Giancarlo Giorgetti olasz pénzügyminiszter szerint rendkívüli európai válaszra, az államadósság-szabályok feloldására lehet szükség, miközben Brüsszel egyelőre úgy látja, nem teljesülnek a lazítás feltételei.
Rekordszámú és kiemelkedő színvonalú pályázatokkal tért vissza a hódmezővásárhelyi kiállítás – a 2026-os termékdíjak jól mutatják, merre tart a hazai agrárium.
Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban: 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forint, miközben a prémium szegmensben már 3,7 millió forint az irányadó. A jelentős kínálatbővülés ellenére a kereslet továbbra is erős, ami folyamatos árfelhajtó hatást gyakorol a piacra.
Nagyon kevés a nyereséges növény, de a napraforgó még tartja magát. A tavaszi vetésű növények közül a legtöbb figyelmet a napraforgóra kell fordítani. Nincs mindenhol jól működő technológia, de vannak jó megoldások.
A Dinamo Bucuresti labdarúgócsapatának új stadionja Mircea Lucescu nevét fogja viselni. Minderről Catalin Predoiu román belügyminiszter nyilatkozott. A legendás edző kedden, a bukaresti Egyetemi Kórházban hunyt el.
Több szakportál is megírta, hogy Max Verstappen versenymérnöke távozhat a Red Bulltól, és követve korábbi kollégáit a McLarenhez igazolhat. A négyszeres holland világbajnok az utóbbi időben több pesszimista nyilatkozatot is tett a sportág jövőjét és a saját F1-es karrierjét illetően. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője az InfoRádióban az
Meglehetősen sokan asszisztálhattak ahhoz, hogy az egykori fideszes káder, az igazságügyi tárca vezetőhelyettese, Völner Pál ügyvédként praktizálhasson. Úgy, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vádirata Völner Pálra 8 év börtönbüntetés kiszabását kérte. Érdekes módon ez az ügy is most került újra elő.
Komoly érvágás lesz Max Verstappen szempontjából Gianpiero Lambiase versenymérnök elvesztése – véli a Red Bull korábbi tanácsadója, Helmut Marko. A holland és a csapat helyzetéről is beszélt.
A volt focista és felesége kétségbeesett ajánlatot tettek legidősebb fiuknak. Victoria és David Beckham bármilyen feltételek mellett hajlandóak találkozni Brooklynnal.
A Nemzeti Választási Iroda közzétette a szavazatszámlálás hivatalos menetrendjét. A külképviseleti és átjelentkezéssel leadott voksokat csak a választás utáni napokban számolják meg.
Ha az "alvó" reklámadó "újraaktiválását" nem számítjuk, akkor idén is ugyanannyi adónemből táplálkozik a költségvetés, mint tavaly ilyenkor – szám szerint 52-ből. A nagy kép változatlansága mögött azonban most is egyaránt fellelhetők strukturális tendenciák és megmosolyogtató érdekességek is. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.
A 22 éves Ingrid Alexandra nemcsak Norvégia jövendőbeli királynője, hanem hihetetlenül elbűvölő és karizmatikus fiatal nő is, akinek inspiráló mindennapjait már most sokan követik figyelemmel.
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) elemzésében. Ugyanakkor az elemzők által vártnál nagyobb lett Németország külkereskedelmi többlete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett jelentés
Hatvanadik születésnapját ünnepli Thomas Doll. A Ferencváros korábbi futballedzője továbbra is Magyarországon él, a jeles napot pedig családjával tölti a Balatonnál. Az elmúlt időszakban tudatosan tartott pihenőt, de a jövőben újra edzősködni szeretne.
A biokémiai és a mikroműanyagok kutatása mellett a megújuló energia kutatásait támogató egységek és modern technológiai laborok is helyet kaptak a Pannon Egyetem (PE) mintegy 2,7 milliárd forintból korszerűsített új nagykanizsai épületeiben, amelyet csütörtökön adtak át.
Az Európai Bizottság gazdasági biztosa, Valdis Dombrovskis zöld utat adott a tagállamoknak az energiacégek extraprofitjának megadóztatásához. Eközben a Bizottság már egy uniós szintű, összehangolt megoldáson dolgozik a közel-keleti válság okozta energiaár-robbanás kezelésére – közölte a Politico.
Egyre több részlet kerül napvilágra a Schadl–Völner-ügy utóéletéről és a magyar bírósági végrehajtás mélyén húzódó rendszerszintű visszaélésekről. Dr. Kiss Ferenc, aki maga is a rendszer része volt, a Partizán stúdiójában beszélt arról, hogyan vált a végrehajtói kar egy zárt bűnszervezetté, és hogyan próbálták meg őt a titkosszolgálatok politikai c
Az asztrológia nem diagnózis és nem helyettesíti az orvosi ellátást, mégis ősidők óta használják arra, hogy feltérképezzék a test érzékeny területeit. Minden csillagjegy egy-egy testrészhez, szervrendszerhez vagy energetikai mintához kapcsolódik, és ezek alapján megmutatja, hol lehet valaki fogékonyabb bizonyos gyengeségekre.
Mit jelent egész életünkben hordozni magunkban a gyerekkori sebeket? Felül lehet írni az egykori traumát, amit annyi ideig el akartunk hallgatni? Pion István első, A Bűbánat-völgyön át című regényéről és személyes tapasztalatokról mesélt. Podcast.
A radikális, férfiuralmat hirdető online közösség arcából annak áldozatává vált Lauren Southern, akinek antifeminista videóját anno 30 millióan látták. Ő maga korábban nem hitt a nemi erőszakot elszenvedő nőknek – aztán találkozott Andrew Tate-tel.
Wolf cut, pixie és a '80-as évek pufi hajai. Diana hercegné minden stílusban kipróbálta magát, és személyi fodrásza pedig elárulta ikonikus frizuráinak legnagyobb titkait.