulta az uniós szolidaritást, amiért orosz tisztviselőkkel egyeztetett a szankciókról. A Politico szerint a bizalomvesztés miatt az EU már korlátozza is a Magyarországnak szánt bizalmas információk körét.
"Mint 16 éve itt élő és itt dolgozó politikus szeretném felhívni a figyelmet néhány hiányosságra, például arra, hogy Albertirsa nem a választókerületünk része, mint ahogyan Magyar Péter állította" – mondta Földi László a Cegléd központú választókörzet országgyűlési képviselője a közösségi oldalára feltöltött videójában; Magyar Péter ceglédi kampány
Föld alatti mikroöntözési rendszer épült ki mintegy 330 hektáron Mezőfalván a Wienerberger-csoporthoz tartozó Pipelife Hungária Kft. szakmai támogatásával. A projekt európai összevetésben is ritkaságnak számít, és akár 30-50%-os vízmegtakarítást tehet lehetővé a hagyományos öntözési módszerekhez képest.
Bécsből jött a jelentés, hogy egyes bezinkutak olyannyira kifogytak a dízelből, hogy az autósok inkább jobban teszik, ha egy ideig gyalog vagy tömegközlekedéssel jutnak el az úti céljukhoz.
A DK-hoz kötődő Czeglédy Csaba visszalépett a jelöltségtől. A politikus függetlenként indult volna a szombathelyi központú Vas vármegye 1-es számú választókerületben.
A tavasz beköszöntével minden kertész arra vágyik, hogy kertje minél hamarabb életre keljen, és színes virágok pompázzanak benne. Azonban nem mindenkinek van ideje vagy energiája a folyamatos gondozásra.
Jelentős lehűlésre és ismétlődő éjszakai fagyokra figyelmeztet a HungaroMet. A beáramló hideg, száraz levegő és a csökkenő felhőzet miatt a hőmérséklet gyorsan fagypont alá eshet. A meteorológusok szerint a következő hajnalok különösen kritikusak lehetnek, ezért érdemes időben felkészülni a növények védelmére. A szakemberek több praktikus módszert
A hat nagy, nemzetközi háttérrel működő élelmiszer kiskereskedelmi lánc 2024-ben több mint 12 ezer tonna élelmiszert, azaz mintegy 30 millió adag ételt mentett meg a kidobástól, és juttatott el olyan helyekre, ahol arra nagy szükség van. Mindent azonban a legnagyobb odafigyeléssel sem lehet emberi fogyasztásra alkalmas állapotban megmenteni, így az
Ma már rengetegféle vetőmagot lehet kapni. Hoztunk egy kis útmutatót a legjobb sárgarépa, fehérrépa és zeller fajtákról, hogy könnyebb legyen eldönetni, mit vessünk a kertünkbe.